Új Dunántúli Napló, 1993. május (4. évfolyam, 118-146. szám)

1993-05-16 / 132. szám

A Lajtai - Kiss kettős ismét futhat a mezőny után ígéretből nem lesz autó Labdarúgótorna Bonyhádon Az Öregfiúk ’73 Bonyhád labdarúgócsapat megalakulásá­nak 20. évfordulója alkalmával, négy csapat részvételével ren­deznek tornát a Tolna megyei városban. A május 22-én sorra kerülő mérkőzéssorozaton a rendező egyesület mellett in­dítja csapatát a Pécsi BTC, a Bátaszék és a Magyar Orvos FC is. A körmérkőzéses torna 22-én délelőtt 9.00 órakor kez­dődik a városi sporttelepen. Játékvezetők továbbképzése az orfűi táborban Dél-Dunántúl NB Il-es kézi­labda-játékvezetőinek rendez­nek kétnapos továbbképzést május 22-23-án a Baranya me­gyei orfűi sporttáborban. Ezen neves szakemberek előadásait hallgathatják meg, fizikai fel­mérések után elméleti vizsgát tesznek a fekete ingesek. Ha Lajtai Zsolt ígéretekből is tudna autót építeni, már régen a világ legjobb gépével repeszt- hetne a magyar ralikon. Ám ilyen csodákra ő sem képes, így ebben az esztendőben is maradt a korábbi Toyota Celica, amelyben Kiss Ernő navigátor­ral az oldalán az évadnyitó Salgó Ralin az N-csoport 2. he­lyén végeztek, ez az abszolút 5. helyre volt elegendő. Ám kisebbfajta csodának ez is nevezhető, hiszen behatárolt anyagi lehetőségeik miatt jelen­tős fejlesztésre nincs pénzük, ez az autó pedig lassan ugyanúgy kezd kilógni a mai erőgép-cso­dák közül, mint néhány éve az a Lada, amivel a bajnokság ab­szolút 3. helyére autózva csak­nem az őrületbe kergették a ve- télytársakat. Vezetési tudásával nincs is gond, ezt már bebizonyította a pécsi fiatalember, a reklámszer­ződések, szponzorok fölkuta­tása azonban továbbra sem tar­tozik legsikeresebb tevékeny­ségei közé. Kissé elszomorodva ecseteli, milyen hátrányt jelent az, hogy nem a fővárosban ver­senyez. Egy szempontból a ralisport sem lóg ki a magyar valóságból: aki jobban szem előtt van, és jobb ismeretségi körrel bír, sze­rényebb képességei ellenére is hamarabb talál támogatót a te­hetségesebb „vidékinél”. Annak ellenére, hogy számta­lan olyan ígérettel is bírt, me­lyet később visszavontak, nem panaszkodik, inkább dolgozik: belvárosi autószerelő-műhe­lyükben próbálnak pénzt „ter­melni”. És a már eddig meglévő fő támogatón, az InterEurópa Bankon túl újabbakat keresni. Erre az évre 3 millió kellene, hogy a szükséges javításokat, átalakításokat elvégezhessék a Toyotán. Enélkül ugyanis szinte lehetetlen visszakerülni az ab­szolút 3-ba, technikailag úgy elment tőlük a mezőny. A jú­nius 1-jei, kisbéri futam pedig vészesen közeleg ... Szűcs Zsolt Egy egyedülálló sportklub Zalaegerszegen Itt nincs berosálás Az NBA-újonc öklözött Az amerikai profi kosárlabda bajnokságban (NBA) meglehe­tősen paprikás hangulat uralko­dik. Á feszített program, úgy tűnik, megviselte az „óriások” idegeit, mert a mérkőzéseken egyre több pofon csattan, és a kispadon ülők is gyakran mu­tatnak hajlandóságot arra, hogy az alkalmi bokszmeccseken ,/ingbe” szánjanak. A Phoenix Suns és a New York Knicks ta­lálkozó szolgáltatta az NBA mintegy 160 ezer dolláros „összdíjazású”, már-már aktuá­lis tömegverekedését. Az újabb ökölcsatáról pedig az Orlando Magic üstökösként szárnyaló hórihorgas újonca, Shaquille O’Neal, valamint Alvin Robert­son, a Detroit Pistons kosarasa gondoskodott. O’Neal különösebben aligha bánhatja a kakaskodást, mivel az NBA Fegyelmi Bizottsága - a játékos 3 millió dolláros jöve­delméhez képest csekély mér­tékben - 10 ezer dolláros bünte­téssel sújtotta, mint a verekedés kezdeményezőjét. Robertson természetesen viszonozta az üt- leget, így ő 7500 dollárt köteles fizetni a fegyelmezetlenségért. Az All Star-gálát is megjárt Or- lando-újoncot egy mérkőzésről eltiltották, így a csapat öröme az ürömben, hogy azért 105-91 arányban megnyerték a találko­zót. Peking olimpiai pályázata Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke személyesen is megis­merkedett Pekingben a kínai főváros olimpiai pályázati bi­zottságának vezetőivel és a fel­ajánlásaikkal. Csen Hszi-Tung, a pekingi pályázati bizottság el­nöke kilátásba helyezte, hogy a város nagyszabású építkezé­sekkel és környezetvédelmi in­tézkedésekkel készülne fel a 2000. évi nyári olimpiára, ha elnyerné annak jogát. Ä Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság szeptemberben dönti el, hogy a hat jelentkező város - Berlin, Brasilia, Isztambul, Manchester, Peking és Sydney- közül melyiknek adja a rende­zés jogát. Bolla Mária újabb rekordja Bolla Mária, a Magyar Táv­közlési Rt. versenyzője kitűnő formában van, két héten belül a hatodik rekordot döntötte meg a vitorlázó repülésben. Legutóbb 422 km-rel új or­szágos céltávrekordot ért el a Dunakeszi - Vác - Győr - Eger- Dunakeszi útvonalon. A re­kord hitelesítése folyamatban van. Sport-e a sakk? Erről bizony igencsak megoszlanak a véle­mények. Vannak, akik lándzsát törnek amellett, hogy ez igenis egy vérbeli sportág. Mások - tegyük hozzá fanyalogva - megjegyzik: ennek a szellemi játéknak semmi köze hozzá. No, de hagyjuk most a kate­gorizálást! Egy biztos: amit a zalaegerszegi sakkozók évtize­dek óta művelnek, az bizony sportteljesítmény a javából. Csuti Antal... K ne hallotta volna még sakkberkekben ezt a nevet? Portisch Lajos, világ- klasszis sakkozónk nevelője, edzője, s még ki tudja milyen kifejezés illik a legendás hírű zalaegerszegi sakkoktatóra. Mert az idősebb Portisch-test- vér mellett egyengette az öccs, Ferenc pályáját is, aztán meg­említhetjük Horváth Tamás nemzetközi mester nevét, aki Kaszparov szekundánsa volt, s világszerte népszerű szakköny­vet írt Adorján Andrással. S hogy a gyengébb nemről se fel­edkezzünk el: vajon melyik sakkbarát nem hallott még Po- rubszky Máriáról? O is Csuti-tanítvány. A fenti sikerek, eredmények közös vonása egy kiváló ember önzetlen munkája. Csuti Antal Igaz ugyan, hogy a dombó­vári kosarasoknak még hátra volt a pécsi vasutasok elleni - két győzelemig tartó - helyosz­tója, amely a 17. hely sorsát volt hivatott eldönteni, de a Kör- mend-Hunor kupameccset kö­vetően arra kértem Horváth Ká­rolyt, a DVMSE szakvezetőjét válaszoljon néhány kérdésemre.- Szeretném, ha röviden megvonná az 1992/93-as baj­nokság mérlegét.- Ami az alapbajnokságot il­leti, az elvárásoknak megfele­lően teljesítettük a célkitűzést, hiszen az első négy között vé­geztünk úgy, hogy az első he­lyen végzett Debreceni Sl-t is megvertük. Sikeresnek értéke­lem szereplésünket, ha bele­gondolunk abba, hogy 7 játé­kost kellett beépíteni ebben a bajnokságban. Irányító poszton eltávozott Góczán, a csapatka­pitány, Molnárra nagy teher há­rult, a két külföldi, Marcsenkó és Eropkin nagyon tehetséges játékosok, de nem igazán pro­fik, itt Dombóváron ízlelgették meg a profi légkört. Azt, hogy nem sikerült felkerülni az „Alcsoportba, a következőkkel fáradhatatlan tevékenységének köszönhetően a zalai megye- székhely évtizedeken keresztül ontotta a tehetségeket. Mert Csuti bácsi - így hívta mindenki a mozgássérült férfit - különös érzékkel rendelkezett: néhány perc alatt észrevette a sakk-te­hetséggel megáldott ifjoncokat, s ahhoz is kivételes adottsága volt, hogy pályájukat egyen­gesse, karrierjüket támogassa. Bizonyára egyetlen pillanatig sem gondolt arra, hogy az or­szág vidéki sakkfellegvárának klubja majdan az ő nevét viseli. Hogy így legyen, ahhoz a kö­rülmények gyors változása is kellett; a ZTE 1980. december 26-i elnökségi ülésének döntése többek között az 1972 óta OB I-ben szereplő sakkszakosztályt is megszüntetésre, illetve át­adásra ítélte. A gyors és haté­kony összefogás eredménye­ként 1987. január 23-án új egyesület alakult Zalaegersze­gen: a Csuti Antal Sportkör a sakkszakosztállyal és a néhány nappal később - ugyancsak a ZTE-től átvett - természetjáró szakosztállyal kezdte meg a működését. Az önálló út nem volt köny- nyű. Számtalan nehézséggel, pénzhiánnyal küzdve a klub indokolnám: nekünk nem jött jól, hogy a rájátszás azonnal folytatódott az alapbajnokság után, ezt a nagy terhet már ide­gileg sem tudta elbírni a csa­pat.”- A csapaton belül kikkel volt megelégedve és kiktől várt töb­bet?- Az irányító Molnár mellett, a két tripla-specialista, Ács és Eropkin nyújtott nagyon jó tel­jesítményt, de hasonló jókat mondhatok Herényiről. Talán Jankovics és Takács az, akitől többet vártam volna. A többiek nem voltak ugyan igazi húzó emberek, de az is igaz, hogy kevesebb játéklehetőséget is kaptak.- Nyílt titok, hogy ön a követ­kező bajnokságban már nem irányítja a csapatot. Megindo­kolná, hogy két - eredményes - esztendő után miért mond le?- A végső lökést az adta meg, amikor napvilágot látott, hogy a helyi önkormányzat mindössze 2 millió forint támogatást ad az egyesületnek. Én ugyanis két éve úgy vállaltam el az edzői teendőket, hogy csapatot építek, amely belátható időn belül, de mégis talpon maradt. Ráadásul az életbenmaradás nemcsak ve­getálást jelentett, hanem előre­lépést is. A férfi gárda, amely korábban éveken keresztül kie­sési gondokkal küzdött, az 1992/93. évi bajnokságban vé­gig passzban volt az aranyére­mért folytatott küzdelemben. Végül is a bronzérmet szerezték meg Horváth Tamásék, ami egyben a vidék legjobbja címet is jelenti. Bár maga az ered­mény igazán kiváló, vannak, akik nem örülnek ennek a he­lyezésnek. Ez az elégedetlenség nem az egerszegi sakkozók tel­jesítményének szól, hanem an­nak a versenykiírásnak, amely lehetővé teszi, hogy a bajnoki címért folytatott küzdelem egyik résztvevőjének, a Hon­védnek lehetősége nyílott arra, hogy a Csuti SK zárómérkőzése után fejezze be egy korábbról elhalasztott mérkőzését. Példaértékű vállalkozás az egykori tanító, Csuti Antal szel­lemében az, amit ma Zalaeger­szegen a sakk népszerűsítéséért tesznek. Ha csak ezt az erőfeszí­tést nézzük, már ez is óriási sportteljesítmény. S akkor még hol vannak az eddig - sakktáb­lán - elért eredmények? E. E. nem most - ütőképes lesz és meg tudja állni helyét az „Alcsoportban. A szakosztályi munkáról hadd ne beszéljek, de az tény, hogy Harangozó László és Bálind József nagyon sokat tett azért, hogy ez a csapat egyáltalán létezni tudott. Máso­dállásban dolgoztam, ezért kö­szönettel tartozom az ÁFÉSZ vezetésének, elsősorban dr. Bodó Jánosnak, aki ezt a lehe­tőséget biztosította számomra.-Befejezésül azt szeretném megkérdezni, hogy fogadta a család a döntését?- Ha belegondolok abba, hogy két éven át feleségem nemcsak engem nélkülözött, hanem a két fiát is, hiszen Attila és Csaba is a kezem alatt dolgo­zott, akkor csak köszönettel tar­tozom a feleségemnek, hogy megértőnek bizonyult, velem és a fiaival. Attila most hagyja abba, de Csaba továbbra is ját­szik, képviseli a Horváth-csalá- dot. Véglegesen én sem szán­dékozom elszakadni a kosár­labdától, egy évet azonban ki­hagyok, aztán később majd meglátom.. Gaál István Válaszút előtt a dombóvári kosárlabdasport 1993. MÁJUS 16., VASÁRNAP Már 16 ország jelentkezett a pécsi modellező EB-re Már 16 ország jelentkezett a Pécsett július 20-25. között ren­dezendő modellező Eu- rópa-bajnokságra, amelyet kör­repülők részére tartanak. Akik már neveztek: az írek, a kirgi­zek, az oroszok, a németek, a lengyelek, a finnek, az osztrá­kok, a portugálok, a svédek, a lettek, az angolok, a csehek, az olaszok, az ukránok, románok és persze mi, magyarok. A ne­vezéseknek persze ezzel még nincs vége. Hasonló kontinensviadalon 21-22 nemzet szokott rajthoz állni. Ennyi meglesz az idén is, hiszen az állandó résztvevő franciák, spanyolok, hollandok, dánok, izraeliek, szlovávok és bolgárok is várhatók. Akár az utolsó pillanatban is. Hiszen a nevezési határidő ugyan május 30-án lejár, de Mohai István, az EB főszervezője halkan meg­súgta, hogy ha valaki az utolsó pillanatban esik be Pécsre, a je­lentkezését akkor is elfogadják. A név szerinti nevezés még nem történt meg, de az előzetes hírekből az már nyilvánvalóvá vált: a volt FÁK-beli országok több korábbi Európa-bajnokot szerepeltetnek. Már most tud­juk, lesz egy versenyen kívüli induló is, egy japán, aki még vé­letlenül sem akar hiányozni a pécsi EB-ről. Bár az Európa-bajnokságra való felkészülést illetően a ren­dezők - rajtuk kívül álló okok miatt - kis késésben vannak, aggodalomra semmi ok. Ha be­fut a nevezési díjakból az az összeg, amire számítanak, ak­kor lesz pénz mindenre. ígérik, a rajtra minden készen lesz. Az újmecsekaljai model­lező bázison a pályák nagyobb renoválásra nem szorulnak, ott már csak keveset kell tenni-venni. A rendelőintézet melletti parkolóban - ahol a kissé hangosabb sebességi ka­tegória versenyei zajlanak, és a plusz zajért a szervezők már most elnézést kérnek a kör­nyékbeli lakóktól - a kerítésépí­tés még vissza van. H. .L. Kereki Zoltán véleménye az MLSZ- elnökjelöltségről Kereki Zoltán harminc éve foglalkozik a labdarúgással. A 37-szeres válogatott játékos, miután két évet profiként Innsb­ruckban is szerepelt, pályafutá­sának befejezése után edzőként kezdett el dolgozni. Nagykani­zsán a nagycsapat mestere volt, majd Zalaegerszeg és Szombat­hely következett. Jelenleg fővá­rosi együttesnél, a BVSC-nél az utánpótlás nevelésével foglal­kozik és „A BVSC a labdarúgás jövőjéért” alapítvány igazga­tója. Az MLSZ elnökségi tisztre az utolsó napon adta be jelent­kezését.-Miért várt szinte az utolsó pillanatig?- Kíváncsi voltam, kik je­lentkeznek. A 18 jelöltet egyébként nagyon soknak tar­tom, főleg úgy, hogy sokan kö­zülük véleményem szerint nem is értenek a labdarúgáshoz. Én vagyok az egyetlen, aki jelenleg is a sportágban dolgozik.- Nem is lát olyat a jelöltek között, aki alkalmas lenne az elnöki posztra?- Nem akarok neveket mon­dani, de van olyan, aki a labda­rúgásból jött és jelenleg is kap­csolatban van vele. Ugyanígy a szövetségi kapitányi posztra is van több jelöltem, akiket nem akarok megnevezni, de min­denképpen egy „munkapárti”, koncepcióval rendelkező szak­embernek kell irányítania a vá­logatott munkáját, akivel akár hosszabb távra, három-négy évre is lehet szerződést kötni.- Ön szerint mennyi pénzre van szükség ahhoz, hogy a ma­gyar foci elmozduljon a holt­pontról?-Ez nem elsősorban pénz­kérdés. Jelenleg idealisztikus pénzről beszélni, előbb a labda­rúgás felépítését kell megvál­toztatni, mert ebbe a rendszerbe kidobott pénz újabb összegeket beleölni.- Akkor mi az elsőszámú problémája a magyar labdarú­gásnak?- Az erkölcsöt említeném első helyen, mert jelenleg a kor­rupció és a protekcionizmus vi­rágzik a sportágban, a vezetők összevissza hazudoznak. Szűkí­teni kell az operatív vezetést, mert csak az egymásra mutoga­tás folyik. Én az egyszemélyi felelősség elvének a híve va­gyok. Szükség van egy mene­dzseri réteg kialakítására, ami még Magyarországon nincs, vagy csak eltorzítva létezik. Baseballozó Moszatok Siófokon Tavaly alakult meg a Magyar Baseball Szövetség, melynek alapító tagja volt a siófoki De- newares (Moszatok) SC is. Idén 14 együttes szerepel a magyar bajnokságban. A siófokiak az első ötben szeretnének végezni, s erre minden esélyük meg is van, hiszen eddig a tavaszi mérkőzéseiket megnyerték. Baseball Siófokon? Lehet, hogy még ma is néhányan fel­kapják a fejüket, néhány éve vi­szont még szó szerint megmo­solyogták azt a tucatnyi fiatalt, aki rendszeresen „baseball- edzésekre” sietett a Bala- ton-parti városban. Egy ilyen gyakorlásukon akadt meg a szeme egy magyar származású amerikai üzletembernek, ő az­után felkarolta a gárdát, s a De- newares SC attól kezdve él, működik, mérkőzéseket játszik és eredeti amerikai felszerelés­hez is hozzájuthat. Tavaly ősz­szel játszották történelmi első bajnoki találkozójukat hazai pá­lyán. A kíváncsiskodó nézők el­sősorban még tanulni szerették volna az első ránézésre eléggé bonyolultnak tűnő játékot. Ma már egyre több a „szakértő” a városban. Az utánpótlásra is gondot fordítanak, állandóan bővítik. Jelentkeznek is egyre nagyobb számban a 13 éves vagy valamivel idősebb srácok.- A kezdeti lépéseket megtet­tük - mondja Vida Péter, aki a csapat kapitánya, a szakosztály vezetője, s a szövetség verseny- bizottságának tagja egysze- mélyben. - Vannak még pálya­gondjaink (kellene egy állandó terület ahol edzeni és játszani tudnánk), talán ebben is segít­séget kapunk a siófoki önkor­mányzattól, amely anyagilag ugyancsak támogatja kis klu­bunkat. Ezek szerint tehát a siófoki városatyák is nézik a műholdas tévécsatornákat. Egyes orszá­gokban hallatlanul nagy népsze­rűségnek örvend a baseball. Magyarországon is csak idő kérdése az elterjedése, ezt a sió­foki példa is bizonyítja. Fónai Imre Új VDN 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom