Új Dunántúli Napló, 1992. december (3. évfolyam, 331-359. szám)
1992-12-11 / 341. szám
1992. december 11., péntek új Dunántúli napló 13 Nyugalom a déli határszakaszon Sajtótájékoztató az idei év tapasztalatairól a Pécsi Határőr Igazgatóságon Az idei év tapasztalatairól és a határ menti eseményekről tájékoztatta a sajtó munkatársait tegnap Lovász József ezredes, a Pécsi Határőr Igazgatóság igazgatója. Mint elmondta, változatlanul problémát okoz, hogy a Duna és a Dráva közötti horvát terület - a Baranya háromszög - továbbra is szerb megszállás alatt van, ez mintegy 58 kilométer szárazföldi határszakaszt érint. Az ENSZ békefenntartó alakulatok bevonulása után kivonták a szövetséges haderőt innen, kevesebb szerb csapat maradt itt, azonban továbbra is érzékelhetők voltak kisebb harci cselekmények, illetve a határ mentén továbbra is vannak telepített botlódrótos, valamint harckocsiaknák, amelyek veszélyeztetik a Magyar Köztársaság határát. Problémát okoz, hogy a közel 200 kilométeres határszakasz túlsó felén nem egységes a határ ellenőrzése, mert van olyan rész, ahol horvát, máshol szerb, illetve vegyes csapatok végzik ezt a tevékenységet. A horvát határőrökkel még érvényben van a korábbi államközi megállapodás, azonban a szerbekkel a pécsi igazgatóságnak nincs kapcsolata.- A határőrség tevékenységét döntően befolyásolták a déli szomszédainknál zajló események, ezért két esetben kellett megerősített szolgálatot elrendelni, illetve június elejéig bezáróan több esetben fordultak elő átlövések, és robbanások, azonban ettől kezdve nincs tudomásunk ilyen jellegű eseményekről. Idén, december 4-ig összesen 123 fő ellen indult eljárás tiltott határátlépés és más bűncselekmények miatt, míg ez a szám tavaly elérte a 300-at. A határforgalom csökkent, idén eddig 1,1 millió utas és 363 ezer jármű lépte át a határt Barcsnál és Drávaszabolcsnál, az utasok mindössze 10 százaléka volt magyar állampolgár. Összesen 555 külföldit utasítottak vissza, az év első felében 1900 bosnyák menekült érkezett hazánkba. Az igazgató elmondta, a déli események hátráltatják a hivatásos határőr kirendeltségek felállítását, azonban ez várhatóan jövő év végére rendeződik, ettől kezdve sorállományú katonák csak az akció századokban és az ellátóknál teljesítenek szolgálatot. Szólt arról is a parancsnok, hogy kismértékben romlott a sorállomány fegyelmi helyzete, azonban többségük becsületesen ellátta feladatát, ezért 1737 főt dicséretben részesített. Hajdú Zs. A kormány büntetőeljárást kezdeményez két TV-vezető ellen Juhász Judit kormányszóvivő a csütörtöki szóvivői tájékoztatón bejelentette: az igazságügyminiszter a kormány nevében a pénzügyminiszter által elrendelt könyvszakértői vizsgálat jelentése és egyéb, hivatalosan tudomására jutott adatok alapján büntetőfeljelentést tett Nagy László, a Magyar Televízió gazdasági főigazgatója, valamint Bányai Gábor, a TV-1 intendánsa ellen különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt. A szóvivő egyben közölte, hogy a kormány kijelölte a Hankiss Elemér TV-el- nök ügyében eljáró fegyelmi bizottság tagjait Kupa Mihály pénzügyminiszter, Kiss Gyula munkaügyi miniszter és Fii- zessy Tibor tárcanélküli miniszter személyében. Pécsi fotóművész sikere Mánfai György fotográfus a dániai Odense-ben tartott IX. Fotó- és Diafesztiválon Metamorfózis 1-6. c. képsorával elnyerte a FIAP (Nemzetközi Fotóművész Szövetség) díját. Ugyanezzel a képsorral a VII. Szolnoki Nemzetközi Környezetvédelmi Fotópályázaton FIAP- és Szolnok város-díjat kapott. Mennyivei drágul az üzemanyag? Január 1-jétől a motorbenzin literje 4-5, a gázolajé pedig 10-11 forinttal drágul az üzemanyagok árában lévő adótartam növelése következtében. Az MTI érdeklődésére József Gábor, a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a várható új fogyasztói árakról még nem tud nyilatkozni, a MÓL Rt. árbizottsága ugyanis csak a hónap végén tanácskozik. E testület azonban csak a termelői árakat tudja módosítani a világpiaci mozgásnak megfelelően, az adóhatásokat nem tudja kivédeni. Az elfogadott új adószabályok egyébként még nem jelentek meg. Jelenleg egy liter 92-es motorbenzin termelési költsége az árrésekkel együtt 17,90 forint, a 98-asé pedig 20,90 forint. Az ólommentes 91-es termelési költsége 21,80, míg a 95-ösé 23,30 forint. Ezekhez az összegekhez jön még a fogyasztási adó, az útadó, a környezetvédelmi díj, s január 1-jétől a forgalmi adó is. Az idén november végéig a MÓL Rt. benzinforgalma - 1,19 millió tonna - 12 százalékkal csökkent. Közös fellépés Pavarottival Sümegi Eszter nemzetközi sikere- Már gyerekkoromban is énekes akartam lenni, s bármennyire hihetetlen volt ez a gondolat akkoriban Mohácson, mégis az lettem! - Sümegi Eszter jókat mosolyog az emlékein. Kilenc éves korában kezdett zongorázni, énekelni tanulni. Széphangú édesanyja otthon énekelgette neki a zsoltárokat, a különböző népdalokat, énektanárai, Denke Mária és Hantos Gyuláné pedig bíztatták, válasz- sza csak az énekesi pályát. Megfogadta tanácsukat. Először a Zeneművészeti Főiskola pécsi tagozatát végezte el, majd Budapestre költözött, féijhez ment, gyermeket szült és beiratkozott a Zeneakadémiára. Jövőre diplomázik az operatanszakon. S nemrégiben az egyik győztese lett a Philadelphiában megrendezett nemzetközi Pavarotti énekversenynek. Sümegi Eszter tegnap este a pécsi Művészetek Házában adott hangversenyt Kiss András magánénekessel.- A Pavarotti énekversenyt négy évenként rendezik meg. A világhírű művész célja, hogy támogassa a fiatal énekesek pályáját. A verseny három fordulós volt. Az elődöntőt Budapesten, a középdöntőt Modenában tartották. Míg az első két forduló önköltséges volt, a harmadikét a philadelphiai rendezők állták - meséli Sümegi Eszter.- Nagy izgalommal, tarsolyomban kedvenc zeneszerzőim, Verdi és Puccini műveivel, valamint iszonyú köhögéssel, alapos megfázással utaztam Sümegi Eszter énekel Philadelphiába. Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy a Jóisten megsegített, mert a verseny első napjára meggyógyultam. A döntőbe 118 énekes jutott az 1500 jelentkezőből. Voltak köztük európaiak, ázsiaiak, jöttek a világ számos tájáról. Pavarotti mindenkit meghallgatott két nap alatt, s utána kaptunk még plusz feladatokat. Pavarotti, a c hangok királya, nekem olyan áriákat jelölt ki, amelyekkel ugyancsak lehet bizonyítani. A Toscából és a Don Giovanniból kellett éjszaka megtanulnom három áriát. Előre nem tudtam készülni ráFotó: Läufer László juk, a kottákat is úgy kértem kölcsön. Rengeteget izgultam, mert én ezeket az áriákat akkor énekeltem először, de a mester másnap elégedetten hallgatta meg az előadásomat, örömmel gratulált. A népes versenyzőgárdából harminchétén lettünk győztesek, Magyarországról pedig egyedül én! Az énekverseny díja sem el- hanyogalható: egy közös fellépés jövő év elején Pavarottival Amerikában. Hogy mi lesz a műsor, Sümegi Eszter még nem tudja, csak reméli, hogy talán a Tosca lesz a választott. B. A. Polgármesterek tájékoztatása Mohácson Kit adóztatnak jövőre az önkormányzatok? Az önkormányzatoknak jutó normatív állami hozzájárulásokat tételesen tartalmazó táblázatot hozott magával dr. Wekler Ferenc országgyűlési képviselő Mohácsra. Kizárólag olyan tényeket sorolt az ország jövő évi költségvetését illetően a város és térsége polgármestereivel tegnap tartott találkozóján, amelyek a jelenlévőket csöppet sem vigasztalták. Mint mondta, pártjának az SZDSZ-nek, illetve mellettük valamennyi ellenzéki képviselőnek alapvető törekvése volt a költségvetés összeállításánál az önkormányzati támogatások növelése, a gazdaság élénkítése és a szociális gondok kezelése. Mindez, ahogy az már ismeretes, nem az elképzeléseik szerint alakult. Hiába próbálták például az SZJA-ból a településeknek visszajuttatott összeg arányát legalább 40 százalékra emelni, a parlamenti szavazás után már csak abban reménykedhetnek, hogy az elfogadott 30 százalékos juttatást a normatív támogatások keretéből némileg ellensúlyozhatják. Elmondta, cél és normatív támogatás címén jövőre 28 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyből 20,6 milliárd eleve foglalt az áthúzódó munkákra, a vízellátás biztosítására alig több mint 3 milliárd jut és az már biztos, hogy új beruházások indítására 1993-ban nem marad pénz. Beszélt arról, hogy sem dologi, sem bérautomatizmusra ne számítsanak az intézmények, hogy a kormányzat által bevallott 200 milliárdos költségvetési hiány valójában 540 milliárd, amit a társadalombiztosítás mérlegének negatívuma tesz ki. Majd az elfogadott adótörvényt bírálva kiemelte, hiába lesz mód a kivethető adók mértékének növelésére amikor az önkormányzatoknak nem lesz kikek megadóztatni. A készülő szociális törvényről elmondta, nem pénzt, hanem feladatokat osztanak le ismét, és emiatt igen feszítő a munkanélküliség kezelése, ami szintén az önkormányzatokra hárul. B. M. Az Alpok-Adria együttműködésért Az Alpok-Adria együttműködés sikeres megvalósítása öt magyar megye közös ügye, még akkor is, ha az elnöki tisztet a következő két évben Somogy tölti be. Ezt dr. Kolber István, a megyei közgyűlés alelnöke mondta azon a tegnapi kaposvári találkozón, amelyen a munkaközösséghez tartozó magyar tagmegyék - Győr-Mo- son-Sopron, Vas, Zala, Somogy és Baranya - megyei önkormányzatainak nemzetközi referensei és a megyei lapok képviselői vettek részt. Dr. Lampert Mónika, az Alpok-Adria ügyviteli iroda igazgatója pedig azt hangsúlyozta: az alapításának 15. évfordulójára is készülő együttműködés arra törekszik, hogy a megyék és a régiók lakosságát aktivizálja céljainak megvalósítása érdekében. Mint ismeretes, a következő két évben Somogy tölti be a regionális együttműködés elnöki tisztét. A feladatra való felkészülés volt az alkalom arra, hogy találkozzanak a munka megszervezésében is érdekelt személyek és intézmények vezetői. A Művészeti Akadémia tagjai a Siklósi Alkotótelepen Két napos látogatásra Siklósra érkezett a közelmúltban alakult Magyar Művészeti Akadémia néhány tagja, akik a helyi Alkotótelepen ismerkednek meg a Képzőművészeti Mester- iskola munkájával. A Janus Pannonius Tudományegyetem keretén belül indult képzés munkáját Schrammel Imre és Holland rendőrök Pécsett Összefogás a szervezett bűnözés ellen Kevesen tudják, hogy két hétig holland rendőrök erősítették a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságot. Az együttműködés Jan Siepel, Gelderland midden kanton és dr. Emyes Mihály, Baranya megye főkapitánya között létrejött megállapodásnak köszönhető. A fiatal, megnyerő közvetlenségű holland rendőrök honi szolgálatba állítása az első lépés egy közös úton, melynek során a két kapitányság együtt lép fel a szervezett bűnözés és a kábítószer kereskedelem ellen. Az amheimi Erik Bonhoff közrendvédelmi, közbiztonsági felügyelő és Gerard Bouwhuis bűnügyi technikus két héttel ezelőtt érkezett Pécsre. Rögtön „mély vízben” találták magukat, azonnal beosztották őket: járőröztek, helyszíneltek, ismerkedtek a számukra szokatlan körülményekkel. Egybehangzóan állították, hogy a megyében kitűnően képzett szakemberek dolgoznak, szavaikkal élve „fanatikusok”, akik a Hollandiában megszokott technikai színvonal hiánya ellenére is jobb bűnfelderítési eredményeket produkálnak, mint ők. Véleményük szerint a magyar rendőrség túl sok katonai feladatot lát el, ez elvonja figyelmüket az igazi rendőri munkáról. Álláspontjuk az, hogy a rendőrnek az utcán a helye, az állampolgárok között. Lapunk azt firtatta, miként lehet együttműködés a két rendőrség között kábítószer témában, amikor Hollandiában a lágy drogok fogyasztása engedélyezett. Bonhoff úr elegánsan kitért a kérdés elől, mondván különbséget kell tenni a lágy és a kemény drogok között. Persze tudják, hogy hazánk tranzitország ebből a szempontból, ezért osztják meg velünk tapasztalataikat. Ruzsinszky Sorsolt a szerencsejatek Hagyományos mikulásainkhoz képest kissé késve, de annál nagyobb „putonnyal” érkezett szerencsétpróbáló partnereihez a Szerencsejáték Rt. 2. számú, Dél-Dunántúli Területi Igazgatóságának télapója. December 10-én Pécsett került sor a „Mikulás” tárgynyeremény akció sorsolására, amelyen azoknak a Somogy, Tolna, Baranya és Zala megyei vásárlóknak a tombolaszelvényeit bízták Fortuna kegyeire, akik október 26. és december 3. között 500 forint értékben vásároltak a részvénytársaság kirendeltségein. A Szerencsejáték Rt. első országos akcióján 87 nyereményt sorsoltak ki, ám sajnos a sorsoláson megjelent résztvevők tomboláival nem sikerült elnyerni a főnyereményt, az egy millió forint értékű Peugeot személygépkocsit. A további három millió forint értékű nyeremények tulajdonosainak kilétére sem derült fény, ezért mielőbb érdemes felkeresni a totó-, lottó kirendeltségeket, fellapozni a Sportfogadás legfrissebb számát. Az értékes ajándékok között ugyanis műszaki cikkek és külföldi utazások is szerepelnek. Mint Csősz Violetta területi igazgatótól megtudtuk, ez volt az Rt. első országos, helyi le- bonyolítású akciója, amely során Baranyában 26 ezer tombola talált gazdára. A jövő héten új kaparós sorsjegyet, a „Koronát” hozzák forgalomba, amellyel Opel Astra gépkocsikat lehet nyerni. Év végi meglepetésként számos más akcióval is jelentkeznek. Siklóson pedig december 15-én kerül adják át az első totó-, lottó kirendeltséget. Elkészült az rt eddigi mérlege is; januártól novemberig 60 millió totó és lottó szelvény fogyott, s 540 millió forint értékű tárgynyeremény talált gazdára. Tröszt E. Bencsik István művészek mutatták be a látogatóknak, majd kötetlen beszélgetés alakult ki a hallgatók és az akadémiai tagok között. Mint Kocsár Miklós zeneszerzőtől megtudtuk, a Művészeti Akadémia e lépésével is bizonyítani kívánja, hogy nem egy meghatározott időközönként ülésező testület óhajt lenni, hanem tevékeny résztvevője és formálója a művészeti életnek. E gondolat egyik megjelenési formáját jelentené az a lépés is, amelyről Schrammel Imre számolt ber.aki a jövőről szólva elmondta, hogy a tervek szerint az akadémia tagjai előadásokat tartanak majd a mesteriskolában, sőt az akadémia egyik kifejezett célja, hogy belefolyjon az oktatásba, mert meglátásuk szerint a rendszerváltás a tanári-oktatói karokat érintetlenül hagyta. Nem kevésbé fontosnak tartotta megemlíteni Kocsár Miklós az akadémia azon szándékát, hogy feloldja a Budapest centrikusságot és elismeije a más területen tevékenykedő tehetségeket. ő személy szerint - mint mondta - roppant nagy érdeklődéssel és várakozással tekintett e találkozás elé, dacára annak, hogy nem a képzőművészet területén dolgozik ... A látogatás ma a nagyharsá- nyi szoborparkban folyó munka megtekintésével folytatódik, s a nap során - az előzetes tervek szerint - Siklósra érkezik Ma- kovecz Imre, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke is. Kótány