Új Dunántúli Napló, 1993. június (4. évfolyam, 147-174. szám)

1993-06-20 / 164. szám (166. szám)

Labdarúgó NB II Labdarúgó NB I. Háromszor „büntetett” a Vác . Vác - PMSC-Fordan 4-2 (1-0) Kaposvári lovassiker Mezőhegyesen rendezték meg szombaton az országos díjugrató lovasbajnokságot. A rangos versenyen 52 lovas és 112 ló vett részt. A stílusversenyben kaposvári siker született, első lett Szarka Ferenc (Gazdász SE Kaposvár, Ragyogó nevű lován) 12.20 pont. Ejtőernyős baleset Tragikus baleset történt szombaton a kiskunfélegyházi veterán ejtőernyős találkozón - tájékoztatta az Oszágos Rendőr-főkapitányság ügyele­tese szombaton az MTI-t. A Bács-Kiskun megyében délelőtt tartott rendezvényen egy 53 éves ejtőernyős 4 ezer méter magasból a földre zuhant és szörnyethalt. Az első, helyszíni vizsgálatok szerint a balesetet valószínűleg az ejtőernyő hibája okozta. Az ernyő zsinórjai ugyanis rátekeredtek a férfi kar­jára, így az ernyő nem tudott ki­nyílni. (Tudósítónk telefonjelentése). Vác, 3500 néző. V.: Pillér. Vác FC-Samsung: Koszta - Nagy, Ijánfi, Aranyos - Nyilas, Kriska, Hahn (Zsinka, a 70. percben), Simon, Horváth (Ro- manek, a szünetben) - Szedla- csek, Füle. Edző: Csank János. PMSC-Fordan: Csaban - Ró­zsavölgyi, Bódog, Braun - Die­nes, Medgyes, Rózsa, Vókó, Lengyel - Barborik (Dárdai a 66. percben), Azoitei. Edző: Koler Nándor. Lagymatag iramban kezdtek a cspatok az „ezüstmeccsen”. A vendég pécsiek még el sem he­lyezkedtek a pályán, de már ve­zetést is szerzett a hazai együttes. Történt, hogy az 5. percben egy jobboldali beadás után Szedlacsek vette le a labdát a 11-es ponton, amikor Bódog elkaszálta a váci csatárt - vitat- hataltlan 11-es. Füle biztosan lőtt a kapu közepébe, Bódog pedig természetesen sárga lapot kapott (1-0). A szünetet követően megis­métlődtek a találkozó első per­ceinek eseményei. A 47. perc­ben a kitörő Nyilast Rózsavöl­gyi buktatta a büntetőterületen belül. Ez is 11-es. Most is Füle állt a labda mögé és biztosan lőtt a hálóba (2-0). A 65. percben újabb gólt szerzett a hazai együttes. Szed­lacsek jobbról középre csele­zett, majd az érkező Simon elé adott, aki 16 méterről bődületes erővel lőtt a kapu bal oldalába (3-0). A 67. percben ismét Csaban kapujába került a labda. Ronta­nék ügyes csellel elhúzott a bal oldalon, középre emelt, ott Nyi- .las senkitől sem zavartatva ve­hette le a labdát 8 méterre a pé­csi kaputól. Csaban kifutott a középpályás elé, aki kicselezte a pécsi kapust ám ő megfogta a középpályás lábát. Ez is vitatha­tatlan 11-es. Ezúttal Nagy vé­gezte el a büntetőt és a kapu bal oldalába emelt (4-0). Fesztiválhangulat uralkodott már a pályán, amikor a 71. percben szépített a PMSC. Ró­zsa remek labdával ugratta ki Medgyest, aki kapura húzott, majd a kapujából kiidnuló Koszta mellett 14 méterről a kapu közepébe emelt (4-1). A mérkőzés végére még egy újabb pécsi gól maradt, hiszen a 83. percben a könnyelműsködő hazai védők mellett Dienes elfu­tott a jobb oldalon, pontosan adott középre, Dárdai érkezett és 8 méterről a léc alá fejelt (4-2). A nagy meleg határozta meg a váci mérkőzésen a játék képét. A találkozó első perce­iben a hazaiak magabiztosan és nyugodtan játszottak és ezt csak megerősítette a gyorsan jött vezető gól. Ettől kedzve a váci együttes enyhe mezőnyfölénybe került, bár ez nem jelentette azt, hogy a pécsieknek állandóan saját kapujuk előtt kellett tartóz­kodniuk. A PMSC egyáltalán nem állt be védekezni, és Medgyes vezérletével meg­próbáltak ellenakciókat ve­zetni, igaz nem sok sikerrel. A mérkőzés közepes iramban és rengeteg hibával járt az első félidőben. Fordulás után az újabb 11-esből szezett hazai gól tu­lajdonképpen eldöntötte a mérkőzés sorsát. A PMSC ekkor már elvesz­tette hitét, a váciak pedig pa­rádézni kezdtek. Tehették, hi­szen a PMSC-védelem telje­sen szétesett, sok esetben arra rúgták a labdát, amerre áll­tak. Jöttek is az újabb váci gó­lok és 15 perccel a mérkőzés lefújása után már megkezdő­dött az ünneplés a váci stadi­onban. Nemcsak a szurkolók ünnepeltek, hanem a játéko­sok is, a PMSC ezt remekül kihasználva szépített az amúgy csúnyának kinéző ve­reségen. Mindent egybevetve a váci együttes megérdemel­ten nyerte a a mérkőzést. Csank János: - Jól kezdtük a találkozót, de a gyorsan meg­szerzett vezetés után a csapat kicsit visszavett. A második fél­időben bátrabb lett a csapat, ennek következtében sokkal jobb lett a mérkőzés, és úgy ér­zem megérdemelten szereztük meg a két bajnoki pontot, amely egyúttal az ezüstérmet is jelenti a csapat számára. Koller Nándor: - Mindenek­előtt garatulálok a Vácnak egész éves nagyszerű teljesít­ményéhez. A mi csapatunk játé­kán erősen érződött, hogy tarta­lékosok voltunk, hiszen öten hi­ányoztak a megszokott kezdő együttesből. Ennek ellenére a kapott gólokat komoly egyéni hibák okozták. Úgy éreztem, több játékosom már a mérkőzés előtt szabadságra ment. Zombori Sándor Siófok - Vasas 1-0 (1-0) Csépe megelőzte Egerszegit Negyedik alkalommal ren­dezték meg Egerben a Pro-Ag- ria úszó emlékversenyt, ahol meglepetés született. Egerszegi Krisztina 200 m gyorson két testhosszal nyert. A 100 m-es pillangón azonban már 50 m-nél is Csépe Gabriella érte el előbb a falat, és a táv második felében is meg tudta őrizni kar- tempónyi előnyét. TOTÓ 1. BVSC - Veszprém 5-2 1 2. Csepel - Békéscsaba 2-1 1 3. Diósgyőr - Kispest 1-5 2 4. MTK - Rába ETO 7-1 1 5. Nyíregyháza - FTC 1-2 2 6. Vasas - Siófok 0-1 2 7. Vác - PMSC 4-2 1 8. Videoton - UTE 4-1 1 9. Dorog - Sopron 0-2 2 10. Haladás - Sabaria 2-0 1 11. Tatabánya - ZTE 1-4 2 12. Kiskőrös - Kaba 1-0 1 13. Szeged-III. kér TVE 3-2 1 Pótmérkőzés 14. BMTE-Törley - Hatvan 2-0 1 A labdarúgó NB I. osztályozok párosítása A 91. magyar labdarugó baj­nokságban kiesett: Nyíregy­háza és Veszprém, osztályozót játszik: Diósgyőr és UTE Az osztályozok párosítása: június 27. vasárnap: UTE - Hatvan, Diósgyőr - Sopron. Június 30. szerda: Hatvan - UTE, Sopron - Diósgyőr. Fáy u., 1500 néző, V: Né­meth L. Siófok: Bíró - Keszeg, Bimbó, Olajos (Szabadi - a szünetben), Barna - Kovács I., Elekes, Jenei, Meksz - Kovács J. (Kirchmayer 65. p.), Kámán. Vasas-Smirnoff: Babócsy - Si- rinbekov, Geress, Erős, Juhár (Gubucz 59. p.) - Nagy, Galas- chek, Pecha*- Zvara, Lendvai (Tóth K. 76.), Claude. Lendvai lövése aratta az első tapsot, ám a válasz a 9. percben szó szerint csattanósra sikerült: Kovács J. emelésénél Babócsy nem, a léc viszont a helyén volt, arról pattant az alapvonalon túlra a labda. Azután a Vasas juthatott volna vezetéshez, ek­kor meg Pecha választotta a háló helyett a kapust. Bíró csil­logtathatta képességeit a 22. percben is, amikor Galaschek „hulló falevelét” tornászta ki a bal felső sarokból. Elénk iramú 25 perc után „leült” a játék, az elszürkülésbe új „színt” a 29. perc hozott: Si- rinbekov buktatta Kovács J.-t, a megítélt 11-est Babócsy elsőre védte, de a kipattanó labdával ismétlési lehetőséghez jutott Kámán másodjára betalált (1-0). Az 54. percben Claude fe­jesét a bal kapufa hárította. Megint Vasas-percek követ­keztek, ám ismét az eddigi me­tódus szerint: vagyis a legjobb helyzeteket is elpuskázták az angyalföldiek, Nagy fölé, Sirin- bekov pedig Bíró kezébe fejelt (többször is), Claude pedig 6 m-ről csavarta mellé a labdát. Végül is a szerencsével sem éppen hadilábon álló Siófok rú­gott egy gólt, a Vasas ugyanak­kor egyet sem, ennyivel volt jobb a vendégcsapat. További eredmények Kispest Honvéd FC - Diós­győri FC 5-1 (2-0). Diósgyőr, 5000 néző. V.: Varga S. Góllö­vők: Plókai (21.p.), Pisont (25. és 86.p.), Vincze (63.p.), Fis­cher (75.p.), ill. Szilágyi (64.p.). A Kispest e győzelemmel 13. alkalommal nyert bajnok­ságot. FTC -• Nyíregyháza 2-0 (2-0). Nyíregyháza, 12000 néző. V.: Hartmann. G.: Wu­Az NB I. állása 1. Kispest 30 19 5 6 59-28 43 2. Vác 30 17 8 5 48-28 42 3. FTC 30 19 3 8 49-28 41 4. MTK 30 14 8 8 59-37 36 5. Békéscsaba 30 12 12 6 42-31 36 6. Videoton 30 15 5 10 42-34 35 7. Csepel 30 12 6 12 29-37 30 8. Siófok 30 11 7 12 36-39 29 9. Rába 30 10 9 11 38-43 29 10. Vasas 30 7 13 10 31-33 27 11. PMSC 30 10 7 13 35-39 27 12. BVSC 30 10 6 14 32-37 26 13. Diósgyőr 30 7 9 14 26-45 23 14. UTE 30 4 12 14 29-45 20 15. Nyíregyháza 30 3 12 15 17-39 18 16. Veszprém 30 6 6 18 25-54 18 kovics (15.p - 11-esből, 36.p.), ill. Csehi T. 50.p. - 11-esből). Videoton - UTE 4-1 (2-0). Székesfehérvár, 4500 néző: V.: Vágner. G.: Salói (7.p., 27.p. - 1 l-esből, 55.p., 72.p.), ill. Tiefen­bach (18. p.). Csepel - Békéscsaba 2-0 (1-0). Csepel, 800 néző. V.: Bay. G.: Jakab (22. p.), Szieben (72. p.), ill. Szarvas ((90. p.). Kiállítva: Inonut (Békéscsaba). BVSC - Veszprém 5-2 (2-0). Szőnyi út, 300 néző. V.: Puhl. G.: Bognár (37., 4L p - mind­kettő 11-esből), Gracsov (60., 89. p.), Iscsak (62. p.), ill. Bősze (77. p.), Vasziljevics (84. p.). MTK - Rába ETO 7-1 (4-0). Hungária-körút, 3000 néző. V.: Vad. G.: Balog (14., 22., 31. p.), Jován (17., 68. p.), Kovács Z. (83. p), Komódi (88. p.), ill. Pena (80. p). Senki nem járt szerencsével az utolsó tavaszi Gól- totó-tippeléssel: sem a Vác - PMSC-Fordan főmérkőzés, sem pedig a Vasas - Siófok pótmérkőzés eredményét nem sikerült egyetlen pályázónknak sem eltalálnia. így az erre a hétre szánt 400 forintos nyereményt hozzá­adjuk majd az első őszi szerencsés és helyesen tippelő nye­reményéhez, mivel a soron következő nyári szünet után legközelebb a következő labdarúgó-bajnoki nyitányon je­lentkezünk Góltotónkkal. Új Vasárnapi Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: GÁRDONYI TAMÁS, MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-415-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-436-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-422-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs Engel János út 8. Telefon: 72-415-726. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapel­látási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 54 forint, negyedévre 162 forint, félévre 324 forint, egy évre 648 forint. ISSN 0865-9125 vasárnapi Dunántúlt napló ___ V égső győzelem a Duna-parton Mohácsi FC-Szekszárd 2-1 (1-1) (Munkatársunk telefonjelentése) Mohács, 1200 néző. V.: Sze­keres. Mohácsi FC: Szabó - Kosa (Mirkó, 66.p.), Rumsza- uer, Kovács L„ Burai - Becker, Tóth, Kiss, Nagy - Hánzs, Hor­váth (Martinov, 73.p.). Edző: Sziebert Imre. Szekszárdi Pol­gári SE: Mausz - Pető, Koller, Agapov, Pilisi - Naukin, Bo- zsér, Horváth P., (Antunity a szünetben) Szabó - Schäfer, Horváth J. (Varga, 80.p.). Edző: Teszler Vendel. Fogócskáztak az első 10 percben a két csapat játékosai, akik között a vendégek voltak aktívabbak. Ennek következté­ben mégis szerencsés góllal sze­reztek vezetést all. percben, amikor Horváth P.-t 3 méteres lesen hagyták kiugrani a játék­vezetők. A labda a vetődő Sza­bóról Nagy lábára vágódott és onnan pattant az üresen hagyott hálóba. Öngól (0-1). A 32. percben egy 35 méter­ről Becker-szabadrúgás után az elalvó védők között Kovács emelkedett a legmagasabbra és fejjel csúsztatta a labdát a jobb felső sarokba (1-1). Szünet után aktívabb volt a Mohács. Ekkor a Burai - Hor­váth páros próbált kezdemé­nyezni, de az utolsó pillanatban mindig közbelépett valaki. Nem lankadt a hazaiak támadókedve, de az ő erejükből sem futotta többre a szögleteknél. Ahogy teltek a percek, lassan-lassan a meleg lett úrrá a pályán. Egyre jobban kitűnt, hogy sem egy­mással, sem a forrósággal nem bírnak a játékosok. Ennek elle­nére a mohácsiak összeszedték magukat, s előbb Kovács lövése pattant le a védőkről, amit Bec­ker ismételt, de a kipattanó lab­dát Tóth a kapu fölé fejelte. A 70. perc hozta meg a hazaiak győztes gólját. Becker ugrott ki a jobb oldalon és éles szögből lőtt labdája átjutott a gólvona­lon, ahol azt Horváth terelte egészen a hálóig (2-1). Az utolsó 20 percben cserék­kel frissített a Mohács, minek eredményeként tartani tudta a labdát és megőrizni a vezetését, s ezzel egyben a tavaszi hazai veretlenségét. Két felszabadultan játszó csapat lépett pályára. A szom­szédvárak hosszú évekre visz- szanyúló vetélkedőjéből most a hazaiak kerültek ki győzte­sen, mert jobban kívánták a győzelmet. Az már a sors iró­niája, hogy ugyan ők lőtték mindhárom gólt, mégis nekik volt okuk a szorításra. Túl- téve magukat az öngólon, a játékidő 2/3 részében a haza­iak irányították a játékot. Sziebert Imre: - Gratulálok játékosaimnak a tavaszi 100 százalékos hazai teljesítményért és köszönöm azoknak a segítsé­gét, akik lehetővé tették a csa­pat NB. 11-es szereplését és egész évben kitartottak mellet­tünk. Teszler Vendel: - Köszönet mindenkinek, aki lehetővé tette, segítette bajnoki szereplésün­ket. Annak ellenére, hogy 6 em­berünk hiányzott, helyzetkiha­gyásaink miatt kaptunk ki. Kapu László Nagykanizsa - ESMTK 2-2 (1-0) Nagykanizsa. 800 néző. V.: Nagy II. J. Nagykanizsa: Csáki - Tóth (Grabant), Kepe, Kiss, Iványi - Popovics, Hegedűs, Visnovics - Szabó, Dómján, Németh. Edző: Németh Lajos. 11. p.: Gyors támadást vezet­tek a hazaiak, Visnovicshoz ke­rült a labda, aki 20 méterről a jobb felső sarokba bombázott (0-1). 55. p.: Fehér aki a kimozduló kapus mellett 8 méterről helye­zett az üres kapuba (1-1). 68. p.: Gyors ellentámadást vezettek a vendégek, melynek végén Ócsai lépett ki és 7 mé­terről a bal sarokba lőtt (1-2). 84. p.: Németet a kaputól 10 méterre a védők buktatták. A 11-est Dómján biztosan lőtte a kapu bal oldalába (2-2). Két ellentétes félidőt hozott a kemény, sportszerű talál­kozó. Szünet után leült a ka­nizsai csapat, és a fővárosiak vezető gólja után az olajosok búcsúzó mestere otthagyta a kispadot. Németh Lajos: - Nem így képzeltem a búcsúmérkőzést. A játékosok egy része becsapott, akikben nagyot csalódtam és a mutatott „játék" miatt hagytam ott idő előtt a kispadot. Balogh Antal Dunaferr - Paksi Atom 3-0 (1-0) Paks, 700 néző. V.: Szőke. Atomerőmű SE: Hujber - Prantner (Sánta), Kolovics, Gracza, Szabó - Kádár, Orosz, Márkus (Kákonyi) Glatt - Ju­hász, Gyenti. Edző: Jakab Elek. 24. perc: Orosz fejesét Szendrei 8 méterről a jobb alsó sarokba lőtte (1-0). 57. perc: Andriska 25 méte­res szabadrúgásból a jobb sa­rokba küldte a labdát (2-0). A 80. perben Torma, And­riska beadásából 18 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (3-0). A hazaiak léptek fel táma­dólag, sorra vezették támadá­ZTE - Tatabánya 4-1 (2-0) Tatabánya. 500 néző. V.: Vajda. ZTE: Vincze - Halápi, Szabó I., Horváth A., Horváth J., - Lendvai, Szabó II., Fuisz, Pálcsa - Varga, Németh (Rei- szinger). Edző: Bita József. Góllövők: Németh 20.p (0-1), Fuisz 38.p. (0-2), Szabó Z. 56.p. (1-2), Varga 65.p. (1-3), Varga 75.p. (1-4). A hazaiak játékára a nagy tét bénítólag hatott. A dicső múltat megcsúfolva játszottak, a ven­dégek viszont felszabadultan, nyugodtan, szellemesen és eredményesen futballoztak. Ajka - Rákóczi FC 2-2 (1-0) Ajka, 500 néző. V.: Molnár. Kaposvári Rákóczi: Udvarácz - Göbölös, Mező, Deme, Ittvás, Neubauer, Hanusz, Szigeti, László Ruzskó), Szuzarikov (Kiss), Ozsvát. Edző: Petrák Viktor. Góllövők: Csörnyei 37. p. (1-0), Neubauer 54. p. (1-1), saikat, de a csatárokban kevés volt a tűz, így a dunaújvárosi védelem könnyűszerrel hárí­totta azokat. A Dunaferr gólja után továbbra is a hazaiak maradtak támadásban. Szünet után a vendégek fel­adták védekező taktikájukat, akaratukat rákényszerítették a kiesés veszélyétől idegesen játszó hazaiakra, így győzel­mük teljesen megérdemelt. Jakab Elek: - A tét megbéní­totta a játékosainkat és a kiha­gyott helyzetek után törvény- szerű volt a súlyos vereség. Zerza József Nagy Z., 60. p. (2-1), Neubauer 65. p. (2-2). A kiesett két csapat találko­zóján nem sok szépet láthatott a gyér számú közönség. Ügyetlenül, lassan, körülmé­nyesen és pontatlanul rugdos­ták a labdát a játékosok. További eredmények: Do­rog - Soporon 0-2. Haladás - Sabaria Tipo 2-0. A Nyugati-csoport állása 1. Haladás 30 16 8 5 43-16 42 3. BKV Előre 30 13 10 7 44-26 36 4. Dorog 30 11 13 6 42-25 35 2. Sopron 30 14 9 7 46-31 37 7. Szekszárd 30 12 10 8 30-26 34 8. Sabaria 30 12 9 9 37-32 33 5. Dunaferr 30 14 6 10 34-27 34 6. ZTE 30 13 8 9 33-26 34 9. N.kanizsa 30 12 8 10 37-26 32 10. Mohács 30 11 6 13 31-45 28 12. Paks 30 8 9 13 36-45 25 11. ESMTK 30 9 8 13 29-48 26 13. Tatabánya 30 6 12 12 37-48 24 14. Pénzügyőr 29 7 9 13 34-41 23 15. Rákóczi 30 9 4 17 31-51 22 16. Ajka 29 3 7 19 28-59 13 4 GÓLTOTÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom