Új Dunántúli Napló, 1993. március (4. évfolyam, 59-88. szám)

1993-03-10 / 68. szám

8 aj Dunántúlt napló 1993. március 10., szerda a földszintre vezet bennünket. Ott kádak és akváriumok van­nak, tele fürge halakkal és ál­mosan mászó rákokkal, pók­szerű lényekkel. Mosolyog, és várja, hogy kiválasszam a va­csorát. Fél órával később rizsköret­tel és egy üveg bor kíséretében az asztalon párolog az étel, bennünket pedig üres sörös­üvegbe állított füstölők pró­bálnak megvédeni a moszki- tóktól. A vacsora ízletes volt, a bor jólesett. Az is, hogy a tulaj vacsora közben a vállamat masszírozta, csak úgy... Aztán „desszertet” kínált: a lányt, aki már a kapuban volt, amikor érkeztünk ... ,.. Távozásunkért a tulaj érezte magát sértve .. . A taxi - amíg vacsoráztunk - tele volt a környék fiataljai­val: mint fészekből a madarak, úgy röppentek szét az ajtónyi­tásra. Ez az ország a fiataloké Ezt az országot - így érzi a látogató - csak fiatalok lakják: velük lehet találkozni a szállo­dában, az üzemekben, a szóra­kozóhelyen, s az áruházak pult­jai mögött is: szívesek, előzé­kenyek, türelmesek... Amíg meg nem szólal a zárórát jelző csengő. Akkor előkerülnek a hatalmas térítők, s - nem egé­szen öt perc alatt - az egész áruház a terítő alá kerül. A lá­nyok pedig sorban állnak - már egyenköpeny nélkül -, s mi­előtt kilépnének a pult mögül, valamennyiüket megmotozza az osztályvezető. Percekkel később már kint csivitelnek az utcán, ahol ilyenkor - este kilenc után - kezdődik a „kirakodóvásár”. Egy asztal, egy vállfasor - ez az „üzlet”. Az áru eredete és minősége nem mindig tisztáz­ható. Aztán egy halsütő, rizs­főző, s megint egy kirakodós. A szagok is így kevered­nek .. . A hajnaloknak megint más a hangulata. Érkezését a borot­vált fejű, sáfránysárga lepelru­hát viselő buddhista szerzete­sek adják hírül; fémedénnyel a kezükben ételadományokat gyűjtenek, száz-százötven mé­terre követve egymást az ut­cán. A zaj talán gyengébb ilyenkor, s csengőjük hangja élesebben hasítja a levegőt. A buddhizmus nemcsak az or­szág múltjára volt hatással, ha­nem jelenét s jövőjét is befo­lyásolja: államvallás, amely­nek legfőbb patrónusa maga a király. A lakosság 94 százaléka buddhista. A rejtélyes, tiszta, szelíd mosoly talán éppen ide gyöke­rezik, s merít újabb erőt. A val­lás életszemlélet is: segít elvi­selni a rosszat, s gátolja az el­bizakodottságot, ha sok a jó. A sikerország sikerének titka is ez? Kercza Imre Bangkokban a színekre fi­gyeltem fel először: a februári üde zöldre, a tomboló pirosra, sárgára, kékre. Aztán arra, hogy a thai ember arcáról soha nem tűnik el a mosoly: udvari­asak, kedvesek, segítőkészek. Nemcsak az idegennel, ha­nem egymással szemben is. A köszönés - a waiolás - itt két tenyér összeillesztését jelenti a mell és a homlok között, az arc előtt, s hozzá a fejbólintást. Hamar meg lehet szokni. Meglepetés csak akkor ért, amikor a taxis a hat tömött sá­von az utcai forgalomban - el­eresztve a kormányt - ugyan­ezt tette egy buddhista temp­lom előtt elhaladva. A repülőtérről a szállodáig tak, s arról, hogy mit kell tenni, ha tovább tart a hideg. Másként értelmezik a tekin­télyt is.- Az abszolút tekintély Bhumibol Adulyadej (IX. Rama) király. A dinasztia 1782 óta uralkodik. A jelenlegi ural­kodót 1950. május 5-én koro­názták meg, s nemcsak a foly­tonosságnak, hanem az abszo­lút tekintélynek is megtestesí­tője. A király az államiság jel­képe, az ország szuvérénitásá­Először a hőséggel találkoz­tam Thaiföldön: február köze­pén a bangkoki repülőtér be­tonján vibrált a levegő. Még­sem a meleg, hanem a magas Sí) százalék körüli - páratarta­lom teszi próbára itt az idegent, főleg, ha az európai télből ér­kezik. Mire a szálloda légkon­dicionált szobájában letettem a csomagomat, nemcsak az in­gemből, hanem a nyakken­dőmből is facsarni lehetett a vizet. A repülőtér és a szálloda kö­zött jó ötven kilométer az út, s „korokon” vezet át: a kétszer háromsávos autópálya fölé már épül (oszlopokra állítva) a kö­vetkező. Pálmával, virágzó fákkal szegélyezett az út, s a virágfüzér mögött csupa üveg és betonépületek, és omladozó falú viskók. A szabadok föl­djének fővárosa olyan, mint egy gyorsan növő kamasz: az öltözéke sehogy sem akar passzolni. Szédületes ütemű az építkezés és az autóforgalom. Egy statisztika szerint tíz thaiföldi gépkocsiból nyolc Bangkok utcáit koptatja, te­remtve olyan zsúfoltságot, amit itthon elképzelni sem le­het. Az embernek olyan érzése van, hogy a thai fővárosnak mind a hatmillió lakosa állan­dóan utazik vagy a járdán vá­rakozik.’ Itt nincs metró, igazi tömegközlekedés sem, mert hát a légkondicionált autóbu­szok inkább különjáratok, a lég által „kondicionált” buszok pedig rettenetesen zsúfoltak. Az előbbi valóban korszerű járműveket jelent, az utóbbi azt, hogy „derékmagasságban” felhúzták az ablakokat, s a be­csapódó szél enyhíti a hőséget, de magával hozza az autók bű­zét és füstjét is. Itt, Bangkok­ban csak légszívó, maszkkal a száján áll ki forgalmat irányí­tani a rendőr. A közgazdászok és város- tervezők erre mondják: a di­namikus fejlődés együtt jár bi­zonyos feszültségekkel, szűk keresztmetszetekkel. Pedig a bangkoki utcák va­lóban szélesek. És zsúfoltak. Ázsiai méretű lehetőségek Ázsiai méretűek itt a lehető­ségek. A gondok is. A szaba­dok földje - Thaiföld, a haj­dani Sziám - egyre inkább dél­kelet-ázsiai központ: 57,5 mil­lió lakosa, gyors ütemű fejlő­dése révén nagy a belső piaca, ugyanakkor mezőgazdasági termékekből és nyersanyagok­ból jelentős az exportja is. Ma­gyarország eddig elsősorban textilt, ruhát, cipőt, kaucsokot, elektronikai cikkeket vett itt műtrágyáért, vegyipari alap­anyagokért, gyógyszerekért, fényforrásokért cserébe. Most rizst kínálnak és szórakoztató elektronikát. A fővárost rizsföldek ölelik: jó időjárás esetén évente két tonnát is be lehet itt takarítani. A folyó, a Chao Phraya nem­csak Távol-Kelet Velencéjévé tette Bangkokot, hanem fejlő­désének feltételeit is meghatá­rozta. Alig több mint 200 éve - 1767-ben - a burmaiak meg-megújuló támadása miatt Ayutthayából - alig 30 kilomé­terre a tengertől - költözött ide a főváros, mert Bangkok - az olajfák ligetének faluja - s a folyó védelmet nyújtott a tá­madásokkal szemben. Ma másfajta „támadások” érik a szabadok földjét. A ked­vező gazdasági környezet egyre több világcéget vonz ide. S hogy milyen például az ipar- fejlesztés számára a kedvező gazdasági környezet? Bangkok mellett - tizenhat kilométerre a nemzetközi repülőtértől és alig ötven kilométerre a tengeri ki­kötőtől - ott, ahol az országot behálózó autópályák találkoz­nak, felépült egy igazi park, üdezöld udvarok, takaros üzemcsarnokok, környezetba­rát technológia. A látogató, aki a rizsföldek felől érkezik, s a „tanyák” - szétszórt thai házak - látványával ismerkedik, úgy érzi, hogy az ezredforduló utáni világba érkezett. A Bangkokra sem jellemző rend és tisztaság csak az egyik új­donság. A park úgy épült, hogy ne csak gyártani, hanem keres­kedni és lakni is lehessen itt: iskolába mehessen a gyerek,, orvoshoz a beteg. A legna­gyobb szenzáció mégis maga a park, ahol világszerte ismert cégek - a Sony, a Toshiba, a Seiko - vagy Délkelet-Ázsia ipari óriásai telepítettek üze­met, s bele a világszínvonalat képviselő technológiát, a jövő század elején is érvényes mű­szaki kultúrát. Ez a titka annak, hogy ami innen kikerül, az „csúcs” az ágazatban. A thai ipar jövőt is meghatározó jelenének egyik forrása ez. Van ebben a város­ban másfajta ipar is: az ügyes kezű kézműveseké, akik szép iparművészeti tárgyakat készí­tenek, s a kisiparosoké, akik az apró műhelyt aszerint csukják Itt, s így képezik a népművészeket és nyitják, hogy mit kíván a vevő: Bangkokban lehet egy nap alatt öltönyt csináltatni, nem is drágán, könyvet köt­tetni, levélpapírt készíttetni. A kézműipar él. Ahogy az ember letér a főútvonalról, el­tűnnek a nagy reklámok, s a járdát esténként az apró műhe­lyekből, vendéglőkből, boltok­ból az utcára terülő fény vilá­gítja meg. A múlt, a szegény­ség és élni akarás együtt van itt jelen. Láttam az egyik klong (csatorna) partján düledező fa­bódét, s ezt a „lakást” egy deszkával körbekerített, fedett „udvar” szegélyezte. A tulaj­donos egy szál nadrágban egy­kedvűen vacsorázott, az asz- szony pedig a „hálót” készí­tette elő éjszakára: ovális gyé­kénykosarakat rakott az asz­talra, s abba a gyerekeket. Másutt a járdán telepedett meg a halsütő, rizsfőző. Éjjel kettő­kor a kirakott asztalon jóízűen vacsoráztak a vendégek. Az olaj illata betöltötte az utcát: azt a sarkot is, ahol talicskában alúdta igaz álmát a hajléktala­nok egyike. A Felség Délkelet-Ázsiában más tar­talma van a fogalmaknak. Mást jelent itt a szegénység, mint Európában, s mást a gazdagság is. Mást a hőség és a hideg. Be­szélik: két éve 16 fokra hűlt a hőmérséklet, és nyomban vál­ság-stábok alakításáról tárgyal­nak őrzője. A Felség itt az ud­varban megszólítás és tisztel­gés is. A thai ember csak így nevezi és szólítja meg királyát, legyen akár miniszterelnök vagy utcai járókelő. A király fényképe révén ott is jelen van, ahol személyesen nem tud megjelenni, s thai ember a kép előtt fejhajtással, kézösszeté­tellel köszön. A király előtt pe­dig térden áll a miniszterelnök is. Chuan Leekpai reálpoliti­kus: kormánya gazdasági of- fenzívával, európai hídfőállás létesítésével kívánja megtar­tani és növelni az ország tekin­emiatt csak egyszer arattak a rizsföldeken, csökkent a tápi­óka-export, és gondokkal küzd az idegenforgalom is: bevételei 5 százalékkal csökkentek. Szakemberek szerint ennek belpolitikai okai is vannak, s hozzájárult a szinte csőddel fe­nyegető közlekedés, a környe­zeti problémák s a félelem is az AlDS-veszélytől. Hiszen tud­valevő, hogy a vietnami há­ború óta Bangkokban a Pat- pong talán híresebb és látoga- tottabb a Surawong és a Silóm Road között, mint az egyre in­kább csak idegenforgalmi lát­Bangkok városháza: vendégre várva télyét. Szelíd, de határozott ember. Amikor bennünket, magyar újságírókat fogadott, a gazdaságról beszélt: egy euró­pai hídfőállás fontosságáról, s arról, hogy Thaiföld számít a magyar mérnökök szakértel­mére, szeretne magyar kórházi berendezéseket és gyógyszer­eket. A félórás találkozót köve­tően kemény kézszorítással bú­csúzott, s amíg viszontlátást mondott, a szemünkbe nézett. Új pályán az ország Chuan Leekpai miniszterel­nöknek és kormányának jutott a feladat, hogy stabilizálja és új pályára állítsa az országot. Áz alap, amelyről elinduL hat, így fest: a nemzeti jövede­lem növekedési aránya tavaly­előtt 8,2 százalékos volt, tavaly pedig 7,1 százalékos. Irigy­lésre méltóan alacsony az inf­láció. Mértéke 1991-ben 5,7 százalék volt, tavaly pedig 4,3 százalék. Az ország egy év alatt 15,4 százalékkal (!) nö­velte exportját, s közben az import csak 4,4 százalékkal emelkedett. Az idei évre 8 szá­zalék körüli gazdasági növeke­dési ütemet prognosztizálnak. Ez pedig azt jelenti, hogy Kína után a második legnagyobb lesz Ázsiában. Mindezt úgy érték el, hogy itt, a trópusokon is aszály súj­totta tavaly a mezőgazdaságot, ványossággá süllyedő híres úszó piac. A vendég itt ennek ellenére az átlagosnál nagyobb figyelmet kap. A vendég ugyanis mindig fontos, akire azzal az utánozhatatlan, rejté­lyes thai mosollyal tekintenek, s akinek a gondolatát is lesik. Thai vendéglő ...Éjfél volt már, amikor vé­geztünk. Vacsorázni kellene, de a szálloda étterme bezárt. A taxi viszont azonnal megérke­zett.- Vacsorázni?... Rendben - mondta a taxis, és a piros Peu- geot-ba öt utast tuszkolt be. In­dulás előtt közölte: elvisz ben­nünket vacsorázni (ő tudja, hová), és vissza is hoz min­denkit. A tarifa: 100 baht. (Egy amerikai dollárért 25 bahtot számolt. Két helyen nem szá­moltak ugyanannyit.) Számla természetesen nincs. Az éjféli Bangkok csaknem ugyanolyan forgalmas, mint a déli: talán a tuk-tuk (ez a há­romkerekű, tipikusan thai füs­tölő jármű) kevesebb csak, és több a kivénhedt, öreg autó. A jobb oldali közlekedés miatt még. hajmeresztőbbek itt a sáv­váltások. A vendéglő tipikusan thai épület: teteje van csak, oldala nincs, s a csipkéken villanyfü­zér. Amikor fékez az autó, be­zárt már. Rövid párbeszéd, s újra kigyúlnak a fények: a tulaj \ Egy thai ház falun ~m ___ "■ _________________ _ r » M M ly f y - 5dl. B^. III

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom