Új Dunántúli Napló, 1993. április (4. évfolyam, 89-117. szám)
1993-04-14 / 101. szám
1993. április 14., szerda aj Dunántúli napló 9 Beszélgetőpartnerünk: Az Akadémia alelnöke Újfalussy József a zenéről, a szakácsról, aki saját kedvére főz, az ember „kiskertjéről”, és az asztrológiáról Himesházi német lányka viseletével az első kategóriában díjat nyert Wache Margit komlói népművész a Lakitelek és a Tradíció Alapítvány pályázatán. A zsűri értékelése szerint Tradíció védjegy használatára jogosult. A díjat Barsiné Pataki Etelka Budapesten a Gellért szállóban rendezett fogadáson nyújtotta át. Budapest vezet a bűnözésben Székely diákszínjátszók vendégjátéka A Kodály Zoltán Gimnázium vendégeként városunkban szerepel a Csíkszeredái Márton Áron Gimnázium Diákszíntársulata. Az együttes 15 éve alakult, azóta sok erdélyi diákszínjátszó fesztiválon szerepelt sikerrel. Idén a székelyudvarhelyi fesztiválon egyik tagjuk, Kozma Erika a legjobb női alakítás díját kapta. Az együttessel 1992. szeptembere óta Rusz Mónika a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Szín- művészeti Akadémia végzős rendező szakos hallgatója foglalkozik. Rusz Mónika a nemzetközi hírű kolozsvári rendező, Tompa Gábor osztályába jár. A diákok múlt év decemberében részt vettek egy színészi mesterkurzuson, melyet a párizsi Instant Theatre egyik színésze vezetett. Pécsett a csiksomlyói ferencesrendi könyvtárban felfedezett 1751. és 61. között keletkezett misztériumjátékokból adnak elő összeállítást. Az előadások 15-én csütörtökön és 16-án pénteken este fél nyolckor kezdődnek a Kodály Gimnáziumban. (Dobó u. 35-37.). A turnét támogatja az MDF pécsi szervezete és a Kollégium Seraphicum. Staub Ernő Képek Déli szomszédunk tévé-sugárzása begyűrűzik hozzánk is. Néhány évvel ezelőtt több nyugati filmet vetítettek, mint mi, reklámjaik is színesebbek voltak. Mindkettőben utolértük őket.Most odaát, nagyon közel, háború dúl. A szobánkba toluló képek átértékelődnek. Pár éve, ha háború volt valahol a nagyvilágban, arra gondoltunk, hogy mi befejeztük a magunk háborúját, ami a távolban történik, az az ott élők ügye. A kegyetlen háborút folytató ország tv-műsora nem változott, de a tőlük fogható krimik és pornófilmek furcsa, viszolygó felhangot kapnak. A háború, a népirtás, a tömeges erőszak tényei mellett különösen riasztónak, frivolnak tűnnek a krimik „civil-öldöklései” és a pornók látványa, amit a műsor a hazai közönségük szórakoztatására ajánl, otthon és a frontokon. A technika nem ismer határokat, így néha egy tálból fogyasztunk. K. T. A. A Magyar Tudományos Akadémia épületében a szürke bársonyszőnyeg elnyeli a léptek zaját. Áz alelnöki szobában találkozom azzal a tudós profesz- szorral, akinek emberi tisztasága, kivételesen egyenes útja példa lehet mindazok számára, akik olyan szerencsések, hogy ismerhetik őt. Az 1985-ben kiadott világhírű Brockhaus-Rie- man zenei lexikon több mint ötven sort szentel Újfalussy professzornak, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nyugalmazott rektorának, az MTA al- elnökének. Komoly- vagy könnyűzene?- Mi az, ami mostanában lefoglalja az idejét?- Szerencsére nem unatkozom. A megélénkült kulturális és közélet az embert arra kötelezi, hogy nyitottan éljen, sokfelé elmenjen, sok mindenre odafigyeljen. Marad egy kis időm írni is. Szinte egyetemi hallgató koromtól az esztétika kérdéseivel foglalkozom, igyekszem magam távol tartani a művelődéspolitika ingoványos területeitől, méginkább a nagypolitikától. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy a komoly-, vagy a könnyűzenéről kérdeztek, s mint esztétát megpróbáltak egyik, vagy másik oldalra állítani. Mindig azt mondtam: a kettőt nem lehet szétválasztani. Minden társadalomnak olyan a szórakozása, amilyen a kultúrája és fordítva. Persze a legfontosabb kérdés az, hogy miként működnek a közvetítőszervek. Ha például egy szakács a vendéglőjében csak azt főzne, amit ő szeret enni, biztosan becsukhatja a boltját. A terjesztés apparátusában ma olyan szakácsokkal vagyunk tele, akik azt a színvonalat hajlandók csak terjeszteni, ami nekik fontos és amit ők jónak látnak.- Van remény arra, hogy ez a helyzet megváltozzon?- Az egyetlen remény a nevelés. Ha sikerül megváltoztatni azt a nézetet, hogy „a kultúra szükséges rossz”, ami csak emészti a költségvetési pénzeket. Ha sikerülne megértetni - ahogyan Japánban, Tajvanon már megtették -, hogy nincs gazdasági felemelkedés mindaddig, amíg a kulturális színvonal nem emelkedik. Én minden társadalmi rendszert, kormányt csak ezen a mérlegen tudok megítélni: felismeri-e ezt a tényt, vagy sem? Mert ha nem ismeri fel, akkor csak önmagát csapja be, vezeti félre. Ezernyi példa igazolja, hogy azokban az országokban, ahol a gazdasági visszaesés jelei láttán gyorsan megemelték a kulturális kiadásokat, néhány év múlva a gazdaságban térültek meg a többletkiadások. Nem igaz, hogy előbb a gazdasági alapokba kell pénzt ölni, csak azután következik a kultúra.-Mit tehet mindezért az Akadémia vezetése? Egy kis belső kert-Tudja, ez egy ördögi kör. Mi elmondjuk a magunk véleményét, sokszor meg sem hallgatják, aztán általában nem történik semmi...-A sok nehézség ellenére derű sugárzik Önből. Nem szo- morítják el a közélet viharai?- Szerencsére ki tudok zárni magamból minden olyasmit, ami zavarná a közérzetemet. Szeretem azt csinálni, amivel foglalkozom, igyekszem megteremteni magamnak azt a kis „belső kertet”, amit már Voltaire is fontosnak hitt. Ez az az állapot, amit Kodály és Szabolcsi Bence olyan tűznek nevezett, aminek nem szabad kialudnia. De folytathatnám Lukács Györggyel is, aki manapság nem túl népszerű. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert nem olvassák, csak ítélkeznek felette. Egyszer úgy fogalmazott: vannak olyan pillanatok, amikor a humánumot az egyedi particula- ritásnak a körébe kell visszamenteni. Valahogy ilyen időket élünk most. Ezt korábban egy bibliai frazeológiával úgy mondtuk: „a kisdedet Egyiptomba kell menekíteni...”-Hol van az Ön személyes „kiskertje”?-Az én „kiskertem” itt van Budapesten. A sok szép hangversenyen, a tehetséges fiatal zenészek körében, akik együtt és önmaguknak is szívesen muzsikálnak. Adyval szólva: „az élet szent okokból élni akar”. A család is egy olyan „kiskert” a számomra, ami rengeteg örömet ad. Meg a sport, a mozgás is egy másik. Fiatal koromban szerettem úszni, vívni, íjászni, célbalőni, gyalogolni. Az úszás, a kirándulás a mai napig megmaradt az életemben. Társadalmi közvetítéssel-Az asztrológia szerint Ön Vízöntő. Hisz a csillagjegyek- ben?-Nem nagyon. Össze szoktam hasonlítani a különféle asztrológiai jóslatokat és jókat derülök az ellentmondásaikon.- Szóval az ember életét nem a csillagok határozzák meg ...- Talán a csillagok is, de nem szabad nekik a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonítani. Az esztétikai szemléletemnek egyik alapja a természeti meghatározottság, ám a természeti környezet impulzusai a társadalmi közvetítéssel, a társadalom szűrőjén, mint katalizátoron át érvényesülnek. És csak ilyen formában és csak ilyen módon érvényesülnek! Ha ezt az ember nem így érti, akkor olyan természeti determinizmusba menekül, ami azután a teljes etikátlanságba vezethet. Felszabadít a felelősségtudat elől, fatalizmushoz vezet, aminek borzasztó következményei lehetnek. Ezért csak a csillagokban nem hiszek. Engem a debreceni református gimnáziumban neveltek, ott tanultam meg Mélius Juhász Péter egykori református püspök szavait: „Az Úristen pedig mindennek megtartója, nem pedig cinkostársa. ” László Zsuzsa Százezer lakosra számítva az elmúlt évben a legtöbb bűncselekményt Borsodban, Hajdú-Biharban és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében követték el. Az Országos Rendőrkapitányság adatait elemezve a lé- lekszámhoz viszonyítva a legkevésbé „fertőzött” három megye: Tolna, Nógrád és Vas. A közigazgatási határokat alapul véve, az összes ismertté vált bűncselekmény (447 222) közül százalékosan a legtöbbet Budapesten (29,7%), Pest (9,9%), Hajdú-Bihar (6,7%), Borsod (5,9%), Bács (4,7%) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (4,4%) megyében követték el, a többi 14 megyében történt a maradék 38,5 százalék. Borsodban 16 500 bűnűgy jutott a rendőrség tudomására, 12 százalékkal kevesebb, mint 1991-ben. Hasonlóan jelentős csökkenés tapasztalható Fejér és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az „élbolyba” tartozó Hajdú-Biharban, 1991-hez viszonyítva, csaknem 130 százalékkal, Csongrádban és Pest megyében pedig több mint 110 százalékkal emelkedett a törvénysértő cselekedetek száma. A nyomozók eredményességi ranglistáját a Tolna, a Vas, a Nógrád és a Bács megyeiek vezetik. Ebben az összehasonlításban a fővárosi, a komáromi, illetve Somogy megyei felügyelők a sereghajtók. Ót esztendővel ezelőtt is a Tolnában dolgozók bizonyultak a legeredményesebbnek, akkor a második és harmadik helyen Csongrád illetve Zala megye végzett, tavaly a 16., illetve 7. helyet sikerült megszerezniők. Érdekes az ismeretlen tettes felderítését mutató sorrend: öt esztendeje vezetik ezt a listát a tolnai nyomozók. Ebben a versenyben az ezüst érmet a Pest-, míg a bronzot a Bács megyeiek érdemelték ki. A sereghajtók Komárom, Budapest és Hajdú-Bihar rendőrei. Id. Csethe Istvánná Fotó: Hári C. Péter Egy idős tanárnő a múltat idézi Csethe Istvánná Radnóti Miklóssal vizsgázott Horger Antal professzornál A legérdekesebb dolgok majdnem mindig véletlenül derülnek ki az emberről. Csethe Istvánná Erzsi nénivel is valami egészen más ügyben beszéltünk telefonon, amikor elhangzott Radnóti Miklós neve. Igen, a Miki, mondja, együtt jártunk Szegeden egyetemre, s együtt vizsgáztunk a félelmetes Horger Antalnál, akinek olyan szép emléket állított Születésnapomra c. versében a szintén szegedi diák, József Attila. Elhatároztam hát, hogy felkeresem az éveket tekintve tán idős, azonban fizikailag, szellemileg rendkívül friss és eleven tanárnőt.-Az egész történethez hozzátartozik, hogy én mindenáron orvos szerettem volna lenni - kezdi a mesélést Csethe Istvánná -, de a Jóisten megóvott tőle. Szüleim azzal küldtek a szegedi bölcsészkarra, hogy becsületszavukat adták, nem kell sohase tanítsak, csak a diplomát szerezzem meg. Magyar-német szakra iratkoztam be, és szerencsémre nagyon jó társaság verbuválódott össze. Ám ez annak is köszönhető volt, hogy én rendkívül csinos lány voltam, s a fél egyetem nekem csapta a szelet. De ennél fontosabb volt az, hogy olyan professzorral kerültem először kapcsolatba, mint Sík Sándor, és az ő fullajtára, Ortutay Gyula. Naív kis gólyaként heti 76 órát vettem fel az indexembe. Tudja, mint jelent az? Ennyi órát fizikailag képtelenség végighallgatni. Sík rendkívül megnyerő ember volt, ősz hajjal, kék szemmel, piros arccal, valósággal lenyűgözött. Aztán ő kijelölte, hogy milyen órákra járjak, mert mint kiderült, Ortutay csak a bolondját járatta velem, mikor annyi órát felvetetett. így, rajtuk keresztül kerültem be abba a közösségbe, ami állott Tolnai Gáborból, Baráti Dezsőből, Tömöri Violából, Radnóti Miklósból. A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának is a tagjai voltunk, s akkor azt nem is sejtettük, hogy rendőri megfigyelés alatt álltunk, figyelték kissé gyanús tevékenységünket. Ugyanis falujárók voltunk, maga Sík is jött velünk majdnem mindenüvé. Ami a legnagyobb gond volt, hogy be kellett iratkoznom Horger Antalhoz is*ez kötelező volt. Rettenetesen rossz híre járta, akkor került ki nem sokkal előttünk József Attila is a kezei közül, de őróla azt mondták, hogy egy hóbortos alak volt, nem egészen normális. Úgyhogy József Attila esete nem is nagyon érdekelt minket. Horgerhez el kellett járni, mert mindenkit számon tartott. Ha valaki nem jelent meg, közölte, hogy megvárjuk az illetőt, mert zavarta az üresen maradt szék, nem tudott úgy előadást tartani. Ráadásul kora reggel tartotta az órákat úgy, hogy nem is igazi előadás volt az, hanem a jegyzeteit olvasta fel. De még ennél is nagyobb bajt jelentett, hogy szinte szó szerint megkövetelte az elhangzott jegyzetek visszaadását a vizsgán. Radnóti persze, idősebb volt nálam, de az is igaz, hogy ő nem rögtön gimnázium után került Szegedre, mert éppen örökölt, s Morvaországba küldték a rokonai, hogy kitanulja a posztós-szakmát, és ott töltött némi 'időt. Mindegy, a lényeg az, hogy hozzánk végülis azért került, mert Horger az előző vizsgán kirúgta. De nem igaz az, hogy azért vágta ki, mert költő volt. Miklós egyszerűen kifogott egy rossz napot, mindkettőjüknek rossz napja volt. így kerültünk mi össze, a következő évi vizsgára készülendő. Mindig kérdik, milyen volt Radnóti a mindennapokban? Hát olyan, mint mi magunk, egyszerű egyetemi hallgató. Tudtuk, hogy verseket ír, de őszintén megmondom, ez nem nagyon volt beszédtéma. Hogy milyen nagy költő, az számomra csak akkor derült ki, mikor a háború végén megtudtam, hogy meghalt, s elolvashattam az utolsó verseit. Szegeden leginkább együtt tanultunk, mondtuk fel egymásnak az anyagot. Mígnem egy szép napon Sík Sándor mindkettőnket hivatott, loholtunk a kollégiumból, én jobbról, ő balról, mert akkor még külön laktak a lányok és fiúk. Ahol összefutott a két utca, ott találkoztunk. Sík Sándor bezárt minket az irodájába, nehogy megszökjünk, s közölte velünk, hogy most pedig levizsgázunk Horgernál. Akkor már nem volt menekvés, de szerencsére át is mentünk mind a ketten. Mint tudjuk, a zsidótörvények miatt Radnóti sose kapott tanári állást, de én minden hajdani fogadalmam ellenére azután évtizedekig tanítottam. Méhes Károly
