Új Dunántúli Napló, 1993. március (4. évfolyam, 59-88. szám)
1993-03-21 / 78. szám
Országos táncversenyt rendeztek a hét végén Szigetváron. A helyi SZIGO tánccsoport meghívására több mint nyolcvan páros érkezett és vett részt a vetélkedőn. Fotó: Läufer László Sétabot hétezer forintért A Kádár-hagyaték árverése A vártnál kevesebb volt az érdeklődő Tudósítóink telefonjelentése: Másfél órával a kezdés előtt léptünk be tegnap a budapesti Iparművészeti Múzeum kapuján, attól tartva, hogy az előzetes érdeklődés miatt talán nem férünk be a Kádár Jánosné hagyatéka árverésének első délelőttjén. Meglepődtünk, amikor 10 óra után néhány perccel csak félig teltek meg a széksorok. A jelenlévők egy szép kivitelű, 800 forintért vásárolható katalógusban jelölhették meg azokat a tárgyakat, melyekre licitálni akartak. Ezt csak licit-kártyával végezhették, melynek kiváltásáért 1000 forintot kellett fizetni, igaz, hogy ezt az összeget az árverés befejezte után visz- szakapták. A tárgykat most már nem állították ki, hanem egy nagyméretű vetítővásznon mutatták be. Akiknek sikerült vásárolniuk, miután a tárgy licitje után azonnal kifizették az összeget (és a leütés utáni 20 százalékot), egy raktárból vehették át, immár jogos tulajdonukat. Szombaton 10-től 14 óráig különféle dísz- és személyes jellegű, valamint üveg-, kerámia, porcelán és egyéb tárgyak kerültek kalapács alá. A kispénzűek arra számítottak, hogy az alacsony kikiáltási összegű tárgyakhoz olcsón hozzájuthatnak. Hamarosan rájöhettek arra, hogy tévedtek! Például egy sétabot, melynek fém markolatán a .Jószerencsét” felirat volt olvasható, a 100 forintos kikáltási ár után 7 ezer forintért kelt el (és plusz az előbb említett 20 százalék). Nem volt egyedülálló, hogy az 50, 100, vagy 200 forintos kikiáltási ár 70- vagy 80-szorosáért vásároltak meg egy-egy tárgyat. Ugyanakkor a drágábbak alig haladták meg a licitár kétszeresét. Tegnap délelőtt például egy Kovács Margit készítette kerámia 80 ezer forint helyett 110 ezer forintért talált gazdát. Egy gyors fejszámolás alapján az első délelőttön mintegy 4 millió forint értékben vásároltak a jelenlévők. Természetesen az igazi gyűjtők a későbbi időpontokra várnak, amikor a legértékesebb tárgyakon - mint például a Hruscsov átal adományozott vadászpuska, melynek kikiáltási ára 1 millió 400 ezer forint - kívül a festményekre kerül sor, melyek között több Szőnyi- és Egry-alkotás is található. Kádár Jánosné végrendelete szerint az árverésen befolyt ösz- szeg a néhai pártfőtitkár nevét viselő Alapítvány számlájára kerül. Szakmai fórum Pécsett Az MSZP Pécs-Baranyai Egészségügyi- és Szociálpolitikai tagozata szakmapolitikai fórumot rendezett tegnap Pécsett. Dr. Kökény Mihály, az Országos Kardiológiai Intézet igazgató-főorvos helyettese ismertette az MSZP egészségpolitikai elképzeléseit. Többek között elmondta: alapelvvé kell tenni, a nem luxus jellegű egészség- ügyi szolgáltatásokból nem maradhat ki egyetlen réteg, csoport sem. Meg kell őrizni az egészségügy működőképességét, szükség van egy önálló, önkormányzattal és vagyonnal rendelkező egészségbiztosításra. A román és a magyar külügyminiszter Gyulán (Folytatás az 1■ oldalról) Temes és Fehér megyei román gazdasági szakemberek folytattak eszmecserét békési üzletemberekkel). Mint Herman János utalt rá; e külügyminiszteri megbeszélés is hozzájárulhat ahhoz, hogy felgyorsuljon a beruházásvédelmi és a kettős adóztatást kizáró egyezmények előkészítése. A külügyminiszteri találkozón felmerült a főkonzulátusok ügye is. Erről a román fél úgy nyilatkozott, hogy „lehet vele foglalkozni”. A kisebbségi kérdésről szót váltva mindkét miPávakörök találkozója Dombóváron Megőrizni az értékeket Nyers Sándomé, a dombóvári Városi Művelődési Ház megbízott igazgatója elégedett: közel 30 együttes kapott meghívót a szövetkezeti pávakörök és népzenei együttesek VI. országos találkozójának területi bemutatójára, s csaknem mind el is jött. A két napon át tartó rendezvénysorozat házigazdája a Művelődési Ház, a szervezők a Mezőgazdasaági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége és az Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetsége. Az együttesek bemutatko2 Új VDN zása nem egyszerűen kulturális találkozó: tétje van a fellépéseknek, mégpedig a bronz, az ezüst, vagy az aranyfokozot megszerzése. A fellépőket a Gulyás Ferenc, Csapó Károly és dr. Alföldi Borús István alkotta zsűri értékelte. A megmérettetést vállaló együttesek nem először járnak Dombóváron. A területi bemutatkozónak - kettő ilyen van az országban, az egyik Nádudvaron, a másik itt - Nyers Sándorné emlékezete szerint hatodszor ad helyszínt a város. Az együttesek kétévente találkoznak, s valóban nagyniszter úgy fogalmazott, hogy annak kezelése jótékony hatással lehet a kapcsolatokra. A magyar küldöttségben a hazai román kisebbség képviseletében helyet kapott Gheorghe Petrusan, a Magyarországi Románok Szövetségének elnöke is, a másik oldalon viszont az RMDSZ-t nem képviselte senki. Az újságírók kérdésére válaszolva a külügyi szóvivő elmondta: a magyar-román alap- szerződés is téma volt a megbeszélésen, ám a magyar álláspont szerint indokolatlanul nagy figyelmet kapott a határok ügye, hiszen Magyarország érvényesnek tekinti a nemzetközi szerződéseket. Az alapszerződés egészét kell előtérbe helyezni, azt, ami a gyakorlati együttműködést segíti. Az előkészítés pedig nem miniszterek, hanem a szakértők feladata. Az oldott légkörű találkozón Jeszenszky Géza szóba hozta a Kárpátok- Eurorégió ügyét; fölmerült, hogy a levéltárak közreműködésével cseréljék ki a történelmi dokumentumokat, s a két miniszter egyetértett abban, hogy a két ország szakemberei vizsAttali cáfol Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) egyik szóvivője cáfolta, hogy a bank elnöke felvetette volna Oroszország külföldi adósságának elengedését - jelentette a Reuter szombaton. A szóvivő szerint Jacques At- tali „nem Oroszországra célzott”, arról azonban nem adott felvilágosítást, hogy akkor kire vonatkozott a kijelentés. Attali elnök az Agefi francia üzleti lap pénteki számában megjelent interjújában a hírügynökségek szerint azt javasolta, hogy a hitelezők az utolsó centig töröljék el Oroszország külföldi adósságát, és ugyanúgy nullázzák le a számlát, mint tették a Weimari Köztársaság idején és az 1945-ös Németország esetében. Attali ezen kívül olyan átfogó közös piacot javasolt, amelyben Oroszország, valamint a kelet-európai államok is helyet foglalhatnának. 700 evakuált az ENSZ-konvoj teherautóin Mintegy hétszáz civil Van a Srebrenicából távozó ENSZ-konvoj teherautóin, köztük száz sebesült - közölte egy ENSZ-tiszt, aki az oszloppal tart. A 18 teherautó és egy kanadai mentő élelmet és gyógyszert vitt a kelet-boszniai városba, ahonnan menekültekkel zsúfoltan indult vissza.- Amikor a kórházból evakuálni kezdtük a súlyos sebesülteket, mindenki megpróbált felkapaszkodni a járművekre. Nem mondhattunk nemet a hozzátartozóknak, akik elszakadtak volna tőlük. Összesen 684-en vannak - mesélte el a Reuternak egy belga kapitány. O Varsó: Lech Walesa államfő gyalázásáért a lengyelországi Brzeg körzeti bírósága 2,5 millió zlotys pénzbírságra ítélt két fiatalembert, amiért pártjuk, a Szabadság Párt tüntetésén azt kiabálták: „Le Lech Walesával, az államvédelem ügynökével!” A Zycie Warszawy veszélyes jelnek minősítette az ítéletet. Lech Walesa lengyel elnök és Tadeusz Wilecki vezérkari főnök a kommunizmus utáni legnagyobb lengyel hadgyakorlaton. Háromezer katona vett részt a háromnapos eseményen Észak- kelet-Lengyelországban MTI TELEFOTO O Tirana: Manfred Wömer, a NATO főtitkára szombaton bejelentette, hogy az Észak-Atlanti Szövetségnek érdekében áll segíteni Albánia kicsi és rozoga haderejének átszervezésében - jelentette Tiranából az AP. Háromnapos tiranai látogatásán Wörner elsősorban a délszláv válságról és a koszovói helyzet alakulásáról tárgyalt az albán vezetőkkel. „Albániának kulcsszerepet kell játszania a Balkán nagyon ingatag biztonságának erősítésében. Az új Albánia helye Európában van” - mondta Wörner Sáli Berisha albán köztársasági elnökkel közösen tartott sajtóértekezletén. Hozzáfűzte, hogy tiranai látogatásával is kifejezésre akarta juttatni: a NATO-államokat közvetlen anyagi értelemben is foglalkoztatja Albánia biztonsága. O Bonn: A „Művészek a környezetért” elnevezésű nemzetközi bizottság díjával tüntették ki pénteken Bonnban Charles walesi herceget, brit trónörököst, aki előtte Darmstadtban meglátogatta nagynénjét, és részt vett a 80 éves Margaret születésnapi ünnepségén. A skót nemesi családból származó nagynéni 1937-ben ment férjhez Lajos herceghez, a Hes- sen-Darmstadt nagyhercegi família utolsó sarjához. O Pretoria: Gergely András pretoriai magyar nagykövettől vehette át Warnick Sparg dél-afrikai pilóta a Magyar Köztársaság érdemkeresztje kitüntetést. Az ENSZ alkalmazottjaként a pilóta 1991-ben önként vállalta, hogy repülőgépén elszállítja Angolából az ott szolgálatot teljesítő, súlyosan megbetegedett Mátyás Ferenc őrnagyot: tettével megmentette a magyar katonatiszt életét. O Teherán: A palesztinokkal való szolidaritás jegyében Iz- rael-ellenes tömegtüntetéseket tartottak pénteken Iránban. A Ramadán utolsó péntekét - Jeruzsálem napját - még 1979-ben Khomeini ajatollah nyilvánította az Izrael-ellenes tüntetések napjává. A Teheránban rendezett megmozduláson, amelynek vezérszónoka Ha- semi Rafszandzsani iráni elnök volt, az „iszlám szent háború folytatására szólították fel a hívőket az izraeli megszállók ellen”. Az Izraelt és az Egyesült Államokat mint az iszlám két fő ellenségét kárhoztató demonstráción a „szerb mészárosok” is a tömegindulat célpontjaivá váltak. Az ÍRNA jelentése szerint felszólították a világ muzulmán ifjúságát, hogy képezzenek ellenállási sejteket a szerbek ellen. gálják meg, melyek azok a nemzetközi szerződések, amelyekre nincs szükség. A két külügyminiszter a tanácskozás után részt vett Liviu Rebreanu szobrának avatásán, amely a nagyrománvárosi ortodox templom kertjében kapott helyet. Az ünnepi beszédet Görgey Gábor író mondta. Első elbeszéléseit egykor Gyulán, magyar honvédtisztként magyarul író nagy román író emlékszobrát az ortodox egyház papjai szentelték fel. Az egykori kaszárnya falán Rebreanura emlékező táblát lepleztek le. Új VDN -világhíradó Jelcin népszavazást írt ki Az orosz elnök április 25-re rendeletileg népszavazást írt ki, és bejelentette, hogy addig közvetlen elnöki kormányzást vezet be Oroszországban - jelentették a hírügynökségek gyorshírben. Jugoszláv vízumkényszer Németországgal szemben A német külügyminisztérium is megerősítette, hogy Jugoszlávia (Szerbia és Montenegro) visszaállította a vízumkényszert Németországgal szemben. A belgrádi külügyminisztérium ugyanígy rendelkezett Svájc, Ausztria, Dánia, Norvégia, Svédország, Finnország, a Be- nelux-államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Törökország és Irán esetében is. Németország tavaly októberben rendelte el ismét a vízumkényszert Jugoszláviával szemben. Magyar újságíró a Hercules fedélzetén A Hercules C 130-as amerikai szállítórepülőgép utasa volt a napokban Vujity Tvrtko magyar újságíró is. A repülő 18-dik bevetésén vett részt. Frankfurtból indultak a kelet-boszniai Srebrenicába vittek élelmiszert és gyógyszert. Eddig a világ újságírói közül nem egészen ötvenen vehettek részt hasonló utazáson. A másság szépsége A másság szépsége címmel szakmai tanácskozást rendeztek Kaposváron március 18-20 között. A három nap alatt szó volt a művészeti nevelés lehetőségeiről, hatásáról a személyiség fejlődésére, valamint a Nemzeti Alaptanterv, az Oktatási Törvény gyógypedagógiai szakterületeiről. szerű élményt nyújt mindenkinek a jól pörgetett műsor. A tét persze nem csak a minősítés elérése. Ennél sokkal fontosabb az a szerepe a rendezvénynek, hogy nem engedi elveszni saját kultúránk értékeit, kitűnő alkalom a tapasztalatcserére, a kölcsönös tanulásra. S vannak bizony, akik tanulni szeretnének, mert érzik és értik az értékmegőrzés fontosságát. Jóllehet, túlnyomóan idősebb emberekből álló együttesek mutatták be tegnap műsorukat, de a fellépők és a nézők között is szép számmal voltak a fiatal generációk tagjai. M. A. 1. Melyik volt az első háziállat: a ló, a tehén vagy a macska? 2. Örök Évaként emlegetett színművésznőnk? 3. Petőfi Sándor felesége? Küldje be levelezőlapon a helyes válaszokat címünkre: Új Vasárnapi Dunántúli Napló Szerkesztőség Pécs, 7601 Pf.: 134. Határidő a következő vasárnapig A sorsoláson 3 szerencsés nyertesünk értékes használati tárgyat nyerhet. Március 7-i fejtörőnk helyes megfejtése: 1. Karádi Katalin 2. Glóri, glóri hallelúja 3. A költészet jelképe. Pegazus NYERTESÜNK: Farkas Istvánné, Komló, Vértanúk u. 21. Gyerekek figyelem! Kérésetekre jövő hónapban ismét GYERMEKFEJTORÓ! 1993. MÁRCIUS 21., VASARNAP i I í f I