Új Dunántúli Napló, 1992. december (3. évfolyam, 331-359. szám)
1992-12-29 / 357. szám
Amit nem fizet a biztosító! A CSÉB biztosítást 1976 óta fizetem, még ma is. A könyvben az áll, hogy aki eléri a rokkantsági fok 50 százalékát, az jogosult 10 ezer forintra. Felkerestem a biztosítót, azzal utasítottak el, hogy mivel nem bányász vagyok, így nem jár. Nem tudok ebbe belenyugodni, a biztosítási könyvecskében ez nincs leírva, hogy nekem bányásznak kellene lennem ahhoz, hogy megkapjam az összeget. Nem is tudom mit gondoljak? Néhány évvel ezelőtt, ha az állampolgárnak vitás ügye volt a biztosítóval az volt a vélemény, hogy lesz ez még másképp is, ha konkurenciája lesz a magyar biztosítónak. Megalakultak a külföldi biztosítók, az akkori jóslat egyik fele valóra vált. A másik fele sajnos nem jött be, miszerint ügyfélcentrikusak lesznek. Az emberek hamarosan rájöttek a legtöbb biztosító filozófiájára, amely szerint, ha megszerezte magának az ügyfelet utána már csak az a kérdés, hogy tud kibújni a kárigény kifizetése alól. Több szomorú tapasztalatom volt e téren, de az úgynevezett utolsó csepp a pohárban ez az eset: vásároltam egy Lehel kombinált hűtőszekrényt, ami sajnos gyári hibás volt, ráadásul a fagyasztó része, amit az ember nem nyitogat naponta. A hibát a vásárlástól számított második napon észleltük és kértük a cserét, amit az üzlet teljesített is. Azonban a fagyasztóban lévő áru két nap alatt felengedett, tönkrement. Kárunk 2000 forint. A hűtőgépgyár és a Co- lónia Biztosító között fennálló termék felelősségbiztosításra kértük kárunk kifizetését. A biztosító - természetesen - ezt elutasította a következő indokkal: a meghibásodás és az újbóli üzembehelyezés között nem telt el legalább 72 óra, csak 48. Ezek szerint a mirelit áru 48 óra alatt nem enged fel, csak 72 óra alatt. Ezen kívül köztudott azt is, hogy a gyári hibás készüléket az üzlet csak a vásárlástól számított harmadik napig cseréli ki. Összegzésül vegyük sorra a vásárló lehetőségeit:- ha készüléket három napon belül visszaviszi, akkor nem fizet a biztosító;- ha megvárja míg lejár a három nap, akkor fizet a biztosító, viszont nem cserélik ki a készüléket. Úgy gondolom, mindenki számára világos, ez egy mesterségesen kialakított 22-es csapdája. I. L„ Pécs Hiába a szép díszburkolat a pécsi Citrom utca torkolatában, ha az eleve rossz helyre kihelyezett kukáktól és a körülötte felgyülemlő szeméttől az egyébként szépen gondozott tér így rossz benyomást kelt a járókelőkben. Fotó: Proksza László Környezetvedelem az oktatásban Az eddigi úton kell továbbhaladni A valuta Elkapott a buszsofőr December 14-én, a 9.45-ös buszra szerettem volna a pécsi Újmecsekalján, a Pellérd felé közlekedő távolsági buszra felszállni. A sofőr közölte, hogy csak a Baksára utazók szánjanak fel. Ekkor mondtam a sofőrnek, neki az a dolga, hogy vezessen és jegyet adjon. Erre kiugrott a volán mellől és elkapta az állam alatt a dzsekimet. Meg akart ütni, de szerencsére- voit mellette egy józan gondolkodású kollégája és lefogta a kezét. A sofőr továbbhajtott, rni öten ottmaradtunk a megállóban. Mindezt tanúkkal tudom bizonyítani. Princinger János Piaci tolvajok A minap a siklósi piacon jártam. Eddig csak hírből hallottam, hogy sok a zsebes, de nem vettem komolyan. Most viszont, ahogy a buszra vártam, egy ismerősöm szinte sírva jött oda hozzám. Elmesélte, hogy meglopták. Nézelődés közben táskájából kiemeltek egy dobozt, melyben fényképeket, pénzt, és a személyi igazolványát tartotta. A nagy tömeg miatt nem vette mindjárt észre a hiányt. A körülötte állók sem tudtak, vagy nem is akartak felvilágosítással szolgálni. Ott állt teljesen kétségbeesve, könnyben úszó szemekkel és sajnos én sem tudtam segíteni rajta. Ezek ellen semmit nem lehet tenni, csak esetleg még szorosabban markoljuk a táskánkat? Madra Zita Villány Az MTA Székháza volt a színhelye annak a kétnapos konferenciának, amelyen a környezetvédelemmel foglalkozó tanárok gondolták végig eddig elért eredményeiket, fogalmazták meg jövendő céljaikat. Pécsről, a Mezőszél utcai Általános Iskolából Tábori Judit kémia szakos. Virág Erika földrajz szakos tanárok, Bodáné Gá- losi Márta, Baranya megye biológiai szaktanácsadója és kolléganője, Kifor Gabriella vettek részt a programokban. A környezetvédelmi téma fontosságát jelzi az előadásokat tartó, ismert személyiségek jelenléte. A tárca képviselői, a tudományos élet kiválóságai tartottak magvas, értékes elsőadásokat, melyeken a környezet fogalma, szerepe, jelentősége sokszínű érdekes, olykor meghökkentő összefüggésekben is megjelent. Az előadások gondolatokat ébresztő voltát jelzi a viták időtartama és a hozzászólók nagy száma. Jó érzés volt hallani, hogy az iskola elgondolásai, kezdeményezései összecsengenek mások idevágó tapasztalataival, elképzeléseivel. A Mezőszél utcai Általános Iskolában már az elmúlt években felismertük, hogy a minden oldalról jövő, érzelmeket és gondolatokat megmozgató információk azok, amelyek a tanulók szemléletét maradandóan tudják alakítani. A környezeti ismereteknek nem önálló tantárgyként, hanem valamennyi tantárgy ismeret- anyagába beépítve van személyiségformáló hatásuk. Ez a gondolat hozta létre a környezetvédelmi klubot. A konferencián való részvétel megerősítést adott, hogy az eddigi úton kell továbbhaladnia az iskolának, melynek középtávú és távlati fejlesztési programjában megfogalmazódik, hogy az ökológiai szemlélet, mint a műveltség része, be kell hogy épüljön mind a tanárok, mind a diákok szemléletébe, személyiségébe. Tábori Judit és Virág Erika tanárok _ Mezőszél utcai Általános Iskola y Állatmenhely Reagálni szeretnék az Új DN december 8-ai számában megjelent „Kutyaotthon Pécsett” című írásra. Nagyon örvendetes, hogy újabb állatbarát akadt, aki felkarolja az arra rászoruló kutyákat, de hozzá kell tennem, hogy állatmenhely Pécsett már több éve működik, amit az általam is nagyra becsült Karlóczy Győző vezet. Az adományokból naponta 50-60 kutyát etet, esőben, hóban, fagyban. Nagyon áldozatos, és tiszteletet parancsoló cselekedet, amit tesz az elhagyott, kidobott kutyákért. Nagy Csabáné Pécs, Szigeti u. 142. Kezdődik a petárdaszezon A napokban munkába menet az utcán, két suhanc alkudozásából megtudtam, ezer forintba kerül egy doboz petárda. Rögtön fölment a vérnyomásom, mert elképzeltem, milyen hatása lehet a váratlan durranásnak egy idős, szívbeteg emberre. Még az egészséges, teherbíró járókelőnek is szaporább a szívverése egy darabig, ha a közvetlen közelében vágnak földhöz egy petárdát - ecsetelte Bárány János azt, amit saját tapasztalatból, vagy az újságból mindenki tud, ám aminek évről évre mégsem sikerül gátat vetni. Telefonálónk véleménye szerint az iskolákban a tanárok beszélhetnének erről a gyerekekkel, felhívhatnák a figyelmüket arra, mekkora bajok származhatnak ártatlannak tűnő játékaikból. Otthon a szülők vehetnék komolyabban és kobozhatnák el csemetéiktől ezeket az eszközöket. Az utcai adás-vételeket, robbantásokat a rendőrség szigorúbb intézkedéseivel lehetne megtorolna Végül a vámosok célratörő ellenőrzése járulhatna hozzá, hogy már a határnál elakadjon a mindenkire nézve bosszantó, egyesekre nézve pedig kifejezetten veszélyes petárda-szállítmány. R. ZS. Alsótagozatos elemista voltam. Az egyik osztálytársamnak nem ment a matek. Szívesen segítettem neki, ő igen hálás volt érte, és sok mindent megígért nekem. Színes gyöngyöket, golyókat, (nagyon szerettem golyózni) babát, babatűzhelyet. Áztán én továbbra is segítettem neki. Múlt az idő, s amikor kérdezősködtem az ígért játékok felől, mindig kitért a válaszadással. Egy szép tavaszi napon aztán elhatároztam; végére járok a dolognak. - Ma hazakísérlek Eta! Jó?- Jaj, nem lehet - szólt megijedve a kislány - mert a szüleim nincsenek otthon.- Mindegy, én veled megyek! Rendkívül izgattak az ígért játékok. Eta elsírta magát. Én akkor már tudtam, hogy baj van. És a remény hirtelen elszállt. Ez a kis emlék, ez az utolérhetetlen színes gyöngysor, játék, vagy talán más egyéb jutott eszembe, amikor meghallottam az „örömhírt”, hogy megemelik a valutaalapot. Elég szép, summás összeget vehet fel az ember, ha el akar menni külföldre vásárolni, szórakozni. Érdemes ezen elgondolkodni! Mert tegyük fel az a kisnyugdíjas, aki még 10 000 forint nyugdíjat sem kap egy hónapra, vajon gondolhat-e arra, hogy 35 000 forintot költsön valutára? Igaz, lehet kevesebbet is kiváltani! Esetleg,hogy legyen valutája az embernek, menjen el három-négy hónapig a „Támasz Alapítvány” ingyen konyhájára, ott talán nem olyan szigorú az ellenőrzés? (Mert állítólag olyan is van, aki autóval jár és viszi haza a családnak az ingyen ebédet.) Vajon melyik rétegnek akartak kedvezni, amikor ezt a javaslatot nyújtották be az Országháznak? Es csak kérdezünk, de feleletet ritkán kapunk. Olyanok vagyunk, mint a kisgyerekek, akik nagyon elfoglalt szüleiknek tesznek fel kérdéseket, de azoknak sokkal több a bajuk, mint hogy arra figyeljenek, mit is gondol, mit is kérdez a gyerek. így aztán előkerülnek azok a könyvek, melyeket még az infláció előtt megvettünk, hiszen az útikönyvekben olyan sok szép van leírva. Meg aztán mire valók az emlékek? Amikor még 500 forintért utaztunk Finnországba (22 éve) a fehér éjszakák, Szent Iván ünnepén. Igaz, nagy kórussal, és vállalati hozzájárulással, de szép volt, és akkor még erre is futotta a pénzünkből. N. Benkő Erzsébet, Pécs Ajándék erdélyi gyerekeknek Romániában, Erdélyben van egy kis falu. A neve: Magyar- vista. Az ott élő gyerekeknek van lehetőségük arra, hogy magyarul tanulhassanak, de hiányzik hozzá a felszerelés: füzet, könyv és ceruza. A sombereki iskola elhatározta, hogy karácsonyra meglepi az erdélyi gyerekeket. A két nagy csomag - ami tanszerekkel van teli - reméljük megérkezett Magyarvis- tára. Szei béri ing Anikó, lYVb. Sombereki Általános Iskola A betegellátásról Olvasóink gyakran érdeklődnek a betegellátással kapcsolatos jogszabályi rendelkezésekről. Ezért az alábbiakban a teljesség igénye nélkül néhány fontosabb jogszabályi előírást ismertetünk. A jelenleg hatályos előírások szerint a biztosítottat betegségi és anyasági ellátásként egészségügyi szolgáltatás, táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj és anyasági segély illeti meg. A biztosított halála esetén temetési segély jár. A biztosított eltartott hozzátartozója egészségügyi szolgáltatásra és anyasági segélyre jogosult. Az eltartott hozzátartozó halála esetén temetési segély jár. Á hatályos rendelkezések szerint eltartott hozzátartozónak kell tekinteni a biztosított kiskorú gyermekét, valamint azt a háztartásában élő közeli hozzátartozóját (PTK. 685 § b.), akinek havi jövedelme a naptári év első napján érvényes minimális bér összegét nem haladja meg. Ez 1992. évben havi 8000 forint. A társadalombiztosítási jogszabályok (1975. évi II. törvény 10. §-a) szerint biztosított: a) a munkaviszonyban (közalkalmazotti, illetőleg a köz- szolgálati jogviszonyban) álló személy; b) a szövetkezeti tag - ide nem értve az iskolai szövetkezet és az iskolai szövetkezeti csoport tagját -, ha a szövetkezet tevékenységében személyesen közreműködik; c) a mezőgazdasági szövetkezet tagjának a közös munkában részt vevő családtagja; d) a javító-nevelő és szigorított javító-nevelő munkát végző személy; e) a szakmunkástanuló, és f) az egyéni vállalkozói tevékenység (103/D. § (1) bekezdése) gyakorlásában rendszeresen közreműködő segítő családtag, továbbá a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság - ide nem értve a jogi személy felelősségvállalásával működő gazdasági munkaközösséget - természetes személy tagjának a társaságban rendszeresen munkát végző segítő családtagja, kivéve azt, akire a biztosítás egyéb jogcímen kiterjed, vagy aki öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjas; g) az átképzési támogatásban, a munkanélküli járadékban, a pályakezdő munkanélküli segélyben, továbbá a képzési támogatásban részesülő munkanélküli személy. A most részletezetteken túl a biztosítás kiterjed a) az egyéni vállalkozóra (103/D § (1) bekezdése); b) a közkereseti társaság természetes személy beltagjára, illetőleg a társaság tevékenységében személyesen közreműködő kültagjára; d) a korlátolt felelősségű társaság tagjára, ha a társaság tevékenységében nem munka- viszony, nem megbízási jogviszony keretében személyesen közreműködik, munkát végez; e) ügyvédi iroda tagja, a szabadalmi ügyvivői munka- közösség tagjára; f) a gépkocsivezető-képző munkaközösség tagjára; g) az oktatói munkaközösség tagjára; h) az ipari és szolgáltató szövetkezeti szakcsoport tagjára. Továbbá a jogszabályban felsorolt, de itt nem említettekre. (folytatjuk) S.Á. A szerkesztőség postájából