Új Dunántúli Napló, 1993. január (4. évfolyam, 1-30. szám)
1993-01-21 / 20. szám
új Dunántúli napló 1993. január 21., csütörtök Szorító költségvetési gondok Komlón (Folytatás a 2. oldalról) sem tudják kifizetni. Ilyen körülmények között tovább folytatódik az önkormányzat rendelkezésére álló vagyon felélése, egyre több lakást, ingatlant kell eladni, hogy a városi büdzsében tátongó lyukakat betömködjék. Végül, egy-két kisebb módosítást javasolva, a csaknem egy milliárd forintos bevétel-kiadási költségvetési főösszeget elfogadta a testület. A részletek kidolgozása után a következő ülésen születik meg a döntés a gazdálkodás ez évi feltételeiről. Abban viszont nem volt vita: a közalkalmazotti törvényben előírt 13. havi fizetés fedezetét valahonnan elő kell teremteniük. Kénytelenek voltak hozzányúlni a tavalyi 76 milliós, úgynevezett maradványhoz, ebből szakítják ki az 1158 dolgozót érintő 25 millió forintot, amelyet mától kezdenek el kifizetni. Persze nemcsak az épületek, ingatlanok eladásából lehet bevételekhez jutni, újabban vállalkozni is illik az önkormányzatoknak, ezzel is lehet enyhíteni a költségvetési gondokat. Az elmúlt év decemberében a Baranya Megyei Vagyonátadó Bizottság döntése értelmében a Baranya Megyei Vízmű Vállalat vagyona az önkormányzathoz kerül, ezzel a sikondai fürdő tulajdonjoga is megoldódott. A sikondai kempinget viszont továbbra is a megyei önkormányzat birtokolja, célszerű viszont a kettőt együtt kezelni, s ebben már megállapodás született a polgármester és a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke között. E szerint a két idegenforgalmi létesítményt közös kft.-ben működtetik, s erre tegnap az önkormányzat áldását is adta. (A megyei közgyűlés még nem döntött a közös vállalat létrehozásáról.) Ez ugyan még nem fog ez évben felhasználható bevételt hozni, ugyanis a megállapodás értelmében 5 évig a nyereséget a fürdő és a kemping fejlesztésére fordítják, de utána majd a város költségvetését is gazdagítja. B. G. Vita a kormányzat és a munkavállalók között a nyugdíjemelésről A kormányzat szerint a múlt évi átlaghoz viszonyítva kell a 14 százalékos idei nyugdíjemelést végrehajtani. Tehát aiz idei év végén az egy hónapra eső nyugdíj átlagnak kell 14 százalékkal meghaladnia a múlt év egy hónapjára eső nyugdíj átlagot. Az Érdekegyeztető Tanács múlt év végi plenáris ülése által elfogadott 14 százalékos átlagos emelést így értelmezi a kormányzati oldal - derült ki az ÉT szociálpolitikai bizottságának szerdai ülésén. A munkavállalók elfogadhatatlannak tartották ezt az értelmezést. Szerintük a múlt év végén folyósított nyugdíjakhoz képest kellene 14 százalékkal emelni idén az ellátást. Az 1992 egész év átlagához viszonyítva ténylegesen még 10 százalékot sem jelent a 14 százalékos nyugdíjemelés - mutattak rá. A munkavállalók azt sem tartják mellékesnek, hogy az emelést már januártól vagy csak az év során többszöri részletben folyósítják-e a nyugdíjasoknak. A kormányzat javaslata szerint a nyugdíjemelést két ütemben hajtanák végre, márciusban a nagyobb, 10 százalék körüli, szeptemberben pedig kisebb emeléssel. A két nyugdíjemelés összességében minimum 950, maximum 3200 forint lehetne. A munkaadók szintén az 1992- es évet veszi alapul az 1993- as nyugdíjemelés bázisaként, de ők a nyugdíjasoknak kifizetett nyugdíjösszeg-tö- megként. Ugyanakkor szerintük ki kell mutatni az áthúzódó hatást. Mivel a vita során a felek fenntartották álláspontjukat, így az érdekegyeztető felek további egyeztetés során döntenek arról, hogy javasolják-e a témakör megvitatását az ÉT plenáris ülésének. © ÓRA A NAGYVILÁGBAN William Jefferson Clinton, az Egyesült Államok 42. elnöke a Capitoliumban tette le a hivatali esküt a Legfelsőbb Bíróság elnöke előtt. Megújulás, összefogás, áldozat - az új amerikai elnök vezérszavai (Folytatás az L oldalról) élnek szegénységben. Kemény igazságokkal kell szembesülnünk, és határozott lépéseket kell tennünk. Ezt eddig nem tettük, hanem sodródtunk, ami kikezdte tartalékainkat, károsította gazdaságunkat, és megingatta bizalmunkat - mondta Clinton utalva a költségvetés óriási, évi 400 milliárd dollárt megközelítő hiányára. Clinton felhívta az amerikai polgárokat: az országot megújítva újítsák meg annak demokráciáját is: miután végétért a kudarcok, a sodródás szakasza, a megújúlásé következik, amely mindig is jellemezte az országot és társadalmát.- Az Egyesült Államokban semmi olyan gond nincs, amelynek megoldására ne lenne lehetőségünk. Azt kell tennünk, amiban Amerika a legjobb: lehetőséget kell nyújtanunk mindenkinek és felelősséget kell igényelnünk mindenkitől - fogalmazott nagyhatású és nagy tetszést aratott beszédében az új elnök. A mintegy egyórás ünnepség után Clinton elődjét a helikopterhez kísérte, amely George Busht egyenesen a repülőtérre vitte, ahonnan a texasi Houstonba repült, míg utódja immár lakóként tért vissza a Fehér Házba. Horvátmuzulmán tűzszünet Azonnali tűzszünetben és az ellenségeskedés beszüntetésében állapodtak meg szerdán a Gomji Vakuf térségében egymás ellen harcoló muzulmán és horvát erők azt követően, hogy a genfi Jugoszlávia-konferen- cia társelnökei Szarajevóba érkezve tárgyaltak vezetőikkel. testápoló-, tisztító-, festő-, tapétázó-, csomagoló- és barkácsoló eszközök, kellékek a mélyföldszinten. HÁZTARTÁSI GÉPALKATRÉSZ AJÁNLÓ: ■ gégecső Rakéta porszívóhoz 390 Ft Hajdú 1304-es porszívóhoz 380 Ft Omega porszívóhoz 215 Ft ■ porzsák ETA porszívóhoz 464 Ft Rakéta porszívóhoz 400 Ft ■ fűtőtest 120 literes bojlerhoz 610 Ft 80 literes bojlerhoz 450 Ft ■ programkapcsoló Energomat 751 mosógéphez 5.422 Ft ■ vízszivattyú Energomat 730 mosógéphez 2.180 Ft ■ kifolyócső Energomat 730 mosógéphez 260 Ft ■ komplett fedél Energomat 730 mosógéphez 1.560 Ft TESTÁPOLÓ ÚJDONSÁGOK: ■ CECILIA sampon 250 ml (ananász, eper és mandarin illatú) 100 Ft ■ CECÍLIA testápolótej 250 ml (kókusz, natúr) 144 Ft ■ CECÍLIA hajbalzsam 250 ml (zsíros és száraz hajra) 120 Ft ■ CECILIA hajzselé 125 ml (száraz, zsíros és normál) 55 Ft ■ CECILIA tusfürdő (250 ml) 100 Ft ■ BERKELEY habfürdő 1 liter (barack, levendula, rózsa) 237 Ft Kiképzőiskola a „makarónigyár” helyén Még most sem dőlt el.a hírhedt „makarónigyár” - vagyis a pisztraházai radarállomás sorsa. Az objektum építése leállt ugyan, s az a döntés is megmásíthatatlannak látszik, hogy polgári célokra hasznosítják a valamikori katonai objektumot, ennek mikéntje azonban még ismeretlen. A bekötő vasútvonal, a hozzátartozó rakodóterekkel, akárcsak az ötezer tonna kőolaj befogadására alkalmas tároló nem okoz különösebb gondot, ezek lényegesebb beruházások nélkül is hasznosíthatók, sőt, már át is adták őket az agráripari vállalatoknak. A víztároló a környező falvak vezetékes vízellátását oldja meg. Az objektumot ellátó személyzet számára épült házakat hasznosítva a megyei rendőrség nyit kiképző iskolát. A központi betonmonstrummal azonban nem tudnak mit kezdeni. „Makarónigyár”, ahogyan azt a radarállomás építésének kezdetekor próbálták elhitetni a lakossággal, már aligha lesz belőle. Minden valószínűség szerint más célokra sem nagyon tudják hasznosítani. Nem hogy egy vállalatnak, de az egész megyének sem futná rá a költségvetéséből. Erőket meghaladó beruházási költséget igényelne a villanytelep és a betonüzem befejezése, illetve átalakítása is. (MTI) O London: Több napos cáfol- gatás után kedden este brit kormánytisztviselők elismerték, hogy John Major brit miniszter- elnök is mértéktartóbb lépéseket javasolt Bush elnöknek Irak ellen - de a jelek szerint hiába. A nap folyamán Bush elnök környezetében már elmondták, hogy Major Bush-sal folytatott telefonbeszélgetéseiben nem tartotta helyesnek sem a támadások időzítését, sem mértékét, sőt egyenesen a második támadás - a vasárnapi akció - elhalasztását javasolta. Két évvel ezelőtt Nagy-Britannia az Öböl-háborús szövetséges koalíció második legnagyobb erejét adta, a mostani légitámadásokban azonban kevesebb repülőgéppel vett részt, mint Francia- ország. O Párizs: „Nem szabad engedni annak a kísértésnek, hogy bárki is felváltsa az ENSZ Biztonsági Tanácsát, megkísérelje maga helyettesíteni a nemzetközi szervezetet” - jelentette ki Roland Dumas francia külügyminiszter kedden este újságírókkal megtartott találkozóján. A miniszter szavait a jelenlévő tudósítók egyöntetűen azonnal úgy értelmezték, hogy azok ismét a már ismert francia fenntartásokat fogalmazták meg az Egyesült Államok egyedül végrehajtott iraki katonai akciójával szemben. O Washington: Az Egyesült Államok igazságügy-minisztériumának kedden közzétett jelentése súlyos etikai vétségekben találta elmarasztalhatónak William Sessions-t, a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) vezetőjét. William Barr főállamü- gyész elfogadta az igazságügyi tárca belső megfigyelőcsoportja által készített 161 oldalas dokumentumot, amely egyebek között hivatali pénzekkel való visszaéléssel vádolja az FBI- főnököt. O Brüsszel: Magyarország és az Európai Közösség között érzékeny termékek - mezőgazda- sági, acél- és textilipari áruk - kereskedelmét szabályzó konkrét egyezségek kimunkálása elképzelhetetlen érdekegyeztetés, vagyis az érintett ágazati szak- szervezetek bevonása nélkül - jelentette ki Nagy Sándor, a MSZOSZ elnöke Brüsszelben. A szakszervezeti vezető a sajtó képviselőinek elmondta: megbeszélései során azt tapasztalta, hogy az EK szemléletében érezhetően előtérbe került a szociálpolitika, és a közös döntések meghozatalánál egyre inkább figyelembe veszik a szociális partnerek véleményét. Az MSZOSZ elnöke a MEDOSZ küldöttségével tartózkodott Brüsszelben, és találkozott az EK politikai, illetve szociális főigazgatóságának tisztségviselőivel. KONZUM ÄRUHÄZkX< PECS KOSSUTH TLR I \l l Eredeti HÖRMANN (német) GARAZSKAPUK Európa elsőszámú garázskapui az igényes építtetőknek- széles méret- és színválaszték- gépi és kézi működtetés, távműködtetés- igényes kialakítás, egyedi méretre készítés- tervezési, beépítési segédlet- szaktanácsadás-információ Forgalmazás-Szerelés-Szervizelés: Mesterlift Ipari-, Kivitelező-, Szolgáltatóét Kereskedelmi Kft. 7624 PÉCS, RÓKUS U. 3/B Tel/fax: 72/28-094 Roczkó Jován