Új Dunántúli Napló, 1993. április (4. évfolyam, 89-117. szám)
1993-04-09 / 97. szám
\ 1 Minden pénteken 1993. április 12- április 18. Göncz Árpád fogadta Iván Gasparovicot-Korrekt viszonyra, jóbaráti kapcsolatokra törekszünk Szlovákiával, mert az együttműködésünknek nincs alternatívája - mondta Göncz Árpád, amikor csütörtökön találkozott a Szlovák Nemzeti Tanács küldöttségével. Utalt arra: európai integrációs törekvésünkből következik, hogy régiónkban is a határok átjárhatóságát és lebontását szorgalmazzuk. A bősi kérdés kapcsán Göncz Árpád kifejtette: komoly eredménynek tartja, hogy aláírták a megállapodást a közös hágai alávetési eljárásról. Reményét fejezte ki, hogy ezáltal a bősi kérdés a megoldás útjára került. Ivan Gasparovic, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke szintén azt hangsúlyozta, hogy a megállapodás hozzájárul az országaink közötti feszültségek oldásához. Segítség Pörbölynek A pörbölyi faluházában 3 tantermes általános iskolát is kialakítanak. A pécsi Makro- ber Kft. a gyermektragédia áldozatainak adózva ingyen vállalta az építkezés lebonyolítását és műszaki ellenőrzését. A tervek szerint a kisdiákok a szeptemberi tanévkezdésre már birtokukba is vehetik a létesítményt, s nem kell nap mint nap kilométereket utazniuk. Zeneház a Kodály- gimnáziumból A Bartók Rádió népszerű „Zeneház” sorozatában szombaton, 16 órakor a pécsi Kodály Zoltán Gimnázium két kórusa szerepel. Az est házigazdája Kertész Attila karnagy, aki vendégeket is hívott a műsorba. Bánky József zongoraművészt, Erdélyi Zoltán hegedűművészt és diákokat a Művészeti Szak- középiskolából, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Pécsi Tagozatáról, a Zeneiskolából. Nem lesz újabb rendszámcsere (11. oldal) KÖZÉLETI NAPILAP UJ Dunántúlt napló IV. évfolyam, 97. szám 1993. április 9., péntek Ára: 13,80 Ft Döntöttek a kertvárosi laktanyáról Pécs Önkormányzatának Közgyűlése nyílt alapítványt hoz létre a város 1956-os emlékművének felállítására EK-megfigyelők a pécsi határőrlaktanyában Fotó: Löfller Magyarország békés és stabil sziget Mit mond az EK Megfigyelő Missziójának zágrábi katonai főparancsnoka? Igazán lenyűgöző lendülettel teljesítette tegnapi ülésére vállalt munkáját Pécs Közgyűlése: 33 napirendi pontot tárgyaltak meg a képviselők dr. Krippl Zoltán polgármester elnökletével. Szinte ünnep előtti nagytakarítás jelegű volt ez a buzgalom: számos saját működési körét érintő vagy hosszabb-rövi- debb idő óta húzódó egyedi ügyről, kérelemről is most döntött a testület. Akadtak azonban nagyobb horderejű témák is, A helybeli és területi munkaügyi szervezetek, érdekképviseletek és önkormányzatok közti együttműködés az alapja a munkanélküliség kezelésének -jelentette ki tegnap dr. Kuru- csai Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés alelnöke, az általuk szervezett területi foglalkozás- politikai konferencia megnyitóján. A harkányi Dráva Hotelben sorra került rendezvényen Baranya megye munkaügyi szakemberei és önkormányzati képviselői mellett két, a témakörben sokszor felszólaló SZDSZ-es országgyűlési képviEz évben valamennyi, ötven főnél többet foglalkoztató vállalatnál és hivatalban üzemi (közalkalmazotti) tanácsot kell választani. Az üzemi tanácsok létszámtól függően 3-13 tagból állnak. A tagokat valamennyi munkavállaló személyesen választhatja, munkatársai közül. Az üzemi tanácsok döntenek az adott vállalat jóléti alapjának felhasználásáról. annak ellenére, hogy most nem alkottak rendeletet. A jelentős témák közül is kiemelkedik, hogy második nekifutásra - legutóbb ez határozat- képtelenség miatt nem sikerült - a közgyűlés egyhangúlag elfogadta kertvárosi volt Bajcsy-Zsilinszky laktanya tulajdonjogi rendezésére, közös hasznosítására vonatkozó belügyminisztériumi javaslatot. Az elfogadott ajánlat értelmében az ingatlan területének selő, Kóródi Mária és Büki Dorottya is részt vett. Csökkent a regisztrált munkanélküliek száma márciusban hazánkban. Nincs okunk örülni, mert ez annak köszönhető, hogy a szociális támogatások időtartamát lerövidítették, s most érződik a hatása - fejtette ki előadásában dr. Rózsa József, az Országos Munkaügyi Központ főtanácsosa. Ugyanakkor idén közel 100 ezer pályakezdő - minden második közülük - számíthat arra, hogy nem tud majd elhelyezkedni. (Folytatás a 2. oldalon) Egyre több konferenciát szerveznek manapság a szak- szervezetek, hogy megismertessék az üzemi tanácsok fontosságát. Tegnap a pécsi Pannónia Szállóban szervezett felkészülési fórumon előadást tartott dr. Sándor László, a Magyar Szak- szervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnökhelyettese is. (Folytatás az 5, oldalon) kisebb, de javarészt beépített hányada változatlanul a Belügyminisztérium kezelésében és használatában marad: az épületekben rendőrállomást, bűnügyi mikrocentrumot kíván működtetni, továbbá határőr akciószázad elhelyezésére és menekültügyi célokra veszi igénybe az épületeket. Az ingatlan nagyobb részének tulajdonjogát vizsont átruházza a Pécsi Önkormányzatra, azzal, hogy a (Folytatás a 2. oldalon) Import-tilalom a közös piaci termékekre A magyar kormány azonnali hatállyal teljes import-tilalmat rendelt el az Európai Közösség országaiból és Ausztriából származó marha, sertés, juh, kecske élőállatokra, azok húsára, valamint azok tejére és tejkészítményeire. A kormány a Közös Piac országaiból származó élőállatok tranzitszállítását sem engedélyezi - jelentette be Juhász Judit a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. A kabinet azután hozta meg döntését, hogy megütközéssel értesült az Európai Gazdasági Közösségek Bizottsága szerdai ülésén azonnali hatállyal elrendelt beviteli tilalomról, amelynek indoka az Olaszországban február végén megállapított fertőző száj- és körömfájás.- Az EK szerdai intézkedése Magyarország számára rendkívül sérelmes, mert hazánk területén - a Közös 'Piac állatorvosai által is igazoltan - semmiféle járványos állatbetegség nincsen - hangsúlyozta a szóvivő. A Rambo filmekből közismert bivalyerős amerikai helikoptert, a Hitey Cobrá-t úgy tette le a vezetője a pécsi Athi- nay utcai határőrlaktanya fákkal övezett kézilabdapályájára, mintha már ezerszer gyakorolta volna. A bravúr érthető: Chrtis K. Ford ezredest, az Európai Közösség Katonai Megfigyelő Missziójának zágrábi főparancsnokát, - operációs vezetőjét - és kíséretét nem bízzák kezdő pilótára. A gép hófehér, orrán és farkán rikító narancssárga festés, s oldalán az EK felségjele mellett az ordító felirat: EC Monitor, Monitor Mission. Ez jár a volt Jugoszlávia háborús övezeteibe, ez jár a misszió megfigyelő állomásai között. (A parancsnok Szegedről érkezett Pécsre: a szegedi EK misszió is az ő vezetése alá tartozik.) Mint megtudtuk, útjukra a magyar kormány meghívására került sor. Azért, hogy nézzeBaranya megye is szerepel annak a hét megyének a sorában, amelyeket pályázatra hívott a Népjóléti Minisztérium. Ennek keretében a szociális törvényben megfogalmazott alapellátások infrastruktúrájának megteremtésre lehet pályázni összesen 300 millió forintért. Egy-egy pályázattal maximum 5 millió forintot nek körül, és saját szemükkel lássák itt a határmenti régiókban, hogy hazánk a déli konfliktustól távol tartja magát, pártatlanságát megőrzi. E program során érkeztek a magas rangú katonatisztek többek között a Pécsi Határőr Igazgatósághoz, ahol a vendégek Zágrábba történő visszautazása előtt Chris K. Ford colonel nyilatkozott lapunknak. Pergő szóval, mint a katona, és jól megfontolva minden szót, mint a diplomata.- Ezredes Úr! Mit tapasztalt magyarországi útja során?-Az a benyomásom, hogy Magyarország satbil és békés sziget itt Közép-Európában, s abban érdekelt, hogy továbbra is stabil és független maradjon. A mi feladatunk, hogy segítsük önöket ebben. Garancia erre az, hogy az EK Megfigyelő Misz- szió pártatlan, semleges, s a régió békéjének megteremtésén munkálkodik. (Folytatás a 2. oldalon.) lehet nyerni, de a tervezett beruházás ötven százalékát a pályázónak kell állnia. További 60 millió forintot a krízishelyzetek megoldását célzó feladatokra különített el a minisztérium, amit szintén pályázat útján osztanak szét az érintettek között. A pályázatok beadásának határideje április 30! Dolgozunk, hogy legyen kenyér o. »Man Munkaügyi Konferencia Harkányban Alapítvány csődbejutott vállalkozások segítésére Üzemi tanácsok választása Baranyát is meghívták a pályázatra Tánc és tojáshímzés 400 gyermek látványos bemutatója Csípős áprilisi szél és gyönyörű, éles napsütés fogadta mindazokat, akik tegnap délelőtt Pécsett a Széchenyi térre látogattak, hogy megtekintsék az országos húsvéti tojáshímző bemutatót és vásárt. A hosszú- hetényi, bátai, kőszegszerdahelyi, magyaregregyi és székesfehérvári, népviseletbe öltözött pingáló asszonyok és lányok tarka hímestojásain kívül kínáltak még fajátékokat, méhviasz-gyertyákat, mézesbábokat, zengővárkonyi kézi szőtteseket, kárászi köcsögöket, csuprokat, finoman megmunkált fatálakat és virágokat is. Az igazi látványosság azonban 11 órakor kezdődött, amikor 400 baranyai, hófehérbe öltöztetett kisiskolás népi gyermekjátékokat mutatott be. Az abaligeti, szentlőrinci, szigetvári, kémesi, mohácsi és hét pécsi iskola, valamint a Szivárvány Gyermekház tánccsoportja már február óta gyakorolta az iskolákban a Baranya Megyei Művelődési Központ által szervezett, és a Gyermek Néptáncoktatók Klubjában ko- reografált és előkészített táncokat/ amelyeket most először mutattak be így együtt a szépszámú közönség előtt. Ezt követően a Színház- és a Jókai téren különböző tánccsoportok bemutatókat tartottak, majd délben megismételték a teljes műsort. A gyönyörű előadásnak egy szépséghibája volt csupán: a tilalom ellenére a dzsámi előtt parkoló autók zavarták a produkciót és rontották a látványt. Cs. L. Táncoló gyerekek Pécsett, a Széchenyi téren Pécsi fodrászok Chemnitzben A Pécsi Ipartestület Fodrász Szakosztályának képviselői a németországi Chemnitzben jártak az ottani fodrászok meghívására. A pécsiek már régóta foglalkoztak a gondolattal, hogy felújítják a 70-es években jól működő szakmai kapcsolataikat német kollégáikkal. A pécsi fodrászversenyen - az elmúlt év őszén - a chemnitziek is részt vettek. A mostani találkozás alkalmával a baranyai iparosok meglátogatták a chemnitzi fodrászok házát, több fodrász-szalont, valamint tárgyalásokat folytattak az együttműködés lehetőségeiről. Ezen kívül találkoztak a damstadti Wella-cég vezető képviselőjével is.