Új Dunántúli Napló, 1993. január (4. évfolyam, 1-30. szám)

1993-01-09 / 8. szám

Kézilabda NB I. Tizenkét év után sem sikerült! PMSC - Győri ETO KC 20-20 (9-10) Akárcsak a mérkőzés végeredményeként: a két utánpótlás-válogatott - sötét mezben a pécsi Hor­váth, fehér mezben a győri Fenyő - legfeljebb ezúttal is fekvőtámaszban dönthették volna el a mér­kőzés sorsát. Fotó: Kóródi Gábor Aranyos kezek a „Sportcsillagok Falában” A Hemingway Holding gyorséttermi láncolata, a Ken­tucky Fried Chicken üzlethá­lózat első közép-kelet-európai éttermét nyitotta meg néhány hónappal ezelőtt Budapesten, a Király utca és Erzsébet körút sarkán. Az étterem a Hemingway Alapítvány gon­dozásában létrehozott „Ma­gyar Sportcsillagok Falát” avatta ünnepélyesen. Dr. Jancsó János, a Ken­tucky Fried Chicken ügyve­zető igazgatója elmondta: a Hemingway Alapítvány célja, hogy a világhírű magyar spor­tolók kézlenyomatainak meg­örökítésével a „Magyar Sportcsillagok Falán” évről évre emléket állítson az utó­kornak. Beszámolójában az igaz­gató kiemelte, hogy az étte­remláncolat belső építészeté­vel is a kultúra megőrzésére, ápolására kívánja felhívni a figyelmet, és ebben a magyar élsport emlékezetes nagyjai­nak kézlenyomatai „emlék­művet” jelentenek. Elsőnek Egerszegi Krisz­tina, Barcelona háromszoros olimpiai bajnoka nyomta ke- . zét a képlékeny anyagba. A második kéznyomatot Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó „készítette”, amelyet megtoldott félelme­tes bal öklének megformázá- sával is. Magyar Zoltán, a lólengés koronázatlan királya követte őt, végezetül Földi Imre vas­markai mélyedtek az emlék­táblába. A Hemingway Alapítvány szándéka, hogy a világhírű magyar sportolók egy-egy reprezentánsa negyedévente egy alkalommal megörökítse kézlenyomatát az utókor számára a „Magyar Sportcsil­lagok Falában”. Remélik, hogy mindez az olimpia éve után is folytatódik. Reynolds: heti 30-50 km Új Európa Kupa-tervezet atlétikában A hétvégén a linzi Schillers­park Hotel ad otthont az Euró­pai Atlétikai Szövetség (EAA) elnökségi ülésének. A hét főből álló testület a finn Carl-Olaf Hómén elnökletével az atlétikai Európa Kupa újjászervezéséről dönt majd. A változtatásra azért van szükség, mert 12 új állam (Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Észtor­szág, Lettország, Litvánia, Oroszország, Moldávia, Uk­rajna, Fehéroroszország, Ör­ményország és Grúzia) felvéte­lével immár 46-ra bővült a szervezet tagországainak lét­száma. Ehhez csatlakozik még a január elsejétől különvált Cseh­ország és Szlovákia. (Izrael nem teljes jogú tagja az EAA-nak.) „Leértékelt” öklök A Mississippi állambeli kis­városban 55. profigyőzelmét aratta Larry Holmes, az egykori nehézsúlyú ökölvívó profi vi­lágbajnok. A 43 éves sportoló az ismeretlen Everett „Bigfoot” Martint verte egyhangú ponto­zással. A találkozó jelentősé­gére jellemző, hogy a győztes mindössze 85 ezer dollárt ka­pott. A hétvége sportműsora Január 9., szombat KOSÁRLABDA. NB I nők: PVSK - Szarvas, Pécs, városi sportcsarnok, 17.00, Komlói Bányász - Tatabánya, Komló, városi sportcsarnok, 16.00. KÉZILABDA. NB I férfiak: Várpalotai Bányász - Komlói Bányász, Várpalota, 17.00, Ma­gyar Kupa férfiak: Siklósi Peli­kán-Győri ETO, Sellye, 17.30. TEREMLABDARÚGÁS Bajnokok tornája, az ANK sportcsarnokban: Fénypont - Supermix, 8.00, Marocco - Bari, 8.40, Primo - Hunor, 9.20, Grund - DÉDÁSZ, 10.00, Penta - Vertikor, 10.40, Melitta - Bocz, 11.20. Január 10., vasárnap KOSÁRLABDA. Szuper Kupa férfiak: ZTE-Heraklit - St.Pölten (osztrák), Zalaeger­szeg, 16.00, NB I férfiak: PVSK - MAFC, Pécs városi sportcsarnok, 17.00, Pécsi PTSE - Siófoki AZULEV, Pécs, városi sportcsarnok, 11.00, BMTE - Dombóvár, Budapest, 17.00, Nagykőrös - Paksi Atomerőmű, Nagykőrös, 17.00, nők: MÁV NTE - TFSE, Nagykanizsa, 16.00. NB I férfi mérkőzés. Pécs, városi sportcsarnok 1300 néző. V.: Dzsipoff, Halmai. PMSC: Szente - Székelyhídi 1, Horváth 2, Kakas, 1, Papp 2, Moszko- lenko 8, Gelb 3. Csere: Tóth (kapus), Hang 3, Németh, Ko­vács. Edző: Koleszár György. Idegesen kezdtek a hazaiak, minek következtében a régi „róka” Tóth találatával megsze­rezte a vezetést a Győr. Horváth ugyan egyenlített, Rosta azon­ban nem hagyta, így a követ­kező egyenlítésre - a kihagyott büntető után - emberelőnyben Gelb által került sor. Csakhogy ettől a zöld-fehér gárda kapott lábra, s mert nem akartak többet nyújtani, mint amire egy évti­zeddel ezelőtt „beálltak”, kezd­ték ledarálni a hazaiakat. A technikás és tapasztalt Tóth irá­nyítójuk, valamint a hatalmasra nőtt Polgár és Muresán átlövők bejátszásaiból élő Rosta jóvol­tából a 17. percben 8-4-re elhúz­tak. A félidő utolsó 10 perce már a magukhoz tért hazaiaké volt, utói mégsem érhették az ETO-t, mert képtelenek voltak kihasználni emberelőnyös hely­zetüket. Szilveszter éjjelén egy új te­levíziós csatorna kezdte meg működését Európában. Azok a sportrajongók, akik a műholdas adásokat is élvezik, biztos isme­rik már a DSF, a Deutsches Sportfernsehen nevét. A mün­cheni székhelyű, részvénytársa­sági formában üzemeltetett adó anyagi lehetőségei mesesze­rnek: a vállalkozást 2,4 milliárd márka alaptőkével indították út­jára, s az üzleti igazgató, Do­nald McLoughlin elmondása szerint a „bejáratás” első két évében (1993-94-ben) további félmilliárd márkával gazdál­kodnak. Persze a részvényesek sem akárkik, elég a sajtóban ná­lunk is kulcsszerepet betöltő Axel Springer Verlag (24,9 szá­zalék részesedéssel), vagy a Rete Invest Holding SA (33,5 százalék) nevét említenem (az utóbbi cég első embere Silvio Berlusconi sajtómágnás, aki mellesleg a világ legjobb fut­Moszkolenkö értékesített hétméteresével egyenlített a mérkőzés folyamán másodszor a PMSC. Csakhogy ekkor ismét Tóth talált rést a hazai falon, s mert a 37. percben Muresán ré­vén immár két gólra nőtt a ven­dégek előnye: elszabadult a po­kol. A játékvezetők zavara - no, és a játékosok „kiengedett” in­dulata - bizony furcsa helyzetet teremtett a pályán. Előbb a Pécs került kettős emberelőnybe, ezt azonban képtelenek voltak ki­használni, minek eredménye­ként a vendégek kerültek háro- meberes előnybe. Az ETO nem kegyelmezett: a 4L percben már 15-11-re vezetett, s bizony veszve látszott a fejsze feje. Előbb a közönség tüntetett, majd Moszkalenko sorozata után szurkolni kezdett, s ennek eredményeként a 48. percben 18-18-nál befogta az ETO-t a Pécs. Ezt követően olyan 10 perc következett, amit egyetlen forgatókönyvíró sem tudott volna „elkövetni”. A maga alatt lévő győrieket a hazaiak rosz- szabbnál-rosszabb passzai tet­ték eredményessé, s mert az át­lövőket megfogták a mélység­ballcsapatának, az AC Milán­nak a főnöke). Mindezek ellenére a társa­ságnak keményen meg kell dol­goznia a sikerért. Otthon és Eu- rópa-szerte olyan vetélytársai vannak, amelyek már évek óta a színen vannak és nem szeretnék elveszteni a hegemóniájukat. Az Eurosport, a Screensport, a Sportkanal műsorszerkezetét már ismerik a nézők és az emlí­tett csatornák számos sportren­dezvény kizárólagos sugárzási jogával rendelkeznek. A DSF vezetői persze tudják mindezt, ezért műsorukban az aktuális nemzetközi sportesemények mellett rengeteg vitát, doku­mentumfilmet, tanácsadó sportműsort közvetítenek. Egy tudatosan felépített német, azon belül bajor nemzeti adót szeret­nének létrehozni, amely azon­ban a sportot szerető nézőkhöz és a szakemberekhez egész Eu­rópában szól. ben jól tagozódó védők, a Cs-betüs „apró-emberek”, Cseh és Csicsai egyenlítettek. Sőt, négy másodperccel az utolsó sipszó előtt már csak Szente „tehetett” róla, hogy itthon ma­radt a már biztosnak elkönyvelt győzelemből egy vigaszsugárt jelentő egy pont. K. L. Dunaferr - PMSC 30-25 (16-13) Magyar Kupa női mérkőzés. Dunaújváros 500 néző. V.: Gö- zsi, Rákóczi. PMSC: Braxató- risz, Mészáros 1, Suga 1, Gor- bunava 2, Gergely 4, Csendes 3, Buijakova 8. Csere: Takaró (kapus), Pucsli 1, Balázs, Szabó 5. Édző: Danyi Gábor. A csapatok felváltva vezet­tek, de a hajrában Mátyás (11), Kocsis (7) és Erdősi (7) vezérle­tével felülkerekedett a hazai gárda. A pécsiek közül Takaró kapus emelkedett ki, a védeke­zéséért Gorgunova érdemel di­cséretet. A vendégeknél Burja- kova volt a legeredményesebb, aki 8 gólja közül csak egyet lőtt büntetőből. Összesítésben 56-53-mal jutott tovább a Duna­ferr SE. A DSF műsora reggeltől késő éjjelig nézhető. Az első jelentős külföldi közvetítésüket az Ausztráliában folyó Hopman Kupa tenisztornáról már a pécsi tévénézők is láthatták. Kertvá­ros egész területén, Újmecse- kalja egy részén és a Budai vám környékén a Kábelkom Pécsi Kábeltelevízió Kft a megszűnt Tele-5 helyén a DSF-et sugá­rozza. A Konzum Telekábel rendszerén néhány napig fog­ható volt az adó, de január 5-én levették a műsorról. Ennek a szakemberei érdeklődésünkre elmondták, hogy csak ideigle­nes jelleggel tűzték műsorra, a meglévő csatornaszám nem bír el három sportadót, ők az eddig bevált Eurosport és Screensport mellett döntöttek. Szolgáltatá­suk azonban folyamatosan fej­lődik, a közeli jövő csatorna-át­rendezései és -bővítései során remélhetőleg helyet találnak a DSF-nek is. Kosa Péter Eltiltása miatt jelentékeny, mi több, alapvető időt vesztege­tett el életéből, pályafutásából Butch Reynolds. Mindezt ő maga vallja. Az eltiltásnak ma­mát vége. December utolsó napjával, „szabad” a kiváló amerikai 400-as futó, aki pozi­tív doppingtesztje miatt maradt le többek között a barcelonai nyári olimpiáról is. Reynolds keményen edz, heti 30-50 kilo­métereket fut, ily módon ala­pozva, erősítve.- A futás segít - mondja Reynolds, aki aligha váltja be fenyegetését, azaz nem perli (39,5 millió dolláros perre gon­dolt az ohiói bíróságon; ennyit követelt volna az őt eltiltó Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetségtől) a sportág nem­zetközi vezetését. - Az én hely­Az európai profi labdarúgók készek arra, hogy sztrájkolja­nak, ha a nemzetközi szövetség, a FIFA lazít a korlátokon, és az eddiginél nagyobb számban en­gedélyezi külföldi futballisták szereplését az egyes nemzeti bajnokságokban. így nyilatko­zott Sergio Campana, az olasz labdarúgók szövetségének ve­zetője, miután Milánóban meg­beszélést tartottak tíz európai ország profi labdarúgóinak képviselői. Az összejöveteleken eldön­tötték, hogy szembeszállnak a FIFA tervevei, ha a világfutball irányítói tovább liberalizálják az idegenlégiósok foglalkozta­tását. Campana a „milánói tízek” nevében valódi fenyegetésként értékelte a FIFA elképzeléseit, és azt mondta a Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában, hogy személy szerint nem híve ugyan a tömegakcióknak, ám egyetért egy európai játé­kos-sztrájkkal, ha a nemzetközi szövetség engedélyezi, hogy emeljék az egyes csapatokban játszó vendégmunkások számát. Vaskos meglepetések A női kosárlabda BEK hatos döntőjében csütörtök este a pé­csi mérkőzésen kívül másik ket­tőt játszottak. Éredmények: Ruzomberok (szlovák) - Valencia (spanyol) 78-74, Challes-les-Eaux (fran­cia) - Como (olasz) 71 -47. A csoport állása: 1. Como és Ruzomberok 9-9 pont, 3. Chal- les-les-Eaux és Valencia 8-8, 5. Dinamo Kijev (orosz) 6, 6. PVSK Co-Order 5. zetemben most az edzésmun­kára való összpontosítás segít. És - mondják - az idő minden sebet begyógyít. Reynolds persze máig váltig hangoztatja tisztaságát, vétlen voltát. Bevallja, eltiltása során úgy 5-6 millió dollár „esett ki” a zsebéből. Ez csak óvatos becs­lés, és inkább az alsó értéket jelzi, semmint a valós keresmé­nyeit.- Az egészben nem az anyagi vonatkozások a legfájóbbak. Két és fél éve képtelen vagyok harmonikus családi életre. Az IAAF-döntés pokollá tette min­dennapjaimat. Az amerikai klasszis 1993. februárjában, fedettpályán kí­ván visszatérni. Első jelentő­sebb fellépését New Yorkba tervezi. A jelenlegi helyzet szerint az európai profikluboknál egy-egy mérkőzésen maximum három külföldi lehet egyidőben a pá­lyán, mind ligamérkőzéseken, mind pedig az európai kupák­ban. Ä FIFA tervei szerint vi­szont ez a szám már a közeljö­vőben négyre nőne. A „nemzeti” alapon álló profi labdarúgók és képviselőik el­lenállása érthető, hiszen saját érdekeiket látják veszélyeztetve azzal, ha a „nyitott határok” po­litikájának megfelelően tovább emelkedik a sorompó a külföl­diek szerződtetése előtt, hiszen így a „hazaiak” játéklehetősége csorbul. Campana az interjúban visz- szautasította, hogy a FIFA, vagy annak európai „leányválla­lata”, az UEFA beavatkozhas­son az egyes nemzetek futballé- letébe ilyesfajta rendelkezések­kel. „Remélem, az Olasz Lab­darúgó Szövetség nem a FIFA, hanem mellénk áll és támogatni fog bennünket ebben a kérdés­ben” - mondta az olasz játéko­sokat tömörötő szövetség veze­tője. IMPORT EXKLUZÍV RUHÁZAT A TOBIMPEX ÜZLETÉBEN PÉCSETT, AZ ANNA UTCAI PARKOLÓVAL SZEMBEN! ÚJ OLASZ BŐRKABÁTOK ÉS MÁS DIVATOS RUHÁK MÁSODKÉZBŐL! , Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhjyatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs Engel János út 8. 7630 Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapel­látási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyedévre 957 forint, félévre 1914 forint, egy évre 3388 forint. ISSN 0865-9133 OJ .I iri Í'' mi Dunántúli napló Új német sportcsatorna a tv-ben Európai futballsztrájk?

Next

/
Oldalképek
Tartalom