Új Dunántúli Napló, 1992. december (3. évfolyam, 331-359. szám)
1992-12-21 / 351. szám
1992. december 21., hétfő üj Dunántúlt napló 3 • v • y.* «<*. . Mersits Ildikó, Kos Károly-díjas Értékőrző építészet Mersits Ildikó építész, a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola adjunktusa a múlt héten vette át a Környezetvédelmi és Településfejlesztési Minisztérium Kós Károly-dí- ját, településeink védelme és szépítése érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként. Egy baranyai faluban találkoztunk először jó tíz évvel ezelőtt. Valami halálra ítélt gyönyörű parasztházban, amire mindenki csak legyintett, s a dózert emlegette. Aztán, abban, hogy más történt, az épület megmaradt, újra élet költözött belé, az emberek ismét felfedezték, megszerették, abban Mersits Ildikó fontos szerepet játszott. Sok hasonló munkában vett részt, személyiségének köszönhető, hogy többnyire szót tudott érteni az emberekkel. Tolnában, Baranyában 57 saját tervezésű épülete áll, többnyire falvakban, kisebb településekben. Pécsett csak három épület, az is ismerősök révén. Állami megbízás szinte semmi. Aminek pályáját eddig szentelte, most a főiskola urbanisztikai tanszékén valósul meg. — Sohasem csak épületekben gondolkodtam, hiszen az épület egy utcasorba vagy természeti környezetbe ágazódik, s a többivel együtt emberi települést alkot. így létrehozása sem csupán építészeti, műszaki kérdés. Ezen az új tanszéken éppen ezért sokoldalú képzést adunk a fiataloknak, hogy szociális, kulturális, építészeti, történeti szempontból mérlegelhessenek majd egy adott építészeti, beépítési feladatot. Korábban ilyenfajta képzés Magyarországon nem létezett, és nagyon boldog vagyok, hogy részt vehettem e tanszék létrehozásában.- Mindig úgy tekintem a települést, az épületet, mint egy személyt. Már régen volt, amikor típustervek léteztek, melyeket megvalósítottak az Alföldön épp úgy, mint a Dunántúlon. Kisvárosban épp úgy, mint tanyán. Megszűnt a régi értelemben vett városfejlesztés, az úgynevezett rendezési terv. Viszont, ha egy önkormányzat ma jól gondolkodik, akkor szakember segítségét kéri a tervei megvalósításához - hogy aztán unokáink számára is szépet és jót tudjunk megőrizni. Persze, ma is érdekek csapnak össze mindenütt, mégsem úgy dőlnek el a dolgok, hogy valaki Pesten rámutat az ország egy bizonyos pontjára, és úgy dönt, hogy azt a területet el kell sorvasztani - másutt pedig nagyvárost kell létrehozni.- Hol kapta az indíttatást erre a szemléletre?- Dombóváron, vagyis kisvárosban nőttem fel, a Műegyetemet 1973-ban végeztem. Népi építészettel nem is foglalkoztunk, aztán egy úgynevezett nyári termelési gyakorlaton fedeztem fel a szépségét annak, amit ma úgy nevezünk, építészeti értékek védelme. Az én esetemben a vidéki építészeti értékeké. Egy folyamat indult el ekkor számomra: részt vettem Tóth Zoltán megyei főépítész mellett a helyi építészeti értékek védelme koncepció kialakításában. Siklós, Pécsvárad, Ma- gyarhertelend, Magyarszék, Ujpetre, Harkány, Villány, Vil- lánykövesd, Vókány és még sok más helységben végeztünk felmérést, tanítványaimmal felmértük az elhagyatott református parókiákat, aztán mindennek a betetőzése Zsibrik volt, ahol a szenvedélybeteg fiatalok rehabilitációjának otthont adó épületek tervezését végeztem.- Mikor jön el ön szerint az az idő, amikor nem szankciókkal kell kényszeríteni az építtetőt a környezetbe illő épület terveztetésére?- A munkám során rájöttem, mindenütt kell valakit találni, aki hajlandó modem lakóházként megőrizni egy szép régi épületet. Környezetbe illeszkedő házat terveztetni. És az emberek nemcsak a hármasablakot meg az alpesi tetőt utánozzák, hanem azt is, ami beleillik a hazai környezetbe, a hagyományokba. De önmagában az egyén kevés. Meg kellett változni az értékrendnek: ma egy jó lakóház annyiba kerül, mint egy jó autó. így aki építtet, aki megteheti, ma már igényesebben fog a házépítéshez. Gállos Orsolya A légy a légycsapón ül Karátson Gábor hiszi, hogy van egy ösvény A Pécsi Kisszínház vendégeként jött Pécsre Karátson Gábor, akiről nehéz elmondani, micsoda. Festő, mert fest, író, mert ír, fordító, mert fordít, de talán leginkább gondolkodó, mert gondolkodik. Tavaly jelent meg Lao-Ce „Tao-te-king”-je az ő fordításában, idén pedig egy regény, az „Ulrik úr keleti utazása avagy A zsidó menyasszony”, több, mint ezer oldalon.-Kezdjük Kínával. Hogyan lesz egy magát európainak valló ember a kínai kultúra szerelmese, és ami ritkaság: értője?- Mondjuk azt, családi örökség - feleli Karátson Gábor. - Beleszülettem, és elfogadtam. Sőt, hajlok arra, hogy épp ezért születtem ide. Amit az európai ember „kínai titok”-nak hfv, az a Föld titka. Az európai ember a keresztény tradíció folytán elvágyik a Földről, és egy valós vagy képzelt mennyországot keres, ezt tekinti feladatának. Pedig nem biztos, hogy ez a helyes. A kínai vallja, hogy a legnagyobb szellemiség valahol a Földön történik meg, azt az örökkévalóságot kell megtalálni, ami most van, itt, körülöttünk. Csak ezt nem kell a hagyományos értelemben keresni, és erről nehéz leszokni,- A keleti filozófiáknak fontos eleme az út, amit meg kell járni. Az ön könyve is alapvetően erről szól, eljutni valahová. De honnan és hová?-Mit mondjak? Szeretnénk visszatalálni Istenhez, mondjuk, de ez nagyképűen hangzik, mert feltételezi, hogy valaha elvesztettük. Most a fő feladat az lenne, hogy kilábaljunk ebből a mélyhullámból, ahová az emberiség került. Sokan nem hiszik, hogy sikerül, azt mondják, elpusztítottuk a természetet, most a kultúra elpusztítása következik, marad majd egy videó, ami még jár egy darabig, aztán az se. En mindennek ellenére hiszem, hogy - mint Buddha mondta - mindig „van egy út, van egy ösvény ...”- De vajon megérthetjük, miért történik mindez, miért tesz- szük mi magunk?-Talán nem tudunk megbé- külni a halállal, és halálfélelmünkben elpusztítunk mindent. Talán. Nézzünk meg egy képtárat, olyan, mintha egy hóhér műgyűjteménye lenne: csupa gyilkosság, kerékbetörtés, keresztre feszítés. De sajnos, a világot sem értjük, hisz mért hullámoznak a folyók? Senki sem tudja. De ha építünk egy nagy betonvályút, és odatereljük a Dunát, az mindjárt érthető, mert mi csináltuk. Ilyen egyszerű. Mint „a légy a légycsapón ül” esete: agyon akarjuk vágni a legyet, van hozzá légycsapónk is, de amint hozzáérünk, a rajta ülő légy azonnal elszáll, s mi csak hadonászunk - egy-két ezer éve egyfolytában. M.K. Nincs AIDS-es Baranyában? A betegség még ma sem gyógyítható Nem tudni hogyan, de kiszivárgott a hír, hogy Baranya megyében AIDS-fertőzötteket találtak egy vérvizsgálat során. Amikor utána jártunk a hímek kiderült, hogy annyi 'belőle az igaz, hogy egy felnőtt és egy gyermek (nincs kapcsolat a kettő között) vérvizsgálata során az első teszt pozitív eredményt mutatott. Az ilyen esetekben szabály, hogy a vizsgálatot meg kell ismételni, hiszen nagyon sokszor egyéb betegség miatt mutat az AIDS teszt un. álpozitív eredményt. A többször megismételt vizsgálatoknál az első alkalommal negatív, míg a második kontrolinál ismét pozitív eredményt mutatott a felnőtt férfi esetében, így a tőle vett vérmintát felküldték végső tesztelésre Budapestre, ahonnan megjött a válasz: az eredmény negatív. A gyermeknél valamennyi kontroll vizsgálat negatív volt. Baranya tehát továbbra is AIDS mentes megyének tekinthető, bár az igazság az, hogy fel nem derített fertőzöttek lehetnek, hiszen az orvosok csak azokról tudnak, akik elmennek a vérvizsgálatra. Az országos AIDS kampány, az erről szóló rengeteg újságcikk, rádió és tévé műsor után azt hihetnénk, hogy nagyjából mindenki tisztában van az AIDS betegség lényegével, az ellene való védekezés módjaival. Ezért döbbentette meg az ANTSZ Baranya megyei Intézete egészségvédelmi osztályának munkatársait, amikor beérkeztek az AIDS világnap alkalmából lapunkban leközölt AIDS-totó megfejtései. A többszáz beküldött megfejtésből mindössze 20 százaléka volt hibátlan. (Közöttük sorsolták ki és már postázták is az ígért ajándékokat.) A legnagyobb meglepetést az okozta, hogy nagyon sokan azt írták, az AIDS öröklődés útján terjed. Holott az AIDS súlyosan fertőző, un. immunhiányos betegség - a vírusai az emberi immunrendszert támadják meg - s nem győzik a szakemberek felhívni a figyelmet, hogy főként szexuális úton terjed. Árra sem tudták sokan a választ, hogy a fertőzés megszerzésétől számítva, mennyi idő múlva mutatható ki. A helyes válasz: 8-12 hét múlva. Sokan írták például azt, hogy az AIDS gyógyítható. Sajnos ez a súlyos, sok ember halálát követelő kór ma még nem gyógyítható! S. Zs. Körte fotó Körtvélyesi László: Mozdulat A neves fotósok jó része, ellentétben a festőkkel, nem egyéni stílusjegyei, ecsetkezelése, különleges színvilága stb. okán ismerhető fel, hanem a sajátos témaválasztás alapján, mint Arbus a periférián élő lelki és testi torzszülötteiről, Adams fenséges tájképeiről, Sander a német ember do- kumentarista ábrázolásáról. Persze akadnak kivételek is, olyanok, akik a fotográfia különböző műfajaiban is otthon érzik magukat. Ilyen sokoldalú fotós Körtvélyesi László, aki, ha még eddig nem is próbálkozott belemerülni a fotó néhány speciális szférájába, ez csak idő kérdése. A Pécsi Kisgalériában látható kiállításán az egyik teremben az alkalmazott fotográfia körébe- tartozó felvételei függnek a falakon. A képző- és iparművészek alkotásairól készült műtárgyfotók kifogástalanok, elegánsak, tökéletes műgonddal készültek, némelyikük szebb, mint az eredeti tárgy maga, amely hétköznapokon többnyire nem élvezi az előnyös megvilágítás és a finom, pasztellszínű háttér örömeit. Kevésbé sikerültek a különböző termékekről készült reklámfotók. Kicsit zavaros a Pannónia Sörgyár sörféleségeiről készült kép, amelyen a gyár valamennyi terméke látható rosszul megtervezett cimkéivel, némi felmentést adva ezzel a fotósnak. Csak valamivel jobb a Kép kínai étellel, ahol az ezüsttálca erős fénye jelentéktelenné teszi a fekete edényekben elhelyezett ételek foltját. A Képek Wéber cipővel szakmailag kifogástalan felvételek, bár a fényképezőgép részletek váratlan találkozása a cipőkkel nehezen értelmezhető, de azok színhelyessége és élessége elképesztő, mintha „élne”, mondhatnánk. Itt érezhető igazán, hogy a fénykép tautológiává alakítja a valóságot. A legjobb a tárgyfotók közül a Kép FERRIT filterrel, melynek ezüst rácsozatán hatásos kontrasztként ül egy gyönyörű, piros paradicsom. A Képek Zsolnay motívumokkal 32 felvétele a képek sokasága és zsúfoltsága miatt nem szerencsés. Kitűnő és rosszul sikerült felvételek váltakoznak; az egész az iskolai faliújság kavalkádjára emlékeztet. A teljesség, mint igény itt most nem minőségként, hanem mennyiségként jelenik meg, hasonlóan a Zsolnay gyári képekhez, bár ez utóbbi, amely a gyár belsejét, mint ipari üzemet mutatja be, érdektelen. A képek is zavarosak, csak élesség és színhelyesség tekintetében profi felvételek, ami természetesen a fényképezőgép és a nyersanyag érdeme. A harmadik tabló - Képek helikopterről - zsúfoltságát csak a téma érdekessége menti, hiszen mindig izgalmas egy ismert dolog (ez esetben a belváros) eddig ismeretlen oldaláról való bemutatása, betekintés az utcákba, zárt, belső ud- varokbá madártávlatból. Szellemes geg a Bonsai, amely egy beton felületen kialakult repedés fához hasonlatos alakját hasznosítja, kiegészítve apró levelekkel. A Kép Fábián Anitával egészen sajátos hangulatot árasztó mű, s nem csak azért, mert a képen látható mintás anyag a valóságban is megjelenik, végighúzódva a falon, leomolva a padlózatra. Hanem a különös asszociációkat keltő fehér, elhaló tekintetű arc miatt, akiből mintha épp most szállna el a lélek, s fúlna bele a virágos drapéria mélységeibe, miként Ophélia a vizekbe: „... s ő maga is/ Gyom-ékszerével a síró folyamba/ Zuhant alá. Ruhája szétterülve/ Mint hableány tartáfenn egy korig; ” A másik terem egészen más világot mutat. Az aktfotók nagyméretű, fekete-fehér képei a kiállítás legjobb darabjai. A kisfilmről felnagyított felvételeken a megnövekedett szemcsézet és a dokupapír tónusszegény, felkeményedett világa miatt elvész az anyag- szerűség, csökkentve ezáltal a testek érzékiségét és növelve a képek elvontságát. Az egyébként is dinamikus képek feszültségét fokozza szétdara- boltságuk, és az egyes részeket elválasztó fehér szegély hálója, amely az ütemes váltakozás miatt a képeket a legváratlanabb helyeken metszi. Létrehozza ezáltal az esetlegességnek azt az izgalmát, amely kizárólag a fotó sajátja, s amellyel az átgondolt, megszerkesztett írás', a festmény vagy a zenemű esetében sohasem, és az itt bemutatott profi fotók esetében sem találkozhatunk. Cs. L.
