Új Dunántúli Napló, 1993. május (4. évfolyam, 118-146. szám)
1993-05-28 / 144. szám
6 ui Dun^rij^^fíapiö 1993. május 28., péntek HITELESEN A HÉT TÖRZS ALAPÍTVÁNYRÓL Minden magyar ember számára fontos, közérdekű célokat kitűzve jött létre a tiszaföldvári székhelyű Hét Törzs Alapítvány 1992. május 7-én. Egy éve működik és folyamatosan valósítja meg céljait - anyanyelvűnk ápolása, történelmünk hiteles megismerése - az alapítvány tőkéjének felhasználásával, a Kuratórium döntése alapján. Az alapítványi tőke gyarapodása arányában lehetőségeink folyamatosan bővülnek. Az elmúlt évben kiírt pályázatunk megmozgatta az országot, óvodák, iskolák, falvak, városok szakemberei küldték be dolgozataikat. A beérkezett 1461 pályamű közül 698 felelt meg a kiírás feltételeinek, amiből a szakértői vélemények alapján 247 dolgozat között osztotta el a kuratórium a 7 millió forintot. A nyertesek részletes névsora a Népszabadság 1993. április 30-án pénteken megjelent számában olvasható. Bővítjük kapcsolatainkat a közép-és felsőfokú intézményekkel, hogy az idén kiírhassuk a határon túl élő diákjaink számára tanulmányi ösztöndíj pályázatunkat. Szervezés alatt van első anyanyelvi táborunk, amit csángó magyar fiatalok számára hozunk létre, akik ími-olvasni tanulnak majd szakemberein« segítségével augusztus hónapban. Kuratóriumi döntés értelmében felépítésre kerül 1996-ig Tiszaföldváron a 70 főt fogadó .Nyelvi és történelmi műhely" alapítványi intézmény, ami nyitva all majd hazai és határon túl élő honfitársaink előtt, magas színvonalú szakmai programokat biztosítva. 1993. júniusától folyamatos pályázati lehetőséget biztosítunk, aminek keretében a magyar nyelv és történelem megismerését és megismertetését, ápolását szolgáló sajátos szakmai programokat bírál el a kuratórium a szakértőkből álló Bíráló Bizottság javaslatára. Pályázni csak pályázati űrlapon lehet, ami az alapítvány címén kérhető. Tevékenységünkről folyamatosan adunk hírt az országos alapítványi kiadványokban, országos napilapban (Népszabadság) és egyeb fórumokon. Alapítványi irodánkban személyesen, postacímünkön levélben vagy telefonon is bárki megismerkedhez működésünkkel, eredményeinkkel, céljainkkal. Élnek ezzel nagyon sokan, de hívjuk és elvárjuk minden esetben azokat a rólunk publikáló szakembereket, akik a hiteles információk alapján igényesen kívánják ezt megtenni. Úgy hisszük, hogy nekünk - de a rólunk szólóknak is! - törekedni kell a hiteles, korrekt, indulatmentes tájékoztatásra. A mai gyakorlatban megteszik néhányan, hogy mindezt figyelmen kívül hagyva „magabiztosan" nyilatkoznak, de reméljük az általuk leírtakért ekkor is felvállalják - akár jogi fórumon is - a felelősséget. Ahogyan mi emberek sokfélék vagyunk, úgy az alapítványi célok megvalósítását is más-más törvényes módon képzeljük el. Az eltérő gondolkodás, gyakorlat, a hatályos törvényi keretek között elfogadott. Aki eltérő véleményét feszültség keltésre használja sérti a tőle nézeteiben, döntéseiben különböző embertársai személyiségi jogait, autonómiáját. Miben sajátos a Hét Törzs Alapítvány? Céljaival minden korosztályt érint, tevékenysége során kapcsolatai a határainkon túlra is kiterjednek. Működése .során céljait megismerve önként csatlakoztak hozzá támogatók azzal a szándékkal, hogy folyamatos önkéntes csatlakozással felépítik az „Első magyar alapítványi támogató rendszert”. A Kuratórium határozatban fogadta el ezt a segítséget, így 1992. VII. 7. óta gyarapítják tőkénket támogatóink. A támogató rendszert az indulás pillanatától az önkéntesség, a támogatói akarat és szervezőképesség működteti. A „Működési irányelvek" megismerésével és elfogadásával, a csatlakozó saját kezű aláírásával hitelesítve ajánlja föl támogatását az alapítvány céljaira, minden esetben 2000 Ft-ot. A támogató rendszer működése során az alapítványi célok támogatása mellett saját akaratukból a csatlakozók csekély mértékű ajándékban részesítik listájuk 7. és 1. pozícióján álló támogató társaikat. A támogató rendszerbe 10 000 Ft részvételi összeggel lép be önkéntes döntésével a támogató. Belépésekor 4000 Ft-ot közvetlenül, 4000 Ft-ot pedig a támogató rendszer központján keresztül juttat el támogató társai felé, illetve 2000 Ft-ot az alapítvány számlájára. A működés további részvételeit az országos tájékoztató központok területi vezetőjétől, az általa tartott előadásokon ismerhetik meg. A korrekt tájékoztatás, a működés teljes megismerése után hozhatja meg döntését minden támogató. Az alapszabály indulás óta nem változott, minden belépő két új csatlakozót szervez a rendszebe, így épülnek a hetes láncok. A támogatóink és az érdeklődők figyelmét fokozottan felhívjuk arra, hogy nem újsághirdetéseken keresztül épül hatékonyan a támogató rendszer, a bárhol megjelenő hirdetésekért a hirdető vállalja a felelősséget! Hiteles információt a szerződéssel megbízott területi központvezetőktől, esetleg telefonon, vagy levélben a tiszaföldvári központtól kaphat minden érdeklődő. (Kérjük felbélyegzett válaszborítékot mellékeljenek!) Címünk: 5431 Tiszaföldvár, Pf.: 49. Telefon: 06/56/350-849. Köszönjük támogatásukat és bizalmukat. Hét Törzs Alapítvány Kuratóriuma (4064) Pipe fi-------ILIJ&A. MŰANYAGIPARI KFT. J ÁTÉK AJANDEK Tisztelt kereskedők, vállalkozók, magán és közületi felhasználók! Örömmel értesítjük Önöket, hogy MEGNYÍLT a PANNONPIPE Műanyagipari Kft és a Karaván GMK közös üzemeltetésű műanyag cső és szerelvény telepe Pécsett a Közraktár u. 4-6. szám alatt. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7-15 óráig Telefon: 72/415-611/26-06 mellék Fax: 72/450-256 3***-os, kedvezményes vásárlási lehetőséget ajánlunk valamennyi partnerünk részére. * Közelben-Rendszerben forgalmazzuk a gyár teljes termékkörét- KA PVC lefolyócsövek és idomok- KG csatornacsövek és idomok- KM nyomócsövek, öntöttvas és műanyag idomok- kábelvédócsövek- nagysűrűségű PE csövek víz és gázminőségben, 25-250 mm-ig- Georg Fischer PE csőidomok, szaniteráruk,- PVC-padlók (1400 mm csak közületek, viszonteladók részére) * A közvetlen gyári árubeszerzés lehetőséget ad arra, hogy az Önök részére körzetünkben a legkedvezőbb árat alakítsuk ki. * Egyéb kedvezmények- Nagy értékű vásárlás esetén helyszínre szállítás- nagy értékű évi vásárlás, valamint készpénzfizetés esetén árengedményt adunk. Keressék fel telepünket, munkatársaink készséggel állnak rendelkezésükre! (83700) Az ÉGSZI Gazdaságszervező Intézet pályázat útján értékesíti a következő ingatlanait 1. Győr, Draskovics Jolán u. 25., 1610 m2 beépített bruttó szintterületű, belterületi irodaház, hrsz.: 2672/24., tulajdonilap-szám: 26130. 2. Szeged II., Vág u. 4., 1689 m2 beépített bruttó szintterületű, belterületi irodaház, hrsz.: 11643/38., tulajdonilap-szám: 8006. 3. Balatonfüred, Széchenyi tér 3., társasüdülő-lakrészek (2 egyszobás, 1 kétszobás), összesen 108 m2, hrsz.: 847/3/c/10., tulajdonilap-szám: 948/90. 4. Balatonfüred, Aranyhíd sétány 12., 2673 m2 beépített bruttó szintterületű, belterületi üdülőszálló, hrsz.: 3837., tulajdonilap-szám: 4087. 5. A Budapest XI., Bariók Béla út 152. alatti, belterületi irodaház F és L jelű épületszárnya, a beépített bruttó szintterület 1267 m2, hrsz.: 3336., tulajdonilap-szám: 5253. 6. Orfű, Dollár u. 9., 532 m2 beépített bruttó szintterületű, belterületi üdülő, hrsz.: 824., tulajdonilap-szám: 849. Az ajánlatokat írásban, 1993. július 12-én 12 óráig lehet benyújtani a következő címre: Budapest, Bartók Béla út 152. H épület, I, emelet 116. szoba. 1113. A pályázat nyilvános, egyfordulós, versenyzői ajánlattételen alapul. A pályázatot az nyeri meg, aki a legmagasabb árajánlatot teszi. A vételár készpénzzel és/vagy részben kárpótlási jeggyel egyenlíthető ki. A kiiró fenntartja magának a jogot a pályázat eredménytelenné nyilvánítására. A pályázat nyertesével kötött szerződés az ÁVÜ jóváhagyásával lép érvénybe. A pályázni kívánók a részletes információkat tartalmazó füzetet átvehetik a fenti címen vagy kívánságra postán kaphatják meg. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást ad dr. Zombori György, telefon: 162-0682. Nekem pont jó. Volkswagen Transporter zárt furgon. A Volkswagen Transporter zárt furgon egyvalamiért tökéletes. Azért, mert pontosan megfelel annak, aki dobozolt árut, szerszámokat, festékeket, vagy más hasonlót kíván szállítani. Tehát pont jó. A vezetőfülkéje, amelyben a vezetőn kívül még két utasnak van hely, olyan, akár egy kényelmes személyautó. Rakodótere azonban egy teherautónyi. Ugyanis a Volkswagen Transporter zárt furgon rakodótere 5.4 m3, illetve hosszabb tengelytáv esetén 6.3 m3. Ez a furgon igazi Volkswagen. Igénytelen, mégis elegáns. Strapabíró, hasznos, mégis kényelmes. Sőt, megéri, mert az árból az ÁFA visszaigényelhető. Tehát a Volkswagen Transporter zárt furgon egyszerűen pont jó. A Volkswagen Transporter zárt furgon lízingelhető, sőt 13.5-14.5 %-os kamatozású részletre is megvásárolható. Vörös Autóház 7631 Pécs, Megyeri út 80. Tel./fax.: 444-066 Importőr: Porsche Hungária (4040) Volkswagen. Biztos lehet benne.