Új Dunántúli Napló, 1993. február (4. évfolyam, 31-58. szám)

1993-02-01 / 31. szám

1993. február 1., hétfő új Dunántúlt napló 5 Szatócsüzletek vidéken A sásdi költségvetésről, először Első fordulóban tárgyalta a sásdi képviselőtestület az ön­kormányzat 1993 évi költségve­tését. Elöljáróban Kovács Sán- domé polgármester tájékoztatta a testület tagjait arról a sajnála­tos tényről, hogy a szennyvíiz- tisztító beruházásával kapcso­latban a környezetvédelmi alaphoz beadott pályázatokat - 9,4 millió forint kérelmét - el­utasították. A számok ismeretében a ter­vezet szerint jelentkező 13 mil­lió forintos hiányt a pénzügyi bizottság 5 millió forintig ter­jedő takarékossági intézkedések bevezetésével javasolta csök­kenteni. S a megmaradó 8 mil­lió finanszírozására újabb pá­lyázat beadását indítványozta a polgármester, illetve a hitelfel­vétel alternatívájáról is szó esett. Döntés született az óvodai és iskolai térítési díjak fél évre ter­jedő támogatásáról. Az óvoda esetében a napi 50 forintos ét­kezési költséget 50%-ban térítik a kedvezményezetteknek (egyedülállók, 3 gyerekes csa­ládok), s tíz forint a napi támo­gatás mértéke egyéb esetben. Az iskolában a napközis ellátás 60 forintos, a menza 40 forintos költségét szintén 50%-ban térí­tik a normativ-kedvezménye- zetteknek. Egyéb esetekben általánosan minden étkezőre vonatkoztatva a napköziseket napi 20, a men­zai étkezést pedig napi 12 fo­rinttal támogatják. Természete­sen ezeket az elveket még a szociális törvény megszületése után, annak ismeretében módo­síthatják. Egyetértett a testület az ön- kormányzat minden dolgozójá­nak 10%-os béremelésével, bár a költségvetés kérdésében és ebben is a végső döntés - lévén a köijegyzőségen belül közös fenntartású intézmények — a február 4-i együttes testületi ülésen születhet meg. Ezután került sor a helyi adókról szóló 11/1991-es számú rendelet módosítására. A leg­fontosabb változás etekintetben a helyi iparűzési adóban van. Az adó alapja a jövőben a kor­rigált nettó árbevétel lesz, a me­zőgazdaságban ennek két ezre­léke, a vendéglátóiparban, ke­reskedelemben és a banki szfé­rában ennek nyolc ezreléke, egyéb vállalkozási formánál predig ennek négy ezreléke lesz az adó mértéke. Döntöttek ezenkívül a közte­rület-felügyelet bevezetéséről, az Erzsébet u. 5. sz. alatti ingat­lan értékesítéséről, s módosítva a szervezeti működési szabály­zatot teljes és kizárólagos jog­körrel a népjóléti bizottságra ruházták a segélyezései ügye­ket. Megyeri Tiborné (Folytatás az 1. oldalról) tette hozzá: valóban olyan por­tékákat árusítanak, amelyekre a vidéken élő embereknek a min­dennapjaik során szükségük le­het. így, tartós és csomagolt élelmiszereket, palackozott ita­lokat, iparcikkeket, műszaki árukat, gyerekjátékokat, s kü­lönféle apróságokat, csavart, szöget, tűt, cérnát... Nem ta­gadja, s reméli, a szatócsüzletek a helyi Afész-boltokkal veszik majd fel a versenyt, amelynek eredményeként vevők járnak a legjobban. A cég 1300 négyzetméteres pécs-pellérdi regionális raktára - szerte az országban tíz ilyen létesül - várja a rendszerhez csatlakozó, s a feltételeket vál­laló kiskereskedőket. Az egysé­ges arculat mellett, a diszkont áraknál is kisebb árakkal dolgo­A Támasz Alapítvány férfi átmeneti szállása - hirdeti a zöld betűs tábla Pécsett, a Gomba utca 7. sz. alatt lévő szögletes, barakkszerű épüle­ten. Éppen „hazatér” valaki. Az ajtó előtt strázsáló korcs kutyák meg sem ugatják, tudják már ők is, az öreg ide való. Ézt az ajtót nyitja már be ki tudja hányadik alkalommal. S ki tudja, benyit­hat-e még valaha meleg családi otthon kapuján? Köszönésemet Nagy Nándor, az ügyeletes vezető fogadja, készségesen beszél a szálló éle­téről. Meleg kis szobában ülünk, a szomszédos társalgó­ból zene hangjai szűrődnek át. Az asztalról egy tál kirántott- húst tesznek odébb. Vasárnap itt, vagyis a folyosó túloldalán lévő lepusztult konyhában főz­nek a lakók, míg hétköznap a Sándor utcai ingyenkonyhára mennek meleg ebédért. Hogy ki, mi okból került ide? Ahány ember, annyi történet. A jelenlegi 53 lakó életében azon­ban egy közös vonulat talán megtalálható. Az alkohol szinte csaknem valamennyiüknél köz­rejátszott abban, hogy életük fonala ide vezette őket. Az már pjersze más kérdés, hogy ki mi­ért nyúlt a szokáspsnál gyak­rabban a pohárhoz. És azért sem lenne igazságos egy kalap alá venni az átmeneti szállás lakói­nak életét, és italhoz való vi­szonyát, mert néhányan azért vannak, akik nem azért járnak dolgozni, nem azért keresnek nap mint nap alkalmi munkát, hogy legyen mit elverniük az olajospadlós, rosszlevegőjű, füstös kocsmákban. Vince bácsira például az au­tóbuszvezetők figyeltek fel. A bácsika ugyanis (élve nyugdíjas kedvezményével) már vagy ti­zedik napja egyfolytában bu- szozott. Aztán kiderült róla, zik a hálózat, amelynek Bara­nyában, Somogybán és Tolná­ban a tervek szerint 100-120 üz­lete jön létre a jelentkező kisvál­lalkozók révén. Erre garancia, hogy a kereskedők csak a rend­szeren keresztül szerezhetik be az árukat, a társaság pedig köz­vetlenül a gyártókkal, illetve a nagykereskedőkkel áll kapcso­latban. Elhatározott céljuk, hogy támogatják a magyar cik­keket, éppen ezért a boltok vá­lasztékának fele hazai termelők­től kell, hogy származzon. A raktárban egyébként kialakíta­nak egy diszkont-áruházát, ahol a viszont-eladókon kívül a vá­sárlókat is várják. Reméljük minél hamarabb ta­lálkozhatnak szatócsboltokkal a falvakban, kisvárosokban élők - a Dél-Dunántúlon is. Roszprim Nándor hogy hajléktalan. A fia ugyanis megnősült, és az újasszony ér­kezésekor Vince bácsi, az édes­apa feleslegessé vált a lakásban. Útban volt abban a házban, amely egykoron a sajátja volt, s amelynek a tulajdonjogát nem­régiben íratta át a fiára. A társalgóban Jimmy frizu- rás, életerős fiatalember nézi a tv-t. Huszonhét éves. Elisme­rően szisszen fel, amikor a rek­lámfilmben elegáns nejlonha­risnyáját, melltartóját igazítja magára egy formás manöken. A Jimmy frizurás most valószínű­leg nem tudná ilyen drága aján­dékkal meglepni a barátnőjét, ha van neki egyáltalán. A válásáról, egykori, Buda­pest melletti családi házukról, és reményeiről beszél. Fél éve él a „férfi szálláson”. Abban bí­zik, hogy előbb-utóbb állandó munkája lesz, és a jelenlegi, mint mondotta, örömszállónak éppen nem nevezhető otthonát, Téli örömök Az intenzív havazás elmúltá­val inkább már a téli örömök, mint a havas gondok voltak a jellemzőek Baranya megyében. A Pécsi Városgondnokság az utak kézi- és gépi tisztítását már szombaton befejezte, s már csak a hajnali órákban tartanak rövid szemlét, hogy a páralecsapódás nem okoz-e jegesedést a felüljá­rókon. Viszonylag nyugodt nap volt a vasárnapi a rendőrségi ügyeletén, a tűzoltóknál és a mentőknél is. Az utóbbiak csu­pán egy 35 éves hölgyet szállí­tottak kórházba a hóval, a jég­gel összefüggésben. A hölgy ródlizás közben szenvedett kar­sérülést. Mint azt felvételünk is bizonyítja, a mecseki szánkópá­lyákon kerékpárral is lehetett közlekedni, legalábbis annak, aki nem rettent vissza a havas tereptől. Fotó: Hári C. Péter felcserélheti egy jó albérletre. Fél szemmel a tv-műsort nézi, fél szemmel pedig Isaac Asi­mov fantasztikus regényét ol­vassa. Neki talán még van esé­lye a kitörésre. A többség pedig annak örülhet, hogy legalább az ingyenszállás, az ingyenkonyha lehetősége megadatott nekik. Mert azért ez mégiscsak jobb, mint a vasútállomás flaszteiján, a parkok kőkemény padjain, s a huzatos lépcsőházakban meg­húzni magukat télvíz idején. Mint Nagy Nándortól megtu­dom, a Caritas a közelmúltban indított be a pécsi nagyállomá­son egy ügyeleti szolgálatot, amelynek tagjai a Gomba utcai férfi szállásra, és a Borbála te­lepen lévő átmeneti női szállóba viszik azokat, akik egyébként a vasúton, vagy a lépcsőházakban húznák meg magukat. Ide ke­rülnek azok a hajléktalanok is,- akiket a rendőrök szednek össze az éjszakában. Balog Nándor A hajléktalanok hajlékában Félszáz férfi a Gomba utcai átmeneti szálláson A macska állandó vendég az átmeneti szálláson Feltérképezik az értékeket A természetért, a madarakért Nem vagyunk politizáló szervezet, de mindenkivel szö­vetségre tudunk lépni, aki párt­fogolja a természetet - hang­zott el tegnap Pécsett, a Ma­gyar Madártani és Természet- védelmi Egyesület Baranya Megyei Csoportjának közgyű­lésén. A majd 500 tagot számláló, 1974 óta tevékenykedő társa­ság igen aktív munkát fejt ki, nem csupán a madarak, de a természet, a környezet védel­mében is. Céljuk egyebek közt, hogy feltérképezzék a megye természeti értékeit, különös te­kintettel az ártéri erdőket, kü­lönböző programok keretében védjék a madarakat, kutassák a madárfajok vonulási szokásait, s nem utolsósorban neveljék az ifjúságot helyes természet szemléletre. Ennek része a nyaranként megtartott sumonyi gyűrűző-tábor, ahol a madarak gyűrűzése mellett majd két hó­napon keresztül szakemberek tanítják a gyerekeket, valamint a népszerű „madarász suli”, amelynek során szakkör-jel- legű oktatást végeznek. A lelkesen és eredménye­sen, ám nem kellő hírveréssel dolgozó baranyai csoport mű­ködésének anyagi feltételeit a tagdíjbevételek mellett döntő részben pályázatokból biztosít­ják. A közgyűlésen a tagság el­fogadta a beszámolót, az elkö­vetkezendő öt évre vezetőséget választott, majd meghatározta az idei tervet. Az elnök ismét dr. Majer József tanszékvezető egyetemi docens lett. R. N. Felvételizők tábora Pécsett Jogi és közgazdasági ágaza­ton továbbtanulni szándékozó fiatalok találkoztak a hét végén Pécsett, a Dr. Heim Pál Kollé­giumban. Egyetemi tanárok előadásait, hallgatók kiselőadá­sait hallgatták, szemináriumo­kon vettek részt, tesztekkel gyakoroltak. Az intenzív hét­vége ahhoz is hozzásegítette a néhány hónap múlva felvételi­zőket, hogy közvetlenebb képet kaphattak az egyetemek és taná­raik elvárásairól. A Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesülettel együttműködve a fővárosi Tehetségért Mozga­lomhoz tavaly csatlakoztak a JPTE jogi és közgazdaságtu­dományi karának diákjai. Cél­juk az, hogy a gazdasági nehéz­ségek közepette is mind több fi­atal, a gimnazisták mellett szakközép- és szakmunkás- képző iskolát végzett is tanul­hasson az egyetemeken. Mind­ehhez más alapítványokkal igyekeznek kapcsolatot kiépí­teni. A jövőben a tanulás anyagi feltételeit biztosító ösztöndíja­zási lehetőségeket igyekeznek megteremteni. A követendő példát nyújtó egyetemisták - akik önzetlenül fáradoznak azon, hogy a fiatalok továbbta­nulását segítsék - fájdalma, hogy egyes gimnáziumok nem készséges partnerek, a szóróla­pok, felhívások gyakran el­akadnak a tanári szobákban. Jelenleg csaknem 600 vidéki levelező „hallgató” felkészülé­sét segítik, akiknek teszteket küldenek és konzultációkat tar­tanak. A legutóbbihoz hasonló felkészítő-táborra legközelebb áprilisban kerül sor. A táborok­ban elsősorban nem a középis­kolák törzsanyaga, hanem az át­fogóbb ismeretszerzést előse­gítő háttérinformációk kapnak hangsúlyt, előtérbe helyezve a logikai, összefüggésekre irá­nyulógondolkodást. Tröszt E. Beszélgetés egy vezérrel Legális, baráti jellegű maffia „Nézd haver, kitálalok” Az emberek többségének elkerekedik a szeme, milyen autócsodákkal húznak el mel­lettük egyesek. Azután legyin­tenek s keserűen gondolják: nekem soha sem lesz ilyen. Pedig leheti ne), csak nincs merszük belevágni az üzletbe, amihez azért némi alaptőke is kell.- Nézd, haver, kitálalok - mondta az egyik autósmaffia vezére -, de csak akkor, ha nem szellőzteted meg a nevem, és még véletlenül se teszel célzást lakhelyemre, mert ezzel az üggyel nagy „zsugát” lehet zsebrevágni. Elegánsan berendezett laká­sában márkás konyakot töltött, majd kényelmesen hátradőlve mesélni kezdett.- Közismert: a gépkocsik magánbehozatala azon alapszik, hogy mindig más nevére kell az autót berántani, mert egy ember csak egyet hozhat be. Na most, meg kell fűzni valakit, újon - ha neki kell a kocsi, akkor igazi, ha nem, akkor fal - megbízóle­velet. Ezután már csak a csapa­tot kell megszervezni. Kime­gyek 8-10 emberrel, akik el­hozzák a vasat - vagyis az au­tót.- Ezek az „alkalmazottak"” is részesülnek a haszonból?- Ha nekem hozzák az autót, akkor napidíjat kapnak: 20 svájci frankot és 5000 forintot. Két napra reális összeg, nem?- És a vámnál mi történik?- Semmi. Az autók minden­képpen elvámolásra kerülnek, de csak 3 hét múlva. Ezért az­után van, amit vámmal, van, amit vámolatlanul adok el. Per­sze, az utóbbin nagyot lehet bukni. De okosan kell csinálni: a szerződést a vámolás utáni időpontra kell kiállítani. Tegnap vámoltam el a Mazdát, pedig már 3 hete eladtam. Ha kivárom ezt az időt, akkor meg vagyok lőve, mert csak egy autót tudok behozni havonta. Akkor áll a kocsi is, meg a suskám is. Úgy meg van, mondjuk, 30 ezer fo­rintom egy hónapban. Az ló­füle, az nem pénz. De ha azon­nal eladom, akkor forog a pén­zem, mert háromszor ki tudok menni havonta. Azért is tehe­tem, mert nekem nem kell, mondjuk, 100 ezer forint ha­szon egy kocsin, megelégszem 30-50 ezerrel is.-A csapatnak is megéri?- Minden bizonnyal, máskü­lönben nem csinálnák.- Milyen műszaki színvonalú kocsikat hoztok be? Ugyanis Ausztriában egyszer láttam egy hazafelé tartó Daciát, aminek a tetejére egy fél Ford volt kö­tözve.- Látod, ezeket a csibészeket kellene a rendeletekkel megszí­vatni, nem bennünket. Mi fris­sen műszakiztatott kocsikat ho­zunk Svájcból. Akik a roncso­kat hozzák, padra teszik, kie- gyenesítgetik, kipofozzák az au­tót, s a balfácán vevő csak egy év múlva jön rá, hogy roncs­halmazt vett egymillióért.- Mi a garancia az általatok behozott autókra? Benneteket a kinti gépjárműkereskedők nem verhetnek át?- Nem tudnak. Kiépített kap­csolataim vannak kint. Tudják, hogy biztosan visszamegyek, ezért nem vernek át. Azt is, hogy fejbeverem őket, ha rossz a kocsi. A garancia pedig az, hogy lábon hozzuk be a vasat, amit azért 1200 kilométeren ke­resztül le tudunk tesztelni. Ed­dig minden vevőm elégedett volt velem.- 5 mit szól a rendőrség?- Mit szólhatna? A miénk egy legális, baráti jellegű maf­fia. Nem követünk el törvényte­lenséget. Nincs átütött motor­vagy alvázszám. Minden tiszta, csak észnél kell lenni.- És az új autóbehozalati rendelkezések?- őrültség, fejetlenség. Nincs semmilyen szabályozás. Be le­het hozni az autót. A vámon közlik, vizsgáztatni kell a KPM-nél. Egy Svájcban frissen műszakiztatott kocsit? Röhej. A KPM meg nem tud semmiről. Akkor most mi van? Hoztak egy rendeletet végrehajtási uta­sítás nélkül. Itt állnak sorban az autók. Azt hiszem, amíg nem tisztázódik a helyzet, leállunk. Ruzsinszky Tibor Munkaerőt kölcsönöz? Munkahelyet keres? Keressen bennünket! Pécs, Bajcsy-Zs. u. 18. (Domus Aruház) Telefon: 36-861 (50)

Next

/
Oldalképek
Tartalom