Új Dunántúli Napló, 1993. június (4. évfolyam, 147-174. szám)

1993-06-10 / 156. szám

4 uj Dunántúli napló 1993. június 10., csütörtök MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából MARGIT, GRÉTA nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 4.44, nyugszik 20.44 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 410-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUTI JÁNOS Ma 9-12 óráig panaszügyekben fogad, a 410-046-os számon hívható: HETÉNYIJÁNOSNÉ Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 415-000-es számon: NAGY ISTVÁN Törni való A szomszédom Pécsett a mi­nap azon dühöngött, hogy a fe­lesége által vásárolt kenyeret nem lehet késsel felszelni. Szét­esik. - No, ezzel nem vagy egyedül! - mondtam, mert már engem is bosszant, hogy csak morzsázók, de sehogy sem sike­rül ép kenyérszeletet vágni. Úgy látszik, a sütőipari tech­nológia már ilyen, amilyen. Ed­dig azt hittem, hogy a legmo­dernebb és értem, a vásárlóért vezették be. Kár, hogy nem ér­tek hozzá. Az eladó csak szét­tárja kezét, igazán nem ő tehet róla. Nem tud mit tenni. Nem is restellkezik. Neki kellene talán? Miért nem terjed ki erre is a szi­gorú minőségellenőrzés? Va­lami baj van a technológiával? Igaz, nem a régi, de nem is jó! Annyira mégse szaladjunk előre, hogy kenyeret se tudjunk szelni. R. Gy. — Méteres amur. Szakács László pécsi lakos kedd reggel 15 kilós, majdnem 1 méter hosszú amurt fogott a Kovács- szénája-tavon. Időjárás Várható időjárás csütörtök estig: Derült, száraz, meleg lesz az idő. Eleinte általában mérsé­kelt, változó irányú szél vár­ható, elsősorban a Dunántúlon megélénkül a délnyugati szél. Vízállások: Mohács 348 cm, áradó, 22 fok, Őrtilos -58 cm, apadó, 19,0 fok, Barcs 12 cm, apadó, 19,0 fok, Drávaszabolcs 129 cm, áradó, 20,0 fok. Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek belbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei já­rás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi fel­vételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napo­kon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el; a fő­épület rekonstrukciója miatta 400 ágyas klinika földszintjén, Pécs és Baranya megye egész területéről. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat, sebészet: POTE I. Sebészeti és Belgyó­gyászati Klinika. Baleseti sebé­szet: POTE Traumatológiai Önálló Osztálya. Égési sérülé­sek: Honvéd Kórház. Koponya­Visszatemetett leletek a Lenau-ház udvarán Pécsett, a Lenau-ház udva­rán található Dominikánus rendi régészeti maradványokat visszatemették. Napokon át te­herautók hordták a finom drá- vai homokot, amit óvatosan lapátoltak, szinte csorgattak, majd körültekintően döngöltek a téglák, kőlapok, faragványok közé, fölé. Nemcsak beteme- tési, de egyben konzerválási munka is volt ez. Továbbra is gyönyörködhet­tek volna a járókelők, a ház lá­togatói a XIV. századi rendi temető leleteiben, például a majdnem épen megmaradt sír­kamrákban, ám gyakorlatias tények, főként gondok a védő­földelést tették szükségessé. Hisz veszélybe került az udvar határán lévő létesítmények ál­laga, a takarítás egyre többe került, éjszakánként csövesek, sőt szipósok bújtak a több mé­ter mélyen lévő kőlapok közé. A faragásokat mind jobban megviselte az időjárás szeszé­lye. Az úgynevezett pormész málladozni kezdett. A Műem­léki Felügyelőség és a Múze­umok Megyei Igazgatósága kérésére a Lenau-ház a „visz- szatemetés” mellett döntött, áldozva erre 600 000 forintot. A házban most már csak a faliújságra kitett ásatási rajz vall a középkori temetkezési helyről. Csuti J. Fotó: Läufer László. A gyöngy A mai Margit nevünk a gyöngy görög nevéből, a mar- garonból származik. A Gréta a Margareta svéd rövidülése és az értelme szintén gyöngy. Ma van Krisztus testének és vérének ünnepe, vagyis az Úrnapja. — Nincs a nyilvántartás­ban. Szerdai Nem gondozza senki című hírünkre reagált a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat szakembere, Piszter Valéria, aki elmondta, hogy a mecsekszabolcsi zöldterület nem szerepel a városi parknyil­vántartásban, így a vállalat nem gondozza azt. — Állati tetemek. Pécsett, a Havihegy közelében, a Zerge utcában több műanyagzsákban állati tetemek bűzlenek napok óta. Tucatnyi kóborkutya jár a „lelőhelyre”. A lakók hiába ér­tesítették a hatóságokat. — Menyasszonykép a szá­zadfordulóról. A pécsi Cent- romédia VTV Képújság meny­asszonyi fotó-pályázatára 1890-ből való felvételt is küld­tek. Beérkezett 200 pályamű. A legjobb 10-et holnaptól két hé­ten át bemutatja a tévé, hogy szavazhassanak a nézők. A kö­zönségszavazattal görögországi utat lehet nyerni. — Róka és macska barát­sága. Pécsett, a Szigeti út és az Athinay út közti részen éjsza­kánként négy róka és két macska játszadozik egymást kergetve. A rókák egyébként a POTE parkjában tanyáznak le­galább egy éve. Korábban azt hitték róluk, hogy veszettek. — Két zöldike-tábort szer­veznek a Pécsi Zöldikék. Ezek­ben földrajzzal, biológiával, ré­gészettel, más népek kultúrájá­val is foglalkoznak. Jelentkezni lehet még Tóth János környe­zetvédelmi vállalkozónál a 332-356-os telefonon. — Védettségre javasoltak Eszterág-pusztánál egy völgyet Ott József és Keller Béla szalán- tai környezet- és természetvé­dők. A völgyben tiszta forrású patak, őstölgyes, vackoros ta­lálható. — A vihar ledöntötte a tor­nyot. Sámodon egy korábbi zi­vatar alkalmával ledőlt a refor­mátus templom tornya, amely­nek a felújítását hamarosan megkezdik. — Nincs szeme a búzának. A Baranyahidvégi Tsz területén tapasztalják a gazdák, hogy a magasabb részeken a virágzó búza nem köt meg, nem szeme- sedik az aszály következtében, míg a völgyekben erősek a ga­bonaszemek. Adorjásban idén eddig 70 milliméter eső hullt, a csapadékhiány 90 milliméter. — Bánki Donátra emlékez­nek születésének 134. évfordu­lója alkalmából holnap 18 óra­kor a Pécsi Zöld-Híd Egyesülés Ferencesek utcájában lévő köz­pontjában. Ő készítette például a benzinmotorok porlasztójának első példányát. ÉK.: Európai Utas A Pécs-Baranyai Értelmiségi Klub a Vasutas Művelődési Ház Váradi Antal utcai épületében ma 20 órakor nyilvános fórumot tart, amelynek vendégei az Eu­rópai Utas című folyóirat veze­tői: Módos Péter főszerkesztő, dr. Pomogáts Béla irodalomtör­ténész, szerkesztőbizottsági tag, Páskándi Géza Kossuth-díjas író, Farkas János olvasószer­kesztő. Ritkábban járnak Tegnap nyitotta meg a Nemes Endre Múzeumban, a Horvát Naiv Művészet című kiállítást Bozo Biskupic, Zágráb Megye Közgyűlésének alelnöke és dr. Kurucsai Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés alelnöke (jobbra). A kiállítás július 5-ig tekinthető meg. Fotó: Hári C. Péter Rendezvények A Nemzeti Demokrata Szö­vetség Pécsi Szervezete ma 16-18 óráig tanácsadó és tagto­borzó nyílt összejövetelt szer­vez a Nagy Lajos király u. 9-ben. A Tanac együttes ma 20 óra­kor a pécsi Ifjúsági Házban is­mét bemutatja a délszláv nép­szokásokat felelevenítő műso­rát. Ma 21 órakor adják elő a Pé­csi Kisszínházban a Svejk c. da­rabot Stenczer Béla főszereplé­sével. Holnap 9 órakor Szalántán, az Eszterág-telepen kalászos gabona-fajtabemutató kezdő­dik. Holnap 21 órakor a pécsi DOZSO-ban a Coda zenekar koncertezik. A Pécsi Városi Televízió holnap 14.30-kor Keresztúry Erika pécsi magánénekest mu­tatja be egy tízperces műsorban. Szó lesz a művésznő németor~ szági szerepléseiről is. Ripor- terSzíjártó Ildikó. Szombaton 18 órakor a pécsi Rigóder-étteremben a Pécsi Óvónőképző egyik osztályának 40 éve érettségizett diákjai ta­lálkoznak. Közlemények Pécsett a Meszesi Általános Iskola felvételt hirdet a speciális képzőművészeti osztályba por­celánfestő és gipszmintakészítő szakra 7. és 8. osztályosoknak. Tel.:311-747. Holnap 18 órakor a pécsi Ko­lozsvár étteremben a Jóérzés Klub nyitott Margit napi össze­jövetelt rendez. Rendeznek férfi-szépségversenyt is. Mu­zsikál Almási Misi és zenekara. A pécsi József Attila Műve­lődési Házban holnap befejező­dik a tyúk-előjegyzés. A szállí­tás 8-12 óráig tart. A pécsi Színház téren szom­baton 16 órakor a Grácia Divat­stúdió show-műsort ad Andro- sics Katalin közreműködésével, melyre várják az alkalmi fotó­sokat is. Pécsett, a Megyeri u. 67-ben szombat, vasárnap 9-11 óráig az öngyógyításról tart előadásokat Orlova Elena matemati­kus-pszichológus. Telefon: 312-262. Nyári tánchét lesz a pécsi IH-ban, amikor felvételit tarta­nak a mini és a felnőtt mazso- rett-csoportba, a Forma I. Tánc­stúdióba. Érdeklődés Rovó At­tila tánctanárnál, tel.: 411-511. Körültekintés nélkül szaladt át az úttesten és az arra haladó személygépkocsi elütötte Má- lomban azt a 11 éves kislányt, akit a mentők könnyű sérüléssel a Pécsi Gyermekkórházba vit­tek. — Hazánk mezőgazdasága diákszemmel c. országos pá­lyázaton 2. lett Auth Szilvia, a pécsi Gyárvárosi Általános Is­kola tanulója. A Pannon Volán közli, hogy június 14-től munkanapokon (hétfőtől péntekig) Komlón, a buszállomás - Szilvás helyi já­rati vonalon 14.10-16.20 óra között közlekedő 8-as járatait az eddigi 5-8 perces indulás he­lyett 5-10 percenként indítja. A 19. sz. helyi vonalon a buszál­lomásról 13-16 óra között 15 percenként, Körtvélyesből 13.15-16.15 között 15 percen­ként közlekedteti járatait. A vál­toztatás a nyári iskolai szünet alatt érvényes. Buszos nap Szombaton 10-től 19 óráig a pécsi Tettyén megtartják a ha­gyományos „buszos napot” a DOZSO szervezésében kirako­dóvásárral egybekötve. A Vas­útállomástól ingyen-buszok in­dulnak. A műsorban szerepel Nagy Bandó András, a Mecsek táncegyüttes, a Mecseki Szén­bányák koncert-fúvószenekara, a Táncszínház, a Garden City Boys is. ESKÜVŐ Szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, hogy DERKÁCS ILDIKÓ és EGRÉDER GÁBOR 1993. június 12-én 17.00 órakor házasságot kötünk a Sziget­vári Polgármesteri Hivatal dísztermében. Táviratcím: Orosz­lán Étterem. Szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket és barátainkat, hogy június 12-én 15 órakor a pécsváradi római katolikus templom­ban, majd 16.00 órakor a polgármesteri hivatal dísztermében házasságot kötünk LAUER ÉVA és TÓTH GÁBOR * MAGONYÁGNES és KÖVES RÓBERT szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1993. június 12-én 15. órakor házasságot kötünk a pécsi köz­ponti házasságkötő teremben. (Hunyadi u. 2.). (4185) * CSÁK ANDREA és KRUM CSABA szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1993. június 12-én 15.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi u. 2. sz) (4185). * DOBOS ANETT és CSEKŐ ZOLTÁN szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1993. június 12-én 18.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben. (Váradi A. u. 11.) (4185). Egészségügyi szolgálat és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvéte­lét a Neurológiai Klinika; pszi­chiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja. Min­dennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Munkácsy M. u.) Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. (400 ágyas Klinika). Felnőtt fül— orr-gégészet: POTE Fül-Orr— Gégeklinika. (Munkácsy u.) ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügye­leti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 414-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőinté­zet földszinti ügyeleti helyisé­geiben, gyermekek részére is. Telefon: 414-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órá­tól másnap reggel 7 óráig. Tele­fon: 310-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Lánc u. 20. 10/8. sz. gyógyszertár; Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 412-390-es számon, este 7 órá­tól pásnap reggel 7 óráig. Éjszakai ügyeletes állatorvos dr. Koszorús József Pécs, Angs­ter József u. 12. T.: 332-894. A MMSz pécsi csoportja in­gyenes orvosi és tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül Pécs, Janus Pannonius u. 6. szám. 12-13-ig tüdőgyógyá­szat, 13-16-ig belgyógyászat, 15-16.15 pszichiátria, 16-18-ig nőgyógyászat. Jogi tanácsadó szolgálata naponta 17-19 óráig. Ma nyugdíjügyek. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécs, Konzum Iroda­ház. Tel.: 72-312-277/17 m. Félfogadás naponta 11-13-ig. 04 - 05 - 07

Next

/
Oldalképek
Tartalom