Új Dunántúli Napló, 1992. december (3. évfolyam, 331-359. szám)
1992-12-24 / 354. szám
Az Új DN karácsonyfája Megszokhattuk már, hogy az Új Dunántúli napló sportrovata is állít egy karácsonyfát, ami alá különböző ajándékokat tesz. Fára és néhány apróságra még az idén is futotta. Az, hogy a megajándékozottak listája Deutsch József nagykozári futballedzővel kezdődik, csak a véletlen műve. Neki egy játékvezetőkből, partjelzőkből ál\ó fúvószenekart hoztunk össze. De egy kikötésünk van: a zenekari tagok csak szondákat fújhatnak. Teljesítettük Szergej Klimov, az azóta Oroszországba visszatért volt PVSK-kosaras kívánságát is: eljátszhatja Buga Jakabot a Tenkes kapitányában. A szerepe szerint az IBUSZ-lakásból mindent vihet magával, mint hogy a civil életben is tette: ösz- szecsomagolhatja a függönyt, a vasalót és még mást is. Egykori pécsi edzője, Varga Ferenc nővé operáltathatja át magát és a nevét Natasa Csernobilszka- jára magyarosíthatja, így legalább esély van arra, hogy őt 'i , választják az orosz <.dj S centerek, és nem * szöknek vissza a feleségükhöz Moszkvába. A rezsó a Megyei Sportigazgató- . Ságnak jár, csak előkapják és mindig fel tudják melegíteni a bara- nyai-lvovi sportkap- csolato- . kát. A . Komlói Bányász NB I-es férfi kézilabda szakosztályának vezetőit befizettük egy isztambuli ir- hatú rára, hogy megtudják, milyen is az a bunda. Mert ők még nem tudják, emiatt nem sikerült elintézniük semmit az ellenféllel. Kovácsevics Árpádnak, a PMSC kapusának az „Elvesztettem Zsigulimat, megver anyám érte” című magyamótá t küldjük. Ezt Lagzi Lajcsi énekli, kíséri a rendőrség férfikórusa. Nagy Sándornak, a PEAC volt labdarúgó edzőjének protekcióval elintéztük, hogy visszakerülhet Tamás bátya kunyhójába., ahonnan ki kellett korábban költöznie. Apropó, PEAC-futballisták. Tihany- vári Lászlónak, a PVSK-fut- ballisták csapatkapitányának Kazinczy-díjat adományoztunk, mert olyan helyes a kiejtése. Olyan helyesen kiejtette társaival a PEAC-ot az NB Ill-ból. De tettünk ajándékot a fa alá Rónai Istvánnak, az NB Ill-as PVSK vezetőedzőjének is: neki 10-es faktorú, vagyis a legerősebb napozókrém jár azért, nehogy tavasszal is leégjen a csapatával. A bólyi rendezőket sajnáljuk, mert őket még a (bere- mendi) ág is húzza. Indítjuk viszont a beremendi szurkolókat a „Péní verve, a partjelző megdobva jó” nevű népi Játékban. A PPTSE örökifjú, lassan nyugdíjas korú NB I-es férfi kosarasai számára szereztünk egy tv-fellépést a „Nagypapáink is látni fogják” című műsorban. A PMSC-hez ellátogatott betörőknek egy doktort szereztünk. Ugyanis aki ehhez a klubhoz azért tör be, mert,ott pénzt keres, azt orvosnak feltétlenül látnia kell. Az egy üveg Prémium-sör Túri Zsolté, a PMSC NB I-es labdarúgó csapatának csapatkapitányáé. Azt emelgetheti. Ugyan nem ilyen prémiumemelésre gondolt a Vác elleni bajnoki előtt, de hónap végén ez is megteszi. Közbenjárásunkra az illetékesek megváltoztatták a PMSC nevét Pécsi Mókás Sport Clubra. Az indok: a futballistáknál az első csapatban játszott már hajpántos, lófar- kos és fülbevalós játékos is, úgyhogy az egész társaság ha nem is jó, de mókás. Ez a név már az önkormányzati képviselők szemét sem csípi any- nyira. Czerpán Istvánnak, a PVSK elnökének koldusruhát ajándékozunk. Ebben könnyebben megy neki az a pár millió ösz- szekunyerálása a kosaras lányok BEK-szerepléséhez. S ha már náluk tartunk, Sztoj- kovics Évának, az év legjobb női kosárlabdázójának Cooper „Nyomkereső” című könyvét szántuk. Ha végigolvassa, tudni fogja, hogyan talál rá régi (tavaszi) önmagára, aminek most csak a nyomai vannak meg. Egyébként a PVSK-Co-Ordert beneveztük még a Középeurópai Kupába, a Pánamerikai Játékokra, a litván bajnokságba és a úttörővasutas Európa-bajnokságra, mert hetente maradt még negyedóra szabadidejük, azt is le kell kötni. Elintéztük Ózdi Lajosnak, a Tenkes Kupa sakkverseny főszervezőjének, hogy jövőre Bobby Fischer is indul a tornán. Csak vannak feltételei: Szergej Bondarcsuk néven szeretne indulni és a partijait sábesz- dekliben óhajtja lejátszani. Billen Tibornak, a baranyai autósport egyik szponzorának elintéztük: ha előkerül, rajthoz állhat az Interpol Ralin. A nevezési díjának befizetését a PIK vállalta, a célban pedig a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság karpereces fogadóbizottsága előnyös üdülési feltételekkel várja. Az önműködő Ikarusz-au- tóbuszba a siklósi focisták szállhatnak be. Ez a járgány mindent tud, még azt is, hogy csak akkor ér be Pécsre, a Gázmű-pályára, ha a játékosok megvannak * 11-en, ennél kisebb létszám esetén a busz Új- petrénél automatikusan lerobban. Az Adám-kosztümöl Kiefer József pécsi válogatott sportlövőnek tettük oda, amit a klubja ajánlott fel. A l Rákóczi tériek a C megmondhatói, hogy lőni ebben is » lehet - de még hogy - és még civakodni sem kell miatta az egyesülettel. Páldi Edének, a labdarúgó játékvezetők « baranyai főnökének hanglemezt tettünk a fa alá. Ezen a „Ne menj el, maradj itt, fáj a szivem érted” kezdetű dal van, amelyet a megyei bírók énekelnek. A lemez nem Rákóczi produkció. A pécsi tomászlányokat átképeztük biliárdjátékosokká. Ezzel elértük, hogy maradhatnak az újmecsekaljai munkacsarnokban. A mohácsi NB Il-es futballcsapat játékosainak külön kérésükre ezentúl Weiszbart József lehet a védőszentjük. Azt mondják, hogy az idén már eddig is mindig megvédte őket, és mindig maguk mögött érezhették, főleg, ha szavazni kellett. Stemler Tibor, az örökifjú komlói futballistának karácsonyi ajándékként megengedjük, hogy letagadhat pár évet, mert már szinte az egész csapat a fia lehetne. Még egy meglepetés Komlóra: a Bányász női kosarasainak egy szorzótábla jár. Ha nagyon kevés kosarat dobnak egy meccsen - ami gyakran előfordul - , akkor nekik szabad azt hárommal, néggyel beszorozni, és a végeredmény számukra mindjárt szalonképes lesz. Mérei Lászlónak, a PMSC labdarúgó szakosztálya igazgatójának kijártunk egy szabálymódosítást. Innen kezdve egy futballcsapat állhat tizenegy kapusból is. Ez az általunk hiharcolt új forradalmi újítás kimondottan kedvez a piros-feketéknek, mert már csak hét új portást kell szerezniük, négy már van az első csapat keretében. Szavaztak az újságírók Az év legjobb magyar sportolói Az év vége közeledtével immár hagyományosan a magyar sportújságírók megválasztották 1992 legjobb magyar sportolóit. A 35. alkalmommal kiírt szavazáson ezúttal 150 zsurnaliszta voksolt, és alakította ki a végeredményt. Ezúttal majdhogynem megismétlődött a múlt évi végeredmény a győzteseket tekintve. Merthogy a nőknél újból Eger- szegi Krisztina - megszakítás nélkül ötödik alkalommal! a férfiaknál - hat év alatt ötödször - Damyi Tamás, az edzőknél pedig Kiss László 1991 után 5. Repka Attila (birkózó) 75, 6. Kovács István (ökölvívó) 9 pont. Szavazatot kapott még: Benedek Tibor (vízilabdázó), Hajtás Bertalan (cselgáncsozó), Szekeres Pál (mozgáskorlátozott vívó), Petty Zsolt (labdarúgó), Gyulay Zsolt (kajakozó), Dávid Kornél (kosárlabdázó), Gécsek Tibor (atléta) Legjobb női sportoló: Eger- szegi Krisztina (úszó) 1026,5,2. Ónodi Henrietta (tornász) 688, 3. Kőbán Rita (kajakozó) 432, 4. Horváth Marianna (vívó) 113,5. Polgár Zsuzsa (sakkozó) A női kajak négyes másodszor nyert, csak csapatban avattak „újoncokat”, ahol is első ízben ért a csúcsra a női kajak-négyes, Kőbán Rita, Mészáros Erika, Czigány Kinga és Dónusz Éva. Közös bennük, hogy valamennyien mindenekelőtt Barcelonának köszönhetik a sikert, a 11 magyar ötkarikás elsőségből Egerszegi - és mestere Kiss László - három, Dar- nyi két arannyal vette ki részét, Kőbánék pedig a női szakág történelmi, vagyis első olimpiai bajnoki győzelmét harcolták ki a nyáron. A végeredmény: Legjobb férfi sportoló: Damyi Tamás (úszó) 801, 2. Farkas Péter (birkózó) 572,5, 3. Szabó Bence (vívó) 497, 4. Kovács Antal (cselgáncsozó) 405, 48,5, 6. Polgár Judit (sakkozó) 41 pont. Szavazatot kapott még: Szabó Tünde (úszó), Balogh Judit (kosárlabdázó), Várkonyi Marina (vívó), Mincza Ildikó (vívó). Legjobb edző: 1. Kiss László (úszás) 853, 2. Széchy Tamás (úszás) 422, 3. Moravetz Ferenc (cselgáncs) 350,5, 4. Zarándi Csaba (vívás) 165, 5. Csank János (labdarúgás) 131, 6. Unya- tyinszki-házaspái 107 pont. Szavazatot kapott még: Fábiánná Rozsnyói Katalin, Kocsis Ferenc, Szőnyi János, Nyilasi Tibor, Hangyási László, Joósz Attila, Vajda Vilmos, Polgár László, Farkas Sándor, Németh Pál, Jenei Imre, Verte- tics István, Volper László, Rácz Lajos, Kovács Tamás, Szántó Imre. Legjobb csapat: Női kajaknégyes (Kőbán Rita, Mészáros Erika, Dónusz Éva, Czigány Kinga) 992, 2. Férfi párbajtőr (Hegedűs Ferenc, Kolczonay Ernő, Kovács Iván, Kulcsár Krisztián, Totola Gábor) 458,5, 3. Női párbajtőr (Horváth Marianna, Nagy Tímea, Szalay Gyöngyi, Szőcs Zsuzsa, Várkonyi Marina) 289, 4. Bramac VSE (férfi kézilabda) 163, 5. Kardválogatott 162, 6. Vác FC-Samsung (labdarúgás) 68 ponttal. Szavazatot kapott még: Ferencváros (labdarúgás), PVSK (női kosárlabda), cselgáncs válogatott, férfi kajaknégyes, női kézilabda válogatott, Kaposvári SC (férfi röplabda), női tornászválogatott, Polgár-család, férfi öttusa, maratoni kajak, BKV Előre teke csapata, ZTE (férfi kosárlabda), 16 évesek labdarúgó válogatottja, Tungs- ram-Honvéd (férfi kosárlabda), női sakkválogatott. Legjobb mozgáskorlátozott sportolók. Férfiak: 1. Becsey János (úszó), 2. Vereczky Zsolt (úszó), 3. Szekeres Pál (vívó). Nők: 1. Sasváriné Paulik Ilona (asztaliteniszező), 2. Laki Anikó (úszó), 3. Engelhardt Katalin (úszó). Darnyi Tamás ß Kézilabda. OSK leányok: TASI - Pécsi Lepke 15-15 (8-10). Ld.: Tóth 4, ill. Toma- sovits 7, Soós 4. Fiúk: TASI - Csurgó 29-11 (14-4). Ld.: Ro-' zina 10, Pók 6. Totótippek Telesport Sp.Plusz Új DN KÖZÉLETI NAPILAP Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs Engel János út 8. 7630 Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyedévre 957 forint, félévre 1914 forint, egy évre 3388 forint. ISSN 0865-9133 üj Dunántúli napló 1. Blackburn - Leeds x2 1 X 2. Everton - Middlesb. 1 lx X 3. Manchester - Sheffield 1 lx 1 4. Nottingham - Q. P. Rangers lx lx 1 5. Norwich — Tottenham 1 1 X 6. Barletta - Avellino x21 lx X 7. Chieti - Palermo x2 X 2 8. Carrarese - Ravenna xl 2x 2 9. Empoli - Sambenedettese lx xl 1 10. Nola - Siracusa 2x X 2 11. Reggina - Acireale 1 xl X 12. Siena - Triestina x2 X 2 13. Vis Pesaro - Vicenza +1 2x x2 2 14. Oldham - Liverpool 2 X 2 Kiss László edző, és tanítványa, Egerszegi Krisztina