Új Dunántúli Napló, 1992. december (3. évfolyam, 331-359. szám)
1992-12-04 / 334. szám
Kosárlabda női BEK, hatos döntő „Ma ennyire futotta.. Valencia - PVSK-Co-Order 84-69 (41-30) A labda Sztojkovicsnál. Később kipontozódott, emiatt csak 6 pontot dobott. Szundi György felvétele. Sporthétvége Pécsett ma a Dunaferrel A szerdai Várpalotai Bányász felett aratott győzelme után ma a Dunaferr együttesét fogadja a PMSC férfi kézilabda csapata. A dunaújvárosiak egy hete autóbuszbalesetet szenvedtek Du- naszentgyörgy térségében, így nem érkeztek meg a Pécsre kisorsolt NB I-es találkozóra. A tabella harmadik helyére felkapaszkodott hazaiaknak most itt az újabb pontgyűjtési lehetőség, hiszen a vendégek az eddig megszerzett három pontjukkal a tabella alsó sorát záqák. A szokatlan időpontban, délután 13 órakor sorra kerülő találkozó esélyese a piros-fekete együttes, különösen akkor ha a kulcsemberek - Tóth, Székelyhídi és Kakas - hozzák majd jó formájukat, a többiek pedig jobban koncentrálva kevesebb ziccert és hibát vétenek. A győzelemre már csak azért is nagy szükség van, mert vasárnap vérbeli rangadó vár a PMSC-re Szegeden a Tisza Volánnal, és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen előzményekkel érkeznek a listavezető Bramacot verő hazaiak otthonába. Komlón holnap a Békéscsabával Az elmúlt heti szolnoki vereség után nagy örömet szereztek szurkolóiknak a komlói férfi kézilabdázók. Skaliczki László legénysége Horváth kapus dirigálásával, no és Keszthelyi remek góltermésével alaposan helybenhagyta szerdán a debrecenieket. Most sem várnak mást a szurkolók a fiúktól, mint azt, hogy törlesszenek az alföldi együttes, a tabellán előttük álló Békéscsaba ellen. A Komlói Bányász - Békéscsabai KK találkozóra szombaton este 18.00 órakor kerül sor. Mai sportműsor KÉZILABDA. NB I. férfiak: PMSC - Dunaferr, Pécs, városi sportcsarnok, 13.00. KOSÁRLABDA. NB I. B-csoport, nők: Komlói Bányász - Soproni Postás, Komló, városi sportcsarnok, 17.00. LABDARÚGÁS. Pannon Kupa teremtorna, selejtezők: Pécs, városi sportcsarnok; ANK tornacsarnok; Sellye, tornacsarnok^ 15.00; Szentlőrinc Ifjúság úti Ált. Isk., 18.00; Komló, városi sportcsarnok, 13.30. ASZTALITENISZ. Megyei férfi „A 12”-ek versenye, Egyetemi-tornacsarnok, 16.30. Pécs, városi sportcsarnok, 4000 néző. V:: Zachara (csehszlovák), Krajnovics (horvát). Valencia: Alvaro 2, Junyer 11/9, Sanchez, Zaszulszkaja 23, Mc Clain 26. Cs.: Geuer 9, Grande 13/3, Piluca. Edző: Mi- hajlo Vukovics. PVSK: Balázs 23, Horváth 12, Sztojkovics 6, Veres 4, Vilutyte 22/12. Cs.: Papp 2, Ábrahám, Czékus. Edző: Vertetics István. Sajni sérülés miatt nem vállalta a játékot. Ez, meg az, hogy Sztojkovics már a 19. percben kipontozódott, sok mindent eleve eldöntött. Hiába-teremtet- tek ragyogó hangulatot a nézők, a pécsi játékosok helyett a lelátón ülők nem tudtak kosarat dobni. Pedig elkelt volna a segítség, mert ugyan Veres szerezte a meccs első kosarát, de utána végig a tavalyi BEK-győztes spanyol csapat vezetett. Vilutyte az első félidőben egy pontot sem dobott, ami nem mindennapi nála. A PVSK a szünet után egyre nagyobb hátrányba került. Rendre hibáztak is a játékosai, meg aztán ennyi baljós előjel után azt sem hitték el, hogy igazából megszoríthatják a Valenciát. Vilutyte feljavult, ám a spanyolok két idegenlégiósa, az orosz Zaszulszkaja és a színesbőrű amerikai Mc Clain jóvoltából egyre jobban nőtt a venA baranyai sportról Gallov Rezső államtitkár, az OTSH elnöke ár. Szűcs József, a Baranya megyei közgyűlés elnökének meghívására Pécsre látogatott. A találkozón Gallov Rezső tájékoztatást adott a magyar sportmozgalom időszerű kérdéseiről. Ezt követően Baranya sportjának helyzetéről, az együttműködés eddigi tapasztalatairól és a megyei sportigazgatóság tevékenységével kapcsolatos további elképzelésekről esett szó. Az ötlet régi, a megvalósulás viszont még mindig csak feltételes ... Ez a következtetés vonható le abból a találkozóból, amelyet Gil Stein, az észak-amerikai profi hoki liga (NHL) új elnöke folytatott az NHL úgynevezett kormányzó- tanácsával, a főképpen a klubtulajdonosok alkotta testülettel a hivatásos jégkorongozás legjobbjainak olimpiai részvételéről. A három órás megbeszélés egyenes következménye annak, hogy az amerikaiak kosaras válogatottja, a „Dream Team” - a legkiválóbb profikat felvonultatva - ötkarikás aranyérmet nyert a nyáron Barcelonában. Ezután erősödtek fel azok a hangok, hogy ugyanezt kell tenni a hokiban is, méghozzá úgy, hogy az 1994-es lilleham- meri téli játékokon már helyet kell kapniuk saját nemzeti válogatottjukban az észak-amerikai profibajnokságban játszó legjobb egyesült államokbeli, kadégek előnye. Közben, hogy ne legyen elég a rosszból, Horváth is megsérült, úgy kellett letámogatni. (Szerencsére nincs komolyabb baja a térdének, vasárnapra rendbe jön.) A lefújásra csökkenteni tudta hátrányát a vasutas csapat, így 15 pontos vereség lett a vége. Ami a nagyhírű ellenfél játékerejét ismerve, tisztes helytállással ér fel. Pontot kellett szereznie a magyar válogatottnak a kaunasi csoportban éllovas svéd együttes ellen a litvániai női kézilabda vb-selejtező csütörtöki játéknapján ahhoz, hogy bejusson a legjobb négy közé, s ezzel részvételi jogot nyerjen a jövő évi norvégiai világbajnokságra. Az előjelek - mint a tornán már annyiszor - ezúttal is Könadai, orosz, cseh, szlovák, svéd és finn „pakkművészeknek” is. Minderre azért nem volt mód eleddig, mert az NHL-ben szentnek és sérthete- lennek számít(ott) a bajnokság, vagyis hiába zajlott közben olimpia, oda - éppen profikötelezettségei miatt - nem juthatott el a sportág krémje. Ezen a helyzeten kívánnak változtatni az NHL vezetői és játékosai, legalábbis egy részük, mert még jócskán akad ellenzője mindkét táborban az „Ice Dream”-nek. A legfőbb probléma, amit át kellene hidalni, hogy félbeszakítható-e három hétre az NHL-bajnokság, sza- badságolhatók-e az olimpia idejére a nemzeti együttesekben szerepeltetni tervezett klasszisok, mint amilyen például a kanadai Wayne Gretzky és Mario Lemieux, az amerikai Brett Hull, avagy az európai sztárok közül a cseh Jaromir Jagr és az orosz Pavel Bure. Döntés még e hónap közepén vagy végén várható. Vertetics István: - Ma eny- nyire futotta. A Valencia nálunk erősebb csapat. Úgy érzem, nem vallottunk szégyent. H. L. Labdarúgás Csütörtöki labdarúgó Magyar Kupa-eredmények: Videoton - BVSC 0-1 (0-1), MTK - UTE kényék számára voltak kedvezőbbek, hiszen ebben az évben kétszer is biztosan győzték le a skandinávokat. De ugye, más a helyzet egy előkészületi tornán és megint más egy tétmérkőzésen. Laurencz László szövetségi kapitány játékosai megemberelték magukat, és hozták a továbbjutást jelentő pontot. Teremlabdarúgás Pannon Kupa Ma délután öt helyszínen (Pécsett a városi sportcsarnokban és az ANK tornacsarnokában, Sellyén és Komlón a sportcsarnokban, Szentlőrincen pedig az Ifjúság úti iskolában) megkezdődik az V. Pannon Kupa nemzetközi teremlabdarúgó-torna. Ezen 96 hazai és 32 külföldi együttes küzd a 100 ezer forintos első díjért. A 64-es táblára négyes csoportok körmérkőzéséből lehet bejutni, innen kezdve egyenes kieséses rendszerben folytatódnak a találkozók. Ma délután és szombaton reggeltől éjfélig a csoport- mérkőzésekre, míg vasárnap reggel 7 órától a pécsi sportcsarnokban a döntőkre, a többi helyszínen a vigasz- versenyre kerül sor. 2-2 (2-1). Kézilabda női VB Pokol után mennyország Magyarország - Svédország 19-19 (10-9) Az NHL és az olimpia Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs Engel János út 8. 7630 Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyedévre 957 forint, félévre 1914 forint, egy évre 3388 forint. ISSN 0865-9133 Dunántúli napló MAI MŰSOR Színház — Nemzeti Színház: Miss Universe ’93 (este 7 órakor). Kamaraszínház: A hazug (este f8 órakor) Szalma/A. b. Bóbita Bábszínház: Haragos úr a bábszínházban (du. 5 órakor) Városháza részére. Film Park: Halálos fegyver III. (f4, hn6, 8). Uránia: Christopher Lambert: Fortress - 33 emelet mélyen a pokolban (4, 6, 8). Kossuth: A szépség és a szörnyeteg (4, 6), Reszkessetek betörök (8). Apolló terem: Rosencrantz és Guildenstem halott (f8). Rádió zeum. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30 Reggeli Krónika. 8.20 Törvénykönyv. 8.30 Hangszemle. 9.05 Napközben. 9.50 Lottósorsolás. 11.05 Válogatott perceink. 11.35 Bibó I.: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után. 12.00 Déli Krónika. 12.30 Vendég a háznál. 12.50 Külpolitikai figyelő. 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A baptista egyház félórája. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 15.05 Búzás Attila vállalkozó. 16.00 Délutáni Krónika. 16.15 Mindennapi gazdaság. 16.30 Zenefórum. 17.05 Magyarországról jövök . . . 18.00 Esti Krónika. 18.30 Ráadás. 19.05 Sportvilág. 19.25 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Gondolatok a Faustról... 20.05 Hagyományápolók. 20.30 Határok nélkül. Az irodalomról. 21.05 Kossuth-klub. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Fórum. 23.05 Han^vcrsenymúPETŐFI RÁDIÓ 4.30 Napindító. 8.05 Sportreggel. 8.20 Rivaldafényben: A Four Tops. 8.50 Helykereső. 9.05 Zene-szó. 10.55 Gordiusz plusz. 11.05 Napóra. 12.00 Nóták. 13.05 Ó, ó, ó, nagymami ... 14.00 Péntektől péntekig. Közben: Poggyász. Hírek. Időjárás. 17.05 Napóra. 17.50 Rádiót nyerhet. 18.00 Magyar slágerlista. 18.30 Szo- cio-krimi. 18.50 Bemuda-há- romszög. 19.05 Kölyökrádió. 19.35 Magyar tájak dalaiból. 20.00 A rock gyermekei. 21.05 Párkereső. 22.00 Filmpremier. 22.30 Nagykanizsai Alpok-Adria Nemzetközi Jazzfesztivál. 23.03 Sporthíradó. 23.10 Napforduló. Szabadkikötő. PÉCSI RÁDIÓ 5.55 Hajnaltól reggelig. Zenés hírmagazin. 9.00 Műsorzárás. 13.00 Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 14.00 Német nyelvű nemzetiségi műsor 15.00 A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00 Regionális német nemzetiségi műsor. 19.30 A MR német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. 20.00 A MR horvát nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30 A MR szerb nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről. Televízió MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1 5.40 Falutévé. 6.00 A Reggel. 8.30 Közjáték. 8.35 Napközi. 9.00 Teli Vilmos. Francia tévéfilmsorozat (ism.) 9.50 Lottósorsolás. 10.00 Dallas. Amerikai filmsorozat. 10.50 Játék. 11.05 Sorstársak. 11.20 Ffi- ben-fában. 12.00 Hírek. 12.05 Képújság. 17.00 Délutáni egyenleg. 17.10 Az üzlet iskolája. 17.40 Képújság. 17.45 Pénzvilág. 18.00 Áblak. 18.55 „Maradjatok meg szeretetem- ben! ...” 19.00 „Traffic jam”. 19.25 Parnasszus - Irodalmi játék. 19.40 Esti mese. 20.00 Híradó. 20.30 Telesport. 20.40 Dallas (ism.) 21.35 Közjáték (ism.) 21.40 Panoráma. 22.45 Szabó- falvától San Franciscóig. Charles Fenyvesi újságíró. 23.40 Brémai szabadság. Tévéjáték. 1.00 Híradó. 1.05 BBC-híradó. TV 2 15.00 Műsorismertetés. 15.05 Hírek - Időjárás. 15.10 A cha- teauvalloni polgárok. Francia tévéfilmsorozat (ism.) 16.10 Egy csepp víz. Angol ismeret- teijesztő film (ism.) 16.40 Torpedó - Telefonos játék. 16.55 Divil kurázsi. Bayer Ilona műsora. 17.20 Pop-reál. 17.45 Regionális híradó. 18.00 Híradó. 18.12 Időjárás. 18.18 Az én pici pónim. 18.30 Produkció. 19.00 A Tisza. 19.40 Addington-ak- ció. Francia-kanadai bűnügyi tévéfilmsorozat. 20.30 (H)arc-képek. 21.25 Dolly Roll-sho. 22.00 Esti egyenleg. 22.20 Időjárás. 22.25 Napzárta előtt. .. 22.50 Ámykereskedő. Űj-zélandi tévéfilmsorozat. 23.40 Pori-mix, 1991. Válogatás a fesztivál műsorából. HBO 17.30 Babar: Palika, a mesemondó. ír rajzfilm. 18.00 A gyors és a halott. Am. film. 19.45 Ágyúgolyó-futam 2. Am. film. 21.40 Ördögűző. Am. horror. Egyetemre főiskolára készülőknek! Felvételi előkészítő levelező tanfolyamokat indít 17 tárgyból a TALENTUM STÚDIÓ Részletes tájékoztató kérhető levélben a TALENTUM STÚDIÓ KFT címén: 1399 Budapest Pf.: 701/1090 vagy a 135-2061-es telefonszámon Egy autószerviz, amely az Ön A ***1. szolgálatára mindenkor kész!- 5000 Ft feletti gépjárműjavítási szolgáltatások kp. előleg nélkül hitelre is- díjmentes átvizsgálások műszaki vizsgára felkészítés és vizsgáztatás akár 8 órán belül is- gyorsszolgálat, futómű állítás, szerviz- Renault motor BARKASBA, Daihatsu motor WARTBURGBA- környezetvédelmi felülvizsgálat (zöld kártya) minden típusra, autóriasztók és rádiók beszerelése ARO-Barkas mindennemű javítása- két pedálos vezetést biztosító kuplungrobot beépítése bármely típusú szgk-ba! SUZUKI-SKODA-LADA-PEUGEOT-ALEKO- MOSZKVICS garanciális szerviz, BP olajok, alkatrészek új és használt gépkocsik adás-vétele!- minden szombaton 8-13-ig ügyelet! AUTÓFIT Kft. Pécs, Szigeti út 131. Tel.: 33-499 (8653) J