Új Dunántúli Napló, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)
1993-07-11 / 187. szám
Kötvényes munkahelyek A hitelezők egy fillért sem látnak Érdekes felszámolási eljáfás folyik a Kaposvári Húskombinát ellen. Az óriásira felduzzadt adósságait fizetni nem tudó vállalatnál május 13-án kezdődött el a „végső visszaszámlálás”. Az élelmiszeripari üzemet és az időközben alakult négy, egyszemélyes gazdasági társaság vagyonának értékesítését, az adósságszolgálat végrehajtását a Budapest Investment Rt. bonyolítja le. A furcsa ebben az, hogy az üzem működésének biztosítása érdekében 400 millió forint értékben kötvényt bocsátanak ki. Közel három éve döcög a vállalat szekere, az üzemben hol termeltek, hol nem, az utóbbi időben már csak bérmunkában dolgoztak. A cég becsült adóssága 2,5-3 milliárd forint, ennek visszafizetésére semmi esélye sincs a somogyi nagyvállalatnak. A felszámolás során eladott vagyontárgyakért kapott pénzből a hitelezők valószínűleg egy fityinget sem kapnak, hiszen az elmegy a hűtőház, a feldolgozó üzem állagmegőrzésére, a felszámolás költségeire, s ha az 1400 dolgozónak felmondanak, ebből kell fedezni a béreket, meg a végkielégítést is. Jendrolovics Pál, a Budapest Investment Rt. elnök-vezérigazgatója szerint azon dolgoznak, hogy a leállított feldolgozó ismét termeljen, mert egy működő vállalkozás jobban eladható, mint egy „halott” üzem. De nemcsak a tőkeérték növelése miatt kellene újból termelésbe állítani a kombinátot, az 1400 dolgozó elbocsátása rendkívül nagy szociális feszültséget okozna, arról nem is beszélve, hogy a környékbeli állattartók is piac nélkül maradnának. Éppen ezért vágtak bele a kötvényki- bocsájtásba: a 400 milliós tőke elegendő lenne a feldolgozó kapacitás egy részének működtetéséhez, a felszámolási költség is kevesebb lenne, hiszen az állagmegóvást már fedezné az árbevétel. A kötvény jegyzéséről már az elvi döntés megszületett. A termelés során nem használnák ki a teljes kapacitást, éppen ezért kevesebb dolgozóra is lesz szükség. 200 munkástól már megválniuk, körülbelül ugyanennyien vannak gyesen, gyeden, vagy katonai szolgálatot teljesítenek, további 200 dolgozó elbocsátása napirenden van. A megmaradt 800 dolgozónak viszont lesz megélhetése, a termékükre a bel- és külföldi piac igényt tart. B. G. Kilencvenötévesen szerzett jogi doktori diplomát Szabadíts Dezső 95 évesen kapta meg jogi doktori diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Karának szombati doktoravató ünnepségén. Szabadíts Dezső 1947-ben ugyan elvégezte az egri magyar katolikus jogakadémiát, de négy államvizsgáját csak most tette le. Szakdolgozatát A jog és az erkölcs címmel írta meg. Az „ifjú” jogi doktor Budapesten él: festészettel, irodalommal természetgyógyászattal is foglalkozik. Paraméteres árrendszer címmel írt tankönny- vét ma is használatos a közgazdaságtudományegyetemi oktatásban. Hétfőn folytatódnak a nyugtaadási tárgyalások Nem sikerült megegyezésre jutni az érdekképviseleteknek és a kormányszerveknek a nyugtaadásról pénteken újrakezdődött tárgyalásokon. A vélemények főként abban tértek el, milyen szempontok szerint adhat mentességet az APEH a nyugtaadás alól. A kormányzat álláspontja az volt: törvényellenes volna alanyi jogon biztosítani bizonyos körülhatárolható csoportok - mint az érdekképviseletek követeléseiben szereplő utcai, piaci árusok - mentességét a nyugtaadás alól. A tárgyalások hétfőn folytatódnak, nem kizárható, hogy magasabb rangú kormánytisztviselők bekapcsolódásával. Két százas helyett egy kétszázas Marad a kétszázas érme Nincs semmi baj a tavaly kibocsátott kétszáz forintos érmével, tehát nem vonták be, s nem is bocsátanak ki új rajzolatú fémpénzt - tudtuk meg a Magyar Nemzeti Bank emissziós osztályától. Pécsett ugyanis már széltében-hosszában lehetett hallani, az 1992-ben forgalomba hozott, ezüst tartalmú, az MNB elnöke, Bőd Péter Ákos aláírásával ellátott érmével valami baj van, ha valakinek birtokába került, jól őrizze meg, mert numizmatikai értéke majd a többszörösére növekszik. Nos, mivelhogy a jegybank illetékesei cáfolták a hírt, a pénztulajdonosok nyugodtan elkölthetik a fém kétszázast, továbbra sem fog többet érni, mint amennyi rá van írva. A Magyar Nemzeti Banktól azt is megtudtuk, hogy a nemrégiben bejelentett új fémpénz- sor már forgalomban van, a 200 forintosból, az április 30-dikai adatok szerint, 2,2 millió került az új tulajdonosokhoz. Hogy a boltokban vagy pénzváltáskor ritkán lehet találkozni velük, annak csak az az oka, hogy jelenleg még csak tartalékként szerepelnek, fokozatosan növelik a forgalomba kerülő meny- nyiséget. A tervek szerint egy évnek kell eltelnie ahhoz, hogy az új érmék már érzékelhetően jelen legyenek a pénzpiacon. Két év múlva már már az új érmék alkotják a túlnyomó többséget, s további egy év türelmi idő után vonják ki jogilag is a régi pénzt a forgalomból. A bankjegyek és érmék zömének értéke általában meghaladja a gyártási költségüket. Egy új fémtízes például csak 7,60-ba kerül, ám a kibocsátott pénz nem a bank nyereségét, hanem a forrásait gyarapítja. Az idén a pénzverő gépek maximális kapacitással dolgoznak, több mint 200 millió új érmével növelik a pénzmennyiséget. B. G. Szeptemberben nyit az Avanti benzinkút a faluban Fotó: Szundi György Új munkahelyek Darányban Önkormányzati támogatás a vállalkozó munkanélkülieknek A dél-somogyi kisközség idén már éppúgy tízesével számlálja munkanélkülijeit, mint hazánk más vidékeinek települései, ám a vállalkozásbarát önkormányzat munkahelyteremtő kezdeményezései példaértékűnek számítanak a környéken. Bár a legújabb, 40 millió forintos beruházás nem apasztja a falukasszát, a helyi önkormányzat kezdeményezésére és a Drávamenti Vízgazdálkodási Társulat munkájaként nemrégiben kezdték el építeni Darányban a benzintöltő állomást. Áz Avanti üzemanyagtöltő állomás - amelynek területét mérsékelt áron adta bérbe az önkormányzat nemcsak az 5-6000 környékbeli polgárt látja el benzinnel, hanem öt darányi számára ad nyár végétől, ősz elejétől biztos megélhetést. A község arculatát is kiemelő benzinkút szomszédságába 14 boltból álló üzletsort is terveznek, ahol a hiányzó szolgáltatások számára szeretnének helyet adni; példaként varroda, cipész, iparHalpusztulás a soproni Ibolya-tóban Oxigénhiány miatt kipusztultak a halak a soproni Ibolya-tóból. A környezeti kárt a Táncsics utcai csatorna meghibásodása okozta: az esőzések kiszakították a vezeték téglafalát, s szennyvíz került a Jereván lakótelepen levő mesterséges tóba. Az eset június végén történt, azóta a négy és félmázsányi haltetemmel szennyezett vizet eltávolították. A végleges döntésig feltöltik a tavat, hogy ne poshadjon az iszap a mederben. Ittas gépkocsivezetők jogosítvány nélkül Traktorral csaknem elütötte a rendőrt A vállalkozó arra számított, hogy pár perc alatt átér egyik faluból a másikba. Megrendelték nála a munkát, szombaton az erőgépével végzett volna szállítási munkát, felpattant tehát a téesz által leselejtezett, de azért működőképes, öreg traktor nyergébe és csöndesen, pöfögve elindult az úton. Magában egy kissé dudorászott is, a szomszéd faluban gyorsan végez, délután már a haverokkal zsugázhat á kocsmában, a szokásos hétvégi összejövetelen. A rendőr hirtelen tűnt fel, motorjával elrobogott mellette, majd nem messze tőle keresztbe fordult az úton, integetve a traktorosnak, ellenőrzésre álljon meg. Ha az olyan egyszerű volna - gondolta magában a traktoros - mert abban a pillanatban eszébe villant, a féket azért meg kellett volna javíttatni, mert már a vásárláskor kiderült, a járművel csak lassítással lehet megállni. A motoros rendőrt így majdnem elütötte, kis híján lesodorta az útról, s csak 100 méterre tudott megállni - motorfékkel. A büntetést persze nem kerülhette el, a járgányát is azonnal kivonták a forgalomból, a délutáni kártyapartiról is lecsúszott, mert kinek van kedve egy ilyen incidens után leülni zsugázni. A kirívó eset kárvallottja a múlt héten lezajlott, országos közlekedésbiztonsági ellenőrzésen akadt fenn Somogy megyében, s csak azért volt különleges, mert a megyében ellenőrzést végző rendőrök tapasztalata szerint, a propagandakampánynak köszönhetően, a járművezetők jobban vigyáztak a közlekedései szabályok betartására. Azért nem mindenki vette komolyan az előzetesen beharangozott közúti ellenőrzést. Mert még így is sok volt az ittasan közlekedők száma, többen nem vették észre, hogy lejárt a vezetői engedélyük, néhány gépkocsinak a műszaki állapotával volt baj. Előfordult olyan sofőr is, akinek még életében nem volt vezetői engedélye, né- hányan ittasan, jogosítvány nélkül ültek a volánhoz, mert kedvük szottyant egy kis kocsikázásra. Ezek legtöbbje fiatal volt. A külföldiek általában szó nélkül fizettek, a legtöbben gyorshajtás miatt vehették elő a bukszájukat, a hazai „versenyzők” viszont rendszerint vitatkoztak, hinni nem akartak a szemüknek, meg a fülüknek, amikor a rendőr figyelmeztette őket a szabálytalanságra. A somogyi rendőrkapitányság szinte teljes állománya részt vett az akcióban, a tapasztalataik szerint a Balaton-parton - főleg a nyári, hétvégi napokon - a rendet és fegyelmet ilyen rendszeres ellenőrzésekkel lehetne fenntartani. El is határozták, a nyári hónapokban, egy-egy hétvégén megismétlik az akciójukat. Legközelebb július végén lehet rájuk számítani, s ha akkor ismét találkoznak a traktorral, a járművön feltehetően már a fék is rendben lesz. B. G. cikk-vasbolt, virágüzlet. Az ön- kormányzat csaknem tíz főt foglalkoztat közhasznú munkásként - akik egyelőre így megmenekültek a megalázó létbizonytalanságtól. A legfigyelemreméltóbb azonban az a támogatás, amit a vállalkozni szándékozó munkanélküliek számára nyújt az önkormányzat, három évi lejáratú, kamatmentes kölcsön formájában. - Hogy hogyan, az maradjon a mi titkunk - mondja Nagy Károly polgár- mester de egyszerűen jó gazdálkodás kérdése. Ezzel a segítséggel indult az egyik darányi munkanélküli is, aki azóta a környékbeli községeket is ellátja temetkezési szolgáltatásaival. A családi házban kialakított apró belterű, de bőséges, friss áruválasztékkal zsúfolt Mocker ABC talponmaradásához is nyújtott némi segítséget az ön- kormányzat. Mocker István munkanélküli asztalos egy évvel ezelőtt még nem gondolta, hogy kereskedő lesz, de talpraesettségéért máris elismerést érdemel. Két munkanélküli pályakezdőnek ad munkát, a boltot pedig bővíti.-400 forintunk volt itthon, amikor a feleségemmel eldöntöttük, hogy boltot nyitunk. Fedezet híján sehol nem álltak velem szóba, ezért az anyósom vett fel 100 000 forintot, hogy legyen miből vásárolni kezdő árukészletet. Előtte is mindent úgy kapartunk össze a két le- zünkkel, de alig jutottunk öt- ről-hatra. Az elmúlt tíz hónap alatt is csak öt napot voltunk zárva, de most már látom, hogy van értelme. Mindig írtuk, hogy mit keresnek a vevők. Inkább kisebb tételben, de sokféle legyen az áru. Most hét féle kenyeret tartunk, hétvégén is friss áruval nyitunk hajnalonta. A talponmaradásról azt vallom, hogy ha jól megy a bolt, akkor nem felfelé, hanem lefelé kell menni az árakkal. Ha kicsit jobb hetet zárunk, inkább akciókat tartok, olcsóbban adom a szörpöt, konzervet. Tröszt E. Kenguru pörköltben - vendéglős borotvaélen ínyencségek az Öreglaki Vadfeldolgozótól Vadat és halat... - és kengurut! - mondhatná Vörös Géza, az Öreglaki Vadfeldolgozó Kft. igazgatója, aki kóstolóval egybekötött termékbemutatón látta vendégül a napokban Hévízen a Balaton-part szállodatulajdonosait, vendéglőseit. A Somogyi és a Mecseki Erdőgazdaságtól is szállító, évi 1300 tonna lőttvadat feldolgozó, elsősorban nyugati exportra termelő kft különleges szenzációval lepte meg a hazai vendéglátóipart: a különböző tengeri herkentyűk, kagylók, rákok, csigák vagy a cápa-steak mellett új-zélandi és ausztráliai kenguruhúsból készült étkeket is javasol az étlapokra, példaként kengurucombot ribizlimártásban, kengurupaprikást burgonyagombóccal. A kenguruhús egyébként az őz, illetve a szarvashúshoz hasonlítható, s árfekvésében sem magasabb annál. De amikor a forgalom negdöbbentően lecsökkent és évről évre számottevően kevesebb vendégen „osztozkodnak” a Balaton-parti vendéglősök, mennyire segíthet a kenguru - arról Péter János nagy múltú szakmabelit, a hévízi Badacsony Étterem vezetőjét kérdeztük, aki 1963-ban segédinasként kezdte egy balatoni étkezdében.- Nálam lesz kenguru és kagyló is az étlapon. A hagyományos magyar ételek mellett bizony tényleg szerepelniük kell az éttermek kínálatában az egészséges, diétás, zöldségek1993. JULIUS 11., VASARNAP ben, tengeri halakban gazdag ételeknek is. A külföldiek is egyre inkább az utóbbiakat keresik, de a vadételek iránt is nagyobb az érdeklődés. Több éves viszonylatban úgy hatvan százalékos fordulatot vett a balatoni éttermek kínálata, de sajnos a választék újabb és újabb bővítése ellenére is sokan mennek majd csődbe ezen a nyáron is. Főleg azok, akik kölcsönökből kezdték a szezont. A magyar vendégekre sajnos már egyáltalán nem számíthatunk, ez is óriási veszteség. Nem lehetünk optimisták, hogy mikor és hogyan sikerül túljutni a mélyponton. Sajnos a KISOSZ sem nyújt semmiféle kapaszkodót. Mindenesetre a balatoni települések önkormányzatainak igenis korlátoznia kellene a működési engedélyek számát. Boldog-boldogtalan kinyithat, hiszen nyilván ez is növeli az önkormányzat bevételét. Csakhogy ennyi éttermet, borozót már régen nem bír el a Balaton.- Hogy mit csinálok másként, mint korábban? Minden fillérre odafigyelek. Korábban nyugodtan megvehettem öt kiló libamájat. Most csak kettőt, és csak ha elfogyott, akkor megyek újra két kilóért... Borotvaélen táncol az étterem költségvetése. Spórolok. Csakúgy, mint a családi kasszával mi, magyar honpolgárok is, akiknek napjainkban sajnos a kenguruhústól sem jön meg az „étvágyunk”. Tröszt E. Új VDN 5 I