Új Dunántúli Napló, 1993. február (4. évfolyam, 31-58. szám)
1993-02-16 / 46. szám
A pálya széléről A PVSK és a PPTSE számára egyaránt a bentmaradás a tét Ma lesz a PVSK-Co-Order - BSE visszavágó Lezárult az alapbajnokság a kosárlabdázóknál a férfi A- és B-csoportban is. A pályára lépett baranyai csapatok számára a zárás jól sikerült, mert nyert az A-ban a PVSK férfi gárdája és a B-ben a PPTSE együttese is. Azzal, hogy a PVSK-férfiak győztek, két győzelmet visznek a rájátszásba (a Debrecen 5-öt, a Dombóvár és a MAFC 4-4-et, a Hódmezővásárhely és a Nagykőrös 3-3-at, a Siófok 2-t, a Salgótarján 1-et). Mindenki mindenkivel játszik oda-vissza- vágó alapon a 8-as csoportban, a PVSK vasárnap Debrecenben kezd. A tét: az A-csoportban maradás. A PPTSE legközelebb vasárnap, február 21-én lép pályára Pécsett, a városi sportcsarnokban, az ellenfele a Battai Kosár Egylet (volt Dunai Kőolaj) lesz. Vele a pécsiek három győzelemre játszanak. Ha ezen az akadályon túljut a PPTSE, akkor bentmarad. Ha vesztesként kerül ki a párbajból, akkor ösz- szekerül valakivel, akiről még nem tudni most, hogy ki lesz, de az már biztos: az is három nyert meccsre megy, s a vesztes kiesik. Rosszul kezdődött viszont a rájátszás a PVSK-Co-Order női csapatának. A pécsiek idegenben a BSE-től 18 pontos vereséget szenvedtek. A mérkőzés után Vertetics lstvánm, a vasutasok vezető edzője a következőt nyilatkozta:-Nincs még teljesen formában a társaság. Húsz-huszonöt perc után kipukkadtunk, elbizonytalanodtunk, erőnlétileg, de talán inkább „fejben" elfáradtunk. Nem volt, aki összefogja a csapatot. Ezt a meccset elvesztettük ugyan, de még semminek sincs vége. A visszavágó ma, kedden 18 órakor lesz Pécsett, a városi sportcsarnokban. A tétje eléggé nagy. Ha a pécsiek nem nyernek, akkor nem kerülnek a legjobb négy közé, vagyis a tavalyi bajnok akkor már biztosan érem nélkül marad. Amennyiben viszont győz a PVSK-Co-Order, akkor lesz harmadik - mindent eldöntő - mérkőzés is, vasárnap, a BSE-pályán. Egyébként a PVSK-Co-Or- der betegjei felgyógyultak, már játszanak, a sérültek - Halász, Horváth, Sajni - azonban nem. H. L. Littbarski lesz a következő idegenlégiós Külföldiek a japán profi futballban Pierre Littbarski lesz a következő sztár, aki Japánba szerződik, hogy erősítse jövendőbeli csapatát, a Furukawát, amikor májusban beindul a sziget- országban a profi futballszezon. Hírek szerint rövidesen aláírják a szerződést az ismert német játékossal. A német futballista a legutolsó azoknak a játékosoknak az egyre bővülő listáján, akikre a jól fizető japánok szemet vetettek. Az 1. FC Köln középpályásától azt várják, hogy erősödik a csapat támadójátéka. Ugyanezt remélik Rudi Völler megszerzésétől is, de az ő szerződésével kapcsolatos tárgyalásokról egyelőre semmit sem hoztak a nyilvánosságra. A Fu- rukawanál egyébként két csehszlovákjátékos is bevált, itt játNézőnek lenni veszélyes! A statisztikák azt bizonyítják, hogy a legtöbb sport elsősorban nem a versenyzőkre, hanem a nézőkre veszélyes. Az autóversenyeken kívül a többi sportág szurkolói szempontból eddig Lengyelországban viszonylag biztonságosnak számított. A helyzet változását bizonyítja, hogy Lengyelországban a múlt évben 45 tömegverekedés és 230 „huligánkodás” miatt kellett beavatkozni a rendőrségnek a lelátókon, 653 személyt vettek őrizetbe - közülük 283-at sürgősen továbbítottak a kijózanító állomásokra. A rendbontók egyharmada tizenéves volt. A tömegverekedésekben 38 személy sebesült meg, 26 alkalommal támadták meg a szurkolók az- intézkedő rendőröket. A rendőrség 1200 rendezvényt biztosított. Csak most van elterjedőben a „kibic-klubok” szervezése, amelynek tagjai segítenek a rend fenntartásában, s pozitív eredményeket hozott az elkülönített szektorok létrehozása a vendégcsapatok szurkolóinak, ami szintén újdonság a lengyeleknél. Sokat várnak a készülő sporttörvénytől is, amely várhatólag kimondja: a versenyzők és a nézők biztonságáért a szervezők a felelősek. szik Pavel Rehak és Frantisek Myslivecek is. Ismeretes, hogy az angol Gary Lineker Nagoyá- ban tanulja a japán nyelvet, hogy jobban beilleszkedhessék a helyi Grampus Eight nevű csapatba. A hajtós, lelkes futballt játszó japánok nem kötelezték el magukat az európaiak mellett, sőt eddig többnyire dél-amerikai „forrásból” merítettek. A brazil Arthur Antunes Coimbra, vagyis Zico volt eddig a legbecsesebb szerzemény, őt a Kas- hima Antlers igazolta le. A na- goyai Grampusban kergeti a labdát Jorge Antonio Putinatti, a Shimizu együttesében pedig Ernandi Lima de Silva. A külföldiek listája ezzel még távolról sem teljes, a japán profiliga döntése értelmében öt A Wiesbadenben székelő, a labdarúgás történetével foglalkozó nemzetközi szervezet közzétette az 1992. évi értékelését. Eszerint az elmúlt év legeredményesebb csatára (válogatott és hivatalos nemzetközi kupa- mérkőzésen) a hondurasi Cesar Augusto Obando lett. Obando 12 gólt szerzett, valamennyit hazája válogatott találkozóin. A második a holland Denis Bergkamp, a harmadik pedig a brazil Rai, mindketten 12-12 találattal, ám Bergkamp több gólt szerzett a válogatottban. A negyedik tíz góllal (6 válogatott, 4 klub) Kiprich József. A külföldi játékost igazolhat majd egy-egy csapat, és a legtöbben ki is fogják tölteni ezt a keretet. A futballszövetségből származó hírek szerint a Nissan játékosa lesz az uruguayi Enzo Frances- coli és az argentin Ramon Diaz is. Előbbi Dél-Amerika legértékesebb játékosa volt 1984-ben, az utóbbi pedig Diego Maradona oldalán segítette Argentínát a győzelemre a junior világ- bajnokságon. A többi csapat is vásárlási terveket fontolgat, aminek különben a japán liga elnöke örül, a világklasszisokkal még jobban emelhető a japán labdarúgás színvonala. E gyakorlatot igazolja, hogy a távol-keleti válogatott tavaly első ízben hódította el az Ázsia Kupát. magyar támadó olyan sztárokat előz meg a ranglistán, mint a walesi Ian Rush vagy a francia Jean-Pierre Papin. A tavalyi esztendő legjobb játékvezetője a német Áron Schmidhuber lett, a legjobb kapus pedig a dán Peter Schmei- chel. Az elmúlt év 1127 válogatott, illetve nemzetközi kupatalálkozóján 2975 gól született, ez 2,64 átlagot jelent. Feltűnő, hogy mig 1992 első felében 2,46 volt az átlag, a második félévben ez 2,76-ra nőtt. A szakemberek ezt az új szabályok bevezetésével magyarázzák. Férfiak nem nézhetik meg Iszlám nők versenye Vasárnap 10 iszlám ország sportolónőinek részvételével megkezdődött az első alkalommal kiírt, Iszlám Országok Női Játéka elnevezésű verseny. Az iráni fővárosban, Teheránban 530-an mérik össze erejüket a legkülönbözőbb sportágakban (a labdajátékok mellett az úszás, az atlétika és a lövészet szerepel a programban). Az egykori Szovjetunió területéről, Ázsiából és a Közel-Keletről is érkeztek versenyzők, akik között a muzulmán vallás hívei is csapatba kerülhettek anélkül, hogy elvesztették volna „iszlám identitásukat”. Az ünnepélyes megnyitón a férfi érdeklődők is megjelenhettek, de a versenyszínhelyeket már nem látogathatják. Kiprich 1992 negyedik legeredményesebb csatára Készülődik a Sportexpo ’93 Április 16. és 20. között lesz a Budapest Sportcsarnokban a Sportexpo ’93 kiállítás. Erre már megkezdődött a készülődés. A Sportexpo ’93-on többek között a felépülő iskolai tornatermek berendezéseihez szeretnének minél több ötletet adni, találkozókat szerveznek a sportegyesületek és a lehetséges szponzorok között, végül a teljesítmények fokozásához szükséges technikai berendezéseket kínálják majd. Bobby Moore gyógyíthatatlan beteg Újabb világhírű sportemberről derült ki, hogy gyógyíthatatlan beteg. Az 1966. évi labdarúgó világbajnokságon győztes Anglia csapatkapitánya, Bobby Moore vasárnap tárta a közvélemény elé, hogy rákos betegségben szenved. Az 51 éves, legendás hírű focista vastagbelét még 1991-ben megműtötték, és azóta máját is megtámadta a halálos kór. Fa Nándor még 7402 mérföldre a céltól Az egyszemélyes vitorláshajók Földkörüli versenyén résztvevő Fa Nándor négy francia vetélytársa mögött változatlanul az ötödik helyen hajózik. Pozíciója mégnyugtató, hiszen az előtte álló Yves Parlier előnye nem behozhatatlan, viszont a mögötte haladó spanyol Jose Luis Ugarte lemaradása több mint 500 mérföld. A Vendée Globe állása: 1. Alain Gautier (francia) 5463 mérföld a céltól, 2. Philippe Poupon (francia) 5949, 3. Jean-Luc van den Heede (francia) 6050, 4. Yves Parlier (francia) 7318, 5. Fa Nándor 7402, 6. Jose Luis Ugarte (spanyol) 8037. T otóny eremény ek A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 7. fogadási hetén nincs 13 plusz 1 találatos szelvény. 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 6 004 517 forint, 12 találatos szelvény 37 darab, nyereményük egyenként 108 189 forint, 11 találatos szelvény 789 darab, nyereményük egyenként 5 074 forint, 10 találatos szelvény 8 129 darab, nyereményük egyenként 739 forint. Mai sportműsor Kosárlabda. NB I. nők, rájátszás, visszavágó: PVSK-Co-Order - BSE, Pécs, városi sportcsarnok, 18.00. Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs Engel János út 8. 7630 Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyedévre 957 forint, félévre 1914 forint, egy évre 3388 forint. ISSN 0865-9133 Dunántúli napló Wederék a világbajnokok A győztes csapat a célban MTI Telefotó A svájciak már minden érdemi titulust begyűjtött kormányosa, Gustav Weder és az általa kormányzott egység szerezte meg a négyes bobok világbajnokságán az aranyérmet. A helvét kvartett szombaton és vasárnap egyformán kiegyensúlyozott teljesítménynyel száguldott végig az iglsi 1220 méteres jégcsatomában, így hiába állított fel a Brian Shimer kormányozta amerikai négyes új pályacsúcsot a harmadik futamban, a zárónapon 51,30 mp-cel, Wederék győzelme nem forgott veszélyben. Sőt, az Egyesült Állap elsőszámú egységét a házigazdák jobbik csapata is megelőzte a-e-"' gén egyetlen századdal. Végeredmény: négyes bob, világbajnok: Svájc II. (Weder, . lin, Meier, Semeraro) 3:26,99 p, 2. Ausztria I. 3:27,37 p, 3. E sült Államok I. 3:27,38 p. Eredmények rövidé BIRKÓZÁS. A diák- és utánpótlás szabadfogású megyebajnokság somogyhatvani versenyének eredményei. Az „A”-korcsoport súlycsoportgyőztesei: Kapás, Váradi, Nagy, Nemes, Lőrincz (mind Pécsi Húsos-TÁSI), Kustos, Módok (Szigetvár), Bálint (Somogyhatvani), Tóth (Mozsgó), Farkas (Csertő), Gál, (Somogy- hatvan). A csapatversenyt a Pécsi Húsos-TÁSI együttese nyerte. Az utánpótlás korcsoport győztesei: Bénii, Bődog, Somogyvári, Zákányi (mind Szigetvár), Hajdú, Szőke (Mozsgó), Sánta, Bojtor (So- mogyhatvan), Járányi (Pécs). A csapatversenyt a Szigetvár nyerte. TEKE. NB I. férfiak: Pécsi Gázmű - Inota 5-3. A tavasszal még veretlen pécsi csapat pontszerzői: Berta 732, Koncsecsko 719, Tubák 699. KOSÁRLABDA. NB II. nők: Pécsi EAC - MAFC 84-78 (35-33). A Budap. játszott mérkőzés legjobb dobói: Vesa 25, Pott 15, 14. GYORSKORCSOLY Modul-Öttorony Kupa rő lyás pécsi verseny eddig nem közölt eredményei. Junior D-kat. fiú 500 m: 4. Kakuk, 400 m: 4. Kakuk, összetett: 4. Kakuk. Junior C-kat. fiú 500 m: 4. Knoch, 400 m: 1. Knoch, összetett: 2. Knoch (a Szivárvány JSC sportolója). LABDARÚGÁS. Bajnokok tornája, 9. forduló: Bocz Kft - Primo Kft 4-0, Penta G. - ACM Supermix 3-0, Vertikor - Ma- rocco Kft 4-3, Bari Cipőip. Szöv. - Hunor Róth Kér. 1-0, Fénypont - DÉDÁSZ 3-2, Grund Kft - Melitta 9-4. A torna állása: 1. Bari 17, 2. Vertikor 16, 3. Hunor 14, 4. Bocz 11, 5. Marocco 10, 6. Fénypont 10, 7. Grund 9, 8. DÉDÁSZ 6, 9. Penta 5, 10. Supermix 4, 11. Primo 4, 12. Melitta 2 pont. EUREKA Az ország legnagyobb EUREKA MOZGÓ CIPŐÁRUHÁZA PÉCSETT A FEK-ben FEGYVERES ERŐK KLUBJÁBAN (Kossuth u. 13 február 15-19-ig 8-18 óráig i KOMLON A BÉKE SZÁLLÓBAN február 16-17-én 9-18 óráig [ -nagy választék -kedvező, még tavalyi árak Kereskedőknek nagy tételben további engedmények Újdonság: zsűrizett, kézműves divatékszer Egyes ruházati cikkek végkiárusítása 30-70%-os árengedménnyel a CIAO-RAGGAZZO DIVATÁRU BOLTBAN amíg a készlet tart! pecs, Király u. 20. Telefon: 72/17-506 Nyitva: h-p.: 9-18-óráig szombat 9-13-óráig (1165)