Új Dunántúli Napló, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)
1993-07-02 / 176. szám (178. szám)
Minden pénteken 1993. július 5- július 10. Göncz Árpád Baskíriában Göncz Árpád kőrútjának utolsó finnugor állomásán, Hanti-Mansijskban a körzet vezetőivel, az olajipar képviselőivel találkozott és részt vett a Finnugor Népek Fesztiváljának keretében zajló konferencián. A magyar köztársasági elnök tegnap este megérkezett útjának következő állomására, Ufába, a baskír fővárosba. Nem alanyi jogon, vagy adókötelesen? A családi pótlék rendszerében tervezett végleges döntéshez további egyeztetések szükségesek - mondta Pusztai Erzsébet, a Népjóléti Minisztérium politikai államtitkára. Az elmúlt időszakban több alkalommal is szóba került: jövőre vagy nem jár majd alanyi jogon, vagy adóköteles lesz a családi pótlék. Évről-évre több mint százmilliárd forintot fordítanak a költségvetésből családi pótlékra, de ez az óriási összeg is kevés.(MTI) Kollégium-bővítés Pécsett Felújítják és bővítik a pécsi Pollack Mihály Építőipari Szakközépiskola Jókai utcai kollégiumát. A majd hetven éves épületben 2-4 ágyas lakószobákat, valamint külön tanuló és szociális helyiségeket alakítanak ki, a ház mögött pedig megkezdték a konyha és az étterem építését. A beruházás teljes összege eléri a 120 millió forintot, a kollégium szálló részét idén ősszel, az éttermet jövő év tavaszán adják át rendeltetésének. Másfél kilométer új, szilárd út Mánfán Önállóságának második évében már saját kezelésű útjai rendbetételére is futja az egykor Komlóhoz tartozott településnek, Mániának. A falu belső útjainak többsége, több mint 1,5 kilométer hosszban, 2,5-3 méter szélességben kapnak aszfalt- szőnyeget. A munkák még folynak: saját fejlesztési pénzekből egyenlítik ki a számlát. Nyugtaadás: július 1-jétől Lapunk tegnapi számában a Vállalkozások, üzlet című mellékletben a Magyar Távirati Iroda közleményét adtuk közre az általános nyugtaadási kötelezettségről. Ebben a következő mondat szerepel: „Bár sokan tiltakoztak, január elsejétől számukra is kötelező lesz a nyugtaadás.” Mint az több más helyen, lapunkban is többször megjelent, a nyugtaadási kötelezettség 1993. július 1-jétől van érvényben, bár a törvény, amelynek ez egy része, valóban csak 1994. január 1-jén lép hatályba. Felújításra váró intézmények Mohácsi körképünket a 9. oldalon olvashatják KÖZÉLETI NAPILAP aj Dunántúli napló IV. évfolyam, 176. szám 1993. július 2., péntek Ára: 13,80 Ft Rávertek a kormány kezére? Pécs Közgyűlése Városi Vagyonkezelő Kft. létrehozásáról döntött Különös titokzatossággal kezdődött a pécsi önkormányzati képviselők tegnapi tanácskozása, amelyet a nyári szünet előtti utolsó közgyűlési ülésnek szántak. A „képviselők tanácskozása” nem újításnak szánt stílusfordulat, hanem egy „jobb híján” kifejezés arra, ami történt. A reggel kilenc órára hirdetett közgyűlési ülés előtt' ugyanis a képviselők mondhatni nyolcvan szem közti baráti megbeszélést, egyeztetést tartottak több mint másfél órán át. A hivatalos közgyűlési ülés csak 11 óra tájban kezdődhetett, s az ezt követő háromnegyed órában 40 napirendi pont megtárgyalását fogadták el, ami egyfajta rekord a testület működésének történetében. (Ebből mindössze négyet sikerült megtárgyalni!) Az igazi csúcs azonban az által született meg, hogy az elsőnek tárgyalandó téma vitája - egy órás ebédszünettel - délután 5 óráig tartott. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy elfogadó döntés szülessen a Városi Vagyonkezelő Kft. létrehozásáról. Mint kiderült: ez volt a témája a közgyűlési ülést megelőző, a hírek szerint igencsak szenvedélyes megbeszélésnek is. A téma megért ennyi időt, ha azt vesszük, hogy milliárdos nagyságrendben érintette a város vagyonát. Mindemellett a döntés - egy képviselő, dr. Toller László által említett hasonlattal élve - azt is jelenti, hogy a kft. létrehozásával az önkormányzat megpróbál ráverni (Folytatás a 2. oldalon) Vége a fürdőügynek? Harkányban lemondott a vállalat vezérkara A Baranya Megyei Bíróság dr. Sülé Tamásné tanácsa szerdai ítéletével véglegesen lezárult a harkányi, szigetvári és siklósi strand ügye, legalábbis a jogi procedúrát illetően. A periratokat megismerve - maga az ítélet is hat, oldalt tesz ki -, anélkül, hogy belebonyolódnánk e hosszadalmas köz- igazgatási eljárás és pereskedés részleteibe, mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy nem a bíróság döntötte el, milyen tulajdonba kerüljenek ezek a fürdők, kizárólag azt vizsgálta: a döntésre jogosult szerv törvényesen járt-e el? A kérdésre az ítéletben egyértelmű igen született. Azt meg sem kérdezte, maga a döntés jó volt-e vagy sem, mert nem ez volt a feladata. Az előzményekről: a megyei Vagyonátadó Bizottság a Baranya megyei Fürdő Vállalat kezelésében lévő állami tulajdonú fürdőket, az önkormányzati törvény paragrafusainak értelmében a harkányi, szigetvári és siklósi önkormányzat tulajdonába adta, figyelembevéve a három önkormányzat erre vonatkozó megegyezését. A VÁB határozata ellen két fellebbezés érkezett a Belügyminisztériumhoz: a megyei fürdő vállalat szakszervezetétől 1 (ezzel most ne foglalkozzunk), illetve a Baranya Megyei Ön- | kormányzattól. A Belügyminisztérium köz- s igazgatási határozata helyben- j hagyta a VÁB döntését, ez ellen ) viszont bírósági felülvizsgálati | kérelem érkezett a pécsi városi * bírósághoz, ahol a BM határa- £ zatát minősítették jogszabály- sértőnek, és új eljárásra kötelezték a tárcát, amely pedig ez ellen a másodfokra, a megyei bíróságra fellebezett. Nyilván sok nyitott kérdés marad még az érintettekben, arra viszont jogerős ítélet született, hogy a közigazgatási eljárásban - valamennyi részletet megvizsgálva - nem volt jogszabálysértő lépés. Tulajdonképpen a vita igazi tétje a harkányi fürdő volt, amely megyei, sőt országos jelentőségű - ebben mindenki egyetért. Csakhogy az ilyen jellegű állami vagyon átadására - a másodfokú ítélet szerint - nincs külön törvényi rendelkezés. (Folytatás az 5. oldalon) Muzulmán offenzíva Mosztarban Előretörőben vannak a muzulmán csapatok a dél-bosz- I niai Mosztar birtoklásáért ví- I vott döntő csatában. „Küszöbön áll Mosztar teljes felszabadítása” - jelentette csütörtökön a szarajevói rádió. Belgrádból és Szarajevóból származó egybehangzó értesülések szerint a muzulmán erők ellenőrzésük alá vonták a Neretva folyó balpartján fekvő városrészt. Miután a muzulmánok szerdán lerohantak egy hadászati fontosságú horvát támaszpontot, csütörtökön birtokukba került a Bi- jelo Polje előváros, ahol a horvát katonaság főhadiszállása található. A muzulmánok meglepetésszerű támadással foglalták el a mosztari Tiho- j mir Misic támaszpontot. A zágrábi rádió szerint a támaszpontot védelmező horvát egységek „a muzulmán túlerő nyomására” kénytelenek voltak visszavonulni. A súlyos harcok miatt a horvátok már szerdán általános mozgósítást rendeltek el.(MTI) Negyvenegy hallgató részvételével C-kategóriás néptánc-oktatói tanfolyamot szervezett a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Zenei Tanszéke és a Baranya megyei Művelődési Központ. A résztvevők Baranyából és a környező megyékből érkeztek. Fotó: Löffler Gábor Szomjas a föld Löffler Gábor felvétele Extra hitelkonstrukció mezőgazdasági cégeknek (Munkatársunk telefonjelentése) A mezőgazdasági ágazat helyzete kedvezőbbre fordult, mert javultak a pénzügyi kondíciói - mondta tegnapi budapesti sajtótájékoztatója bevezetőjében Szabó János földművelésügyi miniszter. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy az elmúlt évtizedben mindössze 3 évben volt normális csapadékmennyiség Magyarországon, vagyis a jelek szerint a globális felmelegedés hazánkban is érződik. Az aratást emiatt az idén (őszi árpa) országos szinten három héttel hamarabb meg kellett kezdeni. A helyzet ennek ellenére nem súlyos, hiszen a betakarított mennyiség, beleértve az őszi búzát is, az elvárttól átlagosan 10-20 százalékkal marad el, s összeségében jobban állunk, mint tavaly. Bár a szemek kisebbek, a szalma is kevesebb lesz a vártnál, azért jut exportra is a terményből. Az idei legnagyobb természeti csapás a viharkár, mely 4 megyét (Csongrád, Békés, Szolnok és Pest) érintett, s a legfőbb gond, hogy a szövetkezetek többsége nincs biztosítva. A 2,06 milliárd forintos kár ellensúlyozására a kormány 400 millió forint támogatást szavazott meg, de nem tudni, hogy a biztosító mit fizet. Ami biztos: a biztosítottak semmiképp nem járnak rosszabbul a többieknél. Az aszálykár kompenzálására 2,5 milliárd forint pénzkihelyezése folyik, míg a sáskák pusztítására 50 milliós jóvátételt fizetnek. Az ágazat javuló megítélését jelzi, hogy az 1994-es költség- vetésben 10 százalékkal több pénzt, 52,5 milliárd forintot szánnak a mezőgazdaságnak. (Folytatás a 2. oldalon) Változó bírósági illetékek Az ellenzék bírálja a tervezetet Az Országgyűlés csütörtöki plenáris ülésén Zétényi Zsolt (MDF) napirend előtti felszólalásában alkotmánysértőnek minősítette az Alkotmánybíróság kedden hozott, az egyes büntetőeljárási szabályokról szóló törvény, valamint a büntethetőség elévülésének értelmezéséről szóló elvi állásfoglalás alkotmányosságát illető döntését. Arra hivatkozott, hogy a népszuverenitást hordozó Parlament döntéseit csak a lehető legszűkebb körben és csak akkor lehet alkotmányellenesnek minősíteni, ha azok az alkotmányba, illetve az abból közvetlenül és félreérthetetlenül következő jogtételekbe ütköznek. - Erről az említett esetben nem lehetett szó - hangsúlyozta. Az 1993. évi pótköltségvetésről szóló törvényjavaslat általános vitáját újra megnyitotta a Házelnök. Az általános vita (Folytatás a 2. oldalon) íráselemzők tanácskozása Pécsett Újra az alkalmazott tudományok vizeire evezett hazánkban is az íráselemzés: alig néhány esztendeje alakult a Grafológiai Intézet. S hogy-hogy nem, a fővároson kívül Pécs lett e szakma művelőinek igazi otthona. S mint minden tudomány számára, feltehetően a grafológusoknak is sokat jelent egy-egy szakmai konferencia, a különböző témakörökben a kutatási eredmények bemutatása, gondolatok cseréje. Tegnap délelőtt háromnapos szakmai napok kezdődtek Pécsett, a JPTE Damjanich utcai intézetében. A programfüzet és az előzetes szándékok szerint közel harminc előadás hangzik el, a ma legizgalmasabb témakörökben. így szó lesz a menedzserképzés, vezetőkiválasztás témaköréről, a grafológia és az emberismeret kapcsolatáról többek között. A szakmai napokat Herbai Zoltánná, a Pécsi Iroda vezetője nyitotta meg, majd dr. Agárdi Tamás pszichológus, a Grafológiai Intézet igazgatója tartotta megnyitóját, üdvözölve a résztvevőket, érdeklődőket. Megállapítása jogos volt: az íráselemzés egyre népszerűbb ma Magyarországon, egyre többen művelik és igénylik művelését, azaz nő a felhasználók köre. A grafológia oktatásán kívül ma talán az egyik legfontosabb feladat, kilépni a szakmai berkekből és eljutni mindazokhoz, akik hasznosítani szeretnék a grafológus ismereteit. K. F. ft k k í