Új Dunántúli Napló, 1993. június (4. évfolyam, 147-174. szám)

1993-06-09 / 155. szám

8 aj Dunántúli napló 1993. június 9., szerda fr Visszaemlékezés a Ciszterci Rend pécsi Nagy Lajos Gimnáziumának 1947-1948-as iskolaévére 45 év után N egyvenötéves találkozó alkalmával az ember önkéntelenül is vissza­tekint az iskolai éveire, külö­nösen az utolsó évére. De most más okok is vannak, amiért gondolataink a múltba réve­deznek. Negyvenöt évvel ezelőtt, a szóbeli érettségi vizsgálatok ideje alatt hozta meg az ország- gyűlés a törvényt, melynek ér­telmében az egyházi, felekezeti iskolákat állami tulajdonba vette, azaz az Alma Materünket a Ciszterci Rendtől elvette. Most pedig 45 év elteltével visszakapja a tulajdonát a Cisz­terci Rend, és az érettségi talál­kozóra jövő öregdiákot mindez visszarepíti gondolatban az utolsó iskolaévébe. A gimnáziumi tanulmánya­ink utolsó évét 1947. szeptem­ber 8-án megtartott „Veni Sancte”-val kezdtük. Az első tanítási nap szeptember 9-én volt. A hazánkban dúló politikai csatározás zaja nem hallatszott be az iskolánkba, ott a rendtar­tásnak megfelelően folyt a taní­tás. A tanulók szabad idejét le­foglalta az iskolánk belső élete, hisz szeptember utolsó szom­batján, az iskola hátsó udvarán Kühn Szaniszló igazgató úr el­végezte a fürdő építésének első, ünnepélyes kapavágását, és ez­zel kezdetét vette az egész tan­évre kiható hatalmas munka, amiből a felsős osztályok tanu­lói derekasan kivették részüket. A fürdő építéséhez nemcsak „munkaerő” kellett, kellett még hozzá sok-sok pénz is, amit a „fürdő kitalálója” úgy oldott meg, hogy az iskola területén gyakorta volt különböző ren­dezvény, melyeknek bevételét a fürdő építésére fordították. A fürdő építésének ünnepé­lyes kezdetekor is volt már „Garden party”, melynek műso­rában felléptek a pécsi öregdiá­kok, így Legenyei József. Az október 6-án megrtott ünnepsé­gen kívül októberben még két ízben volt az iskolánk díszter­mében rendezvény; október 22-én Gyurkovics Mária és Rosier Endre, a Magyar Állami Operaház művészei hangverse­nyén vehettek részt Pécs város zenekedvelői, majd október 31-én a Szegedi Egyetemisták Népi Csoportja adott műsort „Népi est” címmel. Balladákat, népi játékokat és népi táncokat mutattak be. November 5-én bensőséges ünnepség keretében emlékez­tünk Szent Imrére. Néhány nap múlva a kaposvári művészek adtak hangversenyt. Karácsonykor a cserkész ott­honban a fiatal és öregcserké­szek együtt ünnepelték a szent karácsony estét. Az új év kezdetén a magyar katolikus egyház elleni támadá­sok mind magasabbra csaptak a kommunisták és a baloldali erők részéről, Rákosi elérke­zettnek látta az időt a római ka­tolikus egyházzal való végleges leszámolára. A napi sajtóban sűrűsödtek az egyházellenes, a felekezeti iskolákat támadó új­ságcikkek. Az ifjúság, a diákság az 1848-as centenárium jegyében színjátszásban, népdalban, nép­táncban országos versenyen vett részt, ahol az iskolánk növen­déke, Szigeti Károly VIII. osz­tályos tanuló szóló néptáncban az elsők között végzett. Az iskola dísztermében és más helyiségeiben 1948. január 31-én 6 órai kezdettel zártkörű „Táncos összejövetelt” rendez­tek, ahova csak számozott meg­hívóval lehetett bejutni. Ezen az estén jelent meg 22 órakor a „CISZTER NA ! pilap” négy oldalon. Az első oldalon ke­retbe foglalt fa látható, amely az iskolát jelképezte és az alábbi szöveg volt olvasható körülötte: „Legyen ez a kép a mi esténk szimbóluma. A fa az iskolát jel­képezi. Nem kaszárnya ez, ha­nem otthon. Nem közömbös emberek halmaza, vagy organi­záció, hanem organizmus: ÉLET. Olyan élet, melynek for­rása messziről jön és vize mesz- szire visz. Az a szép világnézet ez, melyben megfér Isten az emberrel, munka az örömmel, az iskola a tánccal. Béke és örömként ül meg a fán a ga­lamb. Békét és örömet érezzen köztünk ma mindenki. És ne kelljen elszállnia közülünk an­nak a léleknek, melynek semmi köze a közönségességhez. így nyugodtan haladhatunk tovább a fürdő hullámain, annak vona­lai felé, mert Annak nevében bizton befejezzük, Kinek nevé­vel bízón elkezdtük.” Hogy milyen volt az iskolai élet, a diákélet? Erre választ ad egyik diáktársunk a fenti újság­ban megjelent versikével. „Ha­sítottképű” becenévre hallga­tott: „Volt egyszer egy ember, kinek nem volt dolga, És a diákstrandnak tervét ki­gondolta. Hangversenyt rendezett, lehívta a Kóréht, Lengyel Gabriellát s így szer­zett sok lóvét. Mindez nem volt elég, mást kel­lett csinálni, S így megszületett a nagy Gar­den - party. Öltözőből bár lett, otthonból kávéház, Vígan szól a zene, mindenki lo- vacskáz. Kettőt ütött végre a jó öreg óra, Sokan leheltek már sűrűt a pad­lóra. Aztán egy krokodillt állított munkába, Forintért mutatta egy nagy für­dőkádba. Volt nagystílű vásár, verseny s tombola, Mesevárosáért sok gyermek tombola. Aztán kiadatott a munka paran­csa, Serényen dolgozott sok kis diák mancsa. Mozdul a diáknép, úgy zúg mint az orkán, Hatalmas kiáltás tör elő a tor­kán. Kuliznak, mint piramison haj­dan a sok héber, S azt állítják egyre, hogy: Éljen az Éber!” Február 2-3-án Legenyei Jó­zsef és a pécsi öregdiákok „Humor Olimpiász” című mű­soruknak tapsolhatott a pécsi közönség, február 5-én este 8 órakor Sass Dezső és Thirring Zoltán szonáta-estjét hallgathat­ták. Ugyancsak februárban volt a VIII. osztályos tanulók far­sangi előadása, amit Lux Ottó és Szigeti Károly VIII. osz­tályos tanulók rendeztek, szer­veztek. Húsvétkor Kühn Szaniszló igazgató úr feloszlatja a cser­készcsapatot, hogy így elkerül­jék a csapat értékeinek, vagyo­nának idegen tulajdonba jutását. A „Ciszter Majális” május 2-án volt, vasárnap délután 5 órakor a gimnázium udvarán és különböző helyiségeiben. Ek­korjelent meg a „CISZTER- DIÁK” újság különkiadása, melynek első oldalán Nyolczas Ipoly általános iskola igazgató úrnak a majális megnyitásakor mondott beszéde olvasható, a belső oldalak pedig humorral voltak tele. A Dunántúli Napló május 19-i számában olvasható: „... a ciszterci gimnáziumban a VIII. osztályosok ballagásán Kühn Szaniszló igazgató be­szélt az iskolák államosítása el­len .. Az egyházi, felekezeti isko­lák elleni támadások nagyon sű­rűsödtek, de az egyházi iskolák fennmaradása mellett nem esett szó ilyen cikket nem közöltek. Május 15-én jelentette be Ortu- tay Gyula vallás- és közoktatá­sügyi miniszter, hogy a kor­mány rövidesen tárgyalni fogja az iskolák államosításáról szóló törvényjavaslatot. Mindezektől függetlenül az iskolában rendben folytak az írásbeli érettségi vizsgálatok, il­letőleg a tanítás. A Ciszterci Sport Olimpi- ászt-t június 8-án nyitották meg, melynek házigazdája a pécsi Nagy Lajos Gimnázium. A négynapos elődöntők után jú­nius 11-én délután voltak a dön­tők a Tüzér utcai sporttelepen, az ünnepélyes befejezés este 7 órakor a sportbemutatókkal - az udvaron. A diákuszodánkat 1948. jú­nius 9-én délután 6 órakor áldja meg és adja át rendeltetésének Endrédy Vendel zirci apát úr. A meghívón ez áll: „A Ciszterci Rend, öregdiákjaink, jóakaró­ink, szülők és fiúk segítették elő e nagy mű megvalósítását. Nyolc hónap alatt egyik ke­zünkkel gyűjtöttünk, másikkal építettünk: mindkettővel imád­koztunk, hisz a cél, ifjúságunk erkölcsi, egészségügyi és szoci­ális előbbrevitele és összefo­gása, az 1848-as események munkával való megünneplése nagy és szent volt.” A Dunántúli Napló június 12-i száma adja tudtul, hogy a Minisztertanács elfogadta az egyházi iskolák államosításáról szóló törvényjavaslatot és ugyancsak ezen újságban ol­vasható, hogy a ciszterci gim­názium udvarán e napon este fél 9 órakor mutatják be Beethoven IX. szimfóniáját a 170 tagú MÁV Szimfonikusok és a Liszt Ferenc Kórus, amit eddig még Pécsett soha elő nem adtak. A megsárgult Dunántúli Napló 1948. június 15-i száma így szól az eseményről: „IX. szimfónia örökszép hangjait szólaltatták meg a MÁV Szim- fónius Zenekar és a Liszt Fe­renc Énekkar a ciszterci gimná­zium udvarán. Az öröm, az em­bermilliók testvéri kézszorítá­sának és összefogásának nagy gondolatát énekelte meg a sokat szenvedő Beethoven. Szőke Ti­bor vezényelte. Magánénekesek Farkas Ilonka, Vizkelety Valé­ria, Javolszky János és Péter Antal pontos és szépenhangzó énekükkel a legszigorúbb kriti­kát is kiállják: Stílusos beveze­tésül a szabadság nagy himnu­szát az Egmont nyitányt ját­szotta a zenekar egészen tökéle­tes megformálásban.” A június 17-i újságok ad­ják hírül, hogy a „par­lament óriási többség­gel, viharos lelkesedéssel” el­fogadta az egyházi iskolák ál­lamosításáról szóló törvényt. A „Ciszterci nagy család” Pécsett még egy alkalommal összejött, 1948. június 19-én este 7 órai kezdettel az intézet udvarán és helyiségeiben Gar­den-party volt tűzijáték, vizi- ünnepély, szülők, öregdiákok, ismerősök, jóbarátok találko­zója volt ez! A bizonyítványok kiosztá­sával véget ért az iskolaév, de véget ért a Ciszterci Rend 134 éves pécsi gimnáziumi tanítá­sának munkája is. Gábor Gyula 1948-ban érettségizett ciszterci öregdiák A ciszterci rend generális apátjának látogatása Pécsett, a gimnáziumban 1937-ben Variációk presszógépre és nosztalgiákra (2.) Hol vagytok ti régi kávéházak? ... Kis magyar kávéháztörténet (II.) Enteriőr a régi Nádor Kávéházból. Múzeumi emlék a polgáro­sodás évtizedeit bemutató kiállításon. (A Pécsi Várostörténeti Múzeum anyagából). Fotó: Tóth L. „A leghevesebb inzultus ak­kor éri az embert, amikor úgy fél 7 tájban teríteni kezdenek. Ez a fehérabrosz-járvány, ez ölte meg véglegesen a kávéház szabad szellemét. Abroszon nem lehet írni, azon inni kell, enni kell, számlát kell csinálni. (Glossza a „Magyarság" - -ban, 1929). A pesti kávéházak virágkora nagyjából a kiegyezéstől az első világháborúig tart. Lassú visz- szaesés után a huszas évek inf­lációja végleg megpecsételte távlati sorsukat. A „kávésok” - éttermi szol­gáltatásaikkal - arculatot válta­nak {„Café Restaurant'-dk), és körömszakadtig harcolnak minden vendégért, mivel, aki nem bírta a versenyt - menthe­tetlenül tönkrement. Ilyetén- képp, visszapillantva a magyar kávéházak „leszálló ágára”, az már a huszas évek elején egé­szen bizonyossá vált, hogy többségük egy-két évtizeden be­lül el fog tűnni. A kávéházak halódnak ... S múló poraik fel­ett a pesti polgár - akinek a ké­nyelem és a nyugalom óráit je­lentette, ha baráti társaságban beült a kávéja mellé -, kesereg és megbántva érzi magát... Számos irodalmi nyoma is van ennek, s talán nem meg­lepő, hogy nemcsak a kör­úti-belvárosi redakciók közelé­ben. A kávéházak lassú agoni- zálását vidéki városainkban is észlelték. Találó példa erre Szegeden, a Klauzál téren volt Európa kávé­ház, étterem és szálloda sorsa. Az Európa 1883-ban épült, a nagy árvízi újjáépítések során. Négy évtizede alatt háromszor cserélt gazdát, s amikor 1924-ben végleg bezárta kapuit, Juhász Gyula írta a nekrológját. (A kávéház halála). E tárcájában az Európával együtt a kávéhá­zat, mint intézményt is elsiratta: „Az Európa nem egyedül múlt ki - írta egyebek közt -, immár egyre több néhai kávé­ház előtt ballag el a régi Szeged mohikánja, csöndes szomorú­sággal és kegyeletes emlékezés­sel áldozván egykori biliárdpar­tik és vesézések, kapucinerek és folyóiratok, korsó sörök és pa­rázs vitatkozások emlékei­nek ...” így a költő. Ám, ha elsíratta is Juhász Gyula a szegedi Euró­pát, az élet ment tovább a gaz­dasági struktúra könyörtelen törvényei szerint. Kit föllen­dítve, kit lesújtva... ✓ ^ Ámde végül is mégsem a konkurenciaharc vagy a nagy­üzemi „vegyes profil” lett a sí­rásója a klasszikus régi kávéhá­zaknak. Inkább egy gép: a presszógép. A harmincas évek vége felé olasz mintára meg­születő eszpresszók alig pár év alatt kiszorították a megmaradt kávéházak nagyobb részét. Az első pesti presszó (a QUICK) 1937 végén nyit a Vi­gadó utcában. Legendás olasz kávéfőző gépén naponta 2000 adag kávé csordogált ki; azonfe­lül töméntelen olasz hidegsalá­tát szolgáltak fel az alig 50 személyes helyiségben. Sláger is született a Quick nyomán: „Kicsi a hely, kicsi a lány, kicsi a fény / Összebújunk, és meg­iszunk egy feketét...” („Eszp- resszó-keringő”) A széleskörű presszósodás új csapásain csak a belváros legpa­tinásabb kávéházai maradtak talpon. Még vagy tíz évig. Át­vészelték a háborút, az inflációt, a „szalámi taktika” éveit, míg végül is 1949 táján a „néphata­lom” vagyis a „párt ökle” - az ÁVH és a „GR” (Gazdasági Rendőrség) - politikai attakja szép csöndben ki nem irtotta a pesti kávéházakat (meg a vidé­kieket is), mint a polgári-kis­polgári életforma irritáló jelké­peit. S a folyamatban talán a legszebb és leghíresebb Ne- wyork járt a legrosszabbul. Az élő irodalom s a művésze­tek eme „fölszentelt tanyája” nehezen gyógyult háborús sebe­iből. Az ostrom után melaszt és krumplit árultak benne. Egy ideig cipőbolt-lerakat, 1949-től pedig a sportszerkereskedelem (!) központja és raktára. Később - Gundel Imre szerint 1954-től- kisebb-nagyobb megszakítá­sokkal ismét vendéglátó hely. (Hungária néven ma is az.) S ha már itt tartunk, szóljunk pár szót a vidéki városokról is. Hiszen Magyarországon nem­csak Pest vált híressé a kávéhá­zairól. A kávéházi miliőt iro­dalmunk számos alkotása érzé­kelteti a fővároson kívül is, fő­leg Szegeden, Szabadkán, Deb­recenben, Aradon, Nagyvára­don és másutt is. Szeged különösképp bővel­kedik hasonló irodalmi emlé­kekben, miként a legtöbb vi­déki kávéházat is itt találjuk a századfordulón. Mikszáth, Gárdonyi, Móra - Tömörkényt csak azért nem említem itt, mert - borissza lévén - nem járt kávéházba -, Juhász Gyula és mások a szegedi Arany Orosz­lán, a Fekete Sas, a Tisza, az Európa, a Virágh (!) vagy a Kass (a régi Hungária) szálloda kávéházát legalább olyan hí­ressé tették, mint kedvelt „Bunda” sörözőjét Ady Endre Debrecenben. Adyék, a váradi „Hol- nap”-osok törzskávéházait, il­letve Pesten a Nyugat (Ne- wyork-kávéházbeli) törzsaszta­lát Babits, Kosztolányi, Dutka Ákos vagy Ernőd Tamás, Gel- lért Oszkár kölcsönösen népsze­rűvé tehették, hiszen jó maguk is kávéházakban szerettek dol­gozni délelőttönként. Vagy ta­lálkozni, parázs vitákba bonyo­lódni egymással a délután má­sodik felében. Nem „perdöntő”, de talán jel­lemző eset az, amikor nagyvá­radi kávéházi számolócédula tú­loldalára firkantották le - távirat szövegeként - Adyék ama „bök-négysorost”, amelyet egy kiadós glosszája után Juhász Gyulának küldtek el Szegedre: „Illés szekér, Göncöl szekér / Szervusz Gyula a cikkedért! / Ady Endre, Oláh Gábor - / Fi- astyúk lett Szabolcskából! ” Hasonló történetek, szinte mindegyik irodalmi kávéház­ban fennmaradtak s éltek is hosszabb ideig. Ahol meg is örökítették őket - irodalomtör­téneti értékeket mentettek át az utókornak. Pécsett már soha nem tudjuk meg, mikor és hol, melyik kávéházban jöttek össze a két világháború közti Erzsébet Tudományegyetem professzo­rai; hol tanyáztak a bölcsészkar hallgatói és hol a korabeli iro­dalmi élet képviselői, akiket ké­sőbb az irodalomtörténet is je­gyez: Surányi Miklós, Várkonyi Nándor, Weöres Sándor, Ko- lozsváry-Grandpierre Emil, Lo­vász Pál, Bárdosi Németh János és mások. (Talán a rokokó be-' rendezésű Royalba, talán a Ná­dorba. Vagy a CORSO-ba jár­tak?) * Egyszer Csorba Győzővel beszélgettem a negyvenes évek sokszínű pécsi irodalmi-művé­szeti palettájáról. S minthogy a pécsi kávéházakról, szerepük­ről a helyi irodalmi-művészeti életben kevesen és vajmi keve­set tudunk, visszaemlékezésé­nek ezt a részét ehelyütt is köz­readom. (Folytatjuk) Wallinger Endre #. • y

Next

/
Oldalképek
Tartalom