Új Dunántúli Napló, 1993. június (4. évfolyam, 147-174. szám)

1993-06-21 / 165. szám (167. szám)

1993. június 21., hétfő tu Dunäntült napló 5 Iskolatársulás egy modell­kísérletben Az Iskolatársulás 12 címet viselő iskolai modellkísérlet résztvevői vitatják meg vasár­naptól öt napon át Salgótarján­ban a kísérlet tapasztalatait, s véleményezik a következő tan­évre szóló saját tankönyveiket, jegyzeteiket. Egyike ez annak a több mint tíz, minisztérium által is elismert iskolai modellkísér­letnek, melyek - elbizonytala­nodó támogatási miliőben - máig működnek az országban. A Loránd Ferenc kandidátus által kidolgozott modellhez az oktatástörténetben is egyedü­lálló módon egymással társulva négy iskola csatlakozott. Salgó­tarjánban és Tiszafüreden vezet­ték be elsőként, majd Szolnok következett, s idén Békéscsabán indítják a kísérletet. A 12 évfo­lyamos általános és szakképző iskola megkíméli a diákot és a szülőt a túl korai pályaválasz­tástól, s a modell követelménye­ihez fokozatosan felfejlődve a gyerekek sokféle érdeklődését elégíti ki. A modell feltehetően szép karrier előtt áll, számos is­kola készül a bevezetésére, il­letve érdeklődik a tapasztalatok iránt. (MTI) Hitoktató­képzés A pécsi katolikus egyházme­gye idén is felvételt hirdet a teo­lógiai levelező tanfolyam első évfolyamára. A tanulmányi idő három év. A középiskolai hitta­nári oklevél megszerezéséhez még két év, a családpasztorá- ciós tanfolyam egy év szüksé­ges. Jelentkezni a Caritas-iro- dán (Pécs Janus Pannonius u. 4.) lehet, érettségi bizonyítvány és egyházi ajánlás kell. Metis László szerzői nagydíja A San Remo-i filmfesztivál rendezősége a napokban eljut­tatta Melis Lászlóhoz a filmfesz­tivál zeneszerzői nagydíját, aki a Kamondi Zoltán rendezte Ha- lálutak és angyalok című film zenéjével győzött a tavasszal rendezett fesztiválon. Kijöttek a kis tigrisek Mint azt hírül adtuk: kis tigri­sek születtek a minap Pécsett az Állatkertben. A hét végén lát­hatták már őket az állatkerti lá­togatók: a picik ott bóklásztak a ketrec kifutójában az anyjuk védelme mellett. Torgyán Harkányban Kormánykritika és választási optimizmus Dr. Torgyán József, a Függet­len Kisgazdapárt országos el­nöke és az Edda együttes meg­lehetősen nagy népszerűségnek örvend Harkány környékén. Ezt bizonyítja tegnap esti program­juk is, a helyi művelődési köz­pont ugyanis zsúfolásig megtelt a sok vihart kavart politikus, és az Edda érkezésének hírére. Hogy együtt érkeztek Har­kányba, az nem véletlen. Pataky Attila, az Edda vezetője ugyanis egyetért dr. Torgyán politikai elképzeléseivel, amit a 18 óra­kor kezdődött fórum elején el is mondott hallgatóságnak. A kisgazda elnök előadását gyakran szakította meg taps, ami már csak azért sem vélet­len, mert kemény kritikával il­lette az Antall-kormány politi­káját, az agrárkérdésekben ho­zott döntéseit, a „félresikerült” kárpótlási törvényt, de még az ukrán-magyar alapszerződés aláírását is. A bírálatból kijutott a Nyugatnak is - többek között a húsembargó miatt -, majd az előadó hangsúlyozta, hogy eb­ben a kis hazában igazi magyar utat kellene járni, és eközben félnünk sem kell semmitől, hisz határainkon túl magyarok vesz­nek körül bennünket.- Én állítom, hogy a Függet­len Kisgazdapárt fogja meg­nyerni a 94-es választásokat - zárta előadását, arról azonban már nem tudhatott, hogy e so­rok íróját, mint újságírót ekép- pen szólította meg a fórum vé­gén néhány helybeli kisgazda politikus: „Kérjük írja meg, hogy mi, több harkányi kis­gazda nevében elhatároljuk ma­gunkat Torgyán Józseftől, és az általa mondottaktól. Balog N. A két sztárvendég: Torgyán József és Pataki Attila Fotó: Szundi György Zeneiskolák országos kongresszusa Nem megoldott a művészeti nevelés menedzselése 92 üzlet és más szolgáltató szerepel azon a Pécs térképen ami­nek bemutatására a hétvégén került sor a Szőllőskert vendég­lőben. A partira a szponzorok, Pécs város vezetői és a sajtó munkatársai kaptak meghívást, a finom falatokról a Kalamáris vendéglő szakácsai gondoskodtak. Fotó: Szundi György Ki tud a tárgyak eredetéről? „Dáriusi kincsek - gazdátla­nul” - címmel szombati szá­munkban arról adtunk informá­ciót, hogy a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgá­lati osztálya több tíz millió fo­rintot érő régiségek ügyében folytat vizsgálatot. A 114 da­rabból álló kollekcióra az érté­két jóval meghaladó összegű (50 millió forintos) hitelt folyó­sított a régiségek tulajdonosá­nak egy pécsi magán zálogház. Mivel a tárgyak valójában csak 35 millió forint körüli értéket képviselnek (sőt a szakértői vizsgálat eredményeként kide­rülhet, hogy ennél is jóval keve­sebbet), a tulajdonos nem haj­landó jelentkezni a zálogház­ban, hogy kiváltsa értékeiket. (A zálogház vezetője ellen hűt­len kezelés gyanúja miatt rend­őrségi eljárás folyik.) A nyomozást folytató vizsgá­lati osztályon megtekinthetők a régiségekről készült fényképek. A tárgyak között nagy számban találhatóak a század elején, álta­lában elefántcsontból alkotott miniatúrák, egyedi ötvösmun­kával készült ezüsttálak, kínai tálak, festmények, valamint a 18. században készült ékszeres ládikák, aranyozott, cizellált pengéjű spanyol dísztőr, és ék­szerek, briliánsgyűruk színesí­tik a választékot. A főkapitányság vizsgálati osztályán várják azok jelentke­zését, akik bármiféle informá­cióval tudnak szolgálni az érté­kes tárgyak eredetéről. Balog N. Egynyaras öntözési engedélyek Schamschula György, víz- gazdálkodásért felelős minisz­ter több intézkedést is tett az idei aszálykárok enyhítése ér­dekében - tájékoztatta a Közle­kedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium az MTI-t. Ennek megfelelően most, az országos aszály idején lehető­ség nyílik arra, hogy a felszíni vizekből származó öntözővíz kivétele mentesüljön a vízkész­lethasználati díj megfizetése alól. Soron kívül kerülhetnek elbí­rálásra az úgynevezett egynya­ras öntözési engedélykérelmek, aminek eredményeként a víz­ügyi igazgatóságok országosan közel 3200 hektár új terület ön­tözésére adtak ki vízjogi enge­délyt. tett ebben az oktatási szférában. Mindenekelőtt erősíteni kell pozícióikat a magyar közoktatás egészében. Ugyanis sajnálattal állapították meg, hogy a zene- pedagógusok kiszorulnak a ze­nepedagógiai háttérintézmé­nyekből, így nincs sok beleszó­lásuk a fejlesztési tervekbe. Ezért is javasolták a kongresz- szus részvevői, hogy közremű­ködésükkel alakítsák meg a ze­neiskolai-módszertani és in­formatikai központot. Vélemé­nyük szerint nincs megoldva Magyarországon a művészeti nevelés menedzselése sem. Foglalkoztak a kongresszu­son az utánpótlás gondjaival is. Jelenleg ugyanis a zeneiskolák­Több rendbeli üzletszerűen elkövetett kerítés bűntette, je­lentős értékre elkövetett devi­zagazdálkodás megsértése és más bűncselekmények miatt áll majd a Pesti Központi Kerületi Bíróság elé Vörös Antal László és nyolc társa. A bűnügyben a napokban nyújtott be vádiratot a Budapesti V.-Vffl.-XIII. Kerü­leti Ügyészség a bírósághoz. Az ügyészség megállapítása szerint Vörös Antal László, mint az Intermozaik Kft. ügy­vezető igazgatója 1990 októbe­rétől 1991 május végéig Nudi-Rudi masszázs-szalont működtetett a gazdasági társa­ság egyik tevékenységi ágaként Budapesten, a IX. kerület, Ba­lázs Béla út 10/b. szám alatt. A ban 1000 tanári állás betöltet­len. Ezért szükségesnek tartják, hogy az eddiginél több jelöltet vegyenek fel a felsőfokú zenei intézményekbe. Ez annál is in­kább indokolt, mert a végzős zenepedagógusoknak csak kis része folytatja pedagógus hiva­tását, s inkább a zenei élet más területén igyekszik egziszten­ciát teremteni. Sőt nem kevés azoknak a száma, akik élve a magyar zenei diploma konver­tálhatóságával, külföldön ke­resnek boldogulást. A kongresszuson megalakí­tották a Zeneiskolai Szülők Or­szágos Egyesületét. Az ősszel pedig életreetre hívják a Tanu­lók Országos Diákegyesületét. masszőmők a szalon vendégei­vel fajtalankodtak, illetve nemi kapcsolatot létesítettek. A több­nyire külföldi vendégek 100, il­letve 200 német márkát fizettek a „masszőmők” szolgáltatásai­ért. Az elsőrendű vádlott a szalon működéséből befolyt csaknem 4 millió forintnak megfelelő valu­tát egy bécsi banknál helyezte el. Az ügyészség a kilenc vád­lott közül a szalon öt testőrét bűnsegédként elkövetett üzlet­szerű kerítés bűntettével vá­dolja. A Büntető törvénykönyv változására tekintettel a vádha­tóság megszüntette a büntetőel­járást az üzletszerű kéjelgés vétségével gyanúsított kilenc „masszőmővel” szemben. Bűnös ügyletek a masszázs-szalonban Bécsi bankba vándorolt a valuta ígéretes kísérletek az AIDS ellen Egyetemisták Guiness-rekord kísérlete Harmincöt főváros - két hónap alatt Az expedíció a Pécs Expo-ról indult útjára Fővárosok Európában ’93 el­nevezéssel a pécsi Janus Pan­nonius Tudományegyetem di­ákjai két hónapos túrára indul vasárnap a Pécs Expo területé­ről, ahol kiállították az expedí­ció kisbuszát.- Tizenhárom évesen szer­veztem az első utat a családnak - mondta az indulás előtt az ex­pedíció egyik szervezője, Hali Zsolt, a JPTE természettudo­mányi karának, első éves föld­rajz szakos hallgatója. - Aztán sorra jöttek már a többiek, gim­nazista koromban - a Koma- rovba, a mai Babits Gimnázi­umba jártam - Kínába szervez­tem osztálykirándulást. Tizenki­lenc évesen Közép- és Észak-Amerikában eltöltöttem egy hosszabbidőt. Az egyik hallgatótársammal, Godó Nán­dorral szerveztük meg ezt a mostani utat, akivel a felvételin ismerkedtünk meg. Az ő ötlete volt ez az út. Mondta, hogy tud szerezni szponzorokat és félmil­lió forintot. Gondoltam ennyit én is össze tudok szedni. Októberben született meg az ötlet és már november-decem­berben elkezdték a tárgyaláso­kat. Eldöntötték, hogy autóval csinálják végig, és beneveznek a Leg..., leg..., leg... -be, és szeretnének Guinness-rekordot is felállítanak, hiszen soha eny- nyi ország és főváros nem volt Európában, mint most. Két hó­nap alatt 35 fővárost keresnek fel az Északi Sarkkörtől a Sza­haráig. Útjuk során kétszer visszatérnek Pécsre is.- Több helyre is beadtunk pá­lyázatot is. A Soros-Alapítvány­tól 800 dollárt kaptunk, a leg­többet a budapesti Opál kft. se­gített - folytatja Hali Zsolt. - Az út egy-egy embernek 100 000 forintjába kerül. Egy pályázatot írtunk ki az egyete­men. A győztes minden költsé­gét mi fizetjük. Csak azoknak a pályázatát fogadtunk el, akik­nek ez a szakterülete, vagy ilyen jellegű a szakdolgozata. Az ELTE egyik hallgatója is ve­lünk tart. Minden jelentkezőnek 5-5 fővárosból kellett készülnie, és a megfelelő nyelvtudás is fel­tétel volt. A résztvevők nyelv, történelem és földrajz szakos hallgatók. Az út során fdmet forgatunk, amihez narrátor szö­veget készítünk. Ezt a tervek szerint az idegenforgalmi me­nedzserek képzéséhez fogják felhasználni. Egy adatbankot is készítünk ezekből a felvételek­ből, amelyeket kölcsönadunk kisebb szervezeteknek. Külön bemutató fdm készül az új fővá­rosokról. Sok szervezetnek, in­tézménynek hoznak az útról in­formációkat, így többek között az Autóklubnak, és elviszik a pécsi önkormányzat üdvözletét, is a testvérvárosokba.- Felkerestük a Világkiállítás programirodáját is. Az EXPO-val párhuzamosan meg­rendezendő Vadászati Világki­állítás meghívóit mi adjuk át. A terveink szerint augusztus 20-án Pécsváradra érkezünk meg, azt ott megrendezésre kerülő ün­nepségre. Sz. K. Magyarországon 373 HIV-fertőzést regisztráltak ed­dig. A fertőzöttek közül 124-en - többségükben férfiak - bete­gedtek meg. Az AIDS-ben el­hunytak száma 67. Ezeket az adatokat a Nemzeti Egészség- védelmi Intézet sajtótájékozta­tóján ismertették. A tájékozta­tón elhangzott, hogy harminc ígéretes - a vírust több irányból támadó - vegyülettel folynak kísérletek a világon. Reményt keltő az is, hogy a nagy gyógy­szergyárak többsége „egyesíti erőit”, és közösen vállalják a kutatások anyagi terhét. A szakemberek beszámoltak a kö­zelmúlt legjelentősebb AIDS-szel foglalkozó tanács­kozásáról, a berlini nemzetközi AIDS konferenciáról is. Munkaerőt kölcsönöz? Munkahelyet keres? Keressen bennünket! Pécs, Bajcsy-Zs, u. 18. (DOM US Á.) Tel: 36-861 A hazai zeneoktatás fejlesz­tését szolgáló elvek, módszerek elfogadásával zárult vasárnap Tatabányán a zeneiskolák má­sodik országos kongresszusa. A találkozón 300 zenepedagógus tanácskozott, az előadásokon, a hangversenyeken 200 tanuló szerepelt, s meghívták a diákok szüleit is. Részt vett a kongresz- szus munkájában Joseph Frömmelt, az Európai Zeneis­kolák Uniójának elnöke és Kálmán Attila közoktatási ál­lamtitkár. Az elfogadott állásfoglalás szerint az utóbbi 3 évben 50 új zeneiskola létesült - így már csaknem 250 ilyen intézet mű­ködik - s ez új helyzetet terem-

Next

/
Oldalképek
Tartalom