Új Dunántúli Napló, 1993. május (4. évfolyam, 118-146. szám)
1993-05-15 / 131. szám
1993. május 15., szombat új Dunántúli napló 11 Magyar egyetemi tanszékek a kisebbségi létben Tudományos tanácskozás a Berzsenyi Helikon keretében z Juhász Gyula: Pécs Nyájas Dunántúl szelíden ívellő Áldott ölű hegyei koszorúzzák A régi várost, melynek égbe zengő Harangszava szent, magyar szomorúság. A város régi, ó, de örök ifjú Remények gazdag lombjai borítják, Öreg kapukból Fiatal hit indul, És jobb jövőbe lelkendezve hírt ád. Mecset smaragdja tör a mély azúrba, Keresztje mellett félhold méiabúja: Magyar, török megbékélt múltja int, S hol barna alkony bontja fátylait, Virrasztva és vigyázva, várva vár Víg virradást a bús „magyar határ .. .” A közelmúlt humora Tabi László Kabaréjelentek után 1942-ben került színre első vígjátéka, a Leány a talpán. Karcolatai, humoreszkjei épp oly népszerűek, mint színpadi művei, vígjátékai. A hatvanas-hetvenes években színműíróként is jelentősét alkotott. Mit tud egy vödör? A tárgyak gonoszságáról beszélgettünk. A dugóról, amely beletörik az üvegbe, a fogkrémről, amely a tubus alján bugy- gyan ki, merő rosszaságból. Barátunk, Z. ekkor így szólt:- Ha akarjátok, elmesélek egy történetet a tárgyak jóságáról. Akartuk, elmesélte. * Már említettem, hogy magam is részt vettem az 1942-es keleti hadjáratban, sőt dicsekvés nélkül állíthatom, hogy a legmagasabb rangú tisztekkel egy időben kezdtem szaladni visszafelé. Mint egyszerű munkaszolgálatos vonultam be, de gyorsan emelkedtem a ranglétrán: előbb nyavalyás gazamber, később rühes kutya lettem. Ez utóbbiként kaptam meg a flekktífuszt a kardok nélkül, 1943 januáijá- ban. További pályafutásomnak a voronyezsi áttörés véget vetett. Egy szál vödörrel a kezemben órákig próbáltam feltartani Tolbuhin hadseregét. Amidőn azonban látnom kellett, hogy von Mannstein tábornagy is visszavonul, fogtam magam, és abbahagytam a céltalan ellenállást. Pokoli káoszban elindultam nyugat felé, a vödrömmel. Magyarok, románok, olaszok, szlovákok és németek áramlottak ziláltan Kijev felé, egymás hegyén-hátán. Mindenki igazoltatott mindenkilencesek (Megrázlak, Meghi- telve, Invokáció, Pálmarum), keresztrímes (Ismertél, Varázslat) és párosrímű hetesek (ilyen a Nyersen, továbbá a Szendrői hegedős éneket és Weörest egyaránt idéző Szilveszter) követik egymást, de akad itt játékos ötös (Fohász), ironikusan böl- cselkedő háromütemű tizenkettes (Újszülött) és komolyan zengő harmadoló tizenhármas is (Nikodémus). Sőt a négysarkű vers, a Balassi-strófa és a Fa- ludi-féle tizes (szerintem ilyen a sötét tónusú Mélypont) különleges ajándékában is részesülünk. Szinte felsorolni is nehéz lenne e dús televény változatait, a szonettmutációk, ritornellek és tercinák példáit. Mégis ki kell emelnem a két különösen patinás forma, a rugalmas felező nyolcas és az ódon leoninus Pákolitz-féle új darabjait. Már csak azért is, mert e kötet két legszebb versének zenéjét szolgáltatják. Előbbi a szívből fakit, járőrök cirkáltak, hogy ösz- szetereljék a katonákat, és lelőjék a muszosokat. A járőrök egymást is igazoltatták, mindenki gyanús volt, kivéve a halottakat, akiket megbízhatóknak lehetett elismerni. Engem senki sem bántott, mert látták kezemben a vödröt, s nyilvánvaló volt, hogy vízért megyek valahová. Bobrujszk és Berdicsev vonalában volt a fő-fő szűrőállomás. Ezt a vonalat már csak rendezett alakulatok léphették át, mert - ha már a fronton minden felbomlott is -, de a hátországban rendnek kellett lennie. Itt külön-külön mindenkit megvizsgáltak és kikérdeztek. Engem azon sem senki sem kérdezett, mert látták kezemben a vödröt, s nyilvánvaló volt, hogy vízéit megyek valahová. Kijevben akkor még nyugalom volt. Itt jelölték ki a csapatok új beosztását, itt döntötték el, hogy a még életben maradt kiírtandókat hol és hogyan kell kiirtani. A katonák partizánvadászatra indultak vagy kórházba kerültek, másokat aknát szedni küldtek, vagy tankcsapdákat építtettek velük. Velem a kutya sem törődött, mert látták kezemben a vödröt, s nyilvánvaló volt, hogy vízért megyek valahová. Szolnokon jártam már a vödörrel a kezemben, amikor elért a végzet. Egy magyar tábori csendőr megkérdezte, miért lődörgők az utcán. Felemeltem a vödröt, és azt mondtam:- Alázatosan jelentem, vízért megyek. Erre kaptam egy akkora pofont, hogy magam is megcsodáltam.-Tudod-e, nyavalyás, hogy miért kaptad?- Tudom, alázatosan. Mert nincs feneke a vödörnek. kadó Stigmá-nak, utóbbi pedig az életmű egészében is kulcs- fontosságú Faterszék-nek, amelybe a jogos büszkeséggel és bölcs öniróniával vállalt kis- mesteri öntudat megrendítő egyszerűséggel szólal meg. Pákolitz költői nyelvének sokrétűségét többen dicsérték már, s e versek most újabb bizonyítékát szolgáltatják az elhangzottaknak. Még akkor is, ha a köznyelv alsó rétegének hangulatfestő elemei, továbbá a hagyományos idomú mondatszerkesztés a lírai kifejezés határait is kijelölik. Ezek a mezsgyék azonban a költői és önismeretének hitelességéi is jelzik. „A dolgom tettem ahogy tudtam / fenekére esve orra bukva / A neo-avangárd csapatban 7 sültrealista is akadhat...” - írja a költő humorba mártott komolysággal. A könnycseppen tükröződő arc a maga vállalt mértéke szerint kiteljesedett. Nagy Imre Az Anyanyelvi Konferencia a Berzsenyi Társasággal közösen május 7-9-ig a keszthelyi Festetics kastélyban tudományos találkozót szervezett. A Kárpát-medencei magyar egyetemi tanszékek vezetői és oktatói Görömbei András (Debrecen, Kossuth Lajos Tudományegyetem) bevezető előadása után korreferátumokban ismertették intézményeik jelenlegi helyzetét, eredményeiket és gondjaikat. Felszóltak a kolozsvári, budapesti, ungvári, nyitrai, újvidéki egyetem képviselői „A kisebbségi magyar kultúra hazai támogatásáról” pedig Kálmán Attila a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára tartott előadást. A helyzetjelentéseket követően élénk vita alakult ki a közös tennivalókról, az együttműködés lehetőségeiről, melyből kiérződött a résztvevők felelőssége, a hazai kulturális és oktatási intézmények képviselőinek - segíteniakarása, a nemzeti összefogás szelleme. A jelenről, valamint a további feladatokról Pomogáts Béla irodalomtörténészt, az Anyanyelvi Konferencia - A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága elnökét kérdeztem.-Milyennek látja a határon túli magyar egyetemi tanszékek helyzetét? Történt-e változás az utóbbi években ?-Elég nagy változások történtek, bizonyos helyeken javult, másutt romlott a helyzet. Javult Erdélyben, ahol a Ceau- sescu korszaknak a magyar tanszékeket teljes mértékben felszámoló politikájához képest érzékelhető a fejlődés, hiszen akkor már a tanszékek elsorvasztása került napirendre és a politikai eszközökkel kívánták felszámolni a kolozsvári magyar egyetemen a magyar oktatást. Ez nagymértékben megváltozott. Növekedett a hallgatók és az oktatók létszáma is. Másutt viszont romlott a helyzet, így például Újvidéken, ahol a korábbi Hungarológiai Intézetet felszámolták, és ma csak egy magyar nyelvi tanszék dolgozik, amelynek nyilvánvalóan a lehetőségei, az eszközei jóval kisebb mértékűek.- Itt most a tanszékek vezetői, egyetemi tanárok találkoztak egymással. Mi a tanácskozás legfőbb feladta?-A legfőbb feladatnak azt tartom, hogy ezek a tanszékek megismerjék egymást, hogy kialakuljon a kapcsolatnak egy olyan rendszere, amely lehetővé teszi a különböző tanszékek munkájának gyakorlati összehangolását. Nagyon fontos az is, hogy ezeket a tanszékeket a magyarországi szellemi élet, a tudományos élet és az oktatásért felelős állami intézmények, tehát a minisztérium, megfelelő támogatásban részesítse. Ennek a támogatásnak célirányosnak kell lennie, mindig oda kell összpontosítani, ahol erre a leg- nagyob szükség van, ahol ez a tanításnak, az oktatásnak a minőségét emeli meg érzékelhető módon.-Hogyan segítheti egy korszerű egyetemi anyanyelvi oktatás a kollektív azonosság őrzését?- Az egyetemeken nagyon sok múlik, ugyanis az egyetemek képezik a magyar értelmiséget és ez nemcsak képzést, hanem nevelést is jelent. Az egyetemi tanszékek és szakok azok a műhelyek, amelyeknek a keretében az értelmiség felnő. Márpedig mindig, de különösen most, a XX. század végén - amikor egy alapvetően értelmiségi társadalom felé haladunk, amikor az értelmiség mint társadalmi réteg kell, hogy megszabja a társadalomnak a menetirányát, kell, hogy feltegye a kérdéseket a továbbiakra vonatkozólag és hozzásegítsen bennünket ezeknek a kérdéseknek a megoldásához - akkor természetes dolog, hogy a kisebbség magyar létben is az értelmiségnek van a legnagyobb szerepe. Az értelmiség az, amely a maga műhelyeiben iskolákban, múzeumokban, szerkesztőségekben, levéltárakban irányítja az ottani magyarságnak az életét. Felvértezi őket nemzeti kultúránk hagyományaival, megtanítja arra, hogy ki volt Petőfi, Arany vagy Ady Endre, megtanítja őket egyáltalán olvasni. Ennek révén válik ellenállóvá a kisebbségi magyarság, tesz szert egy olyan biztos identitásra, amelyet aztán nem kezdhetnek ki a többségi politikának az erőszakos manőverei.-A tanácskozás végén közös „Nyilatkozat” készült. Mi ennek a funkciója? Mit jelent ez a további közös munkálkodás szempontjából?-A közös Nyilatkozt inkább arra utal, hogy valamiképpen meg kell fogalmazni azokat a tanulságokat, felismeréseket és javaslatokat, amelyek a tanácskozás medrében elhangzottak. Tehát a nyilvánosságnak szól. A nyilvánosság jelenti természetesen a hivatali nyilvánosságot, az intézményrendszert, a kormányzati műhelyeket és jelenti a szélesebb közvéleményt. Nagyon remélem, hogy a kisebbségi magyar sajtóban is meg lehet jelenteni, és szeretnénk, ha a magyarországi kormányzati intézmények közvetítésével eljutna olyan nemzetközi szervezetekhez, amelyeknek feladata, hogy őrködjenek az európai kisebbségek, így a magyar kisebbségi közösségek kulturális jólétén, fejlődésén és nemzeti azonossága megőrzésén. Sallai Éva Liza: Dévényi Ildikó Van, hogy valakire valamiért felfigyelünk a színpadon. Nem is feltétlenül főszerepekben. Csak ülünk és rácsodálkozunk. Valahogy így jártam Dévényi Ildikóval is. Hat éve, nyolc éve? ... Egyszer valamikor fölkaptam a fejem: jé, ez a kislány remekül beszél a színpadon! . .. Jobbára néhány mondatos villanásokban tűnt fel ez az észrevétel, majd alaposabban odafigyelve az is, hogy bármilyen nyúlfarknyi is a feladata, az úgy „oda van téve” színészileg. Nem akar kiugrani vagy „brillírozni”, szépen belesimul a szituációba, és mégis képes valami többet nyújtani abból a néhány mondatos villanásból, ami a színpadi személy mögött fölsejlik. Az idei évadban ez az érzés többször is megkapott. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy másnak nem lehet szép a színpadi beszéde, vagy nem képes hasonló művészi pillanatokra. A rácsodálkozás ellenben intuíció. S mint ilyen, szubjektív érzet. Ahol az idén különösképp hatott mindez, az - a Marica grófnő. És nemcsak azért, mert ez a Kálmán-operett valóban jól megcsinált, színvonalas produkció; s nemcsak, mert egészében véve úgy tűnik, jóval árnyaltabb, igényesebb az átlagosnál. Ezen belül Dévényi Ildikó Lizája külön örömöt is okozott. Minden megvan benne, amit egy ideális szubrett alakítástól elvárhat az igényesebb színháznéző és még egy kicsit azon túl is... Mert a szubrettől, ugye, azt várjuk, hogy szép legyen, csinos, mozgékony, kacér, vidám, nőies, és az sem árt, ha van némi egyéni humora. Az átlag- ízlés' megelégszik azzal, hogy minél többet „hetyegjen”, legyen kellemes hangocskája, amit a színpadra libbenve „bekapcsol”, és egy színben (és szinten) végigcsicsergi az előadást, egyéb értékekre már nemigen figyel. Dévényinél viszont csak erre az „egyébre” érdemes figyelnünk. Nem „libben”, nem kelekótya, nem aranyos-kedves hebrencs. Rendezői érdem (Moravetz Levente), hogy sokáig teljesen észrevétlen a primadonna árnyékában. S fokozatosan „életre kapva”, nagyon is árnyaltan teremti ennek a kis kolozsvári zárdistának - e mulatós, mondén környezetben is megmaradó - természetes, hamvas üde báját, kedves és közvetlen humorát. A személyiségét. S azon túl, hogy ezúttal is nagyon szépen beszél magyarul, hogy leghalkabb textusa is kitűnően érthető -, élvezetes harmóniában partnerével (Fillár István) - mindvégig bájos, könnyed és hajlékony prózában, dalban, táncban egyaránt. A Noé c. rockoperában stílusérzékenysége tűnt fel. Játszott már eddig sokféle prózai darabban, klasszikus operettekben és musicalben. Ezúttal viszont egy keményebb és nehezebb stílust kellett kimunkálnia a szerzőkkel (Fillár István- Moravetz Levente) együtt, gondolom, elmélyült műhely- tanulmányok közepette azon a „színművész-tanyán”, amely otthona, vagyis - kis családjával együtt - otthonuk is. Hiszen mind ismertebb kuriózum, hogy színművész páijával és kisgyerekével együtt valóban egy Pécs környéki tanyán élnek, amely - épp a Noé sikere is igazolja -, elmélyült alkotó munka háza is egyben. Egyébként - ez is eléggé ismert róla - „tüke-pécsi”, aki mégis Győrben vált színésszé jó három év alatt; s a mostani a tizedik évada itt, Pécsett. Hosszú, jó öt-hat évad telt el, amíg jelentősebb feladatokkal is megbízták. Szerepet életében soha nem kért... Megcsinálta, amit éppen ráosztottak. A „kicsit” is, színházat, közönséget tisztelve, példásan. Azaz így is /e/ieí-alapon. Kis időt életéről, szerepeiről is beszélgettünk a minap. Azzal búcsúzott: nézze, én nagyon boldog ember vagyok. A szerepeimtől, a családomtól, az otthonomtól. És ezután is boldogan megcsinálok mindent, amit kapok ... Lehet, ismét egy szubrett- szerepben nyújt emlékezeteset számunkra? W. E. A Helikon Nyilatkozatából (...) A támogatásnak folyamatosnak kell lennie, figyelembe véve a helyi körülményeket. Ilyen tervek és feladatok: az egyetemek és egyetemi tanszékek közötti megállapodások, magyarországi tanárok és lektorok kiküldése a kisebbségi magyar tanszékekre, magyarországi intézményekkel közös kutatási és oktatási programok pályázati úton történő indítása, a posztgraduális képzés támogatása, a tanári továbbképzés mind helybeli, mind magyar- országi tanfolyamokon, az állandó és sokoldalú oktató- és diákcsere, a kisebbségi magyar tanszékek könyv-, folyóirat- és egyéb oktatási eszközökkel történő ellátásának elősegítése. A magyarországi támogatásokat lehetőleg pályázatok révén, normatív rendszerben kell leosztani, ösztönözve a minőségi követelmények érvényesülését, hogy minél hatékonyabb tanszékfejlesztési programokat lehessen megvalósítani. A találkozó résztvevői kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy a bukaresti kormánynak nem szabad tovább halogatnia a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem helyreállítását. Az egyetem újjászervezése és működtetése a román állam feladata, amelynek az állami költségvetés keretében kell gondoskodnia arról, hogy az erdélyi magyarság, az európai normáknak megfelelően, anyanyelvén folytathasson felsőfokú tanulmányokat. El kell érni, hogy a kisebbségi magyar szakok és tanszékek intézményi autonómia birtokában végezhessék tevékenységüket, és ez az autonómia, esetenként magyar nemzetiségi karok létrehozásán keresztül, minden magyar kisebbségi területen önálló magyar egyetemek megalakulásához vezessen. A találkozó résztvevői szükségesnek tartják, hogy az ungvári egyetem magyar tanszéke rendezett körülmények között végezhesse fontos munkáját. Ez megköveteli azt, hogy a tanszék és a Hungarológiai Központ élére magyar nemzetiségű és szakmai tekintetben hiteles oktató kerüljön. A VII. Berzsenyi Helikon résztvevői kifejezik azt a meggyőződésüket, hogy a kisebbségi sorban működő magyar tanszékek, általában a magyar felsőoktatási intézmények tevékenysége nélkülözhetetlen a kisebbségi magyarság fennmaradásához és fejlődéséhez. Ezeknek a tanszékeknek és intézményeknek mindenekelőtt széleslátókörű, művelt és felkészült magyar értelmiséget kell képeznie és nevelnie. I % » »
