Új Dunántúli Napló, 1993. február (4. évfolyam, 31-58. szám)

1993-02-11 / 41. szám

1993. február 11., csütörtök aj Dunántúli napló 3 Kedvezmények a nyugtaadó pénztárgépek vásárlóinak Felújítják az iskolát Zengővárkonyban A taxisok, az iparcikkeket árusító üzletek, valamint az italüzletek körébe sorolt ven­déglátóipari egységek a jövő év január 1-jétől kötelesek adói­gazgatási azonosításra alkalmas nyugta adását biztosító pénztár­gépet, illetve taxamétert hasz­nálni - ezt tartalmazza a Ma­gyar Közlöny 14. számában megjelent pénzügyminisztéri­umi rendelet. Az élelmiszer kiskereskede­lemmel foglalkozó üzletekben, a melegkonyhás és az egyéb ka­tegóriába sorolt vendéglátóipari egységeknél az ilyen pénztár­gépek használata a jövő év jú­lius 1-jétől kötelező. Tanácsadás az épület­szigetelésről Vétkes könnyelműség ma­napság egy építkezés során költségmegtakarításra hivat­kozva kispórolni az építendő ház víz-' és hőszigetelését. Ugyanis ennek az ésszerűtlen takarékoskodásnak súlyos kö­vetkezményei lehetnek Sólymos Iván mérnök szerint, aki lapunk kérdésére elmondta, hogy a víz- és hőszigetelés utólagos pótlása manapság az eredetileg beépí­tendő anyagok árához képest akár százszoros költséget is je­lenthet, ha az előrelátás hiányát utólag beismerő építtetők már nem tudják vállalni az építészeti hiba következtében jelentkező 25-30 százalékos többletkia­dást. Ráadásul az ilyen hiányos­ságok miatt sor kerülhet a lakók légzőszervi megbetegedésére, a berendezési tárgyak és a falak penészesedésére. Azért, hogy az említetteken kívül miért fontos még az épüle­tek víz- és hőszigetelése, az ér­deklődőknek ma 16 órai kezdet­tel Sólymos Iván bemutatóval egybekötött előadást tart Pé­csett, a Zöld Híd Ferenciek utca 32 szám alatti épületében. A kárpótlási jegyek a tőzsdén A kárpótlási jegyek első két­havi tőzsdei forgalma mintegy -130 millió forintot ért el. Az ér­tékpapírok tőzsdei forgalmát tekintve januárban lényeges csökkenés következett be a de­cemberi adásvételhez viszo­nyítva. Míg decemberben a for­galom árfolyamértéken szá­mítva 107 millió forint volt, ad­dig a januári forgalom csupán mintegy 23 millió forintra rú­gott. Mindez a tőzsdetitkárság­nak a kárpótlási jegyek forgal­máról készített első kéthavi ösz- szegzéséből derül ki. Tavaly december 1-jén, egyenként 10 milliárd forint értékben vezették be a tőzsdére a kárpótlási je­gyek A és B sorozatát. Az 1990. január 1-jétől már használatban lévő, de az előírá­soknak nem megfelelő gépeket 1995. december 31-ig még használhatják a bolti kiskeres­kedelmi és vendéglátóipari egy­ségeknél, ha azokat központilag számoltatják el, és nem önálló adóalanyok. Az 1988. január 1-je után beszerzett, de típusjó­váhagyással nem rendelkező pénztárgépek az adóhatóság ál­tal elfogadott adómemória beé­pítésével tovább használhatók. Ez vonatkozik a taxaméterekre is. Az adóhatóság határozza meg azoknak a szervizeknek a körét, amelyek üzembe helyez­hetik és javíthatják a pénztárgé­Az utóbbi hetekben többen jelezték, hogy egyes gyógyszer- tárakban és gyógynövény szak­üzletben a minőség megőrzési idő lejárta után csökkent minő­ségű árunak tekinthető termé­keket (gyümölcstea, szójaolaj) hoznak forgalomba. A termé­keket leértékelve árusítják ugyan, de az élelmiszerek for­galmazását szabályozó élelmi­szertörvény és minisztériumi rendelettel szabályozott előírá­soktól mégis eltérnek. Annak érdekében, hogy vá­sárlásuknál a termék minőségét ellenőrizni tudják, a követke­zőkre hívjuk fel a figyelmet: A rendelet előíija, hogy a csomagoló anyagon milyen ada­tokat kell közölni. Ezek közé tartozik a fogyaszthatósági ha­táridő, vagy a minőség megőr­zési időtartam kötelező feltünte­tése is. Élelmiszereknél általános szabály, hogy azt az élelmiszert, pékét és taxamétereket. Az APEH feladata, hogy típusen­gedélyeket adjon ki. Ezt akkor teheti meg az adóhatóság, ha a gépek megfelelnek a rendelet­ben - előírt követelményeknek. Az adóhatóság az Országos Pénztárgép és Taxaméter Tech­nikai Bizottság közreműködé­sével látja el hatósági feladatait. A bizottság véleményezi az APEH-hez a típusjóváhagyá­sokra és az egyéb kapcsolódó tevékenységekre benyújtott ké­relmeket. A PM-rendelet meghatározza azt is, hogy milyen kedvezmé­nyekre jogosultak az engedé­lyezett pénztárgépeket vásárlók. amelynek a csomagolásán a fel­tüntetett fogyaszthatósági idő lejárt, a forgalomból ki kell vonni. Ha azonban az élelmi­szer emberi fogyasztásra még felhasználható, azt csökkent minőségű élelmiszerként - a vi­taminnal dúsított, a diétás, a csecsemő gyermek tápszerek, valamint a gyógyszernek nem minősülő, gyógyhatású anyag­gal dúsított élelmiszert kivéve - mérsékelt áron még forgalomba lehet tartani. Ez azonban nem lehet több, mint a fogyasztható­sági idő egyharmada. Ez azt je­lenti: ha egy gyümölcsteának hat hónap a fogyaszthatósági ideje, akkor további két hónapig forgalomba hozható. Amennyiben a forgalmazó véleménye szerint a termék to­vábbra is forgalmazható a vá­sárló megkárosítása nélkül, úgy azt a KERMI-vel meg kell vizs­gáltatni és csak ennek eredmé­nyétől függően árusítható. Ha a Ha számítógép alapú, PC kate­góriájú, pénztárgép funkcióval rendelkező, programozható és bővíthető pénztárgépet vesz va­laki, akkor 50 ezer, más esetek­ben 25 ezer forint adókedvez­ményt kap a vásárló. A taxamé­terek esetében a kedvezmény 30 ezer forint, ha annak beszere­lése és hitelesítése szeptember 30-ig megtörténik. Ezután az időpont után a kedvezmény 20 ezer forintra csökken. A ked­vezmény a pénztárgép, illetve a taxaméter adó nélküli értékesí­tési árát csökkenti, azt a for­galmazó előzetesen felszámított adóként veheti figyelembe. (MTI) termék minőségét a KERMI nem tartja megfelelőnek, gon­doskodni kell annak forgalom­ból való kivonásáról és meg­semmisítéséről. Ezek az előírá­sok a hazai gyártmányú vagy külföldről származó termékekre egyaránt érvényesek. A csomagolóanyagon szere­pelnie kell a csökkent értékű terméknek megfelelő alacso­nyabb árnak és a fogyasztókat megfelelően tájékoztatni kell a minőségcsökkenés okáról, adott esetben a minőségmegőrzési idő lejáratáról. javasoljuk, hogy vásárlásaik­nál vizsgálják meg az élelmi­szer termékek lejáratát és fel­kérjük az érdekelt forgalmazó­kat az élelmiszer törvény és a végrehajtást szabályozó minisz­teri rendeletek maradéktalan be­tartására. Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Baranya megyei Szervezete A napokban megtartott falu­gyűlésen Zengővárkony lakos­sága megerősítette a képviselő testület döntését a település idei költségvetéséről. A képviselők ugyanakkor az emberek véleményét kérték ar­ról, hogy a kötelező kiadások mellett - iskola, óvoda, közvi­lágítás - a fennmaradó szabad pénzösszeget mire költsék el, mire használják fel? Boris Sándor, Zengővárkony polgármestere részletes tájékoz­tatást adott a költségvetésről, amiről sajnos nem tudott jó hírt mondani, az a magas OTP-hitel törlesztő részleteket fizetőknek nyújtandó támogatás összege, mert erre még központi intéz­kedés nem született. A község idén 9 millió 93 ezer forinttal gazdálkodik. A Apátvarasd, a százhetvenhat lelket számláló kisközség költ­ségvetési elképzeléseit ugyan megvitatta a képviselőtestület, de az állandó jellegű kiadások, 7 millió 448 000' forint, után fennmaradód millió forint fel­használásól a falu lakosságával közösen döntöttek. Horváth Győző polgármester a nemrég megtartott falugyűlé­sen nyugtázhatta, hogy érdekli az embereket a településük sorsa, és a fiatal korosztályt is. Megállapodtak, hogy 3 millió forint értékben készítsék el azt a nyolcszáz méteres útszakaszt, amellyel az egész település szi­lárd burkolatú úthálózatot kap. A-falu központjában a rossz állapotban lévő katolikus temp­lom felújításához 100 ezer fo­rinttal járult a község. A fenn­Várhatóan tavasszal léj> életbe az a rendelet, amely Ma­gyarországon is engedélyezi a propán-bután gázzal hajtott au­tók közlekedését. Ez ügyben az Ipari és Kereskedelmi Miniszté­rium, valamint a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Miniszté­rium egyeztető tárgyalásokat folytat. A Globimpex Kft. azonban már biztos a dolgában: saját szerelésű, PB-gázra átalakított autóikat a szerdára összehívott sajtótájékoztatón bemutatták. A négyütemű, benzines típusú gépkocsikba a reduktorokat, a biztonsági szelepeket és a tartá­lyokat a cég soroksári szervizé­ben szerelik be, természetesen majd csak a jogszabály megje­lenése után. tervükben szerepel az iskola felújítása másfél millió saját erőből, valamint pályázat útján elnyerhető pénzből. Hasonló összeggel és feltétellel akarnak megvalósítani egy útszakaszt is. Jelentős összeget egymilliót fordítanak egy új orvosi rendelő kialakítására, ennyi jut a kultúr- házra is. Lehetőség van a közvilágítás korszerűsítésére, parkosításra, a sportpályára és nem utolsó sor­ban az ország határain kívül is ismert hagyományőrző tánc­csoport is kap támogatást. A polgármester által ismertetett fejlesztési elképzeléseket a je­lenlévők megelégedéssel fogad­ták és azt jóvá is hagyták, míg a nem várt kiadásokra 1 millió fo­rint tartalékot képeztek. Sántha László maradó 1 millió forintot pedig tartalékba helyezték előre nem tervezhető kiadásokra. Lesz mire költeni, mert kifogásolták, hogy a napokban ugyan kicse­rélt transzformátor állomást, mégis igen nagy az áraminga­dozás. Szó esett arról is, hogy már hetek óta nem viszik el a házak előtt a szemetet, amit eddig egy helybéli lakos végzett egy kis traktorral, és az arra kijelölt szemétlerakóhelyre szállította. A polgármester megígérte, hogy mielőbb rendbehozzák a járművet, és megoldódik ez a gond. A központi szemétszállí- - tásra csak később kerül sor, amikor a pécsváradi új szemét- tároló elkészül, amire Apátva­rasd a 80 000 forintot befizette. S.L. A cseppfolyós PB-gáz litere mindössze 39-43 forintba kerül az autós számára, de nem ke­vésbé fontos, hogy a kipufogó­gáz kevésbé szennyezi a leve­gőt, mintha benzint használná­nak. A PB-gázos autózás elterje­désében kulcskérdés lesz majd a töltőállomások kiépítése. A kft. kérvényezte a hatóságoktól: próbaszerűén néhány töltőállo­mást már most telepíthessen, hogy a rendelet megjelenése utáni első gépjárművek már tankolhassanak. Budapesten hamarosan hat benzinkútnál le­het majd PB-gázt is tankolni. A Globimpex Kft. egyébként szinte valamennyi benzinkút há­lózattal tárgyal "töltőállomások létesítéséről. (MTI) Mire figyeljen a vásárló? Lejárt szavatosságú gyógy­növény-termékek, élelmiszerek Apátvarasd útépítésre szavazott PB-gázzal hajtott autók bemutatója Térítésmentes mezőgazdasági menedzsment képzés Kaposváron Környezetkímélő Escom A LAND O’LAKES, INC. amerikai szövetkezet 1992 eleje óta szervez Magyarországon továbbképző tanfolyamokat az élelmiszeriparban és a mező- gazdaságban dolgozó közép- és felsőfokú vezetők, valamint magángazdálkodók számára. Célja a magyar mezőgazdasági és feldolgozóipari szektor át­alakulásának támogatása, vala­mint a piacgazdaság viszonya­ira való áttérés megkönnyítése. 1993. március 1-5. között a Pannon Agrártudományi Egye­tem Kaposvári Állattenyésztő Karán rendezőik meg a követ­kező tanfolyamot, melynek té­mája: „Bevezetés a magán ag­robusiness management ismere­teibe”. Ez a kurzus elsősorban me­zőgazdasági szakemberek, gaz­dasági, szövetkezeti dolgozók, szövetkezetét alakítani szándé­kozók, valami ntt a mezőgazda- sági magánvállalkozók számára szól. A tanfolyam célja rávilágí­tani a mezőgazdasági termelés és az ahhoz kapcsolódó tevé­kenységek üzleti szemléletű menedzsmentjének fontossá­gára. A tanfolyamon való rész­vétel térítésmentes, köszönhe­tően az amerikai segélyprogram támogatásának. (Napi három­szori étkezés, szállás.) A tanfo­lyamon az Egyesült Államok­ban kidolgozott kézikönyv is kiosztásra kerül. A tanfolyamot amerikai szakember tartja, az előadások magyar nyelven zaj­lanak, tolmács segítségével. A tanfolyam végén a tanfolyam elvégzését tanúsító bizonyít­ványt adnak. Jelentkezési határidő: február 25. Jelentkezési lap és részletes program igényelhető a Baranya Megyei Földművelésügyi Hiva­taltól (Pécs, Rákóczi u. 30. I. em.). Baranya Megyei Földművelésügyi Hivatal A számítógép piacra már nagyon nehéz betömi, mert a nagyok, mennyiségben és mi­nőségben, s méregdrága mar­keting akciókkal uralják a me­zőnyt. Rajtuk kívül csak az olyan termelői vállalkozások maradhatnak talpon, amelyek valamilyen különleges szolgál­tatást nyújtanak. A német Escom komputer- gyártó cég is rájött arra, hogy anyagi lehetőségekben sem­miképpen sem tud versenyezni a multikkal. Piacfelmérés alap­ján megpróbált olyan profesz- szionális számítógépeket kifej­leszteni, amelyek valamilyen funkcióban többet tudnak, mint az eddig használatban lévő komputerek. A fekete szín jelentette az arculatépítés első lépcsőfokát, majd a precízen kidolgozott ergonómiai elvek alapján olyan számítógép tor­nyokat fejlesztettek ki, amely az asztal mellé vagy alá he­lyezve pontosan kézre áll, könnyen kezelhető. Azzal is tisztában voltak, hogy a német környezetvédelmi szabványok igen szigorúak, s ehhez alkal­mazkodniuk kell. Számítógé­peik legtöbb alkatrésze, ká­vája, csomagolása újrahaszno­sítható anyagból készült, a monitorokat pedig olyan vé­dőberendezéssel látták el, amely kiszűri a káros sugárzá­sokat. Az Escom nemcsak a a hazai eladásokra gondolt, ami­kor számítógépeit kifejlesz­tette. Terjeszkedési politikájá­ban a piacgazdaságot építő ke­leti országok kiemelt helyen szerepelnek. Lengyelország­ban, Csehszlovákiában és 1992-től Magyarországon is működnek közös vállalataik. Az olcsó, középkategórába so­rolható, de minőségben és szolgáltatásaiban megbízható készülékek versenyképesek ezen országokban forgalma­zott távol-keleti vagy amerikai gépekkel szemben. Pécsen leg­főképpen az oktatási intézmé­nyek (például a JPTE jogi ka­rán) rendszereiben alkalmaz­nak Escom gépeket. B. G. A kenyérsütés folyamatával ismerkedtek a pályavásztási klub résztvevői tegnap a pécsi Kenyér­gyárban. A Szivárvány Gyermekházban működő klub a pécsi általános iskolák 8. osztályosainak segít a pályaválasztásban. Elméleti foglalkozások mellett minden héten más-más szakma gya­korlati oldalával ismerkednek. ~ Fotó: Proksza László

Next

/
Oldalképek
Tartalom