Új Dunántúli Napló, 1993. június (4. évfolyam, 147-174. szám)

1993-06-04 / 150. szám

2 üj Dunántúlt napló 1993. június 4., péntek Végleg kiszámolták a Pécsi Ingatlankezelő Vállalatot Kuncze Gábor Pécsett (Folytatás az 1. oldalról.) között, amelynek valódi okát nem tárták a nagy nyilvánoság elé. Következményeit viszont láthatta, hallhatta a Városi tele­vízió közvetítés jóvoltából a nagyérdemű közönség. De Bla- sio Antonio (FIDESZ) például figyelmeztetően az SZDSZ frakció szemére hányta, hogy szokásuk kellően meg nem ala­pozottan nyilvános ülésen gya­núba keverni személyeket, s utána bocsánatot sem kérni a tévedésért. Ezt persze a másik oldalról visszautasították. Va­lamivel később Körömi Attila (FIDESZ) számon kérte a pol­gármestertől, hogy miért nem volt az előző héten közgyűlési ülés. Amit dr. Krippl Zoltán tá­vollétével indokolt, ugyanakkor Lévai Albert Csaba (SZDSZ) annak a feltételezésnek adott hangot ezzel kapcsolatban, hogy a tévéközvetítések miatt a FIDESZ frakcióhoz tartozó al­polgármesterek szeretnének el­nöklőként szerepelni. Érzékelte­tésként talán ennyi elég is az in­gyencirkuszból. Az önkormányzati képvise­lők tévés szereplési vágya megmutatkozott a pótköltségve­tés vitájában is, amely a járda- szegély szintjéig elmerült az apró részletekben, noha az idei költségvetés módosításának lé­nyegi kérdéseiről már az előző ülésen döntöttek, s most csak annak rendeletbe foglalalásáról, illetve a rendelet néhány mel­lékletének elfogadásáról volt szó igazából. Ez végül nagy többséggel meg is történt. Az első lakáshoz jutók ka­matmentes kölcsönnel való tá­mogatásának feltételrendszerét több fordulóban tárgyalta a tes­tület lakásbizottsága, mint ahogy erre előterjesztőként utalt is Körömi Attila, a szociális és foglalkoztatási bizottság el­nöke. Továbbá arra is, hogy ta­valyhoz képest jócskán megnö­vekedett a támogatásért folya­modók száma. A 721 pályázó igényének kielégítésére 119,4 millió forint áll rendelkezésre. A kamatmentes kölcsönnel még érdemlegesen támogathatók kö­rét úgy sikerült szűkíteni, hogy 285 pécsi család kaphat lakásé­pítés esetén maximum 550 ezer, lakásvásárlás esetén pedig 400 ezer forint támogatást. Noha a lakásügyi bizottság minden változatot felmért a költségvetési következmé­nyekre tekintettel, a közgyűlési ülésen az önkormányzati képvi­selők számos módosító javaslat­tal éltek. Ezek közül - s nem vé­letlenül - pont azok hullottak ki a szavazások rostáján, amelyek a támogatandók körét kívánták bővíteni a lakásigénylési határ­idők enyhítésével. (Mint pél­dául dr. Révész Mária és Fónai János az MDF frakció részéről.) Az elfogadott rendelet szerint támogatásban részesülhetnek az önálló lakással nem rendelkező három vagy több gyermekes családok, akiknek érvényes la­kásigénylési kérelmük van; az önálló lakással nem rendelkező gyermekes házaspárok, illetve gyermeküket egyedül nevelők, akik lakásigénylésüket 1990. december 31-éig benyújtották; továbbá az önálló lakással nem rendelkező gyermektelen, 35 év alatti fiatal házaspárok, akik la­kásigénylésüket 1986. decem­ber 31-éig benyújtották és a pá­lyázat benyújtásának határide­jéig házasságot kötöttek. Mind­ezen túl csak azok jogosultak a támogatást igénybe venni, akiknek 1993. január 1-je előtt nem volt Pécsett határozatlan idejű lakásbérleti vagy bérlő­társi jogviszonyuk, illetve la­kástulajdonuk és ezen határnap előttről állandó pécsi bejelentett lakcímmel rendelkeznek. Mint már említettük, a teg­napi ülés több érdekes témája egyaránt eltörpül, ha a PIK vé­gelszámolással történő meg­szüntetésének elhatározásához viszonyítjuk. Bár a vállalat megszüntetését a közművállala­tok átalakításáról elfogadott koncepció is kimondta, a mos­tani döntésre vonatkozó és elő­terjesztésként csak az ülés során kiosztott javaslat a beavatatlan képviselőket is meglepte. Szabó Tamás (FIDESZ) a közlekedési és kommunális bi­zottság elnöke a PIK ügyét az­zal kapcsolatban terjesztette elő, hogy a vállalat igazgató­nője a PIK-nek önkormányzati tulajdonba került ingatlanai kö­zül csak azokra nyújtotta be bér­leti igényét további használatra, amelyek a cég szervezeti mű­ködését szolgálják, ám azokra nem, amelyekre a feladatai ki­terjednének. így a vállalat - mi­Szerdai számunkban jelent meg a „Luxus, némi kérdője­lekkel” című riportunk, mely egy Mecsek-oldali, volt állami ingatlan eladásának körülmé­nyeivel foglalkozott. A téma - az olvasói telefonokból jól ér­zékelhetően - azóta is foglal­koztatja a pécsieket. Tegnap, a városi önkormányzat ülésén az ügy ugyancsak szóba került. Dr. Zadravecz György (SZDSZ) képviselői kérdésében az Új Dunántúli Naplóban meg­jelentekre reagálva megemlí­tette, hogy a riportban megfo­galmazottak jó része a részletes rendezési terv tárgyalása idején a képviselő-testületet is élénken foglalkoztatta. Ennek kapcsán tehát szükségesnek tartja, hogy a polgármester indítson vizsgá­latot annak kiderítésére, sze­mély szerint ki a felelős azért, hogy a több, mint 21 ezer négy­ként ezt dr. Mikes Éva alpol­gármester is hangsúlyozta - funkciótlanná vált, illetve válik, tehát nincs rá szükség. Végel­számolással való megszüntetése az önkormányzat számára a va­gyonmentést jelenti. Érvelésük szerint a döntés ezért vált ha­laszthatatlanná. Dr. Toller László (MSZP) vi­szont a döntésre vonatkozó ja­vaslatot egyedinek, a közművál­lalatok átalakításának koncep­ciójából kiemeltnek és elha­markodottnak ítélte. Leginkább azért, mert a PIK által ellátandó feladatok további teljesítésének szervezeti rendszerét nem kap­csolták hozzá, a közgyűlés megrendelésére nemrég kezdő­dött csak meg a vállalat átvilágí­tása, s nem látta tisztázottnak a vállalat dolgozóinak további sorsát sem. Álláspontját az elő­terjesztés támogatói azzal az ér­veléssel cáfolták, hogy a végel­számolás ideje alatt - még az ősz folyamán - kialakul, milyen szervezeti formák veszik át a vállalat szerepét. Feladatai ellá­tását addig pedig éppenséggel az biztosíthatja csak, ha azon­nali hatályai felmentik a vállalat igazgatónőjét és a vállalathoz kirendelt eddigi biztost, s az ügyek vitelével, valamint a vé­gelszámolás vezénylésével hat hónapra új vállalati biztost bíz­nak meg. A koncepciónak meg­felelően a vállalat dolgozóinak „foglalkoztatását” gazdasági társaságok létrehozásának segí­tésével oldaná meg az önkor­mányzat. A döntés végül egyhangúlag született meg a PIK végelszá­molással történő megszünteté­séről, Majna Jánosné igazgató felmentéséről, illetve Nemes Árpád vállalati biztossá való ki­nevezéséről. Dunai Imre zetmfteres volt tanácsi telek a Pécsi Állami Gazdaságtól nem az önkormányzathoz, hanem egy építési vállalkozáshoz ke­rült? Mint az orvos-képviselő fogalmazott, ha a téma, illetve a lehetőség idejében a közgyűlés elé került volna, bizonyára a testület is úgy dönt, hogy ennyi pénzért (négyzetméterenként 480 forintról van szó) a város­nak is megéri visszaszerezni a kiváló fekvésű ingatlant. A képviselő további - igen izgalmas - felvetéseit, valamint a FIDESZ részéről dr. Mikes Éva frakcióvezető, az MDF ré­széről dr. Schmidt Gábor, az MSZP részéről pedig dr. Toller László hozzászólását a szerdai írásunk folytatásának szánt - napokon belül megjelenő - ri­portunkban szó szerint közöl­jük. (Folytatás az 1. oldalról) A kormányzati kiadások mó­dosításával lehetne élénkíteni a vállalkozói kedvet, mondta Kuncze Gábor, hozzátéve: az államapparátus fenntartására je­lenleg fordított összegek átcso­portosításával. Például a Nem­zetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának vagy olyan felesleges új szerveződéseknek, mint a nemrégiben létrejött Ma­gyar Űrkutatási Hivatal meg­szüntetésével, valamint az okta­tásban és az egészségügyben meglévő párhuzamos intézmé­nyek felszámolásával. így lehe­tőség nyílna arra, hogy a kezdő vállalkozók kedvezőbb hitelle­hetőséghez jussanak, és csök­kenhessenek az állampolgárok adóterhei. Richard von Weizsäcker né­met államfő csütörtökön felve­tette, hogy a Németországban élő törökök, elsősorban a már itt születettek kettős - a török mel­lett német - állampolgárságban részesülhessenek, vagy gyako­rolhassák a választójogot. „A törökök a német állam szabályai szerint élnek, de anélkül, hogy befolyást tudnának gyakorolni a szabályok kialakítására. Örökké így kell ennek maradnia?” - tette fel a kérdést az államelnök, aki a Solingenben szombaton elpusztított öt török koporsói előtt beszélt a kölni Ditib me­cset belső udvarában rendezett Utóbbi azért is fontosnak te­kinthető, tette hozzá a frakció- vezető, mert a bankokban elhe­lyezett lakossági megtakarítás értéke pontosan megegyezik a költségvetésnek azon részével, amelyet az előírásoknak, törvé­nyeknek megfelelően az elosz­tásra fordít. Ez az összeg Kuncze szerint 1,1 billió forint. Hozzátette, komoly gondokat jelenthet a gazdaság gyors rendbetételéhez az a tény is, hogy ez év első negyedében a mezőgazdasági kivitel 300 mil­lió dollárral esett vissza a tava­lyi év azonos időszakához ké­pest, és a kormánynak nincs kellő számú szakembere. Például, mondta anekdoti- kusnak tűnő, ám ellenőrizhető tényszerűséggel a frakcióve­gyászünnepségen. A Mekka irányába fordított koporsókhoz csak néhány száz embert enged­tek, a kivülrekedtek egy közeli sportpályán, hatalmas vásznon figyelhették az eseményeket. A gyászünnepség feszült hangu­latban zajlott le, a közbekiabá- lókat török rendezők intették le. A kölni gyászünnepség előtt So­lingenben vettek búcsút az ál­dozatoktól a helyiek. A város­háza előtt rendezett megemlé­kezés után a gyászolók - mint­egy hatezer ember - a kiégett házhoz vonultak. A koporsókat délután szállították Törökor­szágba. zető, a Gyulai Húskombinát élére nemrégiben egy vegetári­ánus, népművelő képzettségű vezetőt neveztek ki. Azok az idők elmúltak, és jó ideig nem is feltétlenül jönnek elő, hogy az állam határozza meg: egyik pillanatról a másikra megnövelem a béreket, hiszen egyre több a magánvállalkozás. Kérdésekre válaszolva megem­lítette, hogy hazánknak manap­ság nem újabb nagy pénzügyi segély kell, hanem piaci esély. Ezek miatt tartotta rendkívül fontosnak a kezdő vállalkozá­sok mielőbbi támogatását, és ezzel összefüggésben a lakos­sági adóterhek csökkentését a költségvetés néhány egységé­nek átcsoportosításával. Bozsik L. O Nicosia: Irán legfőbb vallási vezetője, Ali Hamenei ajatollah szerdán éles hangú beszédet mondott, egyebek között sür­getve Izrael „lerombolását”. A közel-keleti béketárgyalásokról szólva bírálta az azokon részt j vevő arab országokat, s közölte: csak az lenne megfelelő tárgya- ' lás, melynek nyomán a cionis- 1 ták kiürítenék Palesztinát. ■>i O Párizs: A törvényhozás elé terjeszti a francia kormány a bevándorlás korlátozásáról ké­szített törvényjavaslatát, ame­lyet - egy hetes halasztás után - szerda délutáni ülésén fogadott el. Edouard Balladur miniszter- elnök este egy televíziós interjú­jában vitatta, hogy a javaslat „diszkriminációs” lépés lenne, s a kormány megkülönböztetést ■ akarna életbe léptetni a beván- dorlókkal, főként az észak- éjS * feket-afrikai országokból ér-91 kező bevándorlókkal szemben. O Brüsszel: A belga miniszter- elnök szerint az Európai Közös­ség tagállamainak vezetői eset- ' leg rendkívüli csúcstalálkozót^ tartanak azt követően, hogy - utolsóként - Nagy-Britannia is ratifikálja az Európai Unióról szóló maastrichti szerződést. A találkozó ötlete állítólag a mos­tani francia-német csúcson ve­tődött fel, s arról - mint Jean- Luc Dehaene belga kormányfő, az EK következő soros elnöke elmondta - szó esett az Európai Közösség kereszténydemokrata miniszterelnökeinek szerdai ta­lálkozóján is. O Moszkva: Az elmúlt hetek i eseményei, az orosz zászlók ; megjelenése a Fekete-tengeri i Flotta hajóin magát az orosz i haditengerészeti vezetést is j meglepték. Ez a hajók személy­zetének akciója volt, akiket az ukrán védelmi minisztérium igazságtalan akciói késztették erre a lépésre - közölte az ITAR-TASZSZ hírügynökség­nek adott nyilatkozatában Fel- iksz Gromov tengernagy, az orosz haditengerészeti erők fő- parancsnoka. Gromov úgy vélte, hogy a jelenlegi helyzet­ben fel kell gyorsítani a tárgya­lások menetét, s olyan megol­dásra kell jutni, amely nem pusztán az orosz és az ukrán felet, hanem a hajók tengeré­szeit is kielégíti. O Bukarest: A román egész­ségügyi minisztérium nyomaté­kosan cáfolta azt a korábban a Frankfurter Rundschau című német lapban közölt hírt, mely szerint Romániában megközelí­tőleg hárommillió HIV-fertő- zőtt személy van. Az Egészség- ügyi Világszervezet (WHO) rendelkezésére álló adatok - mint azt a dpa csütörtökön je­lentette - sem támasztják alá a német lap értesülését. Az 1993. március 31-én a WHO-nak kül­dött bukaresti jelentés szerint Romániában eddig az időpontig mindössze 2235-en betegedtek meg AIDS-ben, köztük 2100 13 év alatti gyermek. Aki VI. 1. és 30. között tengerparti üdülésre jelent­kezik valamelyik IBUSZ irodában, az visszanyerheti repülőjegyének árát. Válassza ki az Önnek szimpatikus tengerpartot Kré­tán, Szicíliában, Tunéziában, Jaltán vagy Cipruson, és utazzon el nyaralni! Aztán, ha hazajött, szurkoljon a szerencséjének! Szeptember végén minden 21. utasunk visszanyeri repülőjegye árát. így jövőre, vagy már idén ősszel új­ra elutazhat. Ingyen. • Az utazási utalványok sorsolása közjegyző jelenlé­tében történik, szeptember végén. • A nyerteseket levélben értesítjük. • Az utazási utalványok 1994. június 30-ig érvényesek. • A nyeremények pénzre nem válthatók. O HUNGARIAN TRAVEL COMPANY JÖJJÖN VISSZA EGY MOSOLLYAL Pauska Építkezéshez, beruházáshoz, felújításhoz az acéláruk legnagyobb választéka a Ferroglobusnál! Viszonteladó telepei megtalálhatók az ország minden pontján! Időt, energiát, pénzt takarít meg, ha az Önhöz LEGKÖZELEBBIT keresi fel! FERROGLOBUS Rt. 7600 Pécs, Mecsekalja-Cserkút Telefon: (72) 13-571 KAPOSVÁR ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ 7400 Kaposvár, Szokolaberek Telefon: (82) 18-926 ZALAIPARKER Rt. 8901 Zalaegerszeg, Hock J. u. 59. Telefon: (92) 14-398, 12-453 Telex: 12750 Nagykanizsai telepe 8800 Nagykanizsa, Űrhajós u. 3. Telefon: (93) 11-515 Keszthelyi telepe: 8360 Keszthely, Deák F. u. 55. Telefon: 12-143 Vizsgálat indul a „Luxustanya”-ügyben Q) ÓRA A NAGYVILÁGBAN Gyászoló török asszonyok Gyászünnepség Solingenben i t é 1 k

Next

/
Oldalképek
Tartalom