Új Dunántúli Napló, 1993. június (4. évfolyam, 147-174. szám)

1993-06-02 / 148. szám

1993. június 2., szerda aj Dunantült napló 7 Aratnak a jel vény gyűjtők Divatba jöttek Nyugat-Euró- pában a jelvények. Csupán Franciaországban évi 250 mil­liót gyártanak, hetente 400 új változat jelenik meg, főként reklámcéllal. Valóságos gyűjtőszenvedély tartja lázban a franciákat, akik egy-egy ritka példányért akár 100 ezer forintnak megfelelő frankot is kifizetnek. A neves divattervező, Pierre Cardin elő­kelő vendéglőjében a betörők a főpincér két üres zakóját vitték magukkal csak azért, mert rek­lám célból 2500 jelvényt tűzött rájuk. A különös hóbort követői között nemcsak a nép egyszerű gyermekei találhatók. A 34 éves Albert monacói herceg már két­ezer kitűzőt gyűjtött össze. Ötvenezer éve él ember Amerikában Az amerikai kontinens már ötvenezer évvel ezelőtt lakott volt. Erre az eredményre jutott az a négy éve tartó kutatás, amelynek során a Dél-Brazíliá- ban talált kőszerszámok, tűzra- kási helyek és a barlangfesté­szet maradványainak százait vizsgálják meg. Eddig az első ember megjelenését Ameriká­ban i. e. kereken 15 ezer évre becsülték, mindenekelőtt észak-amerikai leletek alapján. A világ legöregebb jegesmedvéje Norvég tudósok legkevesebb 55 ezer éves csontokat találtak a Sarkkörön belül, mégpedig fel- tételezésük szerint a a világ ed­digi legrégebbi jeges­medve-maradványait. Stein-Erik Lauritzen, a ber- geni egyetem geológiaprofesz- szor- helyettesének véleménye szerint az egy barlangban talált ősi hátcsigolya, mancs és borda egy jegesmedvéhez tartozott. A lelet mellett számos más állatmaradványt is találtak, fó­káét, egerekét és madarakét a Norvégia északi részén lévő Kjoepsvikban. így valószínű­síthető, hogy a jégkorszakok között a klíma elég enyhe lehe­tett. Száznál több tüdőátültetés Száz tüdőátültetést hajtott végre eddig egy francia orvos­csoport. Philippe Dartevell pro­fesszor vezetésével a sebészek 1986-ban végezték el az első mű­tétet, amely rendszerint egyéb át­ültetéssel párosul. A csoport or­vosai a százból 57 esetben szív-tüdő műtétet hajtottak végre. Legfiatalabb betegük kilenc éves volt, a legidősebb 58. A betegek 68 Százaléka egy évnél hosszabb ideje él az átültetett tüdővel. A kapacitásuk 50-60 százaléka kihasznált A MOFA Rt. rijadi reményei A korszerű energiaközpont Miért épp a Mohácsi Farost- lemezgyár (MOFA) Rt-t ne érintené a hazai és a nyugati piac beszűkülése? A harmincnegyedik évében lévő gyár legszebb időszakában több mint ezren állították elő a közel százezer köbméter natúr, lakkozott és laminált kemény (HF) farostlemezt, most meg hatszázan „örülhetnek” az öt- ven-hatvan százalékos kapaci­tás kihasználtságnak. Ennek ránk, vevőkre nézve az az elő­nye, hogy a gyár minden létező felhasználót, kereskedőt és vi­szonteladót becserkész, tehát szinte házhoz viszi termékeit, csakhogy legyen piaca. De a gyárnak jó-e ez a bi­zonytalanság? Nyitás keletre Dr. Balogh Gábor, a MOFA Rt. műszaki és kereskedelmi vezérigazgató helyettese:- 1978 óta nyugati exportra is dolgozunk, de a volt szocialista országok (Lengyelország, Oroszország, Bulgária) belső árrendszerével, dotált áraival nem vetekedhetünk. Mi a minő­séggel, a környezetbarát termé­keinkkel és a szállítási pontos­ságunkkal igyekszünk tartani elért árainkat, de ilyen árharc mellett képtelenek vagyunk bő­víteni a nyugati piacainkat. Mindinkább nyitni kényszerü­lünk a közel-keleti, az arab pi­acra. Kuvait és Bahrain után most Szaud-Arábia fővárosá­ban, Rijadban is reménykedhe­tünk. A sűrű fax-váltást köve­tően most érkezett meg tőlük az első mintaszállítmány megren­delője, s nemsokára talán meg­jön a többi is. Kuvaitban már van képvise­lője a mohácsi gyárnak, Bahra- inban is mind nagyobb az ér­deklődés a termékeik iránt. Rí­jad mindezt felülmúlja, bár az arabok az első menetben inkább csak ismerkednek mint sem, hogy üzletet kössenek. Ha már kellőképpen megismerik maj­dani partnerüket, s ha már meg­bíznak benne, termékeik minő­ségében, és az árban is meg tudnak egyezni, akkor már nyélbe üthető az üzlet. A MOFA Rt. erre vár. Gondok, remények Bármennyire is megcsappant a MOFA termékei iránti keres­let (is), a gyár nem élt a tömeges elbocsátással. Viszont biztosí­tották a több évtizede náluk dolgozó, a nyugdíjkorhatárt megközelítő dolgozóiknak a korengedményes nyugdíjazást, s a helyükbe és az egyébként is távozók pótlására nem vettek fel újakat. Most hatszázan vannak.- A várható július-augusztusi kereslet-mélypont miatt kényte­lenek leszünk szüneteltetni a termelést, hogy ne kelljen sen­kit elbocsátanunk - mondja dr. Balogh Gábor. A kedvezőtlenek mellett van jó hír is? Van. A MOFA Rt. idén 24 száza­lékos bérfejlesztést hajtott végre. Tavaly sikerült bekapcsolód­niuk lakkozott lemezeikkel az IKEA beszállítói láncba. Ez, ha egyelőre még nem is jelent bomba üzletet, mégis szakmai rangot ad, elvégre a minőségre igen kényes IKEA-beszállítás legelemibb követelménye egyebek között a csúcsminőség Nyomasztó gondjuk az is, hogy a nyugati valuták (olasz líra, svéd korona stb.) leértéke­lését képtelenek kivédeni, ezzel az árfolyamcsökkenéssel járó veszteséget le kell nyelniük.-A túlélésre kell berendez­kednünk, megtartva a piacot és az embereket. A jelentős kinn­levőségeink miatt sem könnyű a fizetőképességünk fenntartása - mondja a gyár második embere. Bizakodás Miben reménykednek mégis? A még meglévő piacban és az üzleti kilátásaikban. Szántó De­zső vezérigazgató jelenleg Ro­mániában tárgyal az üzletkötés reményében. A rijadi megren­delés is sokat ígér. A privatizációhoz is nagy reményeket fűznek. Most jelent meg a tender-kiírásuk. Érdeklő­dők már vannak, remélik, hogy tőkeerős külföldi befektetőre ta­lálnak. Mit várnak a privatizációtól? Elsősorban bővülő exportle­hetőséget, továbbá a gyártásfej­lesztés megfinanszírozását, hogy a kemény farostlemez (HF) mellett esetleg a középne­héz farostlemez (MDF) gyártá­sát is megkezdhetik. Elvégre valamelyikre biztosan akad a későbbiekben is vevő. Murányi László A késztermékek egy része nyugati exportra kerül Fotó: Läufer László Kádár Sándor műhelyében Pécsett, az Iparos Házban Fotó: Hári Mit tegyen egy cipész, ha kevés a pénze? 1988-ban épült meg Pécsett az Iparosház, amelynek alsó szintjén műhelyeket alakítottak ki. Elsősorban kisvállalkozók kaptak itt helyet, kedvező áron. Az elmúlt évben eladták ezeket a helyiségeket. A műhelyekből presszó, számítástechnikai szaküzlet lett, az iparosok las­san elfogytak. Ez a sors vár Ká­dár Sándor cipészre is.- 1959 óta vagyok suszter - mondja, miközben szinte meg­állás nélkül dolgozik. Mellette halomban állnak a sarkalásra, foltozásra váró cipők. - Már több, mint harminc éve járok be Pécsre dolgozni. Annak idején a szövetkezetben kezdtem, és on­nan jöttem ide öt évvel ezelőtt. Úgy gondoltuk a feleségemmel, hogy megpróbáljuk, kiveszünk egy kis műhelyt az akkor épülő Iparosház földszintjén. A műhe­lyünket most megvásárolták, nekünk nem volt rá pénzünk. El kell mennünk innen, de egye­lőre nem tudjuk, hogy hova. Kerestünk már üzletet, az ön- kormányzathoz is elmentünk. Több helyen ajánlottak nekik műhelyt, az egyiken 160 000 forintot kértek, máshol meg több hónapra előre kellett volna fizetni.-Sok az üres, ki nem adott helyiség, - mondja Kádár Sán- dorné - mégis azt mondják, hogy nincs, meg csak pályázat útján lehet megszerezni bárme­lyiket is. Ötven évesek vagyunk mind a ketten. A férjem sem egészséges, egyelőre nem tud­juk, hogy mi lesz. Kifizettük a bérleti díjat szeptemberig, amíg az nem jár le, ha nincs más lehe­tőség, maradunk. Megértjük azt, hogy aki megvette, szeretné már használni a sajátját. Neki ez bevételkiesést jelent, nekünk meg a megélhetésünket. A kör­nyéken lakók felajánlottak egy mosókonyhát is. Már úgy volt, hogy lesz műhelyünk a Jókai té­ren. Mindenben meg is egyez­tünk, de néhány nappal a költö­zés előtt a tulajdonosa megvál­toztatta a feltételeket, és a bér­leti díj összegét az eredetileg kialkudott kétszeresére emelte. Az utolsó szalmaszál a Hullám­fürdő, ahol talán a fodrász üzle­tét, aki nyugdíjba ment, meg­kapjuk . . . Kistótfaluból 36 éve jár be a Kádár-házaspár be nap, mint nap. Hazamennének, de otthon sem élnek meg.- Nagyon alacsony árakkal dolgozom - folytatja Kádár Sándor. - Ötezer kuncsaftom van itt a környéken, nem ha­gyom cserben őket. Nem pa­naszkodom, megélünk, eltart bennünket a műhely, de félre­tenni nem tudunk. 1990-ben, amikor a KIOSZ átalakult IPOSZ-szá, a vagyont nevesíteni kellett. Az IPOSZ a műhelyek bérlőinek, a piaci vi­szonyokhoz képest kedvezőbb áron állapította meg a vételárat.- A vásárlásra senkit nem le-' hetett kötelezni - mondja Bor­sós István, a Pécsi Ipartestület ügyvezető igazgatója. - A va­gyon nevesítése óta minden egyes négyzetméter a házban valakié. Próbáltunk segíteni a cipésznek is, mert nagyon jó szakembernek tartjuk. Kértük írjon kérvényt az önkormány­zatnak, vagy akár az ipartestület jogásza megcsinálja helyette. Többen nem vették meg a mű­helyüket, mert úgy látták nekik nem éri meg. így tett a kozmeti­kus, a szabó, a varrónő. Az egész helyzetben az ellentmon­dás igazán ott van, hogy az ipa­rosok építették annak idején a hétvégéiken, társadalmi mun­kában a házat, éppen ezért kap­tak itt az alapszolgáltatások he­lyet. Aztán átalakult a szerve­zet, mindent nevesíteni kellett és a vagyont felosztották. Sz. K. 300 milliárddal tartoznak egymásnak a vállalatok Tavaly az év elején életbe lé­pett a csődtörvény, azóta végig­söpört az országon a csődhul­lám. Ezrével kényszerültek a vállalatok öncsődöt jelenteni, és csak töredékük tudta elkerülni a felszámolást. A csőd kifejezés a magyar nyelvben már önmagá­ban riasztó, a végveszélyt jelzi. A nagyobb piacgazdasági múlt­tal rendelkező országokban azonban nem okoz feltétlenül pánikot, ha egy cég csődbe mgy, sőt, ügyesebb üzletembe­rek még meg is tudnak gazda­godni a csőd játékszabályainak alapos kihasználásán. A legen­dás amerikai üzletember, Ar­mand Hammer például kifeje­zetten azért vette meg hajdanán a csőd szélén tántorgó Occiden­tal Petroleum nevű céget, hogy leírhassa az adójából. Akkor ta­lán még maga sem tudta, hogy egy nagy gazdasági birodalom alapját vetette meg. A most Magyarországon zajló eseményekből nem biztos, hogy hasonló gazdasági csodák nőnek ki. Egyelőre a csődhul­lámnak inkább a súlyos nyomá­sát érzi a gazdaság. A vállala­tok, farkába harapó kígyó mód­jára, körbe-körbe tartoznak egymásnak. Akik nem fizetnek, azért teszik, mert nekik is adó­saik maradtak mások. Egy szakértői vélemény szerint a körbetartozások értéke évek óta 300 milliárd forint körül van, nem számítva az állammal szembeni adó-, vám- és egyéb adósságokat. A legutóbbi ada­tok szerint 200-300 milliárd fo­rintra becsülik azoknak a válla­latoknak az értékét, amelyekre felszámolás vár, vagy már meg is kezdődött náluk ez a folya­mat. Ezért vannak, akik úgy vé­lik, hogy ami most Magyaror­szágon lezajlott, az nem csőd­hullám, hanem inkább felszá­molási hullám. Vannak olyan vélemények, amelyek kifejezet­ten károsnak tartják az ország gazdasága szempontjából azt, ami a vállalatokkal történt. Má­sok viszont határozottan azt gondolják, hogy mindez a piac- gazdaság fejlődését szolgálja. Am hogy az első hónapok fej­leményei alaposan megrendítet­ték a gazdaságot, az tény, és az is igaz, hog azóta a törvényho­zók is szükségesnek látták a törvény módosítását. A csődbe jutott vállalatokat egyébként többnyire a piaci kényszer vitte csődhelyzetbe, mert két lehetőség között vá­laszthattak: vagy hitelben szállí­tanak, vagy raktárukon marad az áru, és akkor azért mennek tönkre. Mégis, ma már egyre határozottabban hallani azt a vállalatvezetői és szakértői vé­leményt, hogy a legjobb véde­kezés a megelőzés, és csak megbízható vevőnek szabad szállítani. Csakhogy elég nehéz kideríteni, ki mennyire megbíz­ható. Az egyik legsikeresebb hazai cég vezérigazgatója sze­rint rosszabbul jár a vállalat, ha nem fizetnek az árujáért, mintha csak azoknak szállít, akikről már tapasztalatból tudja, hogy megbízhatóak, vagy kellő ga­ranciákat adnak. Ezért számító- gépes rendszerük ilyen szem­pontból rangsorolja a megren­delőket, és aki egyszer „sáros maradt”, az nem számíthat to­vábbi üzletekre. Ehhez a megoldáshoz azon­ban már legalább egy saját ta­pasztalat kell. Viszont az első üzletnél is szükség van óvatos­ságra. A nemzetközi gyakorlat­ban elterjedt, hogy a cégekről információkat adnak a bankok némi díjazás fejében. Nálunk gyakran hivatkoznak a bankti­tokra. Ennek ellenére van lehe­tőség a tájékozódásra a cégbíró­ságokon, a földhivataloknál és a bankoknál is. Amennyiben az üzletfél erre maga is felhatla- mazza bankját. Ha egy komoly üzletnél a partner ettől elzárkó­zik, érdemes meggondolni, hogy valóban elég komoly-e az üzlet. Mindez azonban csak a jövő bölcsessége, a már csődben lévő vállalatoknak azt kell meg­találni, hogyan tudnak kikeve­redni a kátyúból. A törvény sze­rint a hitelezőkkel csődegyez­séget kell megkísérelni. Csak­hogy már az esetek jelentős ré­szénél sem sikerült megálla­podni, mert hitelezőknek rend­szerint azért van szükségük pénzre, mert maguk is adósok. De ha meg is egyeztek, akkor sem mindig úgy történnek a dolgok, ahogy remélték, mert általában az adósok követelései nem folynak be időben, és az ér­tékesítésre szánt vagyont sem tudják eladni, hiszen az egész piacot elárasztották a csődben lévő cégek ingatlanaikkal, kész­leteikkel, üzletrészeikkel. Vannak szakértők, akik azt tartanák ésszerűnek, ha a fize­tési folyamatot az adósságok átütemezésével akár 5-10 évre is el lehetne húzni egyes - amúgy életképesnek tartott - vállalatoknál, hogy a cégek lé­legzethez juthassanak és fejlőd­hessenek. A vállalatok többségénél azonban egyelőre nincsenek meg ehhez a feltételek, ezért gyors és gyakran kellemetlen lépéseket kell tenni. A válságba került társaságok ügyeinek irá­nyítása külön tudomány, amit válságmenedzselésnek nevez­nek a nagyvilágban, és amit mostanában már Magyarorszá­gon és tanítanak. A kényszer szülte helyzetben az Állami Vagyonügynökség igazgatóta­nácsa tavaly elhatározta, hogy csődmenedzser-tanfolyamokat indít. Peredi Ágnes

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom