Új Dunántúli Napló, 1993. április (4. évfolyam, 89-117. szám)
1993-04-03 / 91. szám
8 aj Dunántúli napló 1993. április 3., szombat S zületésnapra készül az Alpok-Adria Közösség: immár 15 éves múltra tekint vissza ez a sokszínű együttműködés. A közép-európai tartományok és megyék határokat és társadalmi rendszereket átívelő regionális együttműködése a közös történelem talajából nőtt ki annak idején. A kulturális és idegenforgalmi kapcsolatok nyitották az első kapukat a vasfüggönyön. A születésnapra ugyanakkor egy megváltozott Európában kerül majd sor. A figyelem középpontjába egyre inkább a gazdaság, illetve az ökológiai problémák együttes kezelése kerül. Mai összeállításunk is az MTV Pécsi Stúdiójának azonos című magazinja alapján készült. Szerzőink: Virgilio Boc- cardi (RAI Velence), Békés Sándor (MTV Pécs), Christian Dröse (Bajor TV), Gerhard Eisinger (ORF Niederösterreich), Tito Malaguerra (TV Lugano), Branko Lentic (HTV). Rovatszerkesztő: Békés Sándor. A Lugano-tó. Egy évszázaddal ezelőtt a csempészek paradicsoma volt... Alpok-Duna-Adria Magazin Levelek Júliához „Drága Júlia! Azért írok, hogy elmondjam Neked, mennyire szomorú a szívem. Oly sok hónapja már, hogy nem látom Nicolat. Bár szeretem őt, mégis arra kérlek, büntesd meg szigorúan ezt a fiút, hogy egy kicsit ő is szenvedjen, amiért nem siet szerető karjaim közé ...” „Imádott Júlia! Úgy bízom Rád ezt a szerelmes üzenetet, mint a legdrágább virágot. Ha majd elhervad, tedd be az emlékkönyvedbe, a legkedvesebb emlékeid közé. Bár nem Rómeónak hívnak, hanem csak Valerionak, és már 72 éves vagyok, de még mindig nem szűntem meg szeretni...” „Tizenhat éves, nagyon szomorú lány vagyok, mert az élet ez ideig nem sok örömet tartogatott a számomra. Amikor 13 éves voltam, beleszerettem egy 16 éves fiúba. De a szüleim nem akarták, hogy találkozzunk. Majd amikor a dolgok rendbe jöttek, a fiú váratlanul meghalt egy közúti balesetben ... Azóta megismertem egy másik fiút, aki azt mondja, szeret, de én őt, az elsőt, nem tudom elfelejteni . . .” Ki más is lehetne e levelek címzettje, ez a Júlia, mint Rómeó szerelmese, a szerencsétlen sorsú veronai lány?! A ház, ahol a legenda szerint lakott, valóságos kegyhely. Évente százával érkeznek Júlia címére a levelek, a világ minden részéről. Olyan is van, aki egyenesen Júlia sírjához címezi sorait. De a legtöbb esetben csak ennyi áll a borítékon: Júliának, Veronába. Miért írnak az emberek leveleket Júliának? Talán azért, mert szükségünk van valakire, aki meghallgatja szerelmünk történetét. Van, aki mindezt a pszichoanalitikus ágyán fekve éri el, de lám, van, aki egyenesen Júliának ír levelet. . . A levélírók, persze, aligha remélik, hogy valaha is választ kapnak. Pedig remélhetnék! Veronában van ugyanis egy hivatal, mely gondoskodik arról, hogy egyetlen levél se maradjon válasz nélkül! Az elmúlt évben, például, több mint ezer válaszlevelet adtak postára... Giulia Tamassia látogatásunk alkalmával is éppen egy válaszlevelet fogalmazott.- Egy török fiú a címzett, aki időnként megírja nekünk érzelmi és más jellegű problémáit... De hát mit is lehet az ilyen tartalmú levelekre válaszolni?! A 14-16 éves fiatalok problémáira 20 év körüli fiatalok válaszolnak. De vannak drámaibb, szinte tragikus esetek is. Ilyenkor, természetesen, tapasztalt felnőttek válaszolnak.-Van pszichológusunk is - mondja Giulio Tamassia ő megpróbál segíteni a válság- helyzetben lévő levélírónak. Nagyon sokszor néhány együttérző szó is segít. Például, ha azt írjuk, hogy személyünkben most már eggyel több, igaz barátja van ...- A leveleket Júlia írja alá?- Júlia „titkárnője”, igen, ő ír alá minden levelet. A jósok iskolája Az ember legősibb vágyainak egyike: megismerni a rejtelmes jövőt. Mindegy, kiről van szó: a király és a szolga egyaránt tudni szeretné, mi vár rá. A műveltség és a civilizáció vívmányai nem tették nevetségessé a jósokat. Sőt, mintha új aranykorukat élnék ... Egy pécsi jós, Erdős Csaba, egyenesen jósiskolát nyitott.- Az emberek menekülnek valahova... - mondja eltűnődve. - így aztán eljönnek hozzám. Itt minden négyszemközt történik ... Itt olyan dolgokat is elmondanak az emberek - korra és nemre való tekintet nélkül -, amit addig senkivel sem tudtak megbeszélni, senkinek sem mertek elmondani. Mindez a misztikumtól már távol áll . . . Jósolni, tulajdonképpen mindenből lehet. A mindig is vonzó és divatos csillagok mellett a számok, a betűk, a kártyák is a jövőről mesélnek. No és persze, az emberi test szinte minden részlete! A homlok, a szemek, a kezek, az ujjak, a körmök, sőt még a koponyadudorok is. No, de kikből lesznek jósok? Kik tudják megszólaltatni ezeket a néma jeleket? Erdős Csaba:-Nagyon jó telepatikus képesség kell... És persze, pszichológiai érzékkel is rendelkezni kell. Nagyon tájékozottnak kell lenni az élet minden területén, mert minden ügyfélnek más a problémája... Tudni kell, meg kell érezni és érteni, hogy most miért jött, egészen konkrétan .. . Mert az embereket, általában mindig egy konkrét dolog hozza ide. Az emberek többségét annyi bánat és csalódás éri az életben, pedig többnyire mindig, mindenki jóra számít. . . Tudni kell tehát az embereket felkészíteni a rosszra, ugyanakkor valamilyen kiutat is kell nekik mindig tanácsolni ... A jósok titka valamikor ezer lakattal őrzött titok volt. Erdős Csaba azonban nem tartja meg magának a titkait: Pécsett jósiskolát nyitott. A jósok „profesz- szora” meg van arról győződve, hogy akiben van telentum, az tökéletesen elsajátíthatja a szakmai fortélyokat. íme, két leendő jós!-A tanfolyam híréről újsághirdetésből értesültem. De az érdeklődésemet már korábban felkeltették azok a könyvek, melyeket a kézvonalakról, emberi sorsokról olvastam. Igen, ez keltette fel az érdeklődésemet, ez ösztönzött, hogy az emberek tenyerével közelebbről is megismerkedjem ... És egy másik jósjelölt:- Én négy évvel ezelőtt jöttem rá arra, hogy a tenyerünkbe bele van írva a jövő. Az olyan embereknek, akiket érdekel a jövőjük, én szívesen és szeretettel elmondom azt, és persze azt is, hogy mire vigyázzanak ... Amikor a jósok iskolájában jártunk, éppen a tenyéijóslást oktatták. Tegyünk hát próbát! Vajon milyen jövőről mesél a szerkesztő tenyere?...- Hát, egy kicsit, bizony, túlhajszolt az élete ... Ez a mély lyuk sem sok jót ígér... De azért nyugodjon meg, mert van egy pótéletvonal is! Igen, ez a vonal itt azt jelenti, hogy nem kell annyira félni, hisz vannak még erőtartalékai... Az öregek városa Paula Egger nyugdíjas, de nem az öregek otthonában lakik, és nem is egy bérkaszámyában. A világ legrégibb szociális településén lelt otthonra, az augs- burgi Fuggereiban. 1521-ben egy gazdag fakereskedő família, a Fugger-család, hozta létre a szegények számára ezt a települést. Ez a telep - mely város a városban -, ma jótékony alapítványként működik, és változatlanul a Fugger-család kezében van ... Régen, az alapítás idején, lüktetett az itteni utcákon az élet. Akkoriban, főként, elszegényedett kézművesek családjai találtak itt menedéket a hajléktalanság elől. Ma idős emberek csendes fészke ez a kis városka. Ha Eggemé kinéz az ablakon, csak ritkán lát az utcán gyermekeket. Az a néhány kisgyerek, aki eljön ide, általában a nagymamát vagy a nagypapát látogatja meg. Az idősek itt maguk között vannak. Ennek persze, vannak előnyei is: egyrészt nyugodtan, visszavonultan élhetnek, távol a világ zajától, másrészt azonban örökös hiányérzetük is van, hisz alig kapnak szerepet a fiatalabb nemzedékek életében... A Fuggerei nem nevezhető azonban az öregek otthonának. Az igazgatóság dolgozói mellett itt él a házmester és egy gondozónő is, és ez a biztonság érzését kelti az öregekben. A két-, illetve háromszobás lakások kellemes hangulatot árasztanak. Ezek egyikébe költözött be egy évvel ezelőtt Kari Egger és felesége. Korábban egy bérházban laktak, de állandóan félniük kellett a felmondás lehetősége miatt. A Fuggereiban biztonságban vannak. Es ezt Jakob Fuggemek köszönhetik, az alapítónak, akinek a képmása ma is ott függ mind a 147 lakásnak a falán. A lakók valamennyien önellátóak. Ugyanakkor a szomszédok egymásnak nyújtott segítsége magától értetődik. Az együttélésnek ez a formája megkönnyíti egymás megismerését, a kölcsönös bizalom létrejöttét. Az alapító család - annak idején -, egy rajnai Guldent kért szimbolikus bérleti díj címén. Ennek mai értékét - azaz I Márka 72 pfenniget, ma is be kell fizetni. És - az egyébként kizárólag katolikus vallású -, bérlők még ezen kívül is tartoznak valamivel: az alapítók üdvéért minden nap el kell mondaniuk egy imát... Semmering nehéz napjai ,3écstől alig kétórányi vonatát választja el a harmonikus szépségű, zöld dombok birodalmából kimagasló, egyedülállóan romantikus Semmeringet. . — olvashatjuk abban a prospektusban, melyet a század elején készítettek a kor legdivatosabb kirándulóhelyéről. Hát igen, Semmering a századfordulón élte a virágkorát, és ez a virágzás az Osztrák-Magyar Monarchia széthullásáig tartott. A múlt és a jelen között barangol ma is, aki Semmering utcáit járja. Az építészeti alkotások, a környék egész hangulata, a település nagy napjait idézik. Amikor színes és nyüzsgő volt itt minden, amikor azok jártak ide, aki egyszerűen csak élvezni akarták a nyár frissességét és az idő lassú múlását. Számos híres ember fordult meg akkoriban Semmeringben! így például Károly főherceg, Oskar Kokoschka, Egon Fridell, Peter Altenberg és Adolf Loos. Valamennyien törzsvendégek voltak itt, csakúgy, mint Bécs polgármestre, Karl Lueger. Az összeomlás utáni mélypontot követően a 30-as években következett be a várva-várt fellendülés. 1937-ben összesen 240 ezer ember szállt meg Semmeringben, és ezzel ez a helység lett a hatodik az osztrák idegenforgalmi központok között. Igen, sikerült megelőzni Bad Ischlt és Kitzbühelt is! A II. világháború után azonban ismét a bizonytalanság, a hanyatlás időszaka következett. A szállodák sorra tönkrementek. A Panhans is bezárta kapuit, és csak 1982-ben fogadott újra vendégeket... És azóta a település lakói minden erejüket latba vetik, hogy ismét „lelket leheljenek” Semmeringbe. Az elmúlt években több mint 100 millió schillinget fordítottak az infrastruktúra fejlesztésére. Stájerország és Alsó-Ausztria együttműködésének eredményeképpen létrejött a Síszövetség, és ma már csaknem 30 kilóméternyi, gondosan karbantartott pálya áll a síelők rendelkezésére. A hóágyúk bevetésével hószegény időszakokban is biztosítottak a síelők feltételei. Az elmúlt esztendőben 165 ezer vendéget regisztráltak. Ám a megnövekedett forgalom problémákat is okozott. Zsúfoltak lettek a közlekedési utak, megnövekedtek a környezeti ártalmak. Az Osztrák Szövetségi Vasutak tervei szerint a vasúti forgalmat mélyen a Semmering alá, egy alagútba kell terelni. Még égetőbb gond azonban a közúti alagút megépítése, hisz jelenleg az összes jármű egy szoros tűfokán kénytelen áthaladni. A településen 800 szállodai hely váija a vendégeke, és ez ma már nem elég. A fejlődés megindult, Semmering, végre, elfelejtheti nehéz napjait. Csempész-múzeum Régen, amikor még nagyon is más idők jártak, az egyes államok vámrendelkezései között óriásiak voltak az eltérések. A különböző termékek árai is lényegesen különböztek egymástól, így aztán ezek csempészésével meg lehetett élni. Különösen azokban a térségekben, ahol a határ is labilis volt, mint például a Luganoi tónál, Olaszország és Svájc között... A vízihatár különösen kedvezett a csempészeknek. A csempészet - bármilyen szigorúan is tiltották -, a helyi szokások és tradíciók részévé vált. A csempészek és határőrök végnélküli harca azonban szinte mindig vér nélküli maradt. A sokak számára bocsánatos bűnnek számító csempészetnek még múzeumot is szenteltek, melyet 50 évvel ezelőtt nyitottak meg az egyik, Lugano-tóra néző őrházban. A helyi csempészet történetéhez kapcsolódó tárgyi emlékeket ma is bárki megnézheti. Olyan dokumentumok ezek, amelyek az emberi lelményes- ség kifogyhatatlanságát bizonyítják. A csempészek fantasztikus dolgokat találtak ki a törvény kijátszása érdekében! Egy rejtett kamerával készített felvétel jól bizonyítja, milyen fáradságos munka is volt a cigaretta-csempészet. A mázsá- nyi teher alatt roskadoztak a csempészek. A kockázat is nagy volt, hisz mindkét ország vámőrei éberen őrködtek. De a leleményesség időlegesen segített: a csempészek alagutat vájtak az örökösen szemmel tartott határ alatt . . . Egy hajózási remekművel is megismerkedhetnek a csempész-múzeum látogatói. Egy kicsiny pedállal hajtott „tengeralattjáróval”! Használatához nem kis bátorság kellett, hisz a hajó nem csak kicsiny volt, de meglehetősen kezdetleges is. Am mégis: rengeteg kávét és cigarettát vittek át ezzel a furcsa vizijárművel az egyik országból a másikba. Ma, sajnos, már nem ilyen ártatlanok a csempészethez kapcsolódó tárgyak. Igaz, a határokon átvitt áruk is mások - sokkal drágábbak, sokkal veszélyesebbek. A kábítószerek csempészei csillagászati ösz- szegeket keresnek. De ez már nem a határmenti települések lakóinak „kisegítő” iparába többé, hanem a nagy és gátlástalan nemzetközi szervezetek világot átfogó vállalkozása. Struccfarm Umag. Délidő. Furcsa jármű érkezik. Branko Zomasevic jött haza, aki sokáig élt Dél-Afrikában, és csak nemrégiben tért végleg vissza feleségével, Vickyvel, Horvátországba. Umagban telepedtek le. És innen készülnek meghódítani Európát - méghozzá struccok- kal! Elmondták, Dél-Afrikában a strucc tenyésztése és feldolgozása a harmadik legjelentősebb iparág. A strucc a leghasznosabb háziállatok egyike - 90 százalékban feldolgozható. Húsa kitűnő ízű, koleszterin- szegény, alacsony a zsírtartalma. Amerikában 22-32 dollárt is megadnak kilójáért. Rendkívül értékes a bőre is: egy állatról másfél négyzetméternyit nyúznak le, és e bőt négyzetmétere 500 dollárt ér a világpiacon ... Tolla, kilónként, 500 dollár - egy madár átlagosan fél kiló tollat ad. Körmét dísztárgyak készítésére használják. A strucc kevés takarmánnyal beéri, az is zömmel az olcsó lucernát jelenti. Sertést etetni nyolcszor drágább. A teljesen kifejlődött madár 160 kilogrammot nyom, vágósúlya 100-120 kiló körül mozog. Ezl a súlyt 14 hónap alatt éri el. Madarunk a természetben 50-70 évig él. Sokan talán csodabogárnak tartják Tomasevicéket. De ilyen csodabogarak voltak őseink is, amikor behozták Európába a groteszk pulykát, valamint a kukorica és a krumpli nevű fura növényeket. . . Branko szerint 2-300 strucc- farmra lenne szükség ahhoz, hogy Európában is iparágról beszélhessünk. Ez az üzlei meghódította már az USA-t Izraelt, Ausztráliát és a Távol-Keletet. Tomasevicék most Európái ostromolják. Umag. Ezen a tájon kívánják létrehozni Európa első strucc- farmját
