Új Dunántúli Napló, 1993. február (4. évfolyam, 31-58. szám)

1993-02-16 / 46. szám

8 üj Dunántúli napló 1993. február 16., kedd Gazdasszonyképzés Pécs-Szabolcson A virágneveléssel is megismerkednek a lányok Nevelési pályázat A Belügyminisztérium a Hanns Seidl Alapítvány tá­mogatásával „A társadalom és a fegyveres erők” című kutatási és oktatási projek­tum keretében nevelési pá­lyázatot hirdet általános és középfokú tanintézetek pe­dagógusai részére a közrend és a közbiztonság megóvá­sára, az ön- és vagyonvéde­lemre nevelés témakörében. Pályázhat minden oktatási és művelődési intézményben dolgozó pedagógus, vala­mint a pedagógusképző fő­iskolák és egyetemek hallga­tói. (Alkotóközösségek is pá­lyázhatnak.) A pályázat célja: A ta­nuló ifjúság közrendvédelmi és közbiztonsági nevelése, az ön- és vagyonvédelemre való felkészítés, valamint a tanulók és a rendészeti szer­vezetek közötti viszony for­málása a kialakuló demokra­tikus jogállam feltételrend­szerében. Pályázati feltételek: 1. Pályázni eredeti, nyom­tatásban meg nem jelent és kifejezetten erre a pályázatra készített munkával lehet. 2. A pályamű tartalmazhat új nevelési koncepciót, prog­ramot, feldolgozhat konkrét, már folyó kísérletet, össze­gezheti egy már bevezetett módszer tapasztalatait (ha eddig nem publikálták). 4. Egy szerző vagy szer­zőcsoport egy alkotással pá­lyázhat. A pályaműveket 3 gépírásos példányban kell beküldeni, jeligésen. A pá­lyázó nevét, lakcímét - vagy munkahelyének nevét, címét - kívülről szintén jeligével ellátott, kisebb borítékban kell elhelyezni. 4. Beküldési határidő: 1993. június 30. Cím: Bel­ügyminisztérium, Sajtó- és Tájékoztatási Főosztály, 1051 Budapest, József A. u. 2-4. A pályázat elbírálása: A pályaműveket - a kiíró által felkért - szakértők bírálják el, ezt követően bizottság dönt a pályadíjak odaítélésé­ről. A pályázaton elért ered­ményről a szerzők írásban tá­jékoztatást kapnak. Pályadí­jak: 1 db I. díj 100 000 Ft, 2 db II. díj (2x) 60 000 Ft, 3 db III. díj (3x) 40 000 Ft. Eredményhirdetés 1993 őszén, „A társadalom és a fegyveres erők” projektum konferenciáján. A közlésre, hasznosításra javasolt pályázatok megje­lentetéséről a BM Kiadó gondoskodik - külön szer­ződés alapján. Egy feldühödött beteg Egy feldühödött beteg, mivel nem kapott elég gyorsan fájdalomcsillapítót, hétfőn revolverével súlyosan megsebesített három orvost egy Los Angeles-i kórház­ban. A tettes fájdalomra pa­naszkodott a dél-kaliforniai egyetem Los Angeles-j kór­házának elsősegély-részle­gében. Úgy látszik, nem ta­lálta elég gyorsnak a segít­séget, mert előkapta revol­verét és közvetlen közelről többször is rálőtt egymás után a teremben dolgozó há­rom orvosra. Egyikük, fej­sérüléssel, élet-halál között van, a másik súlyosan, a harmadik könnyebben meg­sebesült. A merénylő ezután három tússzal elbarikádozta magát a kétezer ágyas kór­ház röntgenosztályán, de a rendőrséggel való ötórás al­kudozás után megadta ma­gát, és sértetlenül elengedte a túszokat. A napokban jelent meg a Földművelésügyi Mnisztérium ágazati képzést folytató intéz­ményeinek név- és címjegy­zéke. Az ország 156, zömében patinás mezőgazdasági szakkö­zépiskolájának és szakmunkás- képző intézményének sorában egy általános iskola, még a régi nevén a Pécsszabolcsi Általános Iskola és Speciális Szakiskola szerénykedik. Új néven Az évtizedek óta működő szakközépiskolák és szakmun­kásképzők jól felszereltek, ma­gasszínvonalú oktatótermeik, gazdag gépparkjuk, tangazda­ságuk van, igen sok közülük több tízmilliós minisztériumi fejlesztési támogatásban része­sül, sokan most, a privatizáció kapcsán 50-100 hektáros termő- területet kapnak. A - mai nevén - Szabolcsi Általános Iskola és Speciális Szakiskola másfél év alatt Pécs város önkormányzatá­tól oktatóhelyiség céljára 500 ezer Ft-ot, két kisebb méretű bérlakást, tanszervásárlásra 400 ezer Ft-ot kapott. Továbbá a szakoktatók bérét, a gazdasszo- nyok ösztöndíját, munkaruha juttatását, élelmezési költségét és a dologi kiadások fedezeté­nek egy részét. Baranyában Sellyén és Pécsszabolcson egyidőben kez­dődött a nyolc általánost végzett lányok részére a nyugati min­tára szervezett kétéves mező- gazdasági gazdasszonyképzés. Országosan 21 oktatási intéz­ményben található ez a képzés­forma, a zöme kétéves, de van­nak másfél évesek, és van egy­éves az érettségizett lányok ré­szére a szentlőrinci Újhelyi Imre Mezőgazdasági Szakkö­zépiskolában. A képzés döntően gyakorlati, a tanterv keretjel­legű, a helyi viszonyokra al­kalmazható. fgy amíg Szentlő- rincen és Sellyén kiemelkedő feltételei vannak az állatte­nyésztésnek és kertgazdálko-" dásnak, sőt a szántóföldi nö­vénytermesztésen alapuló ta­karmánybázis előállításnak, Pé­csett inkább főzés-sütésnek, szabás- varrásnak, kézimunká- zásnak, ruhaápolásnak és kar­bantartásnak, a kertgazdálko­dásnak és állattenyésztésnek, egészségügyi gyakorlatnak van realitása. Másfél év alatt 4 millió Ft-ot kaptunk pályázatok és szpon­zori támogatás révén. Igen nagy szükség van minden fillérre, hi­szen egy-egy tanterem berende­zése közel 1 millióba kerül. Az országban jelenleg egyedül ná­lunk van három gazdasszony- képző osztály, jövőre pedig 4 lesz, 120 fővel. Hol áll másfél év után a sza­bolcsi gazdasszonyképzés? A jó idő beköszöntével mind több kiskerttulajdonos érdeklő­dik, mit tegyen a körtefáival, hogy a levelek ragacsosságát, a korompenész betelepedését megakadályozza. A fenti tüne­tek már általánossá váltak kör­tefáinkon. A tüneteket a körte- levélbolha okozza, mely ellen a védekezés akkor lehet hatásos, ha a kártevő életmódját is is­merjük. Az imágó is és a lárva is szí- vogatással okozza a kárt, ami­nek következtében a hajtásnö­vekedés csökken, a levelek és a gyümölcsök idő előtt lehulla­nak. A lárvák által kiválasztott mézharmat és a rajta megtele­pedő korompenész a gyümöl­csök piaci értékét nagymérték­ben csökkenti. A körtelevélbolha kifejlett ál­Fejlesztés önerőből Az elmúlt év során az iskola a gyakorlati képzés feltételeit tovább bővítette. Elkészült a második 10 főzőhelyes tan­konyha és lanebédlő. Á harma­dik, ugyancsak 10 főzőhelyes konyha már csak a gázbekötésre vár. így szeptembertől naponta 30 gazdasszonyka főz és süt az osztálynak. Ugyanis az iskola nagyrészt önellátó. A gyakorlati képzésre a 30 fős osztály három 10 fős csoportra oszlik. Az egyik csoport egész héten főzés gyakorlaton van. Egy-egy gaz­dasszonyka egy 4 fős családra kalkulálja a nyersanyagot és ezt megfőzi a szakoktató irányírá- tásával. A másik két csoport kertészeti, állattenyésztési, egészségügyi és szabás-varrás gyakorlaton van ez idő alatt. Ebédre a főzős csoport fehér asztallal válj a a gyakorlatból hazatérőket, mint egy család­anya. A terítés és a tálalás is osztályzattal történik. Ha az ebéd elfogyott, nagy a főző gazdasszonyka sikerélménye. Hetenként a csoportok váltanak, így 3 hét alatt minden csoport megfordul minden képzési szín­téren. Ez a tanév folyamán ti­zenegyszer ismétlődik. Eggyel gyarapodott a varro­dák száma is. Jelenleg már két 10 varrógépes varrodában egy­szerre 20 lány tanulja szakokta­tóktól a szabás-varrást. Vi­szonylag hamar eljutnak a kö­tény, edényfogó kesztyű meg- varrásáig. Nagy sikere van az­tán a bébiholmi készítésének. A tizedikesek már a Burdából vet­ték a kosztümjeik, kabátjaik szabásmintáit, sokan abban szilvesztereztek. A kézimunká- zás, ruhaápolás, javítás, mosás­vasalás feltételei a varrodákban lapotban telel át, legtöbbször kéregrepedésekben, vagy a le­hullott levelek védelme alatt. Kora tavasszal előjön a rejtek­helyéről, párosodik, majd le­rakja sárga színű tojásait. A lár­vák zöme a virágzás űtán bújuk élő és a fiatal leveleken, méz- harmaícsepp védelme alatt , kezd táplálkozni. Hazai viszo­nyok között 4-6 nemzedéke le­het. A körtelevélbolhák egyes körtefajtákat előnyben részesít. A bőrszerű, öreg leveleken nem szívesen szívogat. A fiatal leve­leket, hajtásokat, főleg a rejtett vízhajtásokat keresi fel. • A fentiekből már kiderül, hogy a védekezés nem irányul­hat csak növényvédőszer kijut­tatásra. Alapvető védekezési le­hetőség a már feledésbe menő kéregkaparás, ennek elhagyásá­és a csatlakozó fürdőszobában biztosítottak. Az egészségügyi gyakorlato­kat több helyen is végzik. Az is­kolában egészségügyi szoba lé­tesült kórházi támogatással. Változatlanul szívesen látják gyermekeinket a szabolcsfalusi öregek otthonában. Gyermek- gondozásra óvodába járnak. Szó van arról, hogy tantervűn­ket kiegészítjük pedagógiával és pszichológiával, és így a vizsgázó gazdaasszonyok bébi- szitter és dajka szakmunkás bi­zonyítványt kaphatnak. Tangazdaság A tangazdaság kialakítása az egyik legnehezebb feladat. 3, 5 hektáros tankertet kellene vásá­rolni, közművesíteni, fóliasát­rakat felállítani. A Pécsi Állami Gazdaságban Danitz-pusztán két hektár tankert használatát sikerült biztosítani hosszútávú kétoldalú együtműködési meg­állapodás keretében. Az iskola szomszédságában közel másfél hektár belterületi ingatlant bére­lünk. Meg kívánjuk vásárolni. Itt lennének a fóliasátraink és az öntözéses zöldségtermesztés. Termelvényeinkkel teljes egé­szében el tudjuk látni a gazda- asszony tankonyhákat, még jut­hat a napközinek is. Kistraktorunkat és három ka­pálógépünket előkészítettük. A tavalyi 100 mellé idén újabb száz gyümölcsfát telepítünk. A trágya szétszórása, az ültető­gödrök kiásása, a fák ültetése, a talajmunkák, a szüret igencsak próbára teszi a lányokat. Fel­üdülés, ha a növényházakba mennek veteményezni, palántát nevelni, dísznövényeket gon­dozni. Az állattenyésztési gyakorlat a reménypusztai „Új Elet” Ter­melőszövetkezet kökénypusztai val végzett lemosó permetezés hatékonysága 15-20%-os (a rej­tett életmód, telelőhely miatt). Fizikai, mechanikai védeke­zések közül nem elhanyagol­ható a szellős, permedé számára hozzáférhető korona kialakí­tása. Metszéskor a sűrűsödő ré­szeket el kell távolítani. Nyáron az előtörő vízhajtásokát ki kell metszeni. A kémiai anyagok ki­juttatásánál meghatározó az egyenletes permetléborítottság (a levél színén, fonákon, hajtá­sokon egyaránt). A körtelevél­bolha elleni védekezésnél az alábbi technológiát javaslom: Téli időszak: kéregkaparás, a fán maradt levelek leszedése, a lehullott lomb eltávolítása, megsemmisítése. Kora tavaszi időszak: (rügy- fakadás előtt lemosó peremete­telepén folyik, a sertéstelepen és a baromfitelepen. A gazda­ság vezetői szívesen látják a szorgos, jókedvű lányainkat, munkájukat szakképzési támo­gatással honorálják az iskolá­nak. Lemorzsolódás nincs A tizenhét féle tárgy oktatása heti 40 órában maximálisan le­köti a 15-16 éves lányok napi energiáját. Nem is beszélve ar­ról, hogy a szakmai elméleti tárgyakból, így a családellátó és háztartás-gazdaságtanból, ven­déglátásból és idegenforgalom­ból, egészségügyből, házi be­tegápolás-gondozásból, kert­gazdálkodásból, állattenyész­tésből igen komoly ismeret- anyagot is el kell sajátítani. A lányok fele kollégiumi fé­rőhely hiányában bejáró, reggel 5 óra tájban kel, és este 6 óra tájban ér haza, ami 12-13 órás igénybevételt jelent. A napi 8 órai iskolai képzés és részükről az utazás fáradalmainak a ki­tartó vállalása alapján állítha­tom, hogy a gyerekek és a szü­leik is megérezték a társadalmi­lag és emberileg igen fontos, széles spektrumú képzésformá­nak az értékeit. Lemorzsolódás nincs. Szemmel látható, hogy hogyan komolyodnak napról-napra, ho­gyan nő felelősségtudatuk, hi­szen megismételhetetlen dolgo­kat kell csinálniuk naponta. Ha elfuserálnák az ebédet, a sütést, az osztály nem eszik, az elsza­bott ruhát nem lehet viselni. A kertészetben napi 5 órát hajlon- gani, vagy a gazdaság gyümöl­csösében tűző napon barackot szedni - akaratot edző, ember­formáló próbatétel. Ugyanilyen az állattenyésztési gyakorlat, ahol a kellemesebb munkafélék mellett a trágya eltakarítása is fejadat. A lakásápolás-karban- tartás, a vendéglátás, aprólékos figyelmet, esztétikai érzéket, a házi betegápolás-gondozás ben­sőséges érzelmeket fejleszt, nö­veli a családi összetartozás ér­zését. A gazdaasszonyképzés­ben szinte összegezhetetlen emberi, érzelmi, értékfejlesztő zés) ÁGRÓL PLUS, NEVI- KÉN, TIOSOL, MÉSZKÉNLÉ. Rügyfakadás után a tojás­rakó imágók ellen: EKALUX 25 EC, ULTRACID 40 EC (fel­tételes forgalmú), TjECIS 2,5 EC, FENDONA, KARATE 2,5 EC, MITAC 20 (szabad for­galmú). Sziromhullás időszakában a kelő lárvák ellen: DIMILIN 25 WP, NOMOLT 15 SC, CAS­CADE 5 EC, MITAC 20 EC + ÁGRÓL PLUS (0,3%-os ol­data). Vegetációs időszak: vízhajtá­sok eltávolítása, védekezések­nél a viaszréteg miatt két me­netben történő permetezés java­solható. 1. / 1-2%-os káliszappanos oldat, vagy 2. / ÁGRÓL PLUS 0,3%-os oldatának alkalmazása a tapa­dásfokozás miatt (kivétel a Bio Scet). Felhasználható szerek: DI­MILIN 25 WP, CASCADE 5 EC, NOMOLT 15 SC, MITAC lehetőség van. Jó pedagógusok­kal, szakoktatókkal kiaknáz­ható. Van jövője Az 1993/94-es tanévben már négy osztályban 120 leány ré­szesül e képzésformában. Az iskola tetőterének beépítésével hat osztályt, 180 főt is lehetne oktatni. Ezt körültekintő igény- felmérésnek kellene megelőzni. A tavalyi nyílt napon 195-en je­lentek meg, a továbbtanulásra jelentkezők közül nem tudtunk mindenkit felvenni. Az idén is hasonló a helyzet. A napokban folynak az egészségügyi vizs­gák a 9. osztályokban. A vizs­gabizottság igen jó felkészült­séget tapasztalt. Az érdemje­gyek jelesek'és jók. A tizedikesek már az év végi záróvizsgákra készülnek. A megelőző gyakorlati vizsgák öt napig tartanak. Szabás-varrás­ból vizsgaremek készítése a fel­adat, az egészségügyi gyakorlat, sütés-főzés, kertészeti és állat- tenyésztési vizsga 1-1 nap. A szóbeli elméleti záróvizsga vizsgabizottságába az önkor­mányzat adja az elnököt, a mi­nisztérium a társelnököt, az is­kola igazgatója, a kérdezőtaná­rok és szakoktatók mellé. A vizsgán tételsorból húznak a ta­nulók. Ha a gyakorlati és szó­beli vizsgák eredményesek, a vizsgázó Gazdaasszony bizo­nyítványt kap. Figyelemre méltó, hogy a 22 tizedikesből 18-an jelentkeztek továbbtanu­lásra, zömmel egészségügyi, szakács, nőiruha készítő, gyors- és gépíró szakmákra, ketten a Dolgozók Önálló Gimnáziu­mába szeretnének menni. Ezek a jelek azt mutatják, hogy a speciális szakiskola jó megoldás a 16 éves tankötele­zettségi korhatár teljesítésére, sikeresen pótolja az általános iskolai műveltségbeli hátrányo­kat és motivál a továbbtanu­lásra. A speciális szakiskolának és a mezőgazdasági gazdaasz- szonyképzésnek stabil jövője van a magyar iskolarendszerben és Pécs városában egyaránt. Istvánder József igazgató 20, KARATE 5 EC, FEN­DONA 2 EC, Karate 2,5 EC, DECIS 2,5 EC. Csapadékos időjárási viszonyok között az első védekezés elhagyható. Tanácsadási napok: Február 17-én (szerda) 13 órai kezdettel a Bm-i Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomáson zöld­ségtermesztési és növényvé­delmi szaktanácsadási napot tar­tunk a AS GROOW és a NUN- HEMS vetőmagforgalmazó cé­gek részvételével. Február 11-én (csütörtökön) 14 órai kezdettel Vajszlón a Mg-i Szövetkezet tanácstermé­ben a hajtatott és szabadföldi zöldség- és dinnyetermesztők részére vásárlási lehetőséggel egybekötött szinpóziumot ren­dezünk a KITE Termesztési Rendszer, az AS GROOW ame­rikai és a ROYAL SLUIS hol­land vetőmagforgalmazó, va­lamint a CHINOIN, HOECHST növényvédőszer-gyártók rész­vételével. Czigány Csaba Növényvédelmi tanácsadó . Körtelevélbolha A varrodában is dolgoznak a diákok Läufer László felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom