Új Dunántúli Napló, 1992. december (3. évfolyam, 331-359. szám)

1992-12-19 / 349. szám

Visszavonulás a lakásfronton Csak 24 ezer új otthon évente (3. oldal) KÖZÉLETI NAPILAP Q) Dunántúli napló III. évfolyam, 349. szám 1992. december 19., szombat Ára: 13,80 Ft Kormányszóvivői tájékoztató MTV: zárolt pénzből címkézett Tegnap délelőtt a pécsi Széchenyi téren felállították a Mindenki karácsonyfáját. A színes égőkkel és papírfigurákkal díszített, ti­zenkét méter magas lucfenyő december 30-ig áll majd a város központjában. Fotó: Szundi György Januártól várandósági pótlék Változások a terhességmegszakításban Közgyűlés Pécsett Pécs Megyei Jogú Város Ön- kormányzatának Közgyűlése december 21-én, hétfőn 13 óra kezdettel folytatja a Városháza nagytermében a csütörtökön megkezdett és idő hiányában befejezetlenül maradt ez évi utolsó ülését. A még eldöntetlen napirendi pontok között zömé­ben személyi kérdések szere­pelnek, de a legfontosabb téma a Pannon Volán kérelme a pécsi tömegközlekedés viteldíjának megemelésére. A közgyűlés nyilvános, azon bármely állam­polgár jelen lehet. Mise az elhurcoltakért Mint évek óta minden kará­csony másnapján, idén is misét mondanak a pécsi Belvárosi templomban (Széchenyi tér) az elhurcoltakért, a háború és az önkény áldozataiért. A szentmisét délután 3 óra­kor Galambos-Göller Ferenc kanonok mutatja be. Szentbe­szédet mond Bajtai Zsigmond véméndi esperes-plébános. Két órától a véméndi egy­házközségi énekkar karácsonyi énekeket énekel közösen a hí­vekkel, a szentmisén közremű­ködik a véméndi egyházi ének­és zenekar. A vidékről érkezők számára nyitva lesz a Lenau-ház. A német nyelvű istentiszte­letre külön is meghívják azokat, akik túlélték a háborút, az el- hurcoltatást és a fogságot, va­lamint az áldozatok hozzátarto­zóit. Pécsett járt a Mérnök Kamara elnöke A Mérnök Kamara pécsi cso­portja meghívására tegnap Pé­csett járt dr. Hajtó Ödön a Ma­gyar Mérnök Kamara elnöke. A megbeszéléseken szóba került a műszaki tervtárak kérdése, a kamarai törvény tervezet, amelynek értelmében a minisz­tériumtól a kamara veszi majd át az építéstervezési jogosultság minősítési bizottságának felállí­tását. Gyönyörű munkák népművészektől A magyarlukafai népművé­szeti műhely mesterei állítottak ki Pécsett, a múzeum néprajzi osztályán. A gyönyörű munkák holnaptól a helyszínen meg is vásárolhatók. Szombaton a Széchenyi térre is kitelepülnek a népművészek tárgyait kínáló kereskedők, vasárnap pedig a Vásárcsarnokban árusítanak. Kaphatók bőrtárgyak, kerá­miák, ruhák is. Taxiengedélyek Jövő év március elsejétől csak taxiengedély birtokában szabad személyfuvarozást vé­gezni. Az engedély iránti ké­relmet 1993.01.04-e után lehet benyújtani a Baranya Megyei Közlekedési Felügyeletnél. Eh­hez szükséges: a sikeres minő­sítő vizsgálaton kapott igazoló­lap, az adóhatóságok - APEH és önkormányzatok - igazolása arról, hogy a kérelmezőnek nincs adóhátraléka, a Társada­lombiztosítási Igazgatóság iga­zolása arról, hogy nem tartozik saját maga, alkalmazottai, il­letve segítő családtagjai után járó egészségbiztosítási-, nyug­díj- és társadalombiztosítási já­rulékkal. A kérelmezők vigyék magukkal a gépjármű üzemben tartásával kapcsolatos okmá­nyokat is. A kormány javasolja az Or­szággyűlésnek, hogy a Magyar Televízió 1 milliárd forint zárolt költségvetési támogatásából 889,6 millió forintot utaljon át az intézménynek. A fennma­radó összeget helyezze letéti számlára, s azt - a következő költségvetési évben - akkor használhassa fel a televízió, ha arra az Állami Számvevőszék újabb vizsgálódásai nyomán ja­vaslatot tesz - jelentette be Nagy Zoltán pénzügyminiszté­riumi államtitkár a kabinetdön­téseket ismertető szokásos pén­teki szóvivői tájékoztatón. Nagy Zoltán a döntés hátterét vázolva __ emlékeztetett arra, hogy az Állami Számvevőszék A magyar kormány olyan, új értelemben vett igazi békefenn­tartás híve, amely lehetővé teszi az ennek garantálásához szük­séges katonai erők telepítését még az ellenségeskedés kirob­banása előtt, éppen annak meg­akadályozására - hangsúlyozta Jeszenszky Géza pénteken Brüsszelben az Észak-atlanti Együttműködési Tanács előtt mondott beszédében. A magyar külügyminiszter - akit egyébként felkértek, hogy ő tartsa meg a tanácskozás alap­hangját megadó úgynevezett nyitó kulcsbeszédet -, új tagál­lamokként üdvözölte a Cseh és a Szlovák Köztársaságot. Kife­jezte meggyőződését, hogy a Szlovák Köztársaság néhány napja kinyilvánított készsége a vitás kérdések békés rendezé­sére, a nemzeti kisebbségek jo­gainak garantálására biztosíték 1991-ben az MTV-ben végzett ellenőrzése során megállapí­totta: tartósan megromlott az in­tézmény gazdálkodása és laza az ügyviteli fegyelme. A Par­lament ezek után határozott úgy, hogy a tévé idei évre szóló költségvetési támogatásából 1 milliárd forintot zárol addig, míg kiegyensúlyozottá válik az intézmény gazdálkodása. No­vemberben közös egyezségre jutott a pénzügyminiszter és Hankiss Elemér abban, hogy - a zárolás feloldása érdekében - könyvvizsgálókat bízzanak meg a tévé gazdálkodásának újabb áttekintésére. A szakértők de­cember elején tették le ez ügy­ben készített jelentésüket. Egy­a viszályok megoldására és a Visegrádi Hármak gond nélküli „négyekké” válására. A békefenntartó tevékenysé­gért a magyar külügyminiszter szoros együttműködést szor­galmazott a NATO és az egykor a Varsói Szerződéshez tartozó államok között. A délszláv viszály kapcsán a magyar diplomácia vezetője rámutatott: a teljes kelet-euró­pai átalakulási folyamat sikere kerülhet veszélybe, ha a lehető leghamarabb nem sikerül véget vetni a háborúnak. „Euro-at- lanti értékeink és az egész együttműködésünk a tét” - szö­gezte le. Utalt rá, hogy az etni­kai tisztogatás vészesen közelít Koszovóhoz, és nem lehet ki­zárni, hogy elérheti a Vajdasá­got is, mint ahogy elképzelhető, hogy Horvátországban is kiú­julnak a harcok. felől részletezték, hogy munká­juk során milyen visszásságokra bukkantak az intézmény gaz­dálkodásában, s ennek nyomán indult eljárás a tv vezetői ellen. Az államtitkár e témakörről nem kívánt bővebben szólni. A könyvvizsgálók másrészt álta­lában értékelték a tévé gazdál­kodását, miután megvizsgálták a gazdálkodás szabályozását, ésszerűségét, létszám- és bér- gazdálkodását és jelenlegi pénzügyi helyzetét. Úgy érté­kelték, hogy az év elején helyes irányba elindult a gazdasági fej­lesztésre - átalakításra irányuló munka, de az év közepén meg­torpant, s az év végére már (Folytatás az 5. oldalon) Brutalitások Boszniában mohamedán nők ellen Az ENSZ Biztonsági Ta­nácsa pénteken egyhangúlag olyan határozatot fogadott el, amelyben éles hangon megbé- lyegzi a szerbek által a bosz­niai mohamedán nők ellen el­követett tömeges erőszakot, és sürgeti a bűncselekmények kivizsgálását.A BT-határozat értelmében a békefenntartó erők fegyveres katonáinak ki­küldésével is támogatják majd az EK erőfeszítéseit a történ­tek kivizsgálására. Az ameri­kai sajtó helyszini tudósítói az elmúlt napokban szörnyű részleteket közöltek arról, hogy milyen állati brutalitás­sal erőszakoltak meg részeg szerbek 10-12 éves lányokat. Jövő év január elsejétől - a parlament által csütörtökön, nagy többséggel elfogadott magzatvédelmi törvény ér­telmében - bevezetik a váran­dósági pótlékot, megváltoz­nak a terhesség megszakítá­sára vonatkozó jogszabályok, illetve térítésmentessé válik a terhesgondozás. A részletek­ről Pusztai Erzsébet, a Népjó­léti Minisztérium politikai ál­lamtitkára pénteken tájékoz­tatta az újságírókat. 1993. január elsejétől, terhes­ségük 12. hetétől várandósági pótlékban részesülnek a gyer­meküket váró nők. A támogatás elsődleges célja, hogy a leendő anya még a szülés előtt felké­szülhessen a baba fogadására. A pótlék összege a gyerekek száma alapján adható megemelt családi pótlékkal azonos, pon­tosan duplája az eddigi anyasági segélynek. A várandósági pótlékot a tár­sadalombiztosítás utalja ki, mi­után a jogosultságot a szülész­nőgyógyász szakorvos igazolta, s azt a kismama eljuttatta a munkahelyi tb-kifizetőhelyre vagy a területi tb-igazgatóság- hoz. A jelenleg gyermeküket váró anyák választhatnak: az anyasági segélyt vagy a váran­dósági pótlékot kívánják igénybe venni. A magzatvédelmi törvény az Munkatársunk telefonjelentése Csaknem 300 küldött szava­zott pénteken az Agrárszövet­ség Budapesten megrendezett második kongresszusának nyi­tónapján a párt új alapszabályá­ról, új tisztségviselőinek szemé­lyéről. Az Építők Szakszerveze­tének székházában torzsalko­dástól, hangoskodástól mentes érett politizálás folyt, a küldöt­tek inkább a jövővel, pártjuk céljaival foglalkoztak, nem más politikai erők, pártok tevékeny­ségének bírálatával. A kong­resszus jó alaphangulatához Göncz Árpád üdvözlő sorai is hozzájárultak, melyekben a köztársasági elnök elismeréssel szólt az agrárszövetség eddigi tevékenységéről.- Nem kisebb feladat vár ránk, mint az, hogy holnap es­tére egy szervezetében, vezeté­sében, programjában megújult pártként alkalmassá tegyük ma­gunkat arra, hogy az ország polgárai elé úgy állhassunk, mint akik reális alternatívát je­lenthetnek a modernizáció útján eddig biztosítotti alapon járó terhesgondozást állampolgári joggá tette. így január elsejét követően minden kismama az általa választott szülészeti-nő­gyógyászati szakrendelésen in­gyenesen veheti igénybe a saját és gyermeke egészségét kont­rolláló szűrővizsgálatokat. Amennyiben a terhesség megszakítását a gyermeket váró nőnél, vagy a magzatnál fenn­álló egészségi ok indokolja, úgy a műtétet a kismama hozzájáru­lása esetén, minden külön kére­lem nélkül elvégzik. Ha valaki súlyos szociális válsághelyzetre hivatkozva kéri terhessége megszakítását, an­nak - anyagi helyzetétől füg­gően - 50 százalékos (2.500 fo­rint) vagy 20 százalékos (1.000 forint) térítést kell fizetnie. Akik ennyit sem tudnak ál­dozni, azoknál továbbra is in­gyenesen végzik el a műtétet. Pusztai Erzsébet egy kérdésre válaszolva kitért a kiskorú, il­letve a jogilag korlátozottan cselekvőképes személyek ter­hességmegszakítására. Mint az államtitkár kifejtette: az őket érintő jogszabályi rendelkezés lényegében nem változott, így - mint minden műtétnél - az abortusznál is szükség van a kiskorú törvényes képviselőjé­nek a tudomásul vevő nyilatko­zatára. (MTI)- mondotta Nagy Húszéin Ti­bor, a párt főtitkára megnyitó beszédében, nem titkolva, hogy az agrárszövetség 1994-ben már nem csak egy képviselőt sze­retne küldeni a Parlamentbe. Ezt később Nagy Tamás pártelnök kiegészítette azzal, hogy nem ellenzéki szerepre készülnek, pragmatikus prog­rampártként olyan potenciális szövetségest keresnek, amely vállaltan győzelemre, kormány­zati szerepre tör. A késő estébe nyúló szavazás végeredményeként az Agrár- szövetség élén továbbra is Nagy Tamás és Nagy Húszéin Tibor marad. Vargáné Piros Ildikó, a párt jelenlegi (egyetlen) parlamenti képviselője kérdésünkre el­mondta: személy szerint opti­mista a párt jövőjét illetően, hi­szen a vidéken élőknek rá kell ébredniük a 94-es választáso­kig, hogy nehézségeik megol­dását valójában mely politikai erőktől várhatják. Balog N. A Suzuki gépkocsik teljes választéka és a Maruti típusai is megtalálhatók a tegnap Eánycsók hatá­rában felavatott új autószalonban. A mindössze másfél hónap alatt elkészült épület jövőre szak­szervizzel is bővül. Fotó: Szundi György Jeszenszky nyitó kulcsbeszéde Brüsszelben Az Agrárszövetség II. kongresszusán Irány a Parlament?

Next

/
Oldalképek
Tartalom