Új Dunántúli Napló, 1993. február (4. évfolyam, 31-58. szám)

1993-02-04 / 34. szám

1993. február 4., csütörtök uj Dunántúli napló 5 Programok mozgás­korlátozottak A Mozgáskorlátozottak Ba­ranya megyei Egyesületének pécsi szervezete idén is színes programmal várja tagjait. Ki­rándulásokat szerveznek a Ke- reskes Szék Klubbal, amelynek tagjai a mozgásukban leghátrá­nyosabb helyzetű 10-30 éves fi­atalok. Tanácsadást tartanak a személyi jövedelemadóról. A városban élő mozgáskorlátozot­takkal közösen szeretnék még színesebbé tenni az 1993-dik évi programot, ezért várják a sorstársak javaslatait, ötleteit hétfőn, szerdán és pénteken délelőtt Pécsett a Tüzér utca 1-3. szám alatt, vagy a 10-903-as telefonszámon. Szakmai nap a Belvárosi Iskolában A Baranya Megyei Pedagó­giai Intézet szervezésében csü­törtökön 9 órai kezdettel kiállí­tással egybekötött szakmai na­pot tartanak Pécsett a Belvárosi Általános Iskolában. A egész­séges életmóddal fogalkozó ta­nácskozáson délelőtt a pécsi is­kolák és óvódák egészségvé­delmi és sportolási lehetőségei­ről hangzanak el előadások, délután szakmai konzultációkra kerül sor. Az ár a régi, a csomagolás új Új csomagolásban, köralakú poharakban, ám változatlan áron jelenik meg mától az üzle­tekben a Baranya Megyei Tej­ipari Vállalat 20 százalékos zsírtartalmú tejföle. Az új poha­rakat körben színes grafika dí­szíti, tetejükről könnyen eltávo­lítható légmentesen záró fólia található. A vállalat az elmúlt év utolsó napjaiban cserélte le elavult 25 éves csomagológé­peit a 12 millió forint értékű, óránként 6000 pohár teljesítmé­nyű német gépre. A későbbiek során a tejföl mellett a kefireket és joghurtokat is ezen a kor­szerű berendezésen csomagol­ják majd. A hasonló kiszerelésű termékek közül egyedül az isko­latejnek marad meg a hagyo­mányos régi külseje. Rázós kerítéssel és fejszenyéllel fogadták a rendőröket A szó szoros értelmében rá­zós ügyben nyomoz a Somogy Megyei Rendőr-főkapitány­ság. Borsodi István 47 éves és a fiatalkorú B. Zoltán 18 éves tabi lakosok, akiknél kedden délután a rendőrök, más bűn- cselekményekkel kapcsolat­ban házkutatást akartak tar­tani, a kapuba és a kerítésbe áramot vezettek azt remélve, hogy ezzel megakadályozhat­ják a nyomozókat munkájuk­ban. Mikor a rendőröket segítő Vidus József 40 éves helybeli lakatos el akarta távolítani a kapun lévő lakatot, áramütés érte, amely az elsődleges or­vosi vélemény szerint könnyű sérülést okozott. A házból kijövő Borsodi István egy 91 centiméteres fejszenyelet dobott a rendőrök felé, azonban nem őket, ha­nem a tanúként megjelent Ti­hanyi Sándor 30 éves tengődi lakost találta fejen, aki ugyan­csak megsérült. A gyanúsítot­tak ezt követően elmenekül­tek, de 3 óra múlva elfogták és őrizetbe vették őket. A rendőrség most már ezzel az esettel kiegészítve, emberö­lés bűntettének kísérlete miatt is folytatja a vizsgálatot elle­nük. Ősi mesterség felelevenítése Kosárfonó szakmunkásképzés Szigetváron Speciális eszközökkel és szerszámokkal készülnek a kosarak a tanműhelyben Az Ipartestületek Országos Szövetségének egyszemélyes kft-je az INTERMERKANT Kft., amelynek öt nagyvárosban vannak kirendeltségei, köztük Pécsett is - tudtuk meg Szőke A ttiláné kirendeltségvezetőtől. A kft. fő profilja a képzés. Első­sorban szakmunkásvizsgára felkészítő tanfolyamokat és kü­lönféle szakmai átképzéseket szerveznek. A tanfolyamok egy része önköltséges, de rendsze­resen részt vesznek a munkaü­gyi központok pályázatain, ahol a munkanélküliek képzésébe kapcsolódnak be. A megyében jelenleg három, a Baranya Me­gyei Munkaügyi Központ által kiírt pályázaton elnyert tanfo­lyamuk folyik, köztük a fűz és fonottáru-készítő, tehát kosár­fonó szakmunkásvizsgára fel­készítő. A kosárfonás főként az Al­földön, különösen Békés me­gyében honos. Szigetváron rég­óta működik a fűzfeldolgozó üzem, amelynek feldolgozott alapanyagát a békési kosár­gyárba szállítják. A kft. elkép­zelése az volt, hogy mivel igen nagy a térségben a munkanélkü­liség, meg kell próbálni az ilyen irányú képzést. Húsz hallgatót képeznek az erre a célra létre­hozott speciális tanműhelyben, hiszen a mesterség megtanulá­sának sajátos szerszámai, esz­közei vannak. Ezeket Békésből hozták, s onnan szerződtették a profi oktatókat is. A tanfolyam két és fél hónap időtartamú, a végén szakmunkásvizsgát tesz­nek. Elméleti és gyakorlati kép­zést kapnak, tanulnak vállalko­zási ismereteket is. Az áru rendkívül piacképes, bizonyítja ezt az, hogy a kereskedők az or­szág másik szegletéből, Békés­ből hozzák a kosarakat. Ha sike­rülne ezt a kézműipart itt, Bara­nyában letelepíteni, ahol az alapanyaggyártás is történik, egyrészt munkahelyeket terem­tene, másrészt olcsóbbá is válna ez az exportképes termék, amelynek Nyugat-Európában igen nagy kultusza van. Varga Pétert, az egyik okta­tót kérdeztük a tanfolyamról:- Igen nagy ambícióval kezd­tek neki a fiatalok, csak elég rö­vid ez a képzési idő. Ahol ez a szakma él, ott általában hat hó­nap az időtartam, ami alatt két-három féle terméket megta­nulnak csinálni. Azt szeretném, ha legalább kettőt itt is megta­nulnának. Azokból a típusokból utána önálló munkára is képe­sek lesznek, aztán a gyakorlat folyamán továbbképzik magu­kat. Rengeteg variációs lehető­ség van ebben a szakmában, erre majd ők is rájönnek, s jól meg is lehet belőle élni. Példa rá Békés városa, ahol élek, hiszen ott több, mint százötven kisipa­ros, és három üzem foglalkozik ezzel. Cs. L. Egyéni vállalkozások Javaslat a törvény módosítására Szakmai kiindulópontként el­fogadta az egyéni vállalkozá­sokról szóló 1990. évi V. tör­vény újraalkotására vonatkozó javaslatot az Igazságügyi Mi­nisztérium szakértőiből, illetve a témában érintett vállalkozói érdekképviseleti szervezetek küldötteiből álló munkabizott­ság. A javaslatot az Ipartestületek Napjaink építészeti módsze­reinek megítélésben elsőrendű szempontként veszik figye­lembe az energiatakarékossá­got. Az épületek hőszigetelési el­járásairól és a felhasználható anyagokról tart továbbképzést csütörtökön a budapesti Baumit Kft., valamint a győri Austro­Országos Szövetsége - Magyar Kézműves Kamara készítette el és bocsátotta a bizottság rendel­kezésére - erről szerdán tájé­koztatta az MTI-t az Országos Kisvállalkozás-feljesztési Iroda, amely a Magyar Gazdasági Kamara és a Magyar Kisválla­lati Társaság mellett szintén részt vesz a bizottság munkájá­ban. therm Kft. A pécsi Hunyor Szállóban megrendezésre ke­rülő programon szó lesz a hő­szigetelő habarcsok és vakola­tok használatáról, a legújabb csempe- és padlóragasztási módszerekről, a padlószerkeze­tek, lapostetők, valamint a hom­lokzati rendszerek hő- és hang- szigeteléséről. Artéria Klub a Nevkóban A pécsi Nevelési Központ­ban helyet kapott Artéria Klub ismét a művészet széles palettá­járól mixelt összeállítással fo­gadja az érdeklődőket, a szóra­kozni vágyókat. A február 6-án, szombaton este 7 órakor induló program Antonioni, Zabriskie Point című, a Pink Floyd zené­jével kísért filmjének levetíté- sével kezdődik. Az Irodalmi Kávéházban Ba­logh Robert és Martos Csongor szórakoztatja produkciójával a nagyérdeműt, majd Ujláb Ta­más, a PNSz művésze, Eze­rarcú szerelem című összeállí­tása következik. Zenei csemegét ígér a Fúzió Jazz együttes koncertje, műso­rukat Gömbös Gyula és társai­nak hajnalig tartó koncertje kö­veti. Az Artéria Galériában azúttal Mohácsy Barna festményeinek kiállítása tekinthető meg. Hőszigetelés, energiatakarékosság Személyiségfejlesztés - tehetséggondozás A legjobb általános iskolás fizikusok a Mezőszél utcai iskolában A tanári munka elemzésekor örökzöld téma a nevelés és az oktatás arányának kérdése. A gyakorlat azt mutatja, hogy csak mesterséges probléma, me­lyik területet időszerű előnyben részesíteni. A társadalom által felkínált lehetőségekkel a szakmailag jól felkészült, egészséges személyiséggel ren­delkező ember képes élni. A személyiség sokoldalú fejlesz­tésének része a tehetségek gon­dozása is. Ezért vállalta a pécsi, Mezőszél Utcai Általános Is­kola, hogy biztosítja a feltétele­ket a megye kiemelkedő képes­ségű általános iskolás tanulói­nak gondozásához fizika tan­tárgyból. Ez a tevékenység ré­sze a Baranya Megyei Pedagó­giai Intézet és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat szervezésében folyó munkának, melyet Kiss Jenő szakértő fog össze. A foglalkozást vezető taná­rok az eddigi versenyeken eredményesen szereplő tanulók felkészítő tanárai közül kerültek ki. Alkalmanként az elméleti ismereteket felelevenítve érde­kes problémákat oldanak meg a gyerekek. A módszerek között a kreativitást fejlesztők, a cso­portmunkák, a vetélkedők do­minálnak. Verseny helyzetben az tud a képességeinek megfele­lően eredményes lenni, aki hoz­zászokott a megmérettetések­hez, a kihívásokhoz. A foglal­kozások lehetőséget adnak arra is, hogy a gyerekek őszintén el­ismerhessék társaik sikereit, felszabadultan örüljenek a saját eredményeiknek. A megye iskoláiból érkező tanulók felkészültsége a taná­raik munkáját dicsérik. Öröm nézni a csillogó, érdeklődő, ér­telmes tekinteteket. Az eredmé­nyek mérhetők és mérik is lel­kes tanárok évek óta. A városi verseny február 11 -én 14 órakor lesz a Mezőszél Utcai Általános Iskolában. A legeredményeseb­bek megyei és országos verse­nyen folytatják a vetélkedést. Kotek Lászlóné Kevesebb jut a város üzemeltetésére Siklóson Rendkívül gyér érdek­lődés volt a kedd esti köz­meghallgatáson, Siklóson. A művelődési központban megrendezett találkozó első részében dr. Máté Já­nos polgármester adott tá­jékoztatót a város idei költségvetési tervezetéről. Az 1993-as esztendőben a városnak 50 millió forinttal ke­vesebb a pénze, mint amennyi a város normális üzemeltetéséhez és a betervezett fejlesztéshez szükséges. Kérdéses az is, hogy milyen átcsoportosításokkal le­hetséges a hiányokat pótolni. Az érdeklődők részéről el­hangzott észrevételek élén egy telefonprobléma szerepelt. Ä siklósi telefon tulajdonosoknak ugyanis hibabejelentés esetén először Pécset kell felhívni, ahonnan visszajelzés érkezik a városhoz, hogy orvosolják a problémát. Azonban órák kér­dése a megyeszékhellyel a kap­csolatfelvétel, így előfordul, hogy a hibaelhárítás esetleg több napot igényel. Javaslat hangzott el arról, hogy a város levegőjének tisztasága érdeké­ben a nagyobb felhasználóknál helyezzenek el szűrőberendezé­seket, filtereket. Volt, aki a helyi kereskede­lemben tapasztalható munka­morált állította pellengérre, il­letve szó esett a Gyűdi város­rész közútjairól. Képviselő vetette fel a terve­zett garéi hulladék megsemmi­sítőt, amelynek megvalósítását a városatya szerint nem kell tá­mogatnia a településnek. A közmeghallgatáson termé­szetesen szóba került a távfűtés is, miként a közelmúltban mű­szakilag átadott városi sport­csarnok működése. A hősi emlékmű megvalósí­tására azt javasolták, hogy az intézmények is járuljanak hozzá, de elképzelhetőnek tar­tották különböző rendezvények szervezését, amelyeknek bevé­telét szintén e célra fordíthatná a város. Kótány Kerékpárút a Tisza-tóhoz Szolnok és a Tisza-tó között, a Tisza-gáton 44 kilométer hosszúságú kerékpárútat cél­szerű kiépíteni. Az erre vonat­kozó javaslatot Petronyák László országgyűlési képviselő terjesztette elő a közlekedési tárcának. A tervezett 44 kilóméter hosszú, három méter széles út megépítése, 153 millió forintba kerülne. Az országos útalap mellett szükség volna a tiszamenti tele­pülések önkormányzatainak támogatására is. Megvan a halott csecsemő szülőanyja Bűntanya volt a vármegye háza Az egykori patinás épület a Budai Nagy Antal utca 14. szám alatt a vármegye háza volt Mohácson, s itt működött a szolgabírói hivatal 1945-ig. A közintézmény felszámo­lása után az 50-es évek elején hat lakást alakítottak ki a ház­ban és tanácsi tisztviselők éltek ott, majd 1960 után közfalakkal tovább osztva 12 önálló ott­honra tagolták az épületet és a tanácsi lakásokba cigány csalá­dokat költöztettek. Azóta a rendőrök által sűrűn látogatott lakótömbje lett a városnak, nincs olyan napja az évnek, amikor bérlőik közül néhányuk ellátásáról ne valamelyik bör­tönben gondoskodnának. Az elmúlt hét végén pedig WC-tisztítás közben itt leltek rá egy újszülött csecsemő holttes­tére. A volt vármegyeházában lakó 12 család az azonos szár­mazásán túl számos egyéb vo­natkozásban is hasonlít egy­másra. Például évek óta egyet­len fillér lakbért sem fizetnek, a hátralékuk százezrekre rúg. Az ingatlan fenntartója, a Város­gazdálkodási Vállalat utoljára hat éve költött több milliót a házra, teljes tetőcserét végeztek, kéményeket építettek, kijavítot­ták a nyílászárókat, parkettázták a szobákat, homlokzatot festet­tek. Mára ezekből a munkákból néhány lakásban és kívülről még látszik valami. A kapuosz­lop úgy áll, mint egy kérdőjel, az udvaron kupacokban gyűlik a szemét, az ablakok némelyi­kén műanyag fólia állja útját a hidegnek. A kerekeitől meg­fosztott téglákra fölpakolt Tra­bant is beleillik a képbe.- Ott, abban a WC-ben talál­ták az újszülött kisfiút. Tudja a csoda, hogy férfi vagy női ka­bátban volt, egy zöld meg egy barna is előkerült vele - magya­rázza Nyerlucz Jánosné, aki érezhetően nem szívesen társa­log az udvaron. Három szoba komfortos, tiszta lakásába tes­sékel és közben sorolja, három gyerekét egyedül neveli. A na­gyobb iskolás, egy óvodás, a két évessel van otthon, ő még szo­pik, de amíg anyjával beszélge­tünk egyik kezéből csokoládét majszol, a másikban egy púpos kanál tejfölt tart és időnként abba is belekóstol. A szobában fehér zokniba járkáló fiatalem­ber mondja, a neve nem fontos, csak vendég.- A rendőrök már tudják kié volt a gyerek, nem is jönnek vissza - állítja a lakás másik lá­togatója, Balog István, akinek a pottyantós árnyékszékében ta­lálták a csecsemőt. Majd mintha nem is az imént állította volna, hogy a nagyházban mind szeg- ről-végről rokonok élnek, bizo­nyítja, mennyi idegen fordul meg a családoknál, rendszere­sen járnak ki intézeti lányok is, tehát akárki is lehetett a tettes. Tudták ők, hogyne tudták volna, hogy H. E. a szülőanyja az eldobott kisfiúnak, aki azzal védekezik, halva jött a világra, mindjárt észre sem vette, egy­szer csak megtalálta ... H. É. és rövidesen börtönbe vonuló élettársa két óvodás korú gyermeket otthon nevel­nek, kétéves kislányuk örökbe­fogadása folyamatban van, akit az intézetben 1991 december­ben látogattak meg utoljára. Amíg lakótársaival beszélget­tem az udvaron, a fóliás ablakú lakásból egy kávéfőzővel vágta­tott a szomszédba és közben alaposan végigmért. Egy pilla­natra én is jól megnéztem: fia­tal, kövér, slampos. Hátat for­dítva neki és a szemétkupacnak, mély lélegzetet vettem. Hogy hova született a kisfiú, az lát­ható és hogy mire nőtt volna föl, nem nehéz kikövetkeztetni... B. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom