Új Dunántúli Napló, 1993. május (4. évfolyam, 118-146. szám)

1993-05-09 / 125. szám

Végkielégítési ajánlat - IMS-ügyben Az ügyvédnő szerint az OTP nagyobb összegre is perelhető lenne „Ha a lakók helyében len­nék, nem fogadnám el az OTP ajánlatát” - mondja többek között dr. Tóth Mária pécsi ügyvéd, akinek egy, a mohácsi IMS-épületek megerősítése kapcsán jó néhány lakónak kiküldött takarékpénztári le­velet mutatott munkatársunk. A mohácsi IMS-lakások tu­lajdonosainak küldött levélbe egy tájékoztatót és egy, a lakók által aláírandó nyilatkozatot tett az OTP. Idézünk a nyilatkozat szövegéből, melyet az OTP alá­írva vár vissza a lakóktól: „Alulírottak tudomásul vesz- szük és egyben elfogadjuk az OTP által, az 1993 április 23-ikán kelt levelében részlete­zett, IMS tartószerkezetének megerősítése során lakásunk­ban keletkezett értékcsökkené­sek megfizetésére felajánlott összesen X forint egyszeri térí­tést. Egyúttal kijelentjük, hogy a fentiekkel kapcsolatos érték- csökkenés és kártérítés fizetése iránti igényünket ezennel teljes mértékben kielégítettnek tekint­jük, e tekintetben a Takarék- pénztárral szemben a további­akban semmilyen igényt nem támasztunk. Természetesen a fenti nyilatkozatunk a lakásunk birtokba vételét követően a kivi­telező által vállalt megerősítés­sel, valamint a helyreállítással kapcsolatos jótállási ilL szava­tossági kötelezettséget nem érinti, így az erre vonatkozó igényérvényesítési lehetősé­günket továbbra is fenntartjuk.” A nyilatkozatban X-el jelölt összeg általában 14 ezer forint, de van akinél plusz 8, illetve 2 ezer forintot tart indokoltnak ki­fizetni „végkielégítésként” az Országos Takarékpénztár - le­tudva és elhárítva ezzel a maga részéről minden további kötele­zettséget. A milliós értékű in­gatlanokkal kapcsolatos, első látásra sem bőkezűnek tűnő ajánlat láttán dr. Tóth Mária ügyvédet kerestük meg:-Az OTP-fiók ajánlata iz­galmas jogi problémát vet fel - mondta. - Az egyik oldalon nem zárkózik el a kötelezettségével járó felelősség teljesítése elől, ugyanakkor ajánlattétele__ el­lentmondásokkal terhes. Állás­pontja szerint, amit szakértői véleményre alapoz, funkcionális változásból eredő értékcsökke­nés nincs, a lakások és garázsok rendeltetésszerű használata to­vábbra is maradéktalanul bizto­sított. Mégis alapterület-válto- zásból kifolyólag értékcsök­kentnek nyilvánít lakásokat és garázsokat, végül kinyilvánítja, hogy az értékcsökkenés a ked­vezőtlenebb bútorozhatóságból, valamint az esztétikai hatásból ered. A három megállapítás egymással szorosan összefügg, el nem választható és ezáltal tel­jes mértékben megalapozza kö­telezett, azaz az ÓTP polgári törvénykönyv szerinti, a hibás teljesítésre vonatkozó szabá­lyoknak az alkalmazását. Én semmiképpen nem tudnám elfo­gadni az ajánlatot és a bírósá­gon peres eljárást kezdemé­nyeznék az OTP-vel szemben. Az ügyvédnő szerint a lakók jó eséllyel perelhetik a Taka­rékpénztárt a felajánlott kártérí­tés összegének akár többszörö­sére is. Más kérdés, hogy aki már aláírta a nyilatkozatot, va­lószínűleg elesik ettől a lehető­ségtől. Pauska Zsolt Május elsejétől él a viharjelző szolgálat a Balatonon és a Velen­cei tavon. A 24 balatoni állomásról éjjel-nappal folyamatosan érkeznek az adatok a siófoki központba. Képünkön: dr. Bartha Imre a siófoki meteorológiai obszervatórium vezetője a beér­kező adatokat elemzi. A földben talált pénz állami tulajdon Keresett a nagyméretű tallér A kertben talált régi pénzek csak szerencsét hoznak, gazdagságot nem Fotó: Szundi György Szegénység-övezetek A települések több támogatást remélnek Feltört kripták Kaposváron Kétszázezer forint jutalmat ajánlott fel a kaposvári te­metkezési vállalat annak, aki felvilágosítást tud adni a so­rozatos kriptafeltörésekkel kapcsolatban. Az elmúlt két évben csaknem 200 kriptát törtek fel a somogyi megye- székhely Keleti temetőjében, legutóbb csütörtökön éjszaka rongáltak meg ismeretlen tet­tesek 28 kriptát. A rendőrség ezúttal sem ta­lált értékelhető nyomokat a helyszínen. A vállalat igazga­tója szerint tervszerű „akció- sorozatról” van szó, minden bizonnyal szervezett csoport áll az ügy hátterében. Eddig több mint 600 ezer forintot költött a vállalat a temető védelmére és mintegy 300 ezer forintot a megron­gált sírok helyreállítására. E legutóbbi eset után döntöttek úgy, hogy pénzjutalmat tűz­nek ki a nyomravezetőnek. A rendőrség szakértői sze­rint valamennyi kripta feltö­résénél azonosak a módsze­rek. A sírrablók - mivel jó ideje aranytárgyakat nem te­metnek el az elhunytakkal - a koponyákban lévő aranyfo­gakat törik ki. „Munkamódszerükre” jel­lemző, hogy pontosan kidol­gozott rend szerint haladnak a kripták feltörésével, bár némelyiket már többször is megrongálták. A rendőrség kéri mind­azokat, akik az üggyel kap­csolatosan bármilyen felvilá­gosítást tudnak adni, jelent­kezzenek a Somogy megyei Rendőrfőkapitányságon, vagy rendőrnél. A német „amatőr” régész persze arra hivatkozott, hogy ő bizony nem tudta, a magyar törvények szerint nem engedé­lyezett fémkeresővel kutatni a földben rejlő kincsek után. A rendőrök annak rendje módja szerint megindították ellene az eljárást, s kiutasították az or­szágból. Egy déli szomszé­dunkból érkezett' kamionban pedig óriási mennyiségű, antik korból származó érméket fog­laltak le. A határok szabaddá válásával kibontakozó illegális kereske­delemben egyre előkelőbb he­lyet foglal el a műkincsek for­galmazása, no meg a különféle numizmatikai értékek csempé­szése. A fizetőképes nyugati vi­lágban élő gyűjtők és műkeres­kedők által felbérelt nepperek nagyon jól kihasználják az át­alakulófélben lévő kelet-euró­pai országok szegénységét, egész hálózatot alakítottak ki a többé kevésbé múzeális értékek forgalmazására. Pedig hát a műkincsek nagy része - már amit bejelentettek - védett nemzeti kincs, külföldre nem is szabadna eladni. A tulajdono­sok éppen ezért nemigen igye­keznek lajstromba vétetni érté­keiket, hiszen így könnyebben forgalmazhatják. Más a helyzet a földben talált értékekkel. Ez ugyanis állami tulajdon, a múzeumi törvény ér­telmében ha valaki, mondjuk háza alapozása közben kincses­ládára bukkan vagy fémpénzt fordít ki ásójával, haladéktala­nul be kellene jelentenie a helyi­leg illetékes önkormányzat jegyzőjének vagy a múzeumi központnak. Mert ha bebizo­nyosodik, hogy ezt elmulasz­totta, minősített lopás bűncse­lekményét követi el, s az érték­től, körülményektől függően akár több éves szabadságvesz­tésre is ítélhetik. Régészek szerint nem is az a legnagyobb baj, hogy ezek a tárgyak valamilyen formában értékesítésre kerülnek, mert az így napvilágra került tárgyak elenyésző hányadának van csak forgalmi értéke. A történelmi forrás tűnik így el, hiszen egy fémpénznek leginkább az a ré­gészeti értéke, hogy hol találták, a szakemberek éppen ilyen lele­tekből következtethetnek a tör­ténelmi korok életviszonyaira, kereskedelmi szokásaira. A felvásárlók persze vajmi keveset törődnek a régészek si­rámaival. A talált pénz - termé­szetesen, ha van numizmatikai értéke - legtöbbje az illegális forgalomba kerül. Mostanában leginkább a nagyméretű, ne­mesfémből készült tallérokat keresik, a piacon ennek van a legnagyobb értéke. A rendőr­ségnek pedig egyre több dolga lesz a fémkeresővel dolgozó „kutatókkal”. B. G. A közvélemény máris sze­génység-övezetnek keresztelte el azt, amit a kormány-előter­jesztés finomabban hátrányos helyzetűként, válságövezetként fogalmaz meg. Bárhogy nevezzük ugyanar­ról van szó: elmaradt térségek­ről, anyagi gondokkal küszködő településekről. Tán nem is meg­lepő, hogy ezek a települések reménykednek a „szegény stá­tusz” megszerzésében, mert a minősítéshez több támogatást hisznek a kormánytól. Serafin József, a Népjóléti Minisztérium Szociális Válság- kezelő Programok Irodájának főmunkatársa nem kecsegtet nagy juttatásokkal. Ha csak az idei esztendőt tekintjük, a keret óriásinak tűnik, hatmilliárd fo­rint, de ebből a megpályázható, szabad pénzösszeg mindössze hétszázmillió. Mi ez annak a mintegy ezer településnek, amely innen vár többlet pénzt az anyagi gondjainak megoldá­sához? Mindenesetre a kormánynak készült egy előterjesztés, rövi­desen várható a megvitatása, el­fogadása, amelynek összeállítá­sát több, mint fél éves vita előzte meg, kemény csatákban egyeztettek a szakminisztériu­mok, mert pénzről van szó. Le­het, éppen emiatt késedelmes a kormánydöntés, amelynek meghozatalát jogszabályi köte­lezettségek is ösztönzik. A leg­frissebb statisztikai adatokra alapozva ugyanis olyan, számí­tástechnikai pontozásos mód­szert igyekeznek kidolgozni, amely objektív mérő a hátrá­nyos helyzetű térségek listájá­nak összeállításában. Bár sok minden változhat még biztos­nak tűnik az a tizenegy mutató, amely minősíti a településeket: a tartós munkanélküliek, a me­zőgazdasági aktív keresők, a személyi jövedelem aránya, a vezetékes ivóvízzel ellátott la­kások, a távbeszélők száma, az időskorúak és a 7 éven alúliak, illetve iskolás korúak aránya, a szántóföld aranykorona értéke, a vándorlás mértéke, az épített lakások száma, illetve az ezer otthonra jutó személygépkocsik száma. Mindezek alapján a számító­gép kidobja a listát és jöhet a támogatás a településeknek, amelyek azt hiszik, hogy na­gyon sok jár, jegyzi meg a mi­nisztérium főmunkatársa ke­vésbé biztatóan, azokra a leve­lekre hivatkozva, amelyeket a falvak küldenek a tárcáknak e kétes státusz elnyerésének re­ményében. A déli megyékről szólva elmondta, Baranyának jó esélye van erre, már csak az aprófalvas jellege miatt is, ami növeli a hátrányokat. Nem eldöntött, miként alakul a költségvetési segítő rendszer, illetve a pályázati lehetőségek­hez miként rendelik a települé­sek sorát. Idén és jövőre is talán marad a meglévő szisztéma: a lako- sonkénti 2200 forintos kiegé­szítő normatív támogatás és a céltámogatási pályázati keret, amelyre a hátrányos helyzetűek önerő felmutatása nélkül pró­bálkozhattak. Ami kifejezetten ennek a körnek juttat pénzt, az a területfejlesztési alap. Ide fő­ként munkahelyteremtésre, inf­rastruktúrára, kifejezetten a te­lepülésekre eljuttatott beruhá­zásokra lehet, pályázni, de mint hangsúlyoztuk, várhatóan ezer falura, városra marad hétszáz­millió ... G.M. Főzzünk változatosan! A pulyka húsa az olcsóbbak közé tartozik, s a korszerű és egészséges táplálkozás szem­pontjából is számos előnyös tulajdonsága van. A fentiek miatt több figyelmet érdemel. A pulykahús alacsony zsírtar­talmú, s a zsírjából a táplálko­zás során a vérrögök képző­désé gátló zsírsavak is kép­ződnek. Koleszterin tartalma a szárnyasok átlagánál kisebb mértékű. Fehérjében gazdag, tartalmaz olyan alkotót, ami miatt fogyasztása a pikkely­sömör diétás kezelésében is ajánlott. Értékes anyagai közül kiemelkedik a bőr és a hám egészségét biztosító niacin. A pulykahúsban jelentős meny- nyiségben és igen jól haszno­sítható formában van jelen a vörös vérsejtek képződésének fontos feltétele, a vas. Gombás pulykaragu. Hoz­závalók: 2 szép pulyka felső­comb, ételízesítő, mustár, olaj, 15 deka gomba, 1 gerezd fok­hagyma, 1 fej hagyma, petre­zselyemzöld, 2 deci tejföl, 1 kiskanál liszt. A bőrt lehúzzuk a húsról, beszórjuk ételízesítővel, meg­kenjük mustárral, és leöntjük 1 deci étolajjal. Legalább 24 órán át állni hagyjuk a pácban. Sütés előtt kicsontozzuk és kockára vágjuk. Egy fej apróra vágott hagymát zsiradékon megfuttatunk, majd együtt pá­roljuk a hússal. Ha a hús meg­puhult, hozzákeverjük a fel­szeletelt gombát, petrezse­lyemzöldet, egy gerezd zúzott fokhagymát, sózzuk, össze­főzzük, majd liszttel elkevert tejföllel behabarjuk. Burgo­nyapüré illik hozzá. 1993. MÁJUS 9., VASÁRNAP Lopási trükkök - szerencsétlen kifosztottak Vizet kérnek, üzenni akarnak, tollat gyűjtenek a lakásokba kéretődző tolvajok Többször felhívtuk már a ve­szélyre a figyelmet, ám újra és újra el kell mondanunk: a ma­gányos, idős emberek ne enged­jenek be idegeneket a laká­sukba. Nyilván nehéz nemet mondani, ha egy anya gyerme­kével a karján kopogtat, és vizet kér picinyének. Akkor is nehéz ellenállni, ha az idegenek „áron alul” kínálnak eladásra arany­nak látszó (ám rézből készült) bizsukat, vagy egyéb árukat, és akkor is nagy a kísértés, ha a la­kásban fellelhető régiségekért, öreg tolipárnákért kínálnak je­lentős összegeket. Csakhogy a fentiekben felso­rolt kérésekkel, ajánlatokkal kopogtatók célja sokszor egé­szen más. Az egyedül élő, ma­gányos emberek kifosztására tö­rekednek, ha már sikerült az aj­tón belülre jutniuk. A gyanútlan ember figyelmét elvonják, majd az általában többen érkező beto­lakodók lelkiismeretfurdalás nélkül felkutatják a lakásban ta­lálható értékeket. Még szeren­csésnek is mondható a kifosz­tott ember, ha megússza az egé­szet késelés, gázspray haszná­lat, és egyéb erőszakos cselek­mény nélkül. Május 4-én, délután fél 2-kor Pécsett, a Váczi Mihály utca egyik emeleti lakásában kopog­tatott egy 19 éves nő (K. A), az­zal az indokkal, hogy tollat kér­jen az ott lakó 80 éves asszony­tól. Mint mondotta, a szom­szédban lévő családnak szeretne üzenetet hagyni, és ehhez kér tollat, papírt. Az idős néni saj­nos segítőkésznek bizonyult, és a konyhába vezette az idegent. Azonban azt a hibát is elkö­vette, hogy nem zárta be maga mögött a bejárati ajtót. A tollat kérő „hölgy” már jó­val gondoskodóbbnak bizo­nyult, ő ugyanis a szobából konyhára nyíló ajtót behúzta maga mögött. így aztán a felté­telezhető társai percek alatt bár, de a szobába jutva nyugodtan kutathattak az értékek után. A néninek először a kinti zaj ébresztette fel a gyanakvását, majd azon lepődött meg, hogy a bekéretődző hölgy közölte: „Végül is hagyjuk a tollat, majd megoldom a problémám”. Majd gyorsan eltűnt a lakásból. A nyugdíjas hölgy mihelyt a szobába lépett, rájött, hogy mi volt a célja a látogató(k)nak. A szekrények ajtaját kinyitva, a fiókokat kihúzva találta a szo­bában. Az asztalon fekvő bon- bonos dobozból pedig három, látra szóló, összesen 368 ezer forint értékű takarékbetét­könyvnek, és több mint 300 ezer forintot érő aranyékszernek (láncoknak, gyűrűknek, karkö­tőnek) kelt lába. Az esetet azonnal jelentette a rendőröknek, akik miután meg­tudták, hogy a három betét­könyv közül kettő csak a Petőfi utcai postahivatalban váltható ki, azonnal a helyszínre érkez­tek. Még időben. A trükkös tol­vaj ugyanis éppen az egyik be­tétkönyvben lévő pénzt váltotta ki az ablaknál. A sors különös iróniája, hogy az egyik betét­könyvben „becsület” jeligére helyezte el a néni megtakarított pénzét. A nyomozás folytató­dik. Balog Nándor Új VDN 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom