Új Dunántúli Napló, 1993. május (4. évfolyam, 118-146. szám)

1993-05-12 / 128. szám

1993. május 12., szerda új Dunántúli napló 5 Fiatal pécsi zenészek játéka Rendszeresen bemutatkoz­nak fiatal helyi, baranyai tehet­ségek a pécsi Művészetek Há­zában. Ezúttal ma este 7 órakor a pécsi Liszt Ferenc Zeneművé­szeti Főiskola két végzős nö­vendéke játszik: Szabadfi Mó­nika zongorán és Szabó Pál fa­gotton. A zeneszerető közönsé­get többek között Telemann, Bach, Bettehoven, Weber, Liszt muzsikájával várják. Telefonállomások a kábeltelevíziós hálózaton Az országos, illetve a nemzet­közi távhívórendszerbe egyaránt bekapcsolt telefonállomások is telepíthetők a kábeltelevíziós há­lózatra - jelentették be a ma­gyar-amerikai érdekeltségű Ká­belkom vegyesvállalat és a Ma­táv Rt. képvisélői kedden sajtótá­jékoztatójukon, amelyen közös kísérletük első eredményeit is­mertették az újságírókkal. Jelen­leg az állomások bemutató jel­leggel, a hangátvitel tesztelésére működnek. A tájékoztatón el­hangzott: amennyiben a hangát­vitel tesztelése kedvező, és a Kábelkom megállapodást köt az illetékes minisztériummal a ká­beltelevíziós hálózati telefonok magyarországi telepítésére, meg­indulhat a hazai fejlesztési prog­ram. A Matáv Rt. illetékesei sze­rint ezzel a lehetőséggel gyorsan és jelentősen javulhatna a telefo­nellátottság. Mikrobuszos határsértők Öt román menekülőkkel teli mikrobusz kísérelte meg hétfőn 23 óra 45 perckor Rajka térségé­ben kifelé átlépni a zöldhatárt - tájékoztatta keddden az MTI-t a határőrség szóvivője. Krisán At­tila elmondta, hogy a határőrök testi épségét is veszélyeztető járművek közül hármat sikerült feltartóztatni. Két mikrobusz visszafordult, de kedden hajnal­ban a rendőrség segítségével - Öttevénynél, illetve Győrnél - azokat is sikerült megállítani. A járművekből összesen 113 ro­mán állampolgár került elő. Rendhagyó énekóra Nem volt hétköznapi az az énekóra, melyet tegnap tartottak Pécsett, a Belvárosi általános iskolában. A rendezvény már hagyományos, ezúttal harmad­szor került rá sor. A rendhagyó „tanórán” a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola növendékei adtak hangversenyt, Apáthy Árpád, Kovács Árpád és Mihályi István vezényletével. A műsorban a tananyagban is szereplő zene­művekből válogattak. Amerikai gyermekgyógyász Pécsett Csaknem egész Dunántúlról jöttek el gyermekgyógyászok, közülük is a vesebetegségekkel foglalkozó szakemberek tegnap Pécsre, hogy meghallgassák azt az előadást, amit Ira Greifer amerikai gyermegyógyász tar­tott tegnap délután a PAB szék­házában, dr. Sulyok Endre egye­temi tanárnak, a pécsi gyer­mekkórház igazgatójának a meghívására. Ira Greifer, a New York-i Al­bert Einstein intézet gyermek- gyógyász professzora, a nefro- lógiai (vesebetegségekkel fog­lalkozó tudományág) centrum vezetője, s még nagyon sok nemzetközi és amerikai tudo­mányos társaságnak elnöke, fő­titkára. Ami m^itt különös tisz­telet övezi, hogy évek óta segíti a kelet-európai országok gyer­mekgyógyászait. Ő volt a kez­deményezője annak a nemzet­közi továbbképzési program­nak, amelynek segítségével, fia­tal orvosok tanulhatnak a legfej­lettebb amerikai gyermek nefro- lógiai centrumokban. Megkérdeztük, miért vállalta ezt a nagyvonalú segítségnyúj­tást, s mi a véleménye a magyar gyermekgyógyászok felkészült­ségéről? Válaszában elmondta, fontosnak tartja, hogy a világon a gyermek-egészségügyi ellátás azonos, vagy legalábbis hasonló szintű legyen. Ezért hozott létre például egy szakfolyóiratot, amely a legújabb klinikai és tu­dományos eredményeket tar­talmazza, s ezt a kelet-európai országokba ingyen juttatják el. Megszervezte, hogy ezekből az országokból a tehetséges fiata­lok ingyen vehessenek részt a külföldi kongresszusokon. A professzor elmondta, hogy hogy már évekkel ezelőtt ta­pasztalta, hogy a magyar orvo­sok szakmai, tudományos fel- készültsége igen magas színvo­nalú, ezért természetesen itt a segítségnyújtás módja is más. A lehetőséget kell megadni, hogy munkájukat korszerű feltételek mellett továbbfejleszthessék. Mosolyogva mesélte, hogy fia­tal orvos korában tanították ne­kik Kerpel Nónius Ödön elmé­leteit, s csodálkozott, amikor tudomására jutott, hogy ma­gyar. Annak külön örült, amikor megtudta, hogy ez a nagytudású professzor évekig Pécsett élt és dolgozott, s most eljöhetett ebbe a városba. Ira Geifert holnap Budapes­ten a Magyar Gyermekorvos Társaság tiszteletbeli tagjává választja. S. Zs. Ira Greifer a pécsi Gyermekkórházban Fotó: Szundi György A minipékségek termékei a kemencéből egyenesen a vásárlók kosarába kerülhetnek Fotó: Szundi György Francia sütőipari gépkínáló Pécsett Kétéves lesz a hét végén a FEMA Vetélkedők és ajándékeső a látogatóknak A pécsi FEMA bevásárló- központ két évvel ezelőtt nyi­totta meg kapuit az első vásár­lóknak. Azóta számtalan FEMA nap szerzett örömöt és meglepe­tést vevőknek és érdeklő­dőknek. Most a hétvégi születésnapi zsúrra akciók, meglepetések és ajándékeső várja a látogatókat a legkisebbektől a legidősebbe­kig. Pénteken reggel 7 órától 20 óráig a hypermarket, 10-19 óráig a galéria hosszabb nyitva- tartással áll a nézelődők rendel­kezésére. A háziasszonyoknak az élelmiszer-osztály pénztár­cakímélő kedvezményeket ad. Olcsóbban lehet húst, konzer- veket és félkész ételeket vásá­rolni. Ugyancsak kedvező áron kapható a RAMA, a pécsváradi A francia Bongard sütödéi gépeket gyártó és forgalmazó cég képviselője, Erik Fischer a Strasbourgi Kézműves Kamara megbízásából tegnap Pécsett, az Iparosházban találkozott a ma­gánpékségek tulajdonosainak egy részével. A Bongard cég a középmé­retű pékségek teljes gépválasz­tékát kínálja. Berendezéseik fej­lesztésénél figyelembe vették, hogy minden országban mások a kenyérgyártási technológiák, nem baguette-gépekre speciali­zálódtak. Csehországban és Szlovákiában, ahol nem volt egyetlen kis pékség sem, 120 kisüzemet rendeztek be. Ma­gyarországon harmadik éve vannak jelen, de az első, a cég gépeivel felszerelt sütöde nyá­ron nyílik meg Jánoshalmán. Az elképzeléseik között szere­pel, hogy egyes településeken, az önkormányzatokkal közösen indítanak pékségeket. A magyar vállalkozók a be­rendezéseket közvetlenül a gyártól megvásárolhatják, ha kifizetik a vételár 15 százalékát. A fennmaradó 75 százalék im­port lízinggel egyenlíthető ki három év alatt, de ehhez a le­endő vevőnek bankgaranciát kell szereznie. A résztvevők közül többen is tárgyaltak egy-egy forgóke­mence, etázskemence megvá­sárlásáról. Azonban az árak hamar visszalépésre is késztet­ték őket. A megjelentek között mindössze kettő volt pék. Egyi­kük sem ma kezdte a pályát, ők is csak álmodoznak ilyen be­rendezésekről. Sz. K. Támogatás a j uh tenyésztőknek A piaci zavarok megszünte­tése érdekében mintegy 300-400 millió forint támoga­tásra számíthatnak a juhte- nyésztők - tájékoztatta az MTI-t Rieger László, az Ag­rárrendtartási Hivatal vezetője. A szakember elmondta: a ne­héz helyzetben lévő tenyésztők problémáival a legutóbbi ülé­sén az Agrárpiaci Rendtartás Tárcaközi Bizottsága is foglal­kozott, ahol úgy határoztak, hogy rendkívüli segítséget ad­nak a juhtenyésztőknek. A juhpiacon kialakult zavarok levezetésére mind az Inter­venciós Alapból, mind pedig az Export Alapból juttatnak a juhászattal foglalkozóknak. Az EK-embargó legsúlyosab­ban ugyanis a juhászokat érin­tette. Legitim, és nem hivatalos polgárőrök A Baranyában bejegyzetten működő szervezet CB-rádiókat kapott az önkormányzattól „Baranya megyében törvé­nyesen működő lakossági ön­szerveződésű bűnmegelőzési, vagyonvédelmi és katasztrófa megelőző, elhárító céllal létre­hozott, napi politikától mentes érdekképviseleti és érdekérvé­nyesítő szervezet.” - olvasható a a pécsi központú Polgárőrség Bűnmegelőzési és Vagyonvé­delmi Egyesület, a PBVEP alapszabályában. A Venczel Tibor elnök ve­zette egyesület létrehozása 1990-re nyúlik vissza, az előd- szervezet létszáma a háromszá­zat is meghaladta Baranyában. A Pécsi Városi Ügyészség tava­lyi vizsgálata azonban több sza­bálytalanságot is felfedett a szervezetnél, ezért ez az egye­sület megszűnt, és a tagság „megszűrésével”, ez év márciu­sában már legitim, új szerveze­tet hoztak létre. Az alapszabályban rögzített tevékenységi körön kívül kör­nyezetvédelmi feladatokat is el­látnak, a fenntartási költségeik biztosítása érdekében vállalko­zói csoportot működtetnek. Rendezői, vagyonvédelmi teen­dőket végzenek, és ezek bevéte­léből tudják finanszírozni vál­lalt feladataikat. Tegnap (mun­kájuk megkönnyítése érdeké­ben) a pécsi önkormányzattól kilenc CB-rádiót kaptak, ame­lyek mintegy 250 ezer forintos költségét az ÁB-AEGON fe­dezte. A Rákóczi út 3-5. sz. alatt működő szervezet kedden­ként, 17 és 18 óra között ingye­nes jogi tanácsadást nyújt a pol­gároknak, a 25-080-as telefon­számon pedig minden nap vár­ják a közérdekű bejelentéseket, észrevételeket. Márciustól az egyesület megkezdte tagjainak új igazol­ványokkal való ellátását, a régi­eket pedig bevonják. A rendőr­séggel és az önkormányzatok­kal tervezett együttműködésük részleteiről most készülnek a megállapodások. Venczel Tibor aggasztónak találja, hogy a megyében több, nem hivatalos, a cégbíróságon bejegyzésre nem került, adó- igazgatási számmal, bank­számlával nem rendelkező, ma­gukat polgárőröknek kikiáltó csoport is működik, akik vagy jóhiszeműen (a jogszabályok ismeretének hiányában) folytat­ják szabálytalanul a tevékeny­ségüket, vagy az inlegitimitás tudatában ténykednek, pénzt gyűjtenek, akár a szélhámosság határait is súrolva. Helytelen­nek tartja azt is, hogy az Orszá­gos Polgárőr Szövetség (az OPSZ) ellenőrzés, és szervezet­hez való nem tartozás nélkül ez­liaranya PBVEP *flS06W*Kf ÍÉtóttAT MECVaJ/JÍÍTÓ POLGÁRŐRSÉG um saru**»«!* o#«mzatio* Aranycipó Kft. péksüteménye és az olasz koleszterinmentes tészta. Az édesszájúak ked­vükre válogathatnak a 20 száza­lék engedménnyel adott Stoll- werck desszertek és nugátok között. A pécsváradi ÁG hús­üzemének házikészítésű termé­kei - véres-, húsos-, májas­hurka, disznósajt és debreceni - kóstolóval egybekötött vásáron ízlelhetők meg. A galéria műszaki osztálya mosógépeket, mikrohullámú sü­tőket, porszívókat, gőzölős va­salókat és televíziókat kedvező áron kínálja. A ruházati osz­tályon női-, férfi és gyermek­ruha, a cipő- és bőrdíszmű osz­tályon férfi-, női cipők, papu­csok vehetők olcsóbban. A já­tékosztály akciói a gyerekeket vonzzák majd: LEGO-któl a Rucanor pólókig 30-50 százalék kedvezmény a szülői pénztár­cákat kímélheti most. A háztar­tási-, vegyi-, és lakástextil osz­tály is számtalan meglepetést tartogat péntekre és szombatra. Aki csak nézelődni és szóra­kozni szeretne - bőven lesz al­kalma pénteken és szombaton is. Ingyenes kóstolók - Ribena, RAMÁ, Chio chips, Zweiffel chips, Dánon gyümölcsjoghurt, krémpuding, Nestlé, Nescafé - mellett vetélkedők sokasága várja ajándéközönnel a gyere­keket és a felnőtteket. Lesz di­vatbemutató, koncert, sétaheli- kopterezés, gyermek Forma I., Légvár és autóbemutató. Á programot mindkét nap éjfélig tartó utcabál zárja. Á. E. 55 ezer menekült Sajtótájékoztató a migrációról Május 15-én befejeződik a menekültigazolványok több mint egy hónapja tartó központi cseréje. Ezt követően már csak helyi szinten állítják ki az újabb okmányokat - mindezt Morvái István címzetes államtitkár, a BM Menekültügyi Hivatalának elnöke jelentette be kedden, saj­tóbeszélgetésen. Hozzátette: az általuk 55 ezerre becsült mene- ' kült közül eddig 6 ezren kaptak új igazolványt, s várhatóan még mintegy 3 ezer menekültet ve­sznek nyilvántartásba. Többsé­gük úgy tűnik, különböző okok miatt nem is kívánja regisztrál­tatni magát. Ennek hiányában azonban nem is kaphatnak ál­lami, önkormányzati segélyt - hangzott el. A menekültügyi probléma szinte minden fontos kérdését érintő tájékoztatón az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a jugoszláviai válság további éleződése esetén a je­lenlegi mintegy 30 ezer vajda­sági menekült száma várhatóan tovább növekszik. A menekült- táborokban szerzett tapasztala­tairól szólva az államtitkár kie­melte, hogy az önkormányza­tok, illetve a civil lakosság nagyfokú áldozatvállalásról, be­fogadókészségről tett tanúbi­zonyságot, de - tette hozzá - már elérték a terhelhetőség végső határát. A PBVEP új igazolványa reket látott már el igazolványai­val az országban. Előfordult már az is, hogy bűnözőnél talál­tak ilyen igazolványt. Balog N. Svájci Kulturális napok Pécsett A pécsi Művészetek Házában egyre gyakoribb rendszeresség­gel tartanak különböző orszá­gok kulturális bemutatkozást. Mint Molnár G. Judit, a Művé­szetek Háza igazgatója el­mondta, márciusban Frankofon Napokat tartottak, s hozzá kap­csolódóan belgiumi francia nyelvű művészek is vendégei voltak városunknak. A múlt hé­ten adták át a Janus Pannonius Tudományegyetemen az Oszt­rák Könyvtárt, s szinte termé­szetszerűleg adódott a lehető­ség, hogy egyben néhány auszt­riai képzőművészt, irodalmárt is meghívjanak ez alkalomból, fő­leg, hogy az Osztrák Kulturális Intézet is támogatta az ötletet - egyébként az e sorozatba tar­tozó hangverseny is tegnap este volt. Ezen a héten Svájc vette át a bemutatkozó ország szerepét, az a Svájc, amelyet sokszor és sokértelemben „példaértékű­ként” emlegetünk, azonban saj­nálatos tény, hogy kultúrájával, művészetével épp annyira nem vagyunk tisztában, mint, mond­juk, a svájciak a magyarokéval. Á Svájci Napok Charles Ra- muz művéből készült színházi előadással kezdődött, melyet francia nyelven Veronique Reymond adott elő Pécsett és Mohácson, a francia szakos gimnáziumban. Ezen a héten is folytatódik a Pro Helvetia-tá- mogatta rendezvénysorozat. Tegnap két eseményt is kínál­tak, délután Maurice Jaccard tartott előadást a kiváló svájci író és festő, Friedrich Düren­matt munkásságáról. Jaccard úr, aki ügyvédként dolgozik, közeli barátságban volt az 1921-ben született és néhány éve elhunyt regény- és drámaíróval, a „Nagy Romulusz”, „Az öreg hölgy látogatása” művek szer­zőjével, s világszerte elismert Dürenmatt-kutatónak számít. Este „Irodalom és utazás” cím­mel Nicolas Bouvier író francia nyelvű felolvasóestjére került sor. M. K. v A

Next

/
Oldalképek
Tartalom