Új Dunántúli Napló, 1993. április (4. évfolyam, 89-117. szám)

1993-04-30 / 117. szám

1993. április 30., péntek

üj Dunántúlt napló

13

Színek és szavak

Bolza Mariette életének regénye

Juhász Gyula:

A munka

Én őt dicsérem csak, az élet anyját,

Kitől jövendő győzelmünk ered,

A munkát dalolom, ki a szabadság Útjára visz gyász és romok felett.

A gyárkémény harsogja diadalmát S a zengő sínen kattogó vonat.

A béke ő, haladás, igazság,

Mely leigázza a villámokat.

Nagy városokban, végtelen mezőkön A dala zeng, és zúgni fog örökkön,

Míg minden bálvány porba omol itt.

Én Öt dicsérem csak, az élet anyját,

Kinek nővére Szépség és Szabadság,

S kinek világa most hajnalodik.

Galambosi László

Gabalyodó

Virágokon gyík a kantár, bogáncsokon sikló-gyeplő.

Borzongnak, a fényistálló kristályalmú csontderemesztő.

Csörög a csont a virágban, gyík-kantár a fűbe foszlik.

Meszes a szív a bogáncsban, sikló-gyeplő gabalyodik.

Gyilkot zúzva virágoztam, bogáncskodom földre bukva.

Mindha késeit homlokomba kiáltozó varjú bújna.

Bertók László

Az ólom marad legtovább

Az ólom marad legtovább a temető a sejt alatt megnyúlnak benne az utak kiveri a hozott virág

magába süllyedt a világ belülről eszi a fogat mint elemeken az anyag csak a szavakon szürkül át

a sóhajban is katonák azé a perc aki szalad féktelenek és fontosak megcsinálják a kisbabát

s mintha nem volna ég csak ág minden vereség súlyosabb.

Sarkady Sándor

Brunszvik Teréz

Lángolva kelt fel nemzeti hajnalunk,

Munkált a szellem, tenni akart a kéz - Embernek lenni és magyarnak:

Honszeretet s haladás hevített.

Népemnek hívebb gyermeke én, Teréz,

Hajlékul adtam házam a köznek, és Hirdettem: „Hatni kell a népre!” így született ama kisdedóvó.

Hitemmel építsd holnapodat, hazám:

A népre tégy föl minden erőt, időt,

S a felnövekvő nemzedéket Óva öleld szerető szívedre!

Az akció

K

ezet a tarkóra, a lábakat szét! - kiáltott az álarcos férfi a falhoz állított benzinkutasra. A jobbjában tartott pisztolyt továbbra is a kutasra szegezte, a bal kezével pedig a zsebeit kutatta át. Mikor megtalálta a kulcscsomót, ráförmedt: - Ha megmoccansz, szétlövöm a fejed! - A páncélszekrényhez sietett, kinyitotta. Végigfuttatta a szemét a köte- geken, s mohó örömmel nyugtázta, hogy a zsákmány legalább kétmillió. Az iroda ajtajához ugrott, fölemelte a sportszatyrot, amit belépéskor odadobott. Aztán gyorsan visz- szalépett a „mackóhoz”, és a szatyorba söpörte a pénzt. Élindult kifelé. Amikor az ajtóhoz ért, visszafordult, vállmagasságig emelte jobbját, célzott és lőtt. A kutas ösz- szeroskadt, a nyakából sugárban spriccelt a vér. A fehérre meszelt fal jó nagy darabja vörösre színeződött. - Nem élheted túl, kedves tanú barátom - futott át az álarcos agyán. Még kétszer belelőtt a tehetetlen ember mellkasába. Aztán rohant kifelé . . .

H

át ha ez kell nektek, akkor most megkapjátok - nézett dühödten az írógépbe fűzött papírra a tárcaíró. Most még a kút előtt is kaptok egy-két hullát, aztán szépen elköltjük a pénzt. Élvezni fogjátok. Elegáns, ötcsillagos szállodába megyünk, s gyönyörű seggű kurvák körében vedeljük a Curvoisier-t. Aztán a leghosszabb combú szőkeséggel - kék szeme lesz -, fölmegyünk az egyik szobába. Az ujjatok meg a nyelvetek, miközben nyugtatón zümmög a légkondicionáló, eljátszadozhat a dús kebleken. Aztán egy bankrablást is végrehajtunk. Az álarcos jóvoltából parádés tűzharc fog kibontakozni,mint a legyek, úgy hullanak majd az alkalmazottak, meg az ügyfelek. Látjátok, könnyen megy ez. Nincs jellem, típus, társadalmi háttér meg efféle marhaságok - egész egyszerűen minden fegyverünkből lövünk. Tudom én, mi kell nektek. Autót is veszünk. Tűzpiros Audit vagy hófehér Mercedest - még ráérünk kitalálni.

A tárcaíró cigarettára gyújtott. Agyának magnetofonja, mint tegnap óta annyiszor, a főszerkesztő szavait kezdte lejátszani.

Gondold csak végig, kik a te hőseid. Koldus, munkanélküli, csupa elszegényedő fazon. Értelmiségi nyavalygás az egész. Ilyen témákkal, ilyen figurákkal már nem lehet eladni a lapot. Izgalom kell az embernek, meg mindenféle érdekesség. Kikapcolódás, sztori! Tudod te, hányán nézik a Dallast? Azért ez megmutatja, hogy mire van igény.

A tárcaíró szétmasza- tolta a csikket a hamutartóban. Újra az írógép fölé hajolt, s ütni-vemi kezdte a billentyűket: Az álarcos kilépett az ajtón. Egy közelgő autó reflektora az éjszaka sötétjébe hasított.

Bognár László

Festményeit nézegetem, és felidéződnek bennem egyik méltatójának mondatai róla és családjáról, „a szarvasi Bolza grófok mecénás hangoltságú férfiakat is adó olasz származású famíliájáról, s arról a kissé különcnek titulált mágnáslányról, a későbbi Zichy grófnéról, aki beleszerelmesedett a festészetbe, és erre a nemes töltésű szenvedélyre áldozta életét.” Ami viszont valóságos regény - teszem hozzá már én, ismerve az immár több mint nyolcvan esztendő történetét.- Anya nélkül nevelkedtem - mondja Bolza Mariette. - Születésemkor halt meg. Botanikus apám, a szarvasi arborétum megteremtője, kitűnő nevelést akart számomra biztosítani. Amikor tízéves koromban azt követeltem tőle, hogy művészi képzésben részesüljek, az addigi rajzaimat megtekintő Balló Ede szakvéleménye nyomán apám azt a feltételt kötötte ki, hogy a középiskolát magyar, német, angol és francia nyelven, ezen országok tanterve szerint, párhuzamosan végezzem el. A délelőttöket a műteremben töltöttem, délután Budán, a Dísz téren lévő házunkban tanultam, majd apám és szakértő, szigorú barátai előtt vizsgát tettem. Voltaképpen okmány nélkül kerültem ki a nagyvilágba.

Tizenhét évesen állított ki először a Műcsarnokban, 19 évesen férjhez ment Zichy Domonkoshoz, aki diplomataként Bécsben kapott beosztást.- Közvetlenül a Dol- fuss-gyilkosság után kerültünk ki, és ott éltünk, amíg létezett Ausztria. Bécsben is festettem, baráti tanácsra beküldtem három olajfestményemet a Seces- sio Társulathoz. Annak ellenére, hogy 50 éves hagyomány szerint első alkalommal mindig visszaküldték a képeket, akár rosszak voltak, akár jók, az én

Van, aki nem szereti a verseket, de olyan ember nagyon kevés lehet, akit életében legalább egyszer-kétszer ne érintett volna meg egy vers „varázslata”.

Miből ered a verseknek ez a sajátos szellemi, lelki hatása? A versben a gondolatokat és az érzelmeket a prózától jócskán eltérő formába öltözteti a költő. A versnek ritmusa van, többnyire rímel, olykor refrént is használ, és szemléletes képeket, hasonlatokat, szimbólumokat, metaforákat alkalmaz. Mindezek az eszközök az értelemnél mélyebb, ősibb lelki rétegeket érintenek meg az emberben.

A vers ritmusára nemcsak az ember füle figyel fel, hanem a keze és teste is szinte megmozdul a vers diktálta tempóban, majdnem mint zene hallgatásahárom képemet kiállították. Nem sokáig örülhettem a sikernek, mert az Anschluss következtében a magyar követség megszűnt. Féijemmel úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk Somogyhárságyra. Ugyanis az egykori Festetich-birtok anyám révén az enyém volt. Régebbi épületek átalakításával terveztem meg és építtettem fel családi otthonunkat, mely még el sem készült teljesen, amikor államosították. Később falffeskó- imat is átmeszelték. Ugyanúgy veszett el egy időközben megvásárolt kis pécsi kertes ház is.

A 3000 holdnyi birtokból a földosztás után meghagytak az üldözöttek bújtatásáért 300 holdat, a gazdasági cselédek is megkapták a nekik járó földet, melyet aztán közösen műveltek. Bolza Mariette tsz-elnökként vezette a gazdaságot, amíg fel nem jelentették. Ezután már csak néhány holdnyi gyümölcsös maradt meg a ház körül, 1952 táján pedig újabb feljelentés eredményeként kilakoltatták, áttelepítették Dióspusztára, ahol nyolc esztendőt töltött. Itt nevelte fel - olykor keményen küzdve a létfenntartásért - három gyermekét.- Amikor gyermekeim felserdültek, és mivel nevüket meghallva nem vették fel őket gimnáziumba, 1957-ben Budakeszin vettem házat. Onnan könnyebben mehetett Kata lányom naponta a szentendrei ferences gimnáziumba, ahol végül is leérettségizett. Budapesten nehéz volt olyan megélhetést találnom, ami mellett festhettem is. Végül a Fodor-szanatóriumban nyílt lehetőségem , hogy az orvosoknak nyelvleckéket adjak. És mivel a betegeknek Istenről beszéltem, együtt imádkoztunk néhányan, akik igyekeztünk a rászorultakon segíteni, ötünket államellenes szervezkedés miatt hat évre

kor. A vers - hajdani születése óta - szoros kapcsolatban van a zenével és a tánccal, és akaratlanul is aktivizálja bizonyos fokig agyi mozgásközpontunkat. A jó vers ritmusát idegen nyelven is érezzük. Más-más hangulatot ad a versnek a hangsúlyos magyar versforma, vagy például a klasszikus jambusok méltóságteljesen felfelé ívelő árama, vagy a trocheusok könnyed, játékos libbenése. Megérezzük az elégia bánatos hangulatát, a játékos versike felvidít.

A ritmus tehát mozgásimpulzusokat kelt és érzelmeket ébreszt; mozgósít vagy megnyugtat. Különösen akkor éljük át ezt, ha adott lelkiállapotunk rezonál éppen arra a ritmusra, ha belevetíthetjük aktuális érzelmeinket vagy vágyainlecsuktak. Ebből két és negyedévet letöltöttem, nagyrészt Kalocsán. Amnesztiával szabadultam, és kezdhettem újra az életemet nulláról.

Rendkívüli nyelvtudása ismét segített: előbb műszaki fordításokkal tartotta fenn magát, majd szinkrontolmács lett, őt hívták nagy kongresszusokon, tanácskozásokon, szinte az év minden napján. De egy idő után felhagyott ezzel, hogy minden percét a festészetnek szentelhesse. Pedig - idézek egy róla megjelent írásból - „méltatlanul az'árnyékos oldalra került, bizalmatlanul méregették, legtöbb útját tilos jelzés várta, méghozzá magyarázat nélkül. Az enyhülés meghozta az útlevelet, .jöttek a frankhoni, a görögföldi kiruccanások, járt Dél-Af- rikában is, mindenünnen vaskossá duzzadt vázlatfüzetekkel tért haza, hogy tenyérnyi budai otthonában képekre álmodja mindazt, amit látott.” Sorra kiállították képeit. A jóbaráttá vált szakember, Pogány Ö. Gábor szavai szerint „pályakezdése óta egyértelműen a természetelvű piktúra művelője. A reáliák bőségéből mintha csak a flóra érdekelné, megelégszik a fák, bokrok, virágok pompájával, lombhullatók, örökzöldek, évelők, őszikék ábrázolásával. Tájképein azért megjelennek a tradicionális személyekre utaló szaffázs-alakok is, nem beszélve az emberi elme maradandó alkotásairól, a korai román kor falusi templomairól, a romjaikban is lenyűgöző fellegvárakról, a mediterránum hegyeire felhúzódó kolostorokról, a botanika élő múzeumairól, az arborétumokról.”

Szavai regényes életútjáról szóltak. Színeit tekintsék meg a pécsi Apáczai Nevelési Központ Könyvtárában tegnap megnyílt kiállításán.

Dr. Nádor Tamás

kát. Mint most a tavaszra várva: „A nap tüze, látod, / a fürge diákot / a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt. / Csengve, nevetve / kibuggyan a kedve / s egy ős evőét a fénybe kiált.” (Aprily Lajos : Március)

A rím szintén a zenét őrzi a versben, főleg a páros és keresztező sorok végének összecsen- gése. Zeneisége, dallamossága folytán fokozza a vers érzelmi telítettségét. Hitelessé teszi a mondanivalót, hogyha „ülnek” a rínék, tehát a gondolati tartalomhoz is illik a következő sor, sőt ráadásul rímel is. Szinte csodával határosnak érezzük néha, milyen jól rátalált a költő a tartalom és forma egységének megfelelő kifejezésekre.

Költői eszköz a sorközi betűrím, az alliteráció is. A hang ismétlése gondolati nyomatékot és zeneiséget ad a soroknak. Az sem mindegy ilyenkor, hogy melyik beszédhangot ismétli a

költő. A beszédhangok egymagákban is kifejeznek valamit nagyon mélyen a világról - ahogy azt az emberi lélek önmagába vetíti. Például az „á” magánhangzókban benne van a világra való rácsodálkozás, valami - fölfelé törekvő erő. A hosszú „f’-ben szinte átéljük az egyén önmagára ébredését, büszke öntudatát. Az „e” kemény és erőszakos. A szótagoknak a magánhangzók kölcsönzik az „alaphangot”, ezt öltöztetik fel a mássalhangzók. Mint a víz hullámzik és árad az „1” a legdallamasobb hang. Keményen koppan a „k”. Szinte úszik a levegőben az „s”, a tűz sistergését és a lombok susogá- sát idézi, félelmetes is tud lenni. A „d”-ben érezzük a súlyt, az ellenállást, az erőt, és így tovább. („Sűrű, sötét az éj, /Dühöng a déli szél” - ugye megváltoztatná Arany János versének hangulatát, ha mondjuk fekete éjről és északi szélről írna?)

A refrén gyermeki ismétlésigényünket elégíti ki észrevétlenül, mely felnőttnél is tetten érhető például a vicc poénjának ismételgetésében, meg a hosz- szantartó gügyögésekben, stb.

A költői képek, hasonlatok, szimbólumok nemcsak a versekben hanem a prózai művekben is igen fontosak. Igen nagy mértékben mozgósítják a fantáziát és az érzelmeket. A kultúr- ember méltatlanul elhanyagolt jobb agyféltekéjére gyakorolnak hatást, melyben az elfelejtett élmények, ellobbant fantáziák, elfojtott érzelmek szuny- nyadnak.

Az ősember első versének célja minden bizonnyal a varázslás volt. Ha más értelemben is, de a varázslat mára is megmaradt.

Dr. Ignácz Piroska pszichológus

A versek varázslata