Új Dunántúli Napló, 1993. április (4. évfolyam, 89-117. szám)

1993-04-01 / 89. szám

1993. április 1., csütörtök üj Dunántúli napló 11 Bántó! Figyelem a televízió 2. prog­ramjában kedd délutánonként jelentkező „Korforduló” című, a nyugdíjasoknak szánt három­negyedórás műsort, és mindig elfut a méreg, amikor az úgyne­vezett telefonos játékra kerül sor. Tudom, a tévévetélkedők hi­hetetlen mértékben leértékelőd­tek, úgyszólván semmiért lehet jelentékeny ajándékhoz jutni, s a jóindulatú játékvezetők sok­szor a nem tudást is tudássá magasztosítják, csakhogy elvi- hesse a nyereményt a játékos. De az, ami a Korfordulóban történik, az túlmegy mindenen. Elnézem a szeretetre méltó Ker­tész Zsuzsát, ahogy hétről-hétre felvezeti a telefonos rejt- vényt:mintha csupa szenilis vén bolond - már elnézést! - ülne a készülékek előtt, akiknek a szá­jukba kell rágni mindent, kü­lönben csúfos kudarcot vallana az egész vetélkedősdi. Legutóbb is csak éppen hogy ki nem mondta, hogy a varázs­fuvolából a Papagenót kell kita­lálni :két, majdnem egyforma nevű szereplő egyikéről van szó - hallhattuk -, akiknek a neve csak az utolsó betűben tér el (még hozzá tehette volna, hogy P—vei kezdődnek a nevek, s a- val végződik az egyik, o-val a másik.) S amikor jelentkezik az első megfejtő, akkora az ováció, mintha mondjuk a keresztrejt­vényekben unos-untalan idéz­getett Gotovac opera valame­lyik áriája lett volna a felad­vány. Aki kitalálta, hogy a vetél­kedő nyugdíjas résztvevőivel így kell (el)bánni, az nyilván nem is sejti, hogy ezek a mai „szenilis” öregek fiatalabb éve­ikben világsztárokkal (Tito Gobbi, Mario del Monaco, stb.) filmre vitt remek operákon (Ri- goletto, Traviata, Trubadúr, Szerelmi bájital, Lammermoori Lucia, Aida, stb.) „nevelked­tek”, akiket ezek az élmények egyéb irányú tájékozódásra is késztettek, s mindezt - röstellni való kimondani, de így van - 65-75 éves korukra sem felejtet­ték el. Jó volna száműzni a Korfor­dulóból (is) ezt a bántóan leke­zelő stílust és a nyugdíjas álta­lában teljes értékű, szellemi ere­jének a birtokában lévő ember­ként elfogadni. H. I. Megrendelhető a Diabetes A cukorbetegeknek szóló, kéthavonta megjelenő Diabetes című újság, amely eddig térítés nélkül, a szakrendeléseken ke­resztül jutott el az érintettekhez, ezentúl megrendelhető. A tízezer példányban megje­lenő lap népszerű a cukorbete­gek között, mivel számos olyan információt találnak benne, amely segíti a mindennapjaikat: például diétás recepteket, a he­lyes életmóddal kapcsolatos ta­nácsokat, alapvető elméleti tud­nivalókat. Aki azt szeretné, hogy rend­szeresen a lakására kapja az új­ságot, az alábbi címre írhat: 2310 Szigetszentmiklós, Szegfű u. 19. Diabetes Alapítvány. Még egyszer a nyugdíjemelésről « A különbség egy kiló kenyér ára Érthető izgalommal vártam a postást március 17-én: vajon a hosszú herce-hurca után meny­nyi emeléssel „tisztel meg” a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság? Hát volt is meglepetés! Ugyanis az ígért 10 százalék fillérre megegyezett a februári szelvényen lévő összeg 10 szá­zalékával. Mondom: biztos tévedtek. Mindenesetre kiszámoltam, mennyit is kell majd visszafi­zetnem, ha rájönnek a téve­désre. Úgy számoltam, ahogy olyan nagy meggyőző erővel tartott matematikaórát a Parla­mentben Kátay doktor úr, s ahogy az ÚDN cikkírója is jó­indulatúan megmagyarázta. Vagyis az előző évi teljes nyugdíj osztva 12-vel, s ennek a 10 százaléka. Hajói értettem a ködös magyarázatokat és va­lóban így van, a tévedés ja­vamra 57 forint, vagyis egy kiló jobb minőségű kenyér, vagy alig két liter tej, vagy 6-7 deka szalámi ára. Utóbb aztán megnyugodtam, hogy még sincs tévedés (megírta az új­ság!), nem kell visszafizetnem semmit, minthogy a kifizetés helyes volt, a tíz százalékot az utolsó havi kifizetés alapján számították. De hát akkor mi szükség volt a közel hárommil­lió nyugdíjas logikus észjárását megzavaró homályos magyará­zatokra Kátay doktor úr részé­ről az Országgyűlésben? Csak egyetlen okát tudom ennek elképzelni. Éspedig azt, hogy ha a logikátlan módszer marad, akkor talán csak április­ban lett volna valami az emelt összegű nyugdíjak kifizetésé­ből. Viszont ha érvényesek a kormánypárti magyarázatok (és miért ne lennének azok?), ak­kor tarthatunk tőle, hogy ezzel korántsem zárult le az idei eme­lés első részletének az ügye, minthogy hátravan még a má­sodik, a 4 százalékos részlet, amivel kapcsolatban a nyáron további vitákra számíthatunk. A 14 százalék kapcsán máris elhangzott több oldalról: vizs­gálja meg a kormány, hogyan lehet a most leszavazott 16 szá­zalékból valóságot fabrikálni. S most attól tartok, hogy a szep­temberi „emeléssel” egyidejű­leg korrigálják a mostani „té­vedést” és visszaveszik az ad­dig már hat kilóra gyarapodó kenyér árát. Ha mégsem ten­nék, azért a 4 százalékban sem telhet sok örömünk, hiszen az is csak a felkent számmisztiku­sok magyarázkodása szerint 4 százalék. Azaz a mostanival együtt 14 százalék. Mert a nyugdíjasok szerte az országban rájöttek arra, hogy az emelés százalé­kának a megosztása csak arra jó, hogy a százalék is megma­radjon (10+4 mindenképp 14), s hogy tekintélyes összeget is meg lehessen spórolni. (A szá­zalék megosztásában eleve benne van annak a biztosítéka, hogy az éves átlagban mégsem 14 százalék legyen a 14, hanem - ahogy az élelmes nyugdíja­sok erre igen hamar rájöttek - csak 9,8.) Azt mindenesetre tudjuk már, hogy a mostani kormány áttért a márciustól februárig tartó nyugdíjévre, s ezáltal 1993-ban megtakarított kéthavi emelést, hála annak, aki kitalálta a szépen hangzó, de a nyugdíjasnak csak ráfize­tést jelentő un. áthúzódó hatást. Hársfai István Tisztújítás a Baranya Megyei Kamarában Módosították az alapszabályt Új helyen az Arany Pajzs Segítő Szolgálat Napi néhány forint megtakarítás Az időseknek, mozgássérülteknek ingyen házhoz viszik a megrendelt árut Gazdag választékkal várja vevőit a kis bolt Fotó: Läufer László Néhány héttel ezelőtt új helyre költözött a pécsi Arany Pajzs Segítő Szolgálat. A Zsu­zsanna utcai alagsorból a Viktó­ria u. 5. szám alatt találják mindazok, akik hozzá szoktak, ahhoz hogy ebben az üzletben nem csak olcsóbban lehet min­dent vásárolni, hanem a nehe­zen járó idős, illetve a mozgás- sérült embereknek ingyen ház­hoz szállítják a nagyobb tétele­ket. A szolgálat két évvel ezelőtt kezdte tevékenységét, akkor még más néven. Arra gondol­tak, hogy a kispénzű, több- gyermekes családoknak, illetve nyugdíjasoknak segítenek az­zal, hogy elsősorban olyan ter­mékeket árulnak, amelyek ki­mérve lényegesen olcsóbbak, mint díszes csomagolásban. Kezdve az étolajtól, az öblítő­kig. Ezzel párhuzamosan igye­keztek más, olcsóbb áruhoz is hozzájutni, s olyan áron tovább adni, ami legalább nyolc-tíz fo­rinttal biztosan kevesebbet je­lent, mint a bolti árak általában.- Gyorsan kialakult a törzs- vásárlóink köre - mondja Heré­nyi Klára, a szolgálat vezetője, aki egyben pedagógus és lel­kész. -Azok járnak hozzánk, akiknek napi pár forint megta­karítás is sokat számít. Igyek­szünk folyamatosan az igénye­ikhez alakítani a kínálatot, így például nálunk a kenyér és a péksütemény is 10-15 százalék­kal olcsóbb, mint másutt.-Azt is az igények alakítot­ták, hogy több embernek rend­szeresen házhoz visszük a meg­rendelt áruféleséget. Kezdetben csak néhány olyan magányos idős és mozgássérült embernek tettük meg ezt, akiket ismertünk, de terjedt ennek a híre, s egyre többen kérik ezt a segítséget tő­lünk. Megteszik, még akkor is, ha egy-két alkalommal vissza is élnek néhányan ezzel a szolgál­tatással. Volt rá példa ugyanis, hogy a harmadik emeletre díj­mentesen felcipelt árut huszon­éves fiatalember, mint kiderült, az ott lakó unoka vette át. Az is a „szolgáltatásaik” közé tartozik, hogy megírnak külön­böző kérelmeket, meghozzák a felírt gyógyszereket, s kitettek egy faliújságot is az üzlet bejá­rata mellé: mindenki felírhatja mit szeretne eladni, venni, cse­rélni. Ruha és egyéb adomá­nyok közvetítésével,továbbítá­sával is foglalkoznak. Miután a városi önkormány­zat által biztosított szociális utalványokat is beváltják, nagy szükségük volt új, nagyobb he­lyiségre. Ezért jött kapóra a Viktória u. 5. szám alatti épület fogadószintjének két helyisége, amely összesen 36 négyzetmé­ter alapterületű. Az egyiket üz­letnek, a másikat raktárnak használják. így vált lehetővé, hogy több hűtőt beszerezve, el­helyezve, szélesítsék az áruvá­lasztékot, nagyobb lehetőséget kínálva azoknak, akik az utal­ványokat élelmiszerek vásárlá­sára kapják. Az Arany Pajzs Segítő Szol­gálat üzlete a hét minden napján nyitva tart. Hétközben reggel fél héttől este hétig, szombaton fél héttől este hatig, vasárnap pedig fél héttől délig, és két órá­tól este hatig. T. É. A Nyugdíjasok Baranya Megyei Kamarája március végi ülésén módosította az alapsza­bályt és ennek megfelelően megválasztotta a tisztségviselő­ket. Elnökké Bojtpr Lászlót, el­nökhelyettessé Ács Lászlót, tit­kárrá Toller Lászlónét válasz­tották.'Tagja a vezetőségnek a szervezési, a jogi, a közgazda- sági, a szociális és a mezőgaz­dasági bizottság elnöke, illetve titkára. Májustól megszűnnek, il­letve más formában működ­nek a gyógyüdülők, szanató­riumok. Legalábbis ez a hír járja azok között a nyugdíja­sok között, akik még ezekben a napokban is valamelyik volt szakszervezeti gyógyüdülőben pihennek. Az ettől való - alaptalan, vagy jogos ? - félelmeket tol­mácsolta a közelmúltban dr. Suiján László miniszternek írt levelében Bojtor László, a Nyugdíjasok Baranya Megyei Kamarájának ügyvivője. Az alábbiakban ismertetjük az érdekeltekkel a levél rövidí­tett tartalmát. A Balaton mellett lévő, volt szakszervezeti gyógyszanatóri- umokat a téli idényben elsősor­ban az idős, beteg, mozgáskor­látozott nyugdíjasok veszik A szervezeti módosítás alap­ján a vezetőségből nyolc tagú ügyvezetői testületet hoztak létre, amely az elnökből, elnök- helyettesből, titkárból, valamint az öt bizottság elnökéből, azaz nyolc személyből áll. A módosítás célja, hogy a há­rom elsőszámú vezető mellett a különböző területek összefogói is vegyenek részt a döntések előkészítésében és a tanács által elfogadott határozatok végre­hajtásában. K. I. igénybe. Most az a hír járja köz­tük, hogy ettől a lehetőségtől meg akarják fosztani őket, mert azt állítják, hogy nem kifize­tődő ezeknek a gyógyüdülők­nek az üzemeltetése. Tény, hogy jelenleg nincse­nek kihasználva. Ennek egyik oka azonban az, hogy a vidéki nyugdíjasok egy része nem is tud a működésükről és nem is­merik, hogy milyen kezeléseket kaphatnak itt. A szanatóriumok egy részét a mi, - most nyugdíjasok - évti­zedeken keresztül befizetett tagdíjainkból létesítették. Fél­ünk attól, hogy ezekkel is az tör­ténik, mint sok vállalattal: csődbe juttatják, utána potom pénzért megvásárolják, illetve kiárusítják. Mi pedig utána csak kívülről nézhetjük, mivel a magas árakat biztos nem tudjuk megfizetni. Megszűnnek a szanatóriumok? Levél a népjóléti miniszterhez I fjú barátommal futottam ösz- sze a minap. Obiigát és udva­rias kérdésére: „Hogy vagy?” őszintén feltártam gondolatai­mat, gondjaimat. A szöveg le­hangoló lehetett, mert barátom félretéve az ilyenkor szokásos udvariasságot, merészen rea­gált. Ekként: „Nem tudom megér­teni, Bátyám, miért óbégattok annyit. Nem tudtok belenyu­godni abba, hogy már nem rúghattok labdába?” Vettem egy mély lélegzetet, hogy megmagyarázzam, hogy felháborodjak, hogy kikérjem magamnak. De két tőrrel az ember a hátában még nyöszö­rögni sem tud elfogadhatóan. Aztán, ahogy tanultam - mert tanították! - megpróbáltam megkövesedett érveimet a má­sik fél elveiből kiindulva kar­délre hányni. Magam lettem magam ügyében az ördög ügyvédje. Bevallom, pattogott az ügyvéd rendesen, de végül is a dolgok természetéből fakadóan, híven elveim és tapasztalataim mel­lett maradtam. Valóban! Miért óbégatunk? Egyáltalán ez a szó sértően túlzó, netán igaz? Hallgatva és nézve az agyonszidott médiát, körültekintve magam körül va­lahogy úgy érzem, van valami alapja az óbégatásnak. Szíve­sebben írnám, hogy a panasz­nak, hiszen ma egyre többen vannak Tiborcok, akik jogos sérelemből, ám nem lázítóan, inkább jobbítóan feltárják gon­dolataikat. Most azt magyarázzam ifjú barátomnak, hogy ez a korosz­tály csapolta le a Hanságot, vi­selte el a háború utáni évek ki- tapinthatatlan akcióit, kereste önmagának az utat, melyen a kilométerkövek az ígéretek voltak, és melyekről ma már bizton tudjuk, mennyiben vol­tak csalárdak és mennyiben biztonságot adók. Csakúgy, mint a ma elhangzó ígéretek. Ez a korosztály a grundokon és a hepehupás réteken rongylab­dával kezdett el focizni. Ké­sőbb aztán kapott igazi labdát is. Volt, aki ekkor bravúros technikáról tett bizonyságot, volt, akihez ha hozzákerült a labda, csetlett-botlott. Az is előfordult, hogy aki még labdát sem kapott életében, lett az edző, a szakosztályvezető vagy a bíró. Mi pedig fociztunk. Mert kellett, mert mondták, volt, hogy parancsolták, de éreztük, tudtuk, hogy amíg focizhatunk, addig nálunk van a labda. Az­tán a Sors és életkorunk elvette tőlünk a labdát. S mint egyko­ron, gyermekként, most is leg­feljebb rongylabdával tölthet­jük időnket. Spártában a nyomorék gye­rekeket a Taigetosz hegyére tették ki, s ha túlélték az éjsza­két, életképesnek bizonyultak, visszatérhettek a társadalomba. Nem tartom megbocsáthatat- lannak, ha korosztályom oly sok tagja érzi, hiszi, hogy most őt is kitették a Taigetoszra és életképességéről magának kell tanúbizonyságot tennie. Ennek a ténynek koránt sincs politikai értelme. Ez in­kább az élet törvényszerűségé­hez tartozónak mondható. Vannak gondolkodók, akik állítják, hogy az ember élete csakúgy, mint a fejlődéstörté­net, nem egyszerűen koordi­náta-rendszerben, egyenes vo­nallal ábrázolható vonulat, in­kább egy önmagába visszatérő görbe. Korosztályom, az óbégatók élete is ilyen görbe vonallal volna leginkább ábrázolható. Rongylabdával kezdte és most megint azzal kell fociznia. Időnként ugyan meg-megmu- tatják nekünk az igazi labdát is, mintha egyre fogyó erőnket kí­vánnák feltranszformálni, a labdamutogatás némi ígérettel is pántlikázott, a helyzet azon­ban változatlan. Azt hiszem, nekünk köte­lező bölcsnek lennünk, hiszen a kor, a tapasztalat és a hagyo­mányok erre ösztökélnek ben­nünket. Ma nincsenek agorák, mint valamikor göröghonban, ahol a tapasztalatok tárházával rendelkező aggokat nemcsak egy nemzet tisztelete, de ta­nulni vágyása is övezte. Mit tehetünk hát? Elmond­juk gondolatainkat, szeretnénk az aktív focistákkal együtt egy jobb jövőt, még jelentkezünk is, ha szükség van ránk. Ha szükség volna ránk! így hát a mellőzöttség érzése, amely ezt a tudatot kíséri, néha elragad bennünket, és elkezdünk „óbé- gatni”. Mi ugyan csendes leltárké­szítésnek hívnánk szívesebben, a szótárt azonban, amely ma dívik, már nem mi készítjük. A foci pattog bent a pályán. Mi a partvonal mellett szurko­lunk a csapat sikeréért. Aztán, mert igenis van még bennünk életerő, meg mert irigykedünk az igazi focistákra, félrevonu­lunk, előszedjük rongylabdá­inkat, és mi is focizunk. I gen, még mi is tudunk lab­dába rúgni. Lehet, hogy az idomtalan rongy nem ír le olyan gyönyörű ívet a légben, mint az igazi bőr, lehet, hogy az átadások már erőtlenek, néha célt is tévesztenek, de rúgjuk a labdát, gyötörjük a já­tékért, az életért önmagunkat. És reménykedünk, hogy ezt a rongylabdát csak a vég veszi el tőlünk. Mert önként nem adjuk oda senkinek. Legalább ezt nem! Bokrétás András Foci

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom