Új Dunántúli Napló, 1993. május (4. évfolyam, 118-146. szám)

1993-05-02 / 118. szám

Kikapott a PMSC-Fordan Győrben (Tudósításunk a 8. oldalon) vasárnapi KÖZÉLETI LAP Kézilabda-csemege: PMSC-Győri ETO Ma délután 17 órakor Pé­csett a negyeddöntő 3. mérkő­zésével folytatódik a PMSC és a Győri ETO párharca. (Be- harangozónk a 8. oldalon.) Halálos baleset a Renault ralin Szombaton reggel elindult Budapestről több mint 2000 km-es, 24 órásra tervezett útjára az I. Magyarországi Renault csillagtúra mezőnye. A 64 Re­nault 19-es egyikében dr. Krippl Zoltán, pécsi polgármes­ter és Roszprim Nándor, lapunk újságírója vágott neki hazánk körbejárásának. * Lapzártánk előtt érkezett a szomorú hír, hogy halálos ki­menetelű baleset történt a ver­senyen. Pécs közelében az 51-es rajtszámú kocsi, amely­ben tévések ültek, az egyik ka­nyarban kisodródott, a vezető Berkes Sándor mellett ülő Fo- garasi Tamás 42 éves operatőr kizuhant a kocsiból, és kór­házba szállítás közben meghalt. A szervezőbizottság úgy dön­tött, hogy befejezi a viadalt. A szervezők közleményéből kitűnik, hogy az indulók a KRESZ előírásait megsértve esztelen száguldozásba kezdtek Magyarország közútjain, ami több balesethez is vezetett. Nadrágszíjjal megfojtotta A Baranya megyei rendőrség eljárást indított N. Pál 32 éves mohácsi lakos, a Mohácsi Szo­ciális Beteggondozó Intézet ápoltja ellen, mert szerdán késő este bement F. Ferenc 39 éves gondozott szobájába és egy nadrágszíjjal megfojtotta. A gyilkost a pécsi Ideg-Elme Kli­nikára szállították. Újabb kompátkelő a Balatonon? Már folynak a tárgyalások a MAHART és az érintett ön- kormányzatok között egy újabb balatoni kompjárat indításának lehetőségeiről. A Győrök és Ba- latonmária között közlekedő hajó lényegesen tehermentesí­tené a déli parti főutat, s bár a menetidő a szántódihoz képest hosszabb, de a számítások sze­rint így is kifizetődő lenne a tu­rizmust szolgáló kompok üzembe állítása. Hajójárat a Berekben Az elmaradt fejlesztéseknek köszönhetően a Balaton dél­nyugati régiója szinte teljesen érintetlen környezet, számos, eddig ki nem használt lehető­séggel. A cél: becsalogatni a tu­ristákat a Berekbe. A Má- ria-csatornán akár Marcaliig le­hetne hajózni. A környezetvé­delmi turizmus hívei azonban csak csónakkal, vagy villany- motorral hajtott hajókkal te­kinthetnék meg a nádvilág lát­ványos helyeit. Köszöntjük az édesanyákat! A hangulatos tettyei majális Fotó: Läufer László Napfényes, vidám május elseje Baleset Beremenden könnyű sérültekkel A korábbi évek nagyszabású felvonulásaihoz szokott pécsi polgárok tegnap délelőtt csak szerény menetre figyelhettek fel: kicsiny papírzászlóikkal a szocialisták vonultak fel a Do- mus áruház parkolójából in­dulva a Széchenyi téren át a Káptalan utcai szabadtéri szín­padhoz, ahol az MSZOSZ és az MSZP szervezésében dr. Zeller Gyula, a JPTE tanszékvezető tanára mondot ünnepi beszédet, elsősorban a május 21-éré kiírt társadalombiztosítási választás­sal foglalkozva. Pécsett számos más helyszí­nen voltak megmozdulások, szórakoztató programok, sport- vetélkedők, sétarepülés, autós bemutatók, bálok, sokan keres­ték fel a zöld övezeteket, köztük a Tettyét és a Malom-völgyet, ahol napfényben, jó hangulat­ban zajlott a majális. Komlón, immár hagyomá­nyosan a sikondai tószínpadon tartották meg a május 1-je al­kalmából rendezett műsorokat, eseményeket. A szervezett program délután 14 órakor kez­dődött, azonban a tó körüli fes­tői környezet többeket már ko­rábban kicsalt a természetbe. Elsőként a Komlói Bányász (Folytatás a 2. oldalon) Az InterCom a pécsi mozik üzemeltetője Sajtótájékoztatón jelentették be pénteken, milyen tervekkel lát neki az InterCom Nemzet­közi Kulturális Szolgáltató Kft. a 3 pécsi mozi üzemeltetésének. Az állami tulajdonból önkor­mányzati tulajdonba került mo­zik működtetésére pályázatot hirdettek. Pécsett a nyertes az InterCom lett. Mihály György igazgató elmondta, hogy új vásznakkal szeretnék javítani az Urániában, a Parkban és az Ap­olló moziban a kép minőségét, minden moziba sztereo hang­visszaadó berendezés beépítését tervezik, és lehetőség szerint kicserélik a székeket is kényel­mes amerikai zsöllyékre. Szeretnék megnyerni az isko­lásokat éppúgy, mint a közép­korú közönséget. Jó hír, hogy „mozihétfő” néven minden hét első napján két személy egy jegy áráért mehet be az Inter­com mozijaiba Pécsett. Az azonban biztos, hogy sem por­nografikus, sem öncélú erősza­kot propagáló film nem kerül a kft által üzemeltetett mozikba. A 3 pécsi filmszínházban a régi szakembergárda maradt, a cég megyei területi vezetője pedig Pozsgai Miklós lett. H. I. Gy. Megnyitás előtt az Eszék Expo A száztizenegy kiállító közül 31 a magyar Az eszéki Pampas 3-as számú kiállító csarnokában a Holdarting vállalat munkásai Nagy László irányításával szor­galmasan dolgoztak a 31 ma­gyarországi kiállító részére biz­tosított 500 négyzetméternyi te­rületen. A kiállítás céljáról Vladimir Kopf, a Horvát Gazdasági Ka­mara eszéki .regionális elnöke így nyilatkozott:- A vásár két fő szervezője az eszéki Sportski objekti (a spor­tobjektumokat fenntartó válla­lat), és a Horvát Gazdasági Ka­mara regionális szervezete. Szlavónia háború sújtotta vidé­kének követelményei szabták meg a vásár célját. Olyan válla­latokat, magánvállalkozókat, cégeket várunk, amelyek és akik termékeikkel meggyorsít­hatják az újjáépítést vidékün­kön. Itt nemcsak üzletkötő igazga­tók találkoznak, hanem az el­képzelések szerint a vásárlók közvetlen kapcsolatot teremt­hetnek a termelőkkel és betekin­tést nyerhetnek többek között az olyan magyar termékek válasz­tékába, amelyekkel megkönnyí­tik otthonaik, gazdasági épüle­teik javítását, tatarozását vagy újjáépítését. Természetesen a kiállításon mezőgépeket és kap­csolható felszereléseket talál­hatnak a látogatók, hiszen azokból is sok tönkrement e te­rületen. (Folytatás a 2. oldalon) Előrébb az együttműködés konkrét kérdéseiben Antall és Kravcsuk Ungváron Antall József barátinak és megértő hangvételűnek, Leo- nyid Kravcsuk őszinte légkörű­nek nevezte azt a magasszintű magyar-ukrán megbeszélést, amely a tervezettnél jóval hosz- szabb ideig, egy és háromne­gyed óráig tartott az ungvári Druzsba szállóban. A magyar miniszterelnök pénteken reggel érkezett rövid munkalátogatásra Ukrajnába. A Leonyid Kravcsuk elnökkel folytatott szűkkörű megbeszé­lésről sajtóértekezleten számolt be a két politikus. Antall József elöljáróban utalt arra, hogy a magyar tör­vényhozás várhatóan a jövő hé­ten ratifikálja a két ország kö­zötti alapszerződést. A minisz­terelnök tájékoztatása szerint a pénteki találkozón az együtt­működés konkrét kérdéseiben is sikerült előrelépni. Magyar részről hangsúlyozták annak fontosságát, hogy Kárpátalja különleges gazdasági státusz­hoz jusson. Antall József a ma­gyar kisebbség helyzetében el­ért eredmények továbbviteléről is szólt, különös tekintettel a személyi autonómiára és a kul­turális autonómia gyakorlati lé­péseire. A tárgyalások nyomán megvizsgálják magyar nyelvű tankönyvek kiadásának lehető­ségét, s szó lehet arról, hogy ideiglenesen magyarországi tankönyveket használnának kárpátaljai iskolák. Leonyid Kravcsuk beszámo­lója szerint a kétoldalú kapcso­latok széles körén kívül a nem­zetközi élet jelentősebb esemé­nyeit tekintették át. Mint az ün­nepélyes külsőségek között alá­írt közös közlemény rámutat: a magyar fél nagy jelentőséget tu­lajdonít a független, demokrati­kus Ukrajnának, s támogatja Ukrajna mind szélesebb körű részvételét a Közép-európai Kezdeményezés programjaiban, fokozatos, mind teljesebb be­kapcsolódását ezekbe a struktú­rákba. Az ukrán fél értékeli Magyarországnak az együttmű­ködésre, a térség stabilizálására irányuló aktív külpolitikáját. Elkészült a pécsi Labirintus a Malomvölgyi-tónál ( írásunk a 4. oldalon) Fotó: Läufer László Feloldott importtilalom Az Európai Közösség Bi­zottsága péntek éjféltől felol­dotta a magyar élőállat- és hússzállítmányokra kirótt be­hozatali tilalmat. A testület a délutáni órákban fogadta el azt a megerősítő határozatot, amely mentesíti a magyar szállítmányokat az április ele­jén állategészségügyi indokok alapján elrendelt importtila­lom alól. Emlékezetes, hogy ennek fejében Magyyarország kötelezettséget vállalt bizo­nyos közösségi feltételek tel­jesítésére, amelyek brüsszeli megítélések szerint kellő ga­ranciát nyújtanak az álalt- egészségügyi előírások mara­déktalan teljesülését illetően. A brüsszeli magyar EK-misz- szió ugyanakkor meg­erősítette: az említett feltéte­leket Magyarország az export mielőbbi újra indítása érdeké­ben fogdta el, de ezzel egy- időben konzultációs lehetősé­get kértünk a közösségtől, a magyar megítélés szerint in­dokolatlan kötelezettségek mielőbbi feloldása érdekében. IV. évfolyam, 118. szám 1993. május 2., vasárnap Ára: 13,80 Ft Isten adjon nekik mindig erőt! A szüléshez és a dajkáláshoz. Az első lépéshez és az első bukáshoz. A cipőfűző megkötéséhez, a tíz­órai becsomagolásához. A neveléshez és az aggódáshoz. Az elbo­csátáshoz és a visszafogadáshoz. A könnyek visszatartásához, az ölelő karok meleg szeretetéhez. A nap huszonnégy órájához, nehéz és szép életük minden pillanatához Isten adjon nekik erőt és min­denek előtt - ne csak Anyák Napján - sok-sok boldogságot! M. A. 4 » * i

Next

/
Oldalképek
Tartalom