Új Dunántúli Napló, 1992. december (3. évfolyam, 331-359. szám)

1992-12-21 / 351. szám

V t Kosaras-jubileum Budapesten országos értekez­letet tartottak a kosárlabdázók. Az országos szövetség 50 éves megalakulásának alkalmából jubileumi megemlékezés kere­tében a „Kosárlabdázásért” em­lékéremmel tüntettek ki Bara­nyából hat sportvezetőt „Életmű” címet kapott: dr. Bá­nyai Sándor, Egyed Mihály, Mánfai Zoltán, dr. Radocsai Imre, Szittya Imre és Varga Fe­renc. Milnyikov igazolható A Magyar Jégkorong Szövet­ség elnöksége a versenybíróság kérésére rendkívüli ülést tartott azzal kapcsolatban, hogy az UTE le szeremé igazolni az orosz olimpiai bajnok kapust, Szergej Milnyikovot. A tanácskozás végeredmé­nyeként az elnökség két felté­telnek a teljesítéséhez kötötte az idegenlégiós újpesti szerződte­tését. Ennek értelmében a ver­senybíróság akkor lesz köteles az UTE, illetve Milnyikov ré­szére a játékengedélyt 24 órán belül kiadni, ha: az orosz szö­vetségtől a nemzetközi átigazo­láshoz szükséges úgynevezett sárga kártya december 15-től számított 30 napon belül meg­érkezik a magyar és a nemzet­közi szövetséghez, illetve, ha: az orosz szövetség Milnyikov átigazolását nem csak egy mér­kőzésre, hanem az 1992/93-as bajnokság teljes időtartamára, azaz 1993. március 10-ig enge­délyezi. Moravetz a Judopápa A váratlanul olimpiai siker- sportággá előlépett cselgáncs képviselőinek közgyűlésén szokott szerénységével - külön névszerint mindenkinek meg­köszönve a segítséget - búcsú­zott a nyugalomba vonuló szö­vetségi kapitány, Moravetz Fe­renc. Az ősz mestert viszont - Széchy Tamás példáját említve - ,judopápának” keresztelte az elméleti szakember, dr. Borbély Attila. TOTÓ 1. Coventry - Liverpool 5-1 1 2. Chelsea - M. United 1-1 X 3. Everton - Southampton 2-1 1 4. Oldham - Tottenham 2-1 1 5. Cesena - Spal 1-1 X 6. Cosenza - Bari 2-0 1 7. Cremonese - Lucchese 1-1 X 8. Andria - Taranto 2-0 1 9. Lecce - Venezia 1-0 1 10. Modena - Bologna 1-0 1 11. Monza - Ascoli 2-1 1 12. Padova - Reggiana 0-0 X 13. Verona - Piacenza 2-1 1 Pótmérkőzés 14. Pisa -Ternana 2-0 1 Pécsett emberemlékezet óta nem rúgott gólt Nehezen válna meg Kocsis a PMSC-től A fogadkozásnak görcsös akarás a vége Kétszer is felmerült a neve a közelmúltban játékoscserével kapcsolatban: először azt dob­ták be a szurkolók fejébe, hogy elcserélik Bácsiért és Lová­szé rt, azt követően pedig arról esett szó, hogy viszi a Ferenc­város. Nos, Kocsis István, a PMSC labdarúgója sem Új­pestre nem megy, sem pedig az Üllői útra, hanem marad Pécsett.- Engem senki sem keresett meg, az újságban olvastam az elcserélésemről szóló híreket. Az egészhez csak annyit teszek hozzá, hogy nehezen válnék meg a PMSC-től, jól érzem magam ennél a klubnál. Sokat köszönhetek a vezetőknek, edzőknek, főleg Garami Jó­zsefnek, nélküle nem lettem volna NB I-es focista. Legszí­vesebben itt, Pécsett folytat­nám, de ha a Ferencváros hívna, azért oda elmennék, mert gyerekkorom óta Fradi-drukker vagyok - val­lotta be szívvonzalmát a pi­ros-feketék 23 éves középpá­lyása. Aki az őszi játékával egyálta­lán nem kápráztatatta el a kö­zönséget. Mindig csak leszegte a fejét, aztán vagy egy védőbe ütközött, vagy belebonyolódott a cselezésbe, aminek az lett a vége, hogy könnyedén szerel­ték.- Az a baj, hogy minden meccsen nagyon jól akarok ját­szani. Mindig megfogadom, hogy most aztán kiteszek ma­gamért. A vége pedig görcsös akarás lesz. Sérült volt a bokám is, amiatt is visszafogottan ját­szottam. Remélem, jó alapozás után tavasszal minden másképp lesz. Ehhez csak annyit tesz hozzá, hogy amikor Czéh és Be- lansky is még a PMSC-ben fut­ballozott, akkor jobb volt a csa­pat összjátéka, emiatt neki is könnyebb dolga volt. Most nincs senki sem, aki igazán osz­togatna, irányítaná a többieket, fazont adnak a Pécsnek. Eddig 47 NB I-es meccse van. Ősszel ugyan lőtt gólt (egyetlen egyet, az Üllői úton az FTC-nek), de Pécsett ember- emlékezet óta nem talált be a hálóba. Ahogy magyarázza, mindez azért van, mert inkább kiszolgálni szeret másokat, mindig azon van, hogy helyette a többiek rúgjanak gólt. Pedig szerinte ősszel legalább ötször is feliratkozhatott volna a gól- -lövőlistára, ha nem lenne önzet­len. H. L. Világbajnokság után és előtt Újabb négy éven keresztül támogatás az adidastól A lányok és a fiúk is még mindig a legjobbak között Az adidas Budapest Kft. 1992-ben ötödik „születésnap­ját” ünnepli. Annak vezetői mindig is híresek voltak arról, hogy a honi sportélet lelkes szponzorálói. Ennek újabb tanú­jelét adták. A Monarchia Étte­remben további négy évre szóló szerződést írtak alá ünnepélyes keretek között a Magyar Kézi­labda Szövetség vezetőivel. Kovács Attila, az adidas Bu­dapest Kft. ügyvezető igazga­tója hangoztatta, a jövőben is je­lentős összegeket fordítanak a sport támogatására. Császári Attila marketing-menedzser örömének adott hangot. Okkal, hiszen az ünnepélyes aláírással egybekötött fogadáson ott volt a litvániai női B-világbajnoksá- gon élen végzett magyar válo­gatott szövetségi kapitánya, La- urencz László is.- A nők litvániai sikerében mi is részesek vagyunk, a „mi szerelésünkben” nyertek - mondta Császári Attila. Az adidas 1996. december 31-ig látja el különféle felszere­lésekkel a női és férfi nemzeti legjobbakat. Természetesen nem csak a felnőtteket, a támo­gatásból kijut további korosztá­lyos együtteseknek is. A Ma­gyar Kézilabda Szövetség kép­viseletében jelenlévő Barcza Imre elnök ígérte: a mostani lit­vániai eredményekhez hasonla­tos siker a további szakmai munka célja. így például a jövő évi márciusi férfi világbajnok­ságra készülő gárda is igyekszik mindent megtenni azért, hogy emlékezetesen helytálljon. Szót kapott Laurencz László, illetve a férfi együttes szövet­ségi kapitánya, Kovács László is. Előbbi a litvániai sikerről szólva emlékeztetett arra, hogy bizony az éppen soros riváli­sokkal vívott csaták mellett kü­lön erőfeszítéseket is kellett tenniük a lányoknak-asszo- nyoknak azért, hogy az érezhe­tően ellenük bíráskodó játékve­zetők okozta „hátrányt” is kie­gyenlítsék.- Ha a helyzet e téren nem változik, úgy az A-világbajnok- ságon mérkőzésenként legalább 30 góllal kell nyernünk, hogy a játékvezetők ne okozhassanak galibát - jelentette ki Laurencz László. Kovács László arról szólt, hogy összesen négy hét áll ren­delkezésre a színvonalas felké­szüléshez. Nehéz a helyzet, mert manapság alig lehet meg­felelő edzőpartnert találni. Maga a keret „összeverbuvá­lása” sem egyszerű, hiszen a lé­giósok csapatba állítása igen összetett feladat, lévén, hogy a kiválóságok más és más orszá­gokban űzik a kézilabdát. Az adidas Budapest Kft. éves mérlegéből kiderül: idén 25 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolított le, mint tavaly. Ez „forintosítva” 1,6 milliárdot ta­kar. Többek között 270 ezer pár cipőt, félmillió darab különféle textilterméket, 100 ezer labdát, táskát és egyéb sportcikket adott el. Bővült az adidas már­kabolthálózata, immáron 2000 négyzetméteren kínálják porté­kájukat. Persze nemcsak a fővá­rosban, vidéken is. Idén négy vidéki boltot nyitottak meg! Jövőre, az első negyedév so­rán nyit a tizedik magyarországi márkabolt is. 1992-ben Pécs, Miskolc, Székesfehérvár és Ka­posvár adidast kedvelő vásárlói örvendhettek annak, hogy nem kell már máshová utazniuk a kedvelt termékek beszerzése érdekében. Az adidas Budapest Kft. 85 millió forintot áldozott a magyar sport támogatására a búcsúzni készülő esztendőben. Felszereléseinek örülhettek a nyári és téli olimpián fellépő magyar sportemberek, több él­vonalbeli szakosztály is. Érde­kesség: a futballban NB I-es címvédő Ferencváros, illetve a mostani őszi bajnok Vác FC-Samsung játékosai is adi- dasban kergették-kergetik a bőrgolyót. A cél: teljes erővel felsorakozni a Magyar Olimpiai Bizottság és a magyar sport mögé. A Sport TV műsora 18.30: Férfi kosárlabda NB I. B-csoport: PPTSE - Nyíregyháza. 18.50: Téli sportolási lehetőségek a Mecsek LSE-nél. 19.00: Női kosárlabda BEK 6-os döntő: PVSK-Co-Order - Ruzsomberok. 19.15: Tájé­kozódási futás: első a PVSK. 19.25: Női kosár­labda NB I. A-csoport: PVSK-Co-Order - Sabaria. 19.40: Szilveszteri Vízi Dili a Hullámfürdőben. 19.45: Férfi kosárlabda NB I. A-csoport: PVSK - Bajai Bácska. 20.10: Műsorzárás. Fogható Pécs kábelrendsze­rein (Konzum kivételével), Sellyén, Siklóson, Har­kányban, Újpetrén, Barcson és Kozármislenyben. Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BALING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs Engel János út 8. 7630 Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapel­látási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyedévre 957 forint, félévre 1914 forint, egy évre 3388 forint. ISSN 0865-9133 aj Dunántúli napló Kosárlabda NB I. Tizennégy pontos vezetés is kevés volt Baja - PVSK 89-83 (43-54) NB I. férfiak, A-csoport. Pécs, városi sportcsarnok, 300 néző. V.: Varga J., Vasvári. PVSK: Milovidov 13/3, Sipos 16/3, Haszjanov 8, Kovács N. 29/6, Miklóssy 8. Csere: Völgyi 9. Edző: Varga Ferenc. Baja: Mihálovics 4, Vujadinovics 40/12, Palás 3, Ágh 8, Greb- nyev 16. Csere: Tamás 12, Rét­háti 6, Kovács I., Korcsok. Edző: Kancsár Zoltán Mintha edzésen lettek volna, úgy ziccerezhettek az elején a pécsiek. Ami azt jelezte, hogy szellősen védekezett az ellenfél. El is húzott a PVSK, amelyben a kiismerhetetlenül cselező és passzoló Haszjanov nagyon élt, átadásaiból a társak sok pontot dobtak. Miközben Kovács N. és Vujadinovics dobópárbaját lát­hattuk, a vasutasok már 14 ponttal vezettek. Nem adta fel azonban a Baja. Percről percre nyomult fel, és félórás játék után utolérte a PVSK-t, ekkor 64-64 volt az állás. Ezt köve­tően már csak egyszer, 74-71-re vezettek Haszjanovék. A Baja Miklóssy kipontozódását köve­tően (36. perc) már nyeregben érezhette magát. Még akkor is, ha több labdát eladott. Igaz, a PVSK még többet. Ebben Sipos járt az élen, aki egy percen belül kétszer is embert tévesztett az átadásával. Döntő pillanatban, fél perccel a lefújás előtt Milo­vidov lépéshibát vétett, ez a baki még jobban nyerő hely­zetbe hozta a Baját. A vendégeknél Ágh a hajrá­ban megrázta magát, amit a pé­csieknél senki sem tudott már megtenni. Ez is hozzájárult a Baja győzelméhez. No meg Vu­jadinovics is a 40 pontjával. Varga Ferenc: — Ismét a fej­jel volt a gond. És megint az utolsó percben. Újra pontosan azok nem bírták idegekkel a véghajrát, akiknek pedig bír­niuk kellett volna. Itt elsősorban Síposra és Milovidovra gondo­lok. H. L. Biliárd Nagyszerű pécsi siker A sportág újkori történetében első alkalommal került kiírásra a Pool-biliárd 8-as és 9-es játék, egyéni és országos bajnoksága. A versenynek a komlói Juhász Gyula biliárdszalon adott ott­hont, ahol már nem az első alka­lommal rendeztek hasonló ran­gos versenyt. A bajnokságra a magyar ranglista 1-32. helyezett versenyzője kapott meghívást. A versenyen a kiírás szerint 2x5 nyert játékban egyenes kieséses rendszerben kellett bizonyíta­niuk a legjobbaknak. Bár a ver­seny kezdetétől voltak igen színvonalas mérkőzések, azért többnyire a papírforma érvé­nyesült. A legjobb 8 közé a komoly esélyekkel rendelkezők mellett talán csak a szegedi Petrina be­kerülése volt meglepetés. Ebbe a mezőnybe még három pécsi fiú mellett egy-egy budapesti, szombathelyi, kecskeméti, za­laegerszegi és szegedi ver­senyző került. Itt sajnos a sorso­lás szeszélye összehozta a pécsi versenyzőket, akik közül első­ként BandulaNorbert elleni ve­reségével Ágoston György, majd Szálai Gábor ellenében Bandula volt kénytelen bú­csúzni. A végső sorrendben a döntőben és a helyosztóban már pécsi sikerek születtek. így a sportág első magyar bajnoki címét a Pool-billiárd 8-as játék­ban a fiatal és igen tehetséges pécsi Szalai Gábor (Fordán SC) nyerte. További sorrend: 2. Gombkötő (Szombathely), 3. Bandula (Pécs) voltak. A 9-es játékról, amely lapzár­takor még tartott, a holnapi számunkban találnak tudósítást olvasóink. EZ AZ ÖN HAZA! A Mecsekoldalon (Jakabhegyi u., Bártfa u. nyugati oldal) n c amely:- 1993. őszén beköltözhető- 90 m2 hasznos alapterületű- £ szoba, hall, étkező, dolgozó mellékhelyiségekből áll garázs (igény szerint) ahol: egy évig ingyen- kapja napilapjait- nézheti a kábeltelevíziót- igényelhet lakberendezési tanácsokat és az ár: , , . ,. . r részletekben is csak 3,5 millió forinttól^ a P & L Ingatlan beruházó Kft. és / f( dr. Pallos Dénes ügyvéd szervezésében Jelentkezés: Pécs, Jókai u. 6. Fszt. (a videokölcsönző mellett) munkanapokon 9-17 óráig

Next

/
Oldalképek
Tartalom