Új Dunántúli Napló, 1993. április (4. évfolyam, 89-117. szám)
1993-04-28 / 115. szám
1993. április 28., szerda uj Dunántúli napló 9 Sziszifuszi munkát sejtető akciósorozat indult az önkényes lakásfoglalók ellen Pécs rejtőzködő „bádogvárosa” Ebek harmincadjára kerülnek a megüresedett, őrizetlenül hagyott bérlakások Mint a mágnes a vasreszeléket, úgy vonzzák a nagyobb városok a betelepülőket. Ezek számára általában - különösen a „fejlődő” vagy kifejezetten fejletlen országokban - se munkát, se lakást nem kínálnak a metropolisok. Peremükön ezért egyre vastagodó gyűrűként terebélyesednek a bádogváros nyomor- negyedek, amelyeknek persze a másik irányba is van szívó hatásuk: a nagyváros elszegényedettjei húzódnak ki oda. Nálunk - (ma még?) - nem számottevő ez a jelenség. Rejtőzködő formában azonban már régóta van helyette más: az önkényes lakásfoglalás. Valamikor Pécsett ez is csak a peremterületek alig-lakásait vagy éppenséggel az eredetileg nem is lakás céljára szolgáló épületeit érintette. Manapság megváltozott az önkényes lakásfoglalások jellege: a város bármely része célpont lehet, s bármilyen kategóriájú üres lakás. (Vagy tárolóhelyiség, fáskamra, mosókonyha ...) Egyetlen heverő a mosókonyhában Kis utca a várfal észak-keleti szomszédságában. A kirendelt PIK-es AVIA tehergépkocsi tragikomikus kontrasztot nyújtott a látványhoz. Az önkényes lakásfoglalóként kilakoltatandó férfi összes holmija a plató egynegyedére is elfért: csak egy kopott heverő s néhány reklám- szatyomyi ruhaféle. Gyakorlatilag a hivatalos aktust végzők - a lakáshatósági ügyintézők és a PIK területi illetékese - munkáját támogató rendőrök szabályszerű és általában szükséges jelenléte is felesleges volt. A 25 éves fiatalember nem fejtett ki ellenállást, nem fenyegetőzött, nem hangoskodott, inkább segítette a költöztetést. Bekukkantva a társasház alagsorábandévő - részben homoktárolásra (!) használt - mosókonyhafélébe, amelyet a zár feltörésével elfoglalt, keserű gúnynak tűnt tettének minősítése: önkényes lakásfoglaló. Helyzete ebben a minőségben azért sem tipikus, mert egyedül él. Elvált: gyermeke a volt feleségénél maradt a város egy másik részében. Ő maga korábban a MEV-nél dolgozott, de már több, mint egy éve munkanélküli. Az ilyen jogcímen járó segélyét már nem folyósítják, de másféléhez sem jutott még. Volt ugyan lakása, de eladta potom 50 000 forintért. A lakásból elektrotechnikai javító szolgálatás üzlethelyisége lett a Felsőmalom utcában, az ára viszont már régen elúszott. A fiatalember úgy került a társasház alagsorába, hogy eredetileg ott lakott egy ideig alkalmi élettársánál. A kapcsolat megszakadt, a helyismeret viszont megkönnyítette a mosókonyha elfoglalását. Most minden cuccát leltárba vették , felpakolták és raktárba helyezték el. Ő maga megpróbál szállást találni valamelyik barátjánál. Utána az átmeneti szállás következik, hacsak nem talál jobb megoldást. Ami egyébként nem valószínű: már eddig is a Támasz Alapítvány konyhájára szorult, mert még élelemre sem telik a .jövedelméből”. Ezek jelentős hányada egyébként más településekről érkezett, még egy szomszédos megyékből is vannak. Zömükben családok, s közel 90 százalékuk cigány. Nem egy illegálisan lakást birtokló megjárta már a börtönt, némelyikük éppenséggel a legsúlyosabb bűncse- keményekért. Vannak olyan városrészek - mint például a Le- dina -, ahol egymást támogatva több család foglalt el megüresedett lakásokat. S nem is akármilyeneket: komfortos, gázfűtéses, téglából épült házak lakáHamar a teherautóra került a néhány ócska bútor Fotó: Szundi György Mindezt csendben, higgadtan mesélte a kérdésekre válaszol- gatva, miközben a rakodók pakoltak és a lakatos feltette az új zárat a „mosókonyha” és udvari fáskamrára ajtajára. A fiatalemberen kívül mindenki - de talán még ő is - megkönnyebbült: a résztvevők számára felettébb kínos procedúra minden cirkusz nélkül zajlott le. A társasház lakói is alig kíváncsiskodtak. Pedig az ő kérelmükre került sor a fiatalember soron kívüli kiköltöztetésére: arról panaszkodtak, hogy tűrhetetlenül viselkedett és a közös költség terhére lopta az áramot. Elfogytak a szükséglakások Igazából nem az ilyen ügyek okoznak fejfájást a lakáshatóságnak, amely az utóbbi hetekben nagyobb szabású akcióba kezdett az önkényes lakásfoglalók ellen. Ezen esetek száma az utóbbi időben 120-140 között mozog. A régebbi elv, hogy még az önkényes lakásfoglalókat sem szabad kitenni az utcára, gyakorlatilag ma már beválthatatlan: nem maradtak szükséglakások ilyen célra. Van viszont egy lista, amely szerint több ezer pécsi család vár már évek óta szinte reménytelenül lakásra. Miért kerülhetnének náluk jobb helyzetbe az önkényes lakásfoglalók? sait. Már kézbesítették nekik a kiköltözésükre való felszólítást. Ha eredménytelen lesz, akkor valamikor májusban következik a kényszerkilakoltatás. Nem az utcára, hanem vissza az előző lakcímre - ha lehet Hetente egy-két ilyen akció zajlik a távozásra való végső határidejű felszólítás után. Voltak olyan önkényes lakásfoglalók, akik az akciónak a sajtóban bejelentett hírére önként továb- bálltak. Voltak olyanok, akik - bár nem tudhatták előre, hogy mikor is lesz - holmijukat dobozokba csomagolva várták a kilakoltatást. Felpakolták és visszavitték őket a korábbi lakcímükre, ahol régebben családtagként éltek. Minden önkényes lakásfoglalót - zömükben behajthatatlan költséggel - visszavisznek az előző lakcímére, ha lehetséges. Azokkal van leginkább gond, akik korábban albérletben laktak, családosok, s végképp nincs hova költözniük. Ilyenkor az átmeneti szállás az egyetlen megoldás, és a gyermekeket a gyámhatóság veszi gondozásba. Akadtak azonban már cifrább esetek is. Olyan is, amikor a rendőröknek kellett kergetni az eljárás elől megszökni akaró önkényes lakásfoglalót, s olyan is, hogy a kilakoltatásra kötelezett élet elleni fenyegetést hangoztatott. (Hatóság elleni erőszak miatt indult ellene eljárás.) Újratermelődik, mert újratermelődhet A kilakoltatás duplán kényszer: nemcsak azoknak, akik elszenvedik, de azoknak is, akik végrehajtják. Ráadásul a problémának csak hatósági és egyben csak felületi kezelése, bármennyire is drasztikusnak tűnik. A jelenség ugyanis folyton újratermelődik. Vannak visszatérők, s vannak mindig újak, a megüre sedett lakásokat pedig igen lanyha figyelemmel és elégtelen eszközökkel „őrzik”. A bérlakások esetén ez PIK Vállalat feladata lenne. A bezárt és lepecsételt ajtó - feltörése csak szabálysértés - azonban rendszeres ellenőrzés nélkül aligha számít hathatós védelemnek . így azok aztán - ahogy a szólás tartja — az ebek harmincadjára kerülnek. A megüresedett lakásokról csak hetekkel, hónapokkal később kap jelentést a lakáshatóság: hiába, túl messze van a Rákóczi út a Kossuth tértől. Akkor már rendszerint van illegálisan benntartózkodó is a lakásban. A tapasztalatok szerint a lakásfoglalók százezrekre rugó behajthatatlan kárt okoznak a bérleményekben: az ablakkerettől kezdve megrongálnak, illetve eladnak minden, ami csak elmozdítható. A kilakoltatás utána a kár kijavítása megint csak hónapokba telhet, hiszen se pénz, se kapacitás nincs rá. A PIK hovatovább a bérleti díjakat beszedő, s azt jórészt fel is élő vállalattá vált. Dolgozóinak ügybuzgalmán aligha lendítettek a vállalat felszámolására vonatkozó közismert tervek. Szociális probléma - hatósági megoldás Minden bizonnyal olcsóbb lenne a hathatós őrizet, illetve a bérlemény gyors visszakerülése a lakásgazdálkodás körforgásába. Még talán úgy is - s erre van jogszabályi lehetőség - , hogy nem várnák meg a lakás felújítását: az új bérlő vállalná a rendbetétel költségeit, s azt lelakhatná a bérleti díjból. Elvégre egy legálisan lakott lakást aligha lehet önkényesen elfo- galni. Ott még nem tartunk. Ennyi az önkényes lakásfoglalások ügyének azon része, amely hatósági intézedésekkel úgy-ahogy még kezelhető. A rejtőzködő „bádogváros”, a „valahol csak laknia kell mindenkinek” nagyon is összetett szociális problémájára nem lehet hatósági intézkedésekkel megoldást találni. Dunai Imre A szigetvári helytörténetkutatás közkatonája Senki em lehet próféta a saját hazájában - jutott eszembe a bibliai mondás, miközben Szigetvár történelmének egyik legavatottabb helyi ismerőjét, Pálffy Cézárt hallgattam. Neve ugyan ismerősen cseng a szigetváriak fülében: ha a város történetével kapcsolatos esemény van, rendszeresen érik segítségét. Erőfeszítései azonban, hogy a városban a Zrínyi kultusz a 25-30 évvel ezelőttihez hasonlóan felelevenedjék, hogy városszépítő egyesület jöjjön létre, eddig kudarcot vallottak. A szikár, 66 éves, ám a fiatalokat is megszégyenítően lelkes és aktív mester érdeklődése a helytörténetkutatás iránt már 8 éves korában elkezdődött, amikor a Zrínyi Miklós Múzeumot alapító Salamon Béla gyógyszerésznek segédkezett. A gyógyszerésztől hallott a vár országos hírű történetéről. A helytörténetkutatás elkötelezettje azonban akkor lett, amikor a néhány évvel ezelőtt elhúnyt Molnár Imre Szigetvárra került, s az országban Eger után másodikként Szigetváron megalapította a Várbaráti Kört, s tevékenységével, kutatásaival, rendszeres publikációival a várra irányította a figyelmet. A Kör tevékenységének eredményeképpen 1966-ra, az ostrom 400. évfordulójára a Zrínyi-kultusz a háború előttihez hasonlóan kiteljesedett. A várat felújították, az ásatások befejezése után összeállították a múzeum most is látható anyagát. A fotógyűjtemény egy részét és a régi képek reprodukcióit Pálffy Cézár készítette. A múzeumiskolák fotóanyagának - 17 előadásának - a létrejöttében is segédkezett. A vármúzeum, a Helytörténeti Múzeum, a Török Ház, a Zárda utcai Ferences templom őrzi fotóit, reprodukcióit. Több, a város történetével foglalkozó kiadványban szintén szerepelnek felvételei. Helytörténet-kutató társával, az elmúlt évben elhúnyt Kapronczai Józseffel együttműködve készítették el és sokszorosították saját költségen a Bos- nyákok Szigetváron című néprajzi kiadványt. Sok archív fotóanyag van feldolgozatlanul is. Kiadásra vár összeállítása a régi szigetvári képeslapokból. Horthy Miklós testőrtábomokáról, Ig- mándy-Hegyessy Gézáról is gyűjtött anyagot, aki Domolo- san élt és ott is van eltemetve. Majd fél évszázad alatt készített fényképeiből és visszaemlékezéseiből reprodukálható lenne a Kultúrát, művelődést „adógarasok” nélkül Régvolt idők tanúiként be- zárnak-e a kultúrházak, vagy csak békés kocsmákká avanzsálnak? Zöldségek - petrezselyem, sárgarépa, banán - fog- nak-e virítani a kirakatban a könyvek helyén, és becsukják-e a színházakat? Félelmet ébresztő, divatként elharapódzó jövőjóslatok voltak ezek már egy évtizeddel ezelőtt, sőt még korábban is. A kultúrházak, ha némelyikbe be is ké- redzkedett egy-egy ivópult, mégsem zártak be tömegesen. A könyvesboltok is inkább szétaprózódtak és áruikkal tömegesen kiköltözködtek az utcára, a színházak valahogy mégis és mindig túlélték a halálukat. Talán a kevéssé hangsúlyozott optimista végkicsengések egyike ez, ha a „A kultúra a jövő piacgazdaságában” címmel közelmúltban megtartott országos konferenciára gondolok. Arra, hogy egyre többen látnak reklámhordozót a kultúrában, egyre több a vállalkozó, aki - tudatosan vagy kevésbé tudatosan - nevét és pénzét adja a kultúra vállalkozásaihoz is. Ez még akkor is jó, ha ezt a kultúrát - mint dr. Fekete György államtitkár-helyettes utalt rá - törmelékkultúraként kapjuk, s még akkor is ha - mint dr. Har- sányi László elemezte - a kultúra - lényegét tekintve - finan- szírozhatatlan hagyományos piaci eszközökkel. Nem finanszírozható ezen a módon, mert a fogyasztója is sajátos, meghatározott társadalmi réteget képvisel, és azért sem, mert nem kapcsolódik közvetlen létszükségleteinkhez. Ha pedig a kultúra fogalmát a legtágabb értelemben használnánk, belelértve abba étkezési szokásainktól a partnerkapcsolatainkig mindent, akkor ez a tág értelmezés a vizsgált kérdést, a közösségi létmódban, tárgyakban megtestesülő kultúrát, mint sajátos árunak a fogalmát tenné partalanná, értelmezhetetlenné. A kultúra, (mint értékhordozó entitás) - mondta Harsá- nyi László - perszonalizált, azaz személyes képességekhez kötött tevékenység, ahol az egymás közti rivalizálás, a személyek közti verseny gyakorta inkább káros, mintsem megoldást hozó. A kultúra körében - legyen az individuális vagy közösségi jellegű - az állam feladata meghatározni vállalásai körét és olyan elosztási rendszert kialakítani, hogy a „sokféleségek” esélye azonos legyen, és társadalmilag demokratiku- sabban ellenőrzött a jelenlegi alapítványi formánál, amely ilyen módon az éppen uralmon lévő elit érdekeit szolgálja. Ezt erősítette Kirschner Péter, a Magyar Rádió főmunkatársa, amikor arról beszélt, félő, hogy a „civil társadalom” fogalma, gyakori hangoztatása üres divattá silányul. Emlékszik arra, hogy éppen tíz éve itt Pécsett adták a helyi televíziónak zöld utat. A helyi nyilvánosság szerepe pedig letagadhatatlanul fontos lenne mindenütt. A helyzet paradoxona az, hogy a helyi nyilvánosság műhelyeinek kialakítására jelenleg éppen a kritikai visszajelzésre váró önkormányzatoknak volna a legtöbb lehetőségük. Elsők között Rajk László, az Országgyűlés kulturális bizottságának tagja említette előadásában, hogy a kultúrára fordított pénzt ne csak adóalapból lehessen levonni, ahogyan ez már a nyugat-európai országokban régi gyakorlat. A pénzügyi szabályozásba érdemes lenne olyan automatizmusokat ültetni, amelyek az állami tulajdonú gazdaság teljesítőképességét valamimképpen összekötik az értékteremtő kultúra érdekeivel, de akár a szesz- és dohányforgalomból származó bevétel egy hányadát, vagy az idegenforgalom révén érkező pénz egy részét is a kultúrára lehetene (kellene) fordítani intézményesen is. B. R. A latin nyelv reneszánsza A latin nyelv, bár Magyarországon az elmúlt évtizedekben sok helyütt háttérbe került, reneszánszát éli napjainkban. Vannak, akik ezzel nem értenek egyet, mert azt vallják, a klasz- szikus műveltséghez elengedhetetlen latin és ógörög sosem mehet ki a „divatból”. Közismert tény, hogy a latin grammatika segít más nyelvek tanulásában is, arról nem beszélve, a köznyelvünkben használatos szavak egy része is latin eredetű, s a tudományos élet, a különböző tudományágak nyelvezete is kapcsolódik a latinhoz . A JPTE Bölcsészettudományi Karán tavaly óta hódít tért a latin és az ógörög, ugyanis dr. Kárpáti András budapesti oktató jóvoltából mindkét nyelvből indítottak szemináriumot. Sok nyelv- és történelemszakos hallgató érdeklődik e két nyelv iránt, de más szakokról is többen járnak a foglalkozásokra. Dr. Kárpáti András azt mondja, készítettek tervezetet arra nézve is, hogy egyszer, nem is annyira a távoli jövőben, a latint szakként is felvehessék a hallgatók. Ehhez azonban még meg kell szerezniük a különböző fórumok beleegyezését. század eleji Szigetvár. A Zrínyi térről például legalább 30, különböző évekből származó felvételt őriz. A megyei és országos honismereti mozgalommal széles és kiterjedt kapcsolata van. Mindezen tevékenységei ellenére közkatonának mondja magát, akinek több társával együtt célja, hogy fölelevenítse a kultuszt, hogy újra érdemes legyen Szigetvárra jönni a turistának, hogy a város tartalmas programot tudjon adni az idelátogatóknak.- Újból mély hullámvölgyben van a város, és ezt a pénztelenséggel magyarázzák. Ebből a helyzetből előbb-utóbb ki kell keveredni. Sajnos, kevés a közkatona, sok érdeklődő a sértődöttség miatt abbahagyta ezt a munkát. Baj a városban, hogy az elmúlt 40 évben szinte kicsePálffy Cézár rélődött a város lakossága, az ideköltözöttek jó része pedig nem érzi a hely szellemét. Öröm azonban, hogy sok fiatal általáFotó: Läufer László nos és középiskolás érdeklődik a honismereti mozgalom iránt - mondta Pálffy Cézár. Sasvári Mária
