Új Dunántúli Napló, 1993. május (4. évfolyam, 118-146. szám)

1993-05-08 / 124. szám

1993. május 8., szombat üj Dunántúli napló 7 Bolya Péter: Hiány Félre kell tenni a féltékenységet Vincze János a Színházművészeti Szövetség Választmányának tagja lett Hallgatom a híres amerikai, Roy Orbison lemezét, s hangja hallatán sorsa jut eszembe ... Vajon én, B.P., hogy’ és mi­ként gondolkoztam volna, ha ő lettem volna ott, a helyében. Hát... Elsőbb úgy: Miért van ez így? Miért sújt egyes embereket a pokol minden sú­lya és tüze, épp azokat, akik adni akarnak, nem lopni, csalni, ölni? Aztán emlékezném. Karrie­rem jól indult, siker sikerre, pénz, hírnév, szerelem ... Az­tán a sötét fátum vagy mi iszonyatos pofonokkal talált el, feleségem motorbaleset következtében meghalt, nem sokkal ezután házam kigyul­Horrorfilm szinte minden át­kelés a határon („minden szin­ten?”). Tizenhat, húszórás tét­lenkedésről beszél a peche- sebbje. Ezt kellene kideríteni valahogyan: mikor és milyen hatásokra indul be a mechaniz­mus, amely megfogja a sort, odaszegzi a flaszterhez, és ott tartja naphosszat anélkül, hogy moccanna. S ha mégis moccan, arasz­nyit, aztán nagysokára még egyet. Vannak szerencsések, akik röpke három óra teltén át­gurulnak minden sorompón, ez is olyasvalami, mint az élet, a család többi, párját ritkító ese­ménye - amire emlékezni lehet és emlékezni is kell esztendők múlva is. Vagy mint a jószeren­cse mosolyára a kaparós sorsje­gyen, a lottón, vagy mint Tina nagynéni hazalátogatására Amerikából. Egy székely ud­varhelyi asszonyság emlékezete éppenséggel nem szelektív; ak­kor viszont sokáig emlékezni ladt és leégett, benne két gyermekem . . . És mégis tovább csináltam. Énekeltem, milliók örömére, fekete szemüvegem mögé rejtve örök, emberfeletti fáj­dalmamat - talán csak néhány dalomban érződik ez -, hisz’ azért ember az ember, művész a művész, hogy túléljen, és hi­tét az életben énekével, szob­raival, képeivel, írásaival bi­zonyítsa ... így válik fájdal­mam erővé, sérelmem esztéti­kummá, bánatom másik vi­gasztalásává. És mikor elmegyek, hiány, űr támad utánam. Olyan űr, mely előre viszi társaimat - az Embert. fog a szinte teljes napi dangubá- lásra, és főleg az árokban masí­rozó patkányarmadára. A nagy és csak a vámosok, a határ őrei szerint hasznos várakozásban leginkább nagy szeméttelepre hasonlít a román-magyar határ innenső oldala. Esznek-isznak (de nem mulatoznak) a sorban, ha csigalassúsággal is, de vala­hogy csak átérnek, s marad a szemét. Olyan kövér patkányok tán sehol sincsenek, mint ezen a mozdulatlan terepen. Olyan po­fátlanok, hogy ha valakinek dolga támad a vánnyadt kukori­cásban, kísérő nélkül nem me­het. A kísérő kezében meg ott a seprű ... Minek részletezzük a tömény neorealizmust, a testi, a helyzet nyomorát? Ilyenkor a százból (ez két busz közönsége) legalább kilencvennégyen felsó­hajtanak: Európa, messze vagy. Pedig Európa európaibb lát­ványa közelebb van azon a ha­társzakaszon, mint gondolnánk. Oláh István Bertók László Ablakon, ajtón lógna ki Ó, hogyha egyben látszana, és benne lenne mind, ami. Keresgélhetnénk, hol van a. Jókat lehetne játszani. Leülne szemben valaki, mindha keverne, osztana. Ablakon, ajtón lógna ki. Vinnénk az egészet haza. Nevetnénk csak, hogy mekkora. Két deci, uram? Öt deci? Súlya sem lenne, csak nyoma. Ölelhetné, ha szereti. Fogadnánk, hogy elképzeli. S hogy nincs olyan fantázia. Herceg Árpád: Ha tovabarnállsz szólni kell még a földről ahogy kihűlsz kihalsz a föl­dből lefesteni a zöldről mikor előbarnállsz a ködből s ahogy a szél faleveledzik azt a hallást hallod napestig napestig halni mert nincs más csak egy karó egy kiáltás hát tudnod kell a földről ahogy előbarnáll a zöldből s a ködből előkarózik a felkiáltójelfa fejközépig belemered a csöndbe az faleveledzik helyette s hallod faleveledzik a szél ha tovabarnállsz te leveledzel a szélben ahogy szállsz Vincze János rendezőt, a pé­csi Harmadik Színház igazgató­ját felkérték, lépjen be a Szín­házművészeti Szövetség Vá-, lasztmánya tagjai sorába.-A felkérésnek eleget tet­tem, mert szívügyemnek érzem, hogy a színházművészet kétszáz éves értékei fennmaradjanak, s úgy látom, a megújuló választ­mány is ezt tűzte ki elsőrendű célként.- Milyen kérdésekben kí­vánja hangját hallatni a vá­lasztmány, a szövetség?-A színházak létének szük­ségessége ma már nem vitatott, ám számos gazdasági, jogi kér­désben kell az érdekeket képvi­selni. A megfelelő finanszírozá­sért is küzdeni kell több fóru­mon. A színházi szakma véle­ménye fontos lehet a különböző pályázatok elbírálásánál vagy a kitüntetésekre való felterjeszté­seknél. Vannak önkormányza­tok, akik kémek szempontokat a szakértőktől, mások nem épí­tenek erre a lehetőségre, de mi azt szeretnénk, hogy a szakma mindenhol képviseltethesse magát.-Milyen bizottságokban te­vékenykednek?-Még csak egy alkalommal találkoztunk, de egyetértettünk abban, hogy az állandó bizott­ságok mellett, - mint például a rendezőké vagy a színészeké -, a megoldandó problémákhoz legjobban értőkből alakuljanak ad hoc bizottságok, ne legyen a választmány merev szervezet.-A színházigazgatói pályá­zatok kiírásában közreműköd­nek?- Amennyiben felkérnek bennünket, igen. Ismeretes, hogy annak idején sem a vesz­prémi, sem a békéscsabai igaz­gatók kinevezésével nem értett egyet a szakma, de nem is kér­dezték őket. Ennek ellenére a veszprémi színház nyert az új igazgatóval, míg Békéscsabán le kellett váltani a kinevezett vezetőt. Annak örülök, hogy a választmány most nem azt az ál­láspontot képviseli, „mi meg­mondtuk előre, vessetek maga­tokra”, hanem alakított egy bi­zottságot, akiknek a tagjai el­utaztak Békéscsabára, hogy tá­jékozódjanak, miben, hol tud­nak segíteni a színháznak, a színészeknek. A pécsi színhá­zigazgatói pályázat kiírásában sem fordultak hozzánk, s bár a választmány úgy látta, a pályá­zat szövegezése nem jó, remél­tük, hogy sikerül a legmegfele­lőbb szakembert megtalálniuk. A választmánynak én vagyok az egyedüli pécsi tagja, s ha igényelik a közreműködésemet ilyen minőségemben, amiben tudok, segítek.- A színházak működőképes­ségének biztosítása mellett mit tart a legfontosabb feladat­nak?- Amit említettem is: hogy ne vesszenek el a színházi kul­túra értékei, de ugyanilyen fon­tosnak tartom, s valahol össze is függ a két célkitűzés, szeret­ném javasolni, hogy a színhá­zak az eddigieknél jobban mű­ködjenek együtt. A vidéki színházaknál például rendsze­resen hívják meg egymás szín­vonalas előadásait. Éz jó a kö­zönségnek, mert változatosabb műsort láthat, és jó a színtársu­latoknak is, mert egy-egy elő­adás „kifuthatja” magát, akkor is, amikor a saját városukban már mindenki látta az előadást. Tudom, ez szemléleti kérdés is, mert a rosszul értelmezett szakmai féltékenységet végre el kellene felejtenie mindenki­nek. B. A. Határpatkányok Egyetemen dolgozom. Tudós kollégám a német tanszékről át­szólt, hogy szeretne velem be­szélni T.A. Hoffmann egyik, a 19. század végén játszódó dan- zigi novellájáról, melyben iz­galmas kultúrtörténeti kitérők kémek lehetségesen pontos megvilágítást. Janet művelt, sokat szereplő irodalmár, számottevő európai egyetemi múlttal a háta mögött. Tudta, hogy magyar vagyok (és ettől a ponttól már Amerikát tükrözi leírásom), de teljesség­gel természetesnek érezte, hogy a „kis” Európában egy magyar, a lengyel kultúrának és történe­lemnek is éppoly jó ismerője, mint a magáénak, az osztráknak vagy a szlovénnek. Hisz Euró­pában minden olyan közel van egymáshoz! És nincs igaza? Az európai társadalmakkal kapcso­latos gondolkodásmód itt az „együtt-látásra” rendezkedett be. Teljességgel elfogadható. Az lenne különös, ha egy neb- raskai irodalmár másként kísé­relne megközelíteni bennünket. A történelmi Danzig, Gdansk sorsa pedig kihívóan példáz­hatja az „együtt-látó” megköze­lítések módszertani helyességét. Nem találkoztam olyan nap­lóval, visszaemlékezéssel, ta­nulmánnyal, ami, ha az USÁ-val kívánt foglalkozni, ne hosszú módszertani eszmetársí­tásokkal kezdődött volna. Most magam is efféle hibába esni lát­szom. De ma, egy év elteltével, már megértem azokat, akik ezt az utat megtették. Csak le kell nézni valahol Grönland sarká­nál az igenis gömbölyűnek lát­szó Földre, és elképzelni, hogy a repülésre szánt néhány óra alatt hányféle történelem, civi­lizáció egyidejű összevissza­sága (vagy rendje?) felett hala­dunk el egy budapesti felszál­lással (esetleg éjszakai buszo­zással Düsseldorf-Amsterdam felé), amsterdami és detroiti át­szállással mondjuk, a pitts- burghi megérkezésig. A meleg Nézőpontok - látószögek Levél az USA-ból és hideg áramlatok felett, a va- lószínűtlenül zöld sziget, Izland felett, a végeláthatatlan gleccser és hómezők láttán Labradorban, kéretlenül is az eszünkbe villan, hogy milyen azonos időben lé­tező és mégis eltérő, sokféle vi­szonya, lehet az embernek ev­vel a felülről nézve differenciá­latlan vagy elvontan részletgaz­dag térrel. Felülről nézve nem látszanak a korszakok, áramlatok, a hideg és a meleg határai, nem látszik a szelek iránya, nem tűnik fel az sem, hogy milyen típusú embe­rek élnek az eltérő földrajzi tér­ségeken, hogy az álat- és nö­vényvilág miként felel meg a környezet viszonyainak — mi­lyen pontosan fogalmaz Rad­nóti erről! Csak azt tudjuk, ha élnek itt emberek, akkor nekik mást és mást jelent ez a környe­zet, eltérő szinteken és az igénybevétel szerint is eltérő in­tenzitással élnek együtt „termé­szetükkel” és egymással. Pittsburghben, ebben az ép­pen kohászati-nehézipari köz­pontból kulturális centrummá átalakuló nagyvárosban jön csak aztán rá az ember arra, hogy az „átszállással” együtt meg kell változtatnia alapvető viszonyát például a kultúra és a civilizáció éppen adott terével, ezért aztán tényeivel is. Meg kell engednie magának, hogy egyszerre többféle mértékkel mérjen, de ami ennél több: meg kell, hogy tanulja: ez a gyakor­lat kötelezettség is itt, melynek technikája van. Mindez azért, hogy fel tudja ismerni: az egy időben érvényes ítéletek soka­sága együttesen mégis kiad egy „képet”, amiről majd mondhat­juk, hogy ez Amerika. Másfajta érzékenységgel, lá­tással kell Amerikára nézni: mindenki hangsúlyozza ezt, de metodikájának tartalmát mégis az határozta meg, hogy milyen közösségben, éppen milyen gyakorlati vagy elméleti tény­kedéssel tölti idejét, egy helyen volt-e, vagy bejárhatott-e na­gyobb térségeket, esetleg ke- resztül-kasul az Államokat. Az amerikai észjárás a nekünk megmutatkozó gyakorlatias megnyilvánulásai miatt kissé leegyszerűsítőnek látszik. Azt hiszem azonban, hogy valódi prakticizmusa, hasznossága mellett egy sajátos lelki önvéde­lem része ez. Ott, ahol túlságo­san sok a nyelvi-fogalmi bir­tokbavétel problémáival nem terhelt adat, a mennyiségek, mértékek mozgásának képe, ahol az információ megszerzése előtt gyakorlatilag semmiféle akadály nem áll, intenzíven és plasztikusan rajzolódik ki a mindenkori itt élő ember sze­rény kapacitása a differenciált adatok tárolására. Szinte mindenki fél az általá­nosítástól, a filozofálástól, ami miatt sokszor szent borzongás­sal lesnek az európai filoszra. Számukra mindenki egy kicsit gyanús, aki egy-két napi ittlét után ítélkezik, kijelent valamit Amerikáról. Vagy bármi más­ról. A legtöbben a végtelenség és tágasság irracionalizmásától tartva óvatosak a belátható és megfogható gondolati formába öntésétől is. Értem a bizonyta­lanságukat és a szkepszisüket is. Már azt sem mondhatják nagy magabiztonsággal, hogy a számítógépek az életfontosságú döntések súlyát átveszik tőlük, hiszen nap mint nap tanúi lehe­tünk a gigantikus komputerek tévedéseinek. Felértékelődött az egyszerűség. De mert természe­tes forrásai ennek a műveletnek éppenséggel nem a természet­ben, vagyis az önkorlátozásban, így az aszkézisben, tehát végső soron az erkölcsben, hanem egy nagyonis praktikus - ugyanak­kor idealizált - egészség-kép­ben gyökereznek, furcsán ke­veredik benne össze szín, ér­ték, illem. A vegetáriánus nem éri be sárgarépával, neki búza­rügy kell és brokkoli, lehetőleg a vékonyszálú kínai zödlbab és az articsóka, a spárga, a zama­tot példásan nélkülöző avo­cado, s hozzá a vaj, melyből az állati zsiradékot elvontan (ko­leszterin riadó) és növényi ola­jokkal pótolták. Mindez egy­szerre, illetve ahogy Mici­mackó mondaná: egymás után mind. Aki csak rövid ideig szem­lézheti e dolgokat, elhamarko­dottan képmutatásnak is mondhatja a látszatok itt ta­pasztalható elburjánzását. Mindez azonban nagymérték­ben függ össze az amerikai gazdasággal, a bőség és a vá­laszték hihetetlen tágasságával a nemzeti kultúrák egymás mellett éléséből következő - jórészt mélységét vesztett - to­leranciával. Az Üdvhadsereg jóvoltából még a levetett hol­mik, a „secondhand” áruk is azt a széles spektrumú fogyasztói civilizációt követik - értelem­szerűen -, ami az elsődleges fo­gyasztás szintjén elégül ki. Nincs, ami szabályozza a vá­lasztást. A drámai, elsődleges életszükségletek is száz, egy­mástól eltérő formában elégít­hetők ki, ingyen, fillérekért. Forma és funkció egykori er­kölcsi együttlétezése ma Ame­rikában (lassan mindenütt) megfoghatatlanná vált. Az asz­kéta éppoly pozőr lehet, mint az aranyláncait zörgető hedonista. Magatartásuknak mélyén egy­formán az értelmes élet kérdése­ivel küszködő ember ragadható meg. Aknai Tamás Kiss Benedek: Babits Mihály a szőlőhegyen Fönt, a szőlőhegyen jó nekem, hol nem ér el a város zsivajjal Idegen, jaj, minden idegen a világban, s minden idegem mégis az otthont, rokont akarja. De rokonom nincs e kocsmazajba, mit fájó torokkal nem tudok túldalolni, s mit nem állhatok. Itt ha új avar hull holt avarra: Isten lép csak. Ott: minden unott. Ott engem már minden elhagyott, nem lehet már magam tovább csalni. Kit szerettem, mind megtagadott, s tudom, nemsokára meghalok - ó jaj, meg kell halni, emg kell halni! Szívem mindig félt a lakodalmi vígságoktól - nem kell félni már. Belenyugszom: nem kell élni már... S mégis: mégis. S: ó jaj, meg kell halni! Fájt lennem, és: elmúlnom is fáj. Harcok ura lesz, ki lekaszál, mégis! -mindig harcba kényszerültem: én, kinek a harc biztos halál, ki akkor jut messzebbre, ha áll, s töpreng magon, magán elmerülten. De immár a tőkék közé ültem - itt, a szőlőhegyen jó nekem. Nem nagy orom: pannon táj, mit hűtlen nem hagyhatom el, bárhová kerültem. Nem orom, de szőlőt, bort terem. Ülj mellém a padra, kedvesem, add a kezed: este van már, este. A hold-lámpás ég, de már nekem cigány tücskök cirpelik idelenn altatómat: Tente,tente, tente .. .

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom