Új Dunántúli Napló, 1993. március (4. évfolyam, 59-88. szám)
1993-03-05 / 63. szám
1993. március 5., péntek uj Dunántúli napló 13 Alapítvány Kolbe Mihály emlékére Kőibe Mihály özvegye, férjének, az 1990-ben elhunyt neves mohácsi festőművésznek az emlékére, alapítványt hozott létre képző- és iparművészeti alkotások valamint művészettörténeti kutatómunka támogatására. A Kolbe Alapítvány díjait első ízben március 22-én Mohácson adják át Pinczehelyi Sándor festőművésznek, aki meghívást kapott, és nagyméretű alkotással készül arra a kiállításra, amelyet „Der Zug - The Art-Train” néven egy vonaton rendeznek, hogy Ausztrián és Németországon végigutazva huszonnégy jelentős magyar művészt mutassanak be. A másik díjazott Sonkoly Károly, az Országos Műemléki Felügyelőség pécsi kirendeltségének művészettörténésze, aki a város XVIII-XIX. századi építéstörténetéről ír forrásértékű tanulmányt, míg Várkonyi György, a Janus Pannonius Múzeum művészettörténésze a Mohácson élt Martinszky János festőművész munkásságát feldolgozó kismonográfiájához kap támogatást. B. R. Kiadó garázsok, helyiségek Pécsett A pécsi Polgármesteri Hivatalban a március 1-15 közötti pályázati hirdetményben közzétették a nem lakás céljára szolgáló helyiségek jegyzékét. A helyiségeket pályázattal lehet elnyerni, a pályázat feltételeit a Pécs, Kossuth tér 1-3. szám alatti ügyfélszolgálati irodában lehet megtekinteni március 1. és 15. között. A pályázatot a Polgármesteri Hivatal Hatósági Iroda Lakás- és Helyiséggazdálkodási Osztályán (Pécs, Kossuth tér 1-3. fsz. 8.) lehet benyújtani személyesen. Vért kér a Vöröskereszt Az egészségügy működését veszélyeztető - hirtelen bekövetkezett vérhiány enyhítésére a Magyar Vöröskereszt véradásra kéri mindazokat, akik eddig is elkötelezett tagjai voltak a véradó mozgalomnak. Továbbá arra kéri a munkáltatókat, tegyék lehetővé intézményeikben a véradás szervezését, illetve biztosítsák dolgozóik részvételét a véradásban. Szándékukkal keressék meg a helyi vérellátó intézményeket. A Magyar Vöröskereszt minden gyors és megértő intézkedést köszönettel fogad a vérre szoruló embertársak nevében. Hús-körkép, árakkal Leginkább a belsőségeket, húsos csontot keresik A hölgy - jó hatvanas - fél kiló darált húst kér. Gondosan ellenőrzi a mérleg nyelvét, szól is, hogy ne legyen több.- Csak a legolcsóbbat tudom megvenni - mondja -, többnyire csirkemájat keresek szívvel. De az most sincs. Leggyakrabban szója granulátumot vagy szójakockát veszek. Az sincs persze mindenhol. Futkorászni kell érte. A pécsi, Bem utcai húsboltban az átlagos csütörtöki naphoz képest is jó a forgalom. Szaporán nyílik-csukódik a bejárati üvegajtó, jönnek a vevők. Nagyrészük nyugdíjas. Az üzletvezető szerint leginkább a belsőségeket keresik. Kutyának, macskának lépet 69-ért, saját maguknak tüdőt szívvel 95-ért, húsos csontot 57-ért, vagy bordacsontot 87-ért. Keresett még a baromfi far-hát, vagy a csirkeláb, de ez is gyakran hiányzik. A rövid karaj 397-ért és a borjúcomb 528-ért egy egyszerű nyugdíjasnak megfizethetetlen.- Húsos csontot szerettem volna vásárolni, de nincs - panaszolja egy hölgy. - Minden vasárnapra veszek egy darab marhahúst és egy kis csontot. A férjem a húslevest kívánja, neki főzöm, tudja, nagyon beteg. Tüdőrákos. A Tulipán szociális húsbolt a régi tűzoltólaktanyában van. A nagy, utcai üvegablakon keresztül már kintről látszik a teljes választék. Éppen töpörtyűt keres valaki, de az előző nap elfogyott, egyébként is ritkán kapható. Jó lenne helyette zsírszalonna is, de az csak kedden lesz, mondja az eladó. Itt egyébként körmöt, csülköt, dagadót és oldalast keresnek a leggyakrabban. A forgalom januárban és februárban legalább 50 százalékkal visszaesett. Azelőtt heti húsz féldisznót eladtak, most tízzel kínlódnak. Pedig itt nem emelkedtek az árak. Jövő héttől azonban némi javulás várható, mert az új szállító jóvoltából keddtől mérséklik az árakat. A Bajcsy-Zsilinszky úti baromfibolt egyre nehezebben szerzi be az árut. A pécsi baromfifeldolgozóból csak elvétve sikerül némi aprólékot szerezni, a Zala Baromfi is nehézségekkel küzd, a megrendelt árunak csak töredéke érkezik meg. Csak a reménypusztai tsz-től sikerül frissen vágott csirkét kapni, azt darabolgatják. Persze az olcsó, keresett csirkelábat így nem lehet nagy meny- nyiségben előállítani, lévén a csirke igen korszerűtlen állat, hiszen csak kétlábú. Cs. L. A Rákóczi úti szociális húsbolt kínálata Fotó: Läufer L. „Az átvételi árat emelni kellene” - jegyezték meg többen is Tej fórum Gordisán Szükséglakásban Siralmas helyzet Pécsett Teltház volt tegnap a gordisai kocsmában. Ám ezúttal nem a borok búfelejtő hatásáról, hanem a Siklós térségében leadott kistermelői tej minőségéről, s annak javításáról esett szó. Az összejövetelt Gátfalvi Pál vállalkozó indítványozta, aki az Ipacsfán, Kovácshidán, Dráva- szerdahelyen, Drávaszabolcson, Csehiben, Palkonyán, Gordisán, Mattyon, Siklóson, Máriagyű- dön, Kisharsányban, Nagytótfa- lun, Márián, Harkányban és Siklóson előállított kistermelői tej átvételét végzi. A tejessajtár amiatt borult ki, mert a térségben átvett (és szűrés után egy tartályba kerülő) háztáji tej az utóbbi hat dekád során két ízben is csak másod- osztályú minősítést kapott a hatósági minősítő laborban. Min dennek pedig komoly árvonzata is van, hiszen az elsőosztályú tejért 15 forint 80 fillért, míg a másodosztályú literjéért csak 13-at fizet ezentúl a Baranya Megyei Tejipari Vállalat. (Áz eddigi idei levonásokat márciusban visszafizetik.) A felvásárló céget Palai Antal igazgatóhelyettes képviselte. Az általa elmondottak összecsengtek azzal, amit dr. Szepes- vári Zsolt főállatorvos és Gát- falvi Pál is kifejtett. A tej tisztaságában nem kaphatnak a gazdák engedményeket, s ha üzletszerűen kívánnak foglalkozni a termeléssel, akkor maguk közül ki kell „szűrniük” azokat, akik a higiéniai elvárásoknak nem tudnak megfelelni. Balog N. A városi tisztiorvos aláírásával jelzett egészségügyi szakvéleményt mutatott Orsós József és felesége a szerkesztőség folyosóján. A tavaly kapott szükséglakásuk a „ beázások, a villanyvezeték átnedvesedése miatt a bentlakók egészségére ká- rosítólag hat”. Orsósék elmondták, megjárták már többször is a polgár- mesteri hivatalt, voltak az ingatlankezelő vállalatnál, mégsem sikerül egészséges lakáshoz jutniuk. Műszaki szempontból azért nem nyúlnak a lakáshoz, mert az egy lebontásra ítélt épületben található. Megnéztük a szoba- konyhás lakást, valóban hatalmas vízfoltok éktelenkednek a plafonon, a padlón, a fal mellett. A konnektorok szikráznak. Orsósné nem tud se mosni, se vasalni két gyerekére. A szüleikhez mentek vissza, ahol nélkülük is nagy a zsúfoltság. Nem tudják, mit tegyenek. Albérletre nincs pénzük, munkanélküliek. A polgármesteri hivatal lakás- és helyiséggazdálkodási osztályának vezetője, dr. Varga-Pál Józsefhé, a szükség- lakás átengedésének előzményeit mondta el. Orsósék először egy Dugonics utcai önkormányzati lakásba költöztek be önkényesen. Nagyon nehezen, csak több bírósági végzés után költöztek ki onnan. Ezt követően a Ledinán foglaltak el egy lakást. A rendőri segédlettel történt kilakoltatás után nem akarták a családot az utcára tenni, és a polgármesteri hivatal egy szükséglakás használatát engedélyezte a Rákóczi úton. A város lakáshelyzete siralmas. Egyszerűen nincs mit kiutalni az igénylőknek, mert évek óta nem épülnek új bérlakások. Pillanatnyilag 6 500 lakásigénylőt tartanak nyilván Pécsett, többen már 1984-óta várják a kiutalást. A lakásosztályon úgy érzik, az adott körülmények között mindent megtettek, mert Orsósék csak 1990-ben nyújtottak be lakásigénylésüket. Nem tartanák igazságosnak, ha a család előnyt élvezne csak azért, mert már két lakásba is erőszakosan beköltözött. A jelenlegi helyzetet nehezíti, hogy egyre többen jönnek a falvakból, községekből Pécsre, és az önkényes lakásfoglalások száma az elmúlt két évben megduplázódott. Többeket azonban sikerült eredeti lakóhelyükre visszaköltöztetni. Sajnos, a kilakoltatások után sokszor, újra kemény forintokat kell költeni a feltört lakásokra, mert hiányzik a parketta, eladták a csaptelepet, és így tovább. Az önkormányzatnak az élet- veszélyessé vált bérlakások (ilyen volt például magasház) lakói számára bizonyos meny- nyiségű üres lakást tartalékolnia kell. Ezért, valamint a többi lakásigénylő érdekében az ön- kormányzat tavasszal erőteljes kampányba kezd az önkényes lakásfoglalókkal szemben. Emberileg teljesen érthető Orsósék törekvése. Mindenki egészséges, jó körülmények között szeretné felnevelni gyerekeit. Sokan ezt csak nagyon nehezen tudják elérni. P. E. Bírságot fizetnek a cukorgyárak Összesen 96 millió forint bírság megfizetésére kötelezte csütörtökön a Versenytanács all hazai cukoripari vállalatot. Mint László Ildikó, a Versenytanács bírója az MTI tudósítójának elmondta: a hivatalból indított eljárás a tavaly november 16-i egységesnek tűnő áremelés kapcsán indult el. A vizsgálat azonban kiteijedt az elmúlt év további másik két áremelésére is. A versenybírák azt vélelmezték - s ez később bizonyítást is nyert hogy a novemberi egységes áremelés mögött a magyar piacon monopolhelyzetben lévő cukorgyárak összehangolt magatartása, illetve megállapodása állt. A gyakorlatilag megvalósuló árkartellt a versenytörvény tiltja, ugyanis az összehangolt magatartás, különösen, ha a kivételezett helyzetben lévő piaci szereplők hozzák létre, korlátozza a versenyt, kiszolgáltatottá teszi a fogyasztókat. A Versenytanács all cukorgyárat piaci részesedésük arányában 2-15 millió forint bírság megfizetésére kötelezte. (MTI) Nem titkos A pénzügyi adatok többsége ma már Magyarországon nem titkos. Ezért a nemzeti bank elhatározta, hogy minél több adatot bocsát a szakemberek és az érdeklődő állampolgárok rendelkezésére - mondotta Bőd Péter Ákos, az MNB elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján. Városgondnokság Komlón Az önkormányzat tulajdonát kezelik Tíz férfi - 62 év börtön Súlyosabb büntetés a pécsi erőszakos közösülés tetteseinek Komlón, annak ellenére, hogy akad egy városgazdálkodási részvénytársaság és van már néhány gondnokság, alakult egy városüzemeltetési is. Székhelye a polgármesteri hivatalban lesz a volt munkaügyi iroda helyén. Önálló költségvetési szervvé formálódik március közepétől, 1993-ban 76 millió forinttal gazdálkodhat. Mint Galácz József, az új városüzemeltetési gondnokság vezetője elmondta, céljuk az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok kezelési feladatainak ellátása. így a helyi utak, hidak, járdák, mezőgazdasági területek mellett a temető kezelésével, a parkok fenntartásával, a közvilágítási, vízrendezési, valamint vízkár-elhárítási teendőkön kívül piac- és vásártartással, gyepmesteri tevékenységgel kapcsolatos ügyekkel is foglalkoznak, 12-13 munkatárssal, március közepétől a már említett helyen. Mindezeken túl, a képviselő testület által hozott, és a hatáskörükbe sorolt feladatokat is végrehajtják. Galácz József kifejtette azt is, hogy a gondnokság létrehozására azért került sor, mert így külön tudták választani a hatósági és a végrehajtási feladatokat. Úgy tervezik, hogy műszaki, pénzügyi-gazdasági, piaci-vásári csoport mellett közterület felügyelőkből fog összetevődni a szervezet. Ebben az évben költségvetésükből 17 millió forintot szánnak a közútakra, hidakra, 19 milliót a közvilágításra, 7 milliót parképítésre és -fenntartásra, 5 milliót települési vízellátásra. Mindezt pályázatok alapján, megkeresve az olcsóbban, de hatékonyabban dolgozó vállalkozókat. Mivel tevékenységük szinte az egész város lakosságát érinti, fokozott figyelmet fognak fordítani a felsorolt tevékenységekre. R. T. Lapunkban többször beszámoltunk arról a nem mindennapi cselekedetről, amelynek során, immáron jogerős bírósági ítélettel is alátámasztva, tíz román állampolgárságú fiatalember tavaly március elején megerőszakolt Pécsett egy 17 éves lányt. A megyei bíróság (lévén a sértett fiatalkorú) zárt tárgyaláson súlyosbította az elsőfokú bíróság döntését. Az elsőrendű vádlott D. Cs. nyolc évi, fegy- házban letöltendő büntetését változatlanul hagyta, kilenc társa közül négynek viszont hónapokkal többet kell gondolkoznia tettén a börtönben. A Romániából az eset előtt néhány nappal Magyarországra érkező, büntetlen előéletű fiatalemberek tagadták az erőszak tényét, a vallomások és az orvosszakértői vizsgálat viszont igazolta a vádat: ebben az esetben a joszabályok szerint, többek által elkövetett erőszakos közösülés történt. Az elkövetők, akik között találhatunk húsz évest és negyven évest is, és akik között volt házas és nőtlen, valamennyien több, mint öt évnyi, letöltendő fegyházbüntetést kaptak. A tárgyalásokon elhangzott ellentmondó megállapítások miatt is igen nehéz visszaidézni azt a mintegy hetven perces időszakot, amelyet a tíz férfiú a fiatalkorú lánnyal töltött. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy a sértett a Hajdú Gyula utca környékén sietett haza magányosan, este felé, amikor két férfi közeledett felé. Berántották a közeli rétre, arcát a földbe nyomták. Valahogy kimenekült, aztán az első rendű vádlott utána futott, és elkapta a bokáját, megfogta a nyakát, majd társa segítségével megfosztotta ruhadarabjaitól a 17 éves lányt. Ezután következett az, amit erőszakos közösülésnek neveznek. Közben a szomszédos presz- szóból megérkeztek a haverok is, látták, mi történik, ők is beszálltak a buliba. A közösülésekkor és fajtalankodáskor, az éppen soron nem lévők közvetlen közelről figyelték az eseményeket. Az elítéltek a tárgyalásokon a közösülés tényét nem tagadták, ugyanakkor azt állították, hogy erőszakról nem volt szó, hiszen ezer forintot ajánlottak tettükért. Sem a lány későbbi lelki és egészségügyi állapota, sem pedig a ruhadarabokon, valamint a környéken lévő foltok nem támasztották alá ezt a verziót, amelynek árnyalatairól a kihallgatások során is sokszor másként és másként vélekedtek a férfiak. A Baranya Megyei Bíróság ítélete jogerős. A nagyobbrészt vagyontalan, családjukat Romániában hagyó fiatalembereknek börtönbüntetésük letöltése után el kell hagyniuk Magyar- országot. Bozsik L. A posta gazdálkodása A Magyar Posta korszerűsítése érdekében 1990. január 1-jével a felelős tárca három önálló vállalatot alapított az előzőleg egységes Magyar Postából. A Magyar Posta Vállalat (MPV) induláskor 9 milliárd forintos saját vagyonnal és közel 50 ezer fős létszámmal alakult meg. A vállalat megőrizte működőképességét, de a fejlesztési forrásokat, így az állami támogatásokat nem mindenkor használták fel hatékonyan - összegezte Sándor István, az Állami Számvevőszék alelnöke annak a jelentésnek a tanulságait, melyet az ÁSZ a posta elmúlt hároméves gazdálkodásáról készített. Az ASZ igazgatója kritikával illette a posta hírlapterjesztési tevékenységét, melynek vesztesége 1992 végére másfél milliárd forint volt. További 32 millió forint veszteség származott a Magyar Olimpiai Bizottság sorsjegyeinek elszámolási hibáiból. A posta a központi költségvetéstől kapott támogatás egy részét nem az Ország- gyűlés által elfogadott céloknak megfelelően használta fel.