Új Dunántúli Napló, 1993. június (4. évfolyam, 147-174. szám)
1993-06-04 / 150. szám
1993. június 4., péntek aj Dunantau napló 3 V agy onosztozkodás az üzemi tanácsi választások után Dunai halász Fotó: Szundi György Környezetvédelmi körtánc Queen üdítő és salátaöntet Nagy a tülekedés az üdítőitalpiacon, minden gyártó reklámban igyekszik meggyőzni potenciális vevőit terméke kiváló minőségéről, a különleges ízekről, a természetes alapanyagokból készült italok egészséges voltáról. A Magyar- országra betört multik, a Pepsi és a Coca Cola a nagy forgalomból származó haszonból bírja az óriási reklámkampányt, a hazai termelőknek viszont igencsak meg kell küzdeniük, hogy piaci részesedést szerezzenek, s azt hosszú távon meg is tartsák. A Budapesti Szeszipari Vállalatból privatizációval, osztrák tőkebevonással alakult Buszesz Rt. mindez sikerült, hiszen az elmúlt évben 900 milliós nettó árbevétel mellett az üdítőital fronton az egyre népszerűbb Queen üdítőital család egyértelműen sikert hozott, jórészt ennek a gyártmánynak köszönhetik, hogy az elmúlt évben nyereséget értek el, s nem gyarapították a veszteséges magyar vállalatok sorát. Az üzleti sikert nemkevésbé annak köszönhetik hogy pillekönnyű, műanyag csomagolásban hozták forgalomba, ami megkönnyítette a szállítást, átalakította a fogyasztói szokásokat. Persze a cég nemcsak üdítőitallal foglalkozik, márkakereskedője például a Johny Walker whiskynek, a portói boroknak, különféle likőröknek, valamint a Royal termékcsaládnak. Miko- lai Viktória, a cég kereskedelmi igazgatóhelyettese elmondása szerint ezekkel termékekkel elsősorban a nívós vendéglátóipari vállalkozásokat célozták meg, ami érthető is, hiszen például a portói bor decije nagykereskedelmi áron is több száz forint, ez bizony nem válik a kispénzű emberek italává. A cég egyébként tavalyi alakulása után szinte azonnal létrehozta 10 vidéki kereskedelmi kirendeltségeit, tegnap a pécsi részleg mutatta be a meghívottaknak áruválasztékát. Itt azonban már nemcsak italokat vonultatták fel, a forgalmazott termékek között szerepeltek salátaöntetek, a különféle ízesített ecetek is. Mindezt azért forgalmazzák, mert szerintük az átalakult fogyasztói szokásokat követniük kell, az egészséges táplálkozáshoz pedig elengedhetetlenek a különféle salátaöntetek és dres- singek. B. G. Kapronczai József, az MSZOSZ-hoz tartozó Vasas Szakszervezet területi ügyvivője, szakszervezeti tisztségviselőként több szempontból is érdekelt az üzemi tanács választások utáni osztozkodásban. A munkahelyi megmérettetések egyik tétje ugyanis az ágazati szakszervezeti vagyon használati jogának elosztása a következő két évre, ugyanakkor szakszervezete ringbe szállt a munkahelyi demokrácia fontos testületében a tagsági helyekért, a kollektív szerződéskötés jogáért, és természetesen a vagyon használatáért is. A héten fejezik be a szavazatszedő bizottságok a választási jegyzőkönyvek továbbítását, és a mai kép igen kedvező a vasasok számára. Baranya hét munkahelyén 55 üzemi tanácstag helyre jelöltek, negyvenhatot meg is szereztek, míg ötöt a Munkástanácsok, négyet függetlenek. A területi titkár értesülései szerint a vasasok orszáHosszú ideig luxus tudománynak számított, a költségessége miatt nem fejlesztették, ám az életkor kitolódása és a technika elképesztő ütemű fejlődése rohamtempóban hozta fel hazánkban is az ortopédiát. Az elmúlt három évtizedben kiépült a helyreállító sebészet fekvőbeteg hálózata, az egyetemeken létrejöttek az ortopédiai klinikák és a legtöbb megyei kórházban önálló ortopéd osztály létesült. Ez a lendületes fejlődés töretlenül tart. Legalábbis így tűnik a Magyar Ortopéd Társaság Vándorgyűléséből, amely tegnap délelőtt kezdődött Pécsett a POTE aulájában. A szakmai összejövetelen számos gyógyszergyár és gyógyászati segédeszközöket készítő cég mutatja be készítményeit. A három napos esemény résztvevőit dr. Kelényi Gábor, a POTE rektora köszöntötte, majd dr. Szepesi Kálmán, a Magyar Ortopéd Társaság elnöke méltatta a házigazda pécsiek tudományos kutató és gyógyító tevékenységét, a vándorgyűlést előkészítő szervező munkáját. gosan ennél is jobb eredményt könyvelhetnek el. Érdemes betekinteni e 116 esztendős szakszervezeten keresztül, mi történik a választás után a vagyonosztozkodáson: az ágazatközi választási bizottságokhoz, amelyben jelen van valamennyi jelöltet állító érdek- képviselet, futnak be a jegyzőkönyvek, ott állapítják meg, melyik konföderáció milyen arányt ért el, ez az alapja a részesedésének a felosztandó vagyon használati jogából. Megjegyzendő, hogy a független jelöltekre leadott szavazatok mindebben nem számítanak. Kapronczai József elmondta, biztató a hónap végére várhatóan befejeződő nehéz döntések előtt, hogy az ágazati választási bizottság valamennyi résztvevője korrekten nyilatkozott, hogy a megegyezésre törekszik. A vagyon ugyanis szerteágazó: ingatlan, pénz miegyéb, így nem lesz könnyű a különböző érdekeket kielégíteni. A vasaMegemlékezett a klinika korábbi vezetőiről, köztük néhai dr. Barta Ottó professzorról. A vándorgyűlés alkalmából két külföldi professzort fogadott tiszteletbeli tagjává a társaság. Mindkettőt a pécsi klinika javaslata alapján. Dr. Robert D. Ambrosiát, aki New Orleansban a Tulane Egyetem professzora, s aki évek óta segíti a magyar ortopédia fejlődését. Dr. Jean Dubousset professzor pedig számos magyar szakember párizsi tanulmányútját tette lehetővé, s két évvel ezelőtt, illetve tavaly, személyesen tanított be a pécsi klinika orvosainak több, speciális műtétet. Szintén a vándorgyűlés keretében adták át a Doll inger Emlékérmet, amelyet a modern sebészet első hazai kiválóságáról, Dollinger Gyuláról neveztek el, s amelyre idén dr. Rigó Jánost, a debreceni egyetem docensét tartották méltónak. A megnyitót követően szekciókban folytatódott a program. Az egyik nyitó referátumot dr. Bellyei Árpád professzor, a POTE Ortopédiai Klinikájának igazgatója tartotta. Őt kérdeztük sok egyébként látva az átadandó rész nagyságrendjét, pénz átuta- tálásában ajánlják fel a megszerzett jogot. E bizottságok megegyeztésen alapuló döntését a VIKSZ szentesíti majd. Lényeges dolog, hogy az alapszervezetek vagyona nem része ennek az osztozkodásnak, hiszen a szakszervezet alapszabályában rögzítetten a befizetett tagdíjak negyven százalékát küldik a közösbe. A szakszervezeti tisztségviselő jóval lényegesebb sikernek tartja, hogy az üzemi tanácsokban alapvető pozíciókat szereztek az érdekképviseltek, a tapasztalata szerint több munkahelyen ennek fontosságát még nem ismerték fel. Óva intett viszont azoktól, akik üzletet látnak ebben is, és jó pénzért ajánlják tanfolyamaikat most már a megválasztott tagoknak. A szakszervezetek ugyanis ingyen és igen komoly ismeretanyagot tartalmazó tervezetekkel segítik a munkájukat. G. M. a vándorgyűlés egyik kiemelt témájáról, a gyermek-csípő betegségeiről, elsősorban a csípőficamról és arról, hogy a legutóbbi időben milyen eredményeket ért el az ortopédia.- A háromszori kötelező szűréssel 95 százalékban sikerül megelőzni ezt a betegséget, a többiek esetében pedig olyan műtéti módszereink vannak, amelyek tökéletes eredménnyel járnak. A csípőficamos kisgyermekekből akár balett-táncosok is lehetnek. A gyerek csípő betegségei a klinikánk egyik kiemelt gyógyítási kutatási területe, több kollégám e témakörből írta disszertációját. A fejlődés érzékeltetéseként említhetem az izületi protézis beültetéseket, a végtaghosszabbításokat, vagy azt, hogy daganat esetén sem amputáljuk a végtagokat, hanem ha szükséges speciális, akár több Ízületet helyettesítő implantátumot ültetünk be. Igyekszünk a legkorszerűbb eljárásokhoz rrtinél hamarabb hozzá jutni. Kollégáim közül egy Amerikában, egy Japánban, kettő pedig Ausztriában tanul jelenleg. T. É. A természet gondoskodik rólunk: csütörtök éjszaka megadta a várva várt esőt. A környezetvédők morognak: a víz eltűnt a Dráva-sík zöldellő erdői alól. A folyamat visszafordíthatatlan, legfeljebb megállítható. A települések széttárt karokkal jelzik: nem tudnak mit csinálni a szennyvízzel, egyre csak ömlik a Dunába. A hollandok itt, a Gemenc idilljében csodálkoznak, a Kék folyó partján: micsoda természeti környezet! Mekkora érték - s milyen ritka! A horvátok bejelentik: meg akarják építeni a vízlépcsőt a Dráván. Nálunk harc megy: a Boronka vadvízvédelmi program somogyi szülőatyjai hadakoznak vitézül a környezet védelméért - állami szervekkel. Fadd-Domboriban hínár borítja a holtágat, eltűnt a vízutánpótlás. Béda-Karapancsa ide-oda verődött az elmúlt évek alatt a különböző természetvédelmi szervek között - relatív gazdátlansága meghozta a maga rohadó gyümölcseit. Beszéljünk Garéről is? Kökényről is? Halpusztulásokról és nitrátos vizekről? Kipusztuló élőlényekről és felszántott ősgyepekről? Csak a hajnal világosságáig füstölő erőművi kéményekről és robbantásoktól repedező házfalakról? Eltűnő forrásokról és ostoba építkezési gyakorlat által kiszárított zöld tüdőről? Kinyomozhatatlanul eldugott veszélyes vegyszerekről és szénmonoxid-koncentrá- cióról? Beszéltünk eleget. Többet, sokkal többet, mint amennyit mindezek megelőzésére, megszakítására - egyáltalában: lehetségességük ellenében tettünk. Ha mégis szólhatunk tettekről - mintha minden későn lenne. Most ismét alkalom van a környezet védelméről beszélni. így volt a rioi konferencia idején is - ahol a beszéd vita volt. Nézetek és érdekek, eltökéltség és politika csaptak össze a környezet védelme ürügyén. Néha-néha valami felcsillan. Egy okos pedagógiai gyakorlat eredményeként gyermekszemekben. Nem lámpásként, csak reménysugárként. Ők, a gyerekek már most ismerik: ózonlyuk, angolnavész, hulladéklerakó, zagytározó. Mit kezdenek majd a jelen gyakorlatával? Mi az, amiről még nem is tudják: nekik kell majd megoldani, helyrehozni? Akkor is ez lesz az uralkodó gondolat: leigázni? M.A. Ortopéd szakorvosok Pécsett Amputálás helyett implantátumok Az Országos Színházi Találkozó programja Június 6., vasárnap: A Pécsi Nemzeti Színházban 17.45-kor a budapesti Arany János Színház: Shakespeare: Lear Király (tragédia 3 felvonásban). A Kamaraszínházban 22.00 órakor: Pécsi Nemzeti Színház: Weingarten: Nyár - Hat nap, hat éjszaka. 10 órakor: Lionel Bart: Oliver. A Pécsi Kisszínház előadása az Anna u 17-ben. 16.50-kor: Fúvós menetzene és mazsorett táncosok felvezetésével séta a Széchenyi térről a Színház térre. 17.00 órakor: Fesztiválköszöntő a Színház téren: Balikó Tamás, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója. Közreműködnek: a Pécs-gyárvárosi gyermek- és ifjúsági fúvószenekar és mazsorett-csoport, a Szélkiáltó együttes és a Baranya Táncegyüttes. Június 7., hétfő: A Nemzeti Színházban 20 órakor a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadása: Ide- lenn - Jelenetek Gorkij: Éjjeli menedékhely c. színműve alapján 2 részben. 17.00 órakor: Ismeretlen szerző-Szélkiáltó együtes: Aucasin és Nicolette - ófrancia széphistória. A Harmadik Színház előadása a Ságvári Művelődési Házban (Hajnóczi u. 4L). 18.00 órakor: Műhelybeszélgetések 1. - Szín-Játék-Ma - Verebes Istvánnal beszélget Simon István a Művészetek Házában (Széchenyi tér 7-9). 19.15 órakor: Pilinszky János: Ének a kőszívű királyról, a Bóbita Bábszínház előadása a Nemzeti Színház Stúdiószínházában. 21.30 órakor: Törzsasztal. Beszélgetés Eszenyi Enikővel a Pécsi Kisszínházban. Június 8., kedd: A Nemzeti Színházban 18.30 órakor a Szegedi Nemzeti Színház előadása: Mozart: Figaro házassága (vígopera 4 felvonásban). 16.30 órakor: Shakespeare: Rómeó és Júlia, a Nemzeti Színház Stúdiószínházának előadása a Nemzeti Színház Szobaszínházában. 20.00 órakor: Kocsis Zoltán zongoraművész és Perényi Miklós gordonkaművész szonátaestje a Művészetek Házában. 22.00 órakor: Törzsasztal. Beszélgetés Petrovics Emillel a Pécsi Kisszínházban. Június 9., szerda: A Nemzeti Színházban 18.30 órakor a Budapesti Nemzeti Színház előadása: Katona József: Bánk bán (dráma 2 részben). A Kamaraszínházban 22.00 órakor a Vígszínház előadása: Ray Rigby: A domb (színmű 2 részben). 17.00 órakor: Az Urbanitas Kamarazenekar koncertje a Színház téren. 20.00 órakor: Jeles napok - néptáncszínház. A Tanac együttes önálló estje az Ifjúsági Házban (Nagy Lajos király útja 13.). Június 10., csütörtök: A Nemzeti Színházban 17.00 órakor a Temesvári Színház előadása: Moliere: Scapin furfangjai (vígjáték 1 részben). A Kamaraszínházban 20.30 órakor a Budapesti Kamara- színház előadása: Örkény István: Kulcskeresők (színdarab 2 részben). 15.30 órakor: Bohócjátékok, a Bóbita Bábszínház előadása a Bóbita Bábszínházban. 19.00 órakor: Műhelybeszélgetések 2. - „Erdélyből jöttünk”. Beszélgetés a Temesvári Színház művészeivel a Művészetek Házában. 20.00 órakor: A folyón túl - néptáncszínház. A Tanac együttes önálló este az Ifjúsági Házban. Június 11., péntek: A Nemzeti Színházban 17.30 órakor a Miskolci Nemzeti Színház előadása: Schiller: Stuart Mária (színmű 2 részben). A Stúdiószínházban 21.00 órakor a Budapesti Komédium előadása: Edward Albee: Mese az állatkertről (egyfelvonásos). 22.15 órakor: Hasek: Svejk, a Pécsi Kisszínház előadása, a Pécsi Kisszínházban. 22.30 órakor: Műhelybeszélgetések 3. - Szín-Ész-Ma. Beszélgetés Eperjesi Károllyal és Gáspár Sándorral a Művészetek Házában. Június 12., szombat: A Nemzeti Színházban 18.00 órakor az Egri Gárdonyi Géza Színház előadása: Szo- mory Dezső: Hagyd a nagypapát (vígjáték 3 felvonásban). A Kamaraszínházban 21.00 órakor a Radnóti Színház előadása: Botho Strauss: Az idő és a szoba (színmű 2 részben). 16.00 órakor: Divat show - A Grácia Divatstúdió bemutatója a Színház téren. Június 13., vasárnap: A Vígszínház előadása 18.00 órakor: Bernstein: West Side Story (musical 2 részben). Az előadás megtartására technikai okokból a Kaposvári Csiky Gergely Színházban kerül sor. 20.00 órakor: Törzsasztal. Vendég: Ascher Tamás a Pécsi Kisszínházban. 20.00 órakor: „Nem bánok semmit sem” - Vári Éva Edit Piaf-műsora a Művészetek Házában. Június 14., hétfő: A Nemzeti Színházban 18.00 órakor a Kaposvári Csiky Gergely Színház előadása: Bertolt Brecht: A kaukázusi krétakör (dráma 3 felvonásban). A Kamaraszínházban 22.00 órakor a budapesti Katona József Színház előadása: Heinrich Böll - Bereményi Géza: Katharina Blum elvesztett tisztessége (dráma 2 részben). 18.00 órakor: Márfi Attila: Pécs szabad királyi város német és magyar színjátszásának forrásai a Baranya Megyei Levéltárban (1727-1848) című kötetének bemutatása. A szerzővel, dr. Szita László kandidátus beszélget, közreműködnek a Pécsi Nemzeti Színház művészei a Művészetek Házában. Június 15., kedd: A Szobaszínházban 19.00 órakor a Debreceni Csokonai Színház előadása: Parti Nagy Lajos: Ibusár (zenés, táncos huszerett egy részben). 21.00 órakor: Műhelybeszélgetések 4. - Szín-Ház-Ma (vidéken). Beszélgetés Parti Nagy Lajossal, az Ibusár című „huszerett” szerzőjével, Pin- czés István rendezővel, Maj- zik Edit és Tóth Zoltán színművészekkel a Művészetek Házában. Június 16., szerda: A Kamaraszínházban 19.00 órakor a budapesti Katona József Színház előadása: Kárpáti Péter: Akárki (moralitásjáték 2 részben). 20.00-24.00 óráig: Táncház a Tanac együttessel a Hild udvarban (Széchenyi tér). 22.00 órakor: Törzsasztal. ( Vendég: Zsámbéki Gábor a Pécsi Kisszínházban.