Új Dunántúli Napló, 1992. december (3. évfolyam, 331-359. szám)

1992-12-14 / 344. szám

8 oj Dunántúlt napló 1992. december !4„ hétfő Ki.VIpol uukfi Szomália Szoo, mai - az ország nyel­vén annyit jelent, mint „menjél és fejjél”! Szomália a nomád pásztorok vendégszerető jókí­vánságát hordozza nevében, az éhség és szomjúság elűzésére. Manapság nehéz lenne eleget tenni e felszólításnak, hiszen elpusztultak a nyájak, éhen- vesznek az emberek. A természeti csapások, a szörnyű aszály következményei párosultak a gazdasági zűrza­varral, egy értelmetlen háború­val, az ország teljes szétesésé­vel, fegyveres bandák garázdál­kodásával. A csaknem hét ma- gyarországnyi területen élő hat és félmillió emberből már lega­lább egymillió éhenhalt s to­vábbi két-hárommillió a pusztu­lás küszöbére került. Ezért pró­bál a nemzetek közössége már hónapok óta segíteni az észak-kelet afrikai országon, de az odaküldött élelmiszer több, mint nyolcvan százalékát egy­szerűen elrabolták. Jóformán nincs olyan a segélyszervezetek munkatársai közül, akit még nem fosztottak volna ki és jól járt, ha „csak” kirabolták s nem elrabolták, hogy váltságdíjat követeljenek érte. Nemrégen fegyveres csoportok elfoglalták a főváros, Mogádisu repülőterét s meg akarták sarcolni az életet hozó szállítógépeket. Ilyenkor a diplomaták jegy­zéket nyújtanak át az érintett kormány képviselőinek s felké­rik őket, hogy a hadsereg vagy a rendőrség nyújtson biztosítást. Szomáliában azonban nincs működő hatalom és közigazga­tás, a bandák egyrésze pedig éppen a korábbi fegyveres erők, zsold nélkül szélnek eresztett tagjai közül verbuválódik. A Szomáliái helyzet sajátos el­lentmondása, hogy nem törzsi csatározásokról van szó: lakói egy néphez tartoznak, ugyanazt a nyelvet beszélik, azonos ha­gyománnyal rendelkeznek s egyaránt az iszlám követői. A nomád életmód, a természet mostohasága - az elemi túlélés érdekében - klánok, csa­ládi-nemzetségi érdekszövetsé­gek létrehozására ösztönzött. Ezért hiába szerepelnek a hí­rekben jólhangzó pártelnevezé­sek, valójában a tizenöt nagy klánról és megszámlálhatatlan leágazásaikról kell beszélni. A tavaly elűzött Sziad Barré elnök is, aki látszólag központi hatal­mat alakított ki, valójában saját, Marehán-klánjára támaszkodott s a többiekkel átmeneti fegyver- szünetet kötött. Az ogadeni há­borúban megpróbálta a csopor­tokat Etiópia ellen egyesíteni, de súlyos vereséget szenvedett, ami csak siettette a széthullást. Mindenki harcol mindenki ellen s nem egy tartományban azt kérdezik: ma ki uralkodik? Ezért döntött úgy a Bizton­sági Tanács, hogy - először az ENSz történetében - jelentős katonai műveletet kezd, kizáró­lag humanitárius célokból. A Reménység-hadművelet főként a csaknem harmincezres ameri­kai kontingensre támaszkodik, de egymásután jelentik be rész­vételüket más országok is, ha­zánk is késznek mutatkozik, korlátozott számban, önkénte­sek küldésére. A Remény­ség-hadművelethez olyan re­ményt fűznek, hogy a legalább négyszázmillió dolláros költ­séggel járó akció három-négy hónapon belül eredményre ve­zethet s helyi intézmények jön­nek létre, amelyek maguk vehe­tik kézbe az ügyek, így a segé­lyek intézését is. A bonyolult művelet főpa­rancsnoka, aki először a fővá­rosban, azután északon majd délen szeretne rendet teremteni a „bőmyaku” tengerészgyalo­gosokkal, az 55 esztendős Ro­bert Johnstone tábornok, akit az amerikai haditengerészet jövő­beni irányítójaként is emleget­nek. Tizennyolc évesen vándo­rolt be Skóciából az Államokba, végigjárta a katonai ranglétrát, kétszer teljesített szolgálatot Vietnamban s a Sivatagi Vihar idején Schwarzkopf tábornok jobbkeze volt. „Olyan jól in­tézte a dolgokat - mondta róla a dicséretekkel takarékosan bánó főnöke -, ahogyan azokat senki más nem intézhette volna.” Ka­tonai és diplomáciai képessége­ire, emberi érzékenységére a mostani „Sivatagi Viharcsillapí­tás” során is szüksége lesz ... Réti Ervin Ismét látható a Sixtusi Madonna Németország egyik legje­lentősebb művészeti gyűjte­ményét mutatták be ismét Drezdában a pompásan felújí­tott Semper Képtárban. Régi mesterek mintegy 700 festménye, amelyek legtöbb­jét a XVIII. században ural­kodott szász királyok gyűjtöt­ték össze, joggal vívta ki Drezdának az európai kultúra egyik központja címet. Drezda önmagát az Elba-parti Firenzének nevezte. A Képtár épületét Gottfried Semper, a XIX. század egyik vezető építésze tervezte. Egyike a barokk stílus' re­mekműveinek. Az épület a második világháborúban, a brit és az amerikai bombázás során súlyosan megsérült. A képeket a Vörös Hadsereg he­lyezte biztonságba Moszkvá­ban. Az NDK 1950-ben kapta vissza a gyűjteményt. Ekkor a Semper Képtár épületét felújí­tották, de azután annyira el­hanyagolták, hogy 1988-ban be kellett zárni a Galériát. Miután kilencven millió már­kát költöttek restaurálásra és modernizálásra, a Képtárat a napokban ünnepélyesen újra megnyithatták. Mint az AP amerikai hí­rügynökség jelenti, ott volt Richard von Weizsäcker, az NSZK köztársasági elnöke, Václav Klaus csehszlovák miniszterelnök, valamint mú­zeumi igazgatók. A képek között Raffaello, Rembrandt, Dürer, Rubens, Tiziano és más régi mesterek művei találhatók, olyanok, amelyek sok évtizeden át Drezdába vonzották a festé­szet szerelmeseit. Az épület restaurálását egyébként azonnal megkezd­ték, amikor leomlott a Berlini Fal. Az eredmény egy gazda­gon berendezett palota, mo­dem léghűtési és védelmi be­rendezéssel. A képtár leghíre­sebb festménye Raffaello Six­tusi Madonnája. (AP) Legveszélyesebb Törökország Nyolcvankét újságíró vesz­tette életét az idén erőszakos körülmények között december első hetéig. Az AP jelentése szerint a leg­többen közülük - huszonheten - az egykori Jugoszlávia köztár­saságaiban haltak meg. Hárman a novemberi venezuelai puccs­kísérlet alatt vesztették életüket. Tizenkét újságíró Törökország­ban, tíz Peruban lett gyilkosság áldozata. Ezeket a szomorú adatokat a Freedom House, a szabad sajtót és szólásszabadságot támogató magánintézmény tette közzé. A New York-i székhelyű intéz­mény szerint 53 azoknak az új­ságíróknak a száma, akiket tu­dósításaikért megtorlásul gyil­koltak meg. A munkájukért életükkel fi­zető újságírók száma 1934 óta az idén a legmagasabb. Rajtuk kívül 199 újságírót bántalmaz­tak és hatvankilencen kaptak életveszélyes fenyegetést. Az idei Nobel-díjasok Mint minden évben, idén is december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján - Stockholmban átadtak a szak­mai Nobel-díjakat és Oslóban a Nobel-békedíjat. Az idei kémiai Nobel-díjat egy kanadai születésű amerikai profeszornak, Rudolph Mar- cusnak ítélték oda. Az 1923-ban, Montrealban szüle­tett, s jelenleg a pasadenai Kali­forniai Technológiai Intézet kémiai osztályán dolgozó Mar­cus „kémiai rendszerekben le­zajló elektronátadási reakciók elméletéhez való hozzájárulá­sáért” kapta a kitüntetést. Mar­cus elmélete olyan jelenségeket ír le, mint például a korrózió vagy a zöld növények fény- energia-felhasználása. A fizikai Nobel-díjat Georges Charpak francia professzor kapta. A 68 éves professzort „a részecske-detektorok feltalálá­sáért és azok továbbfejlesztésé­ért, különösképpen a sokhuza­los proporcionális kamra kifej­lesztéséért” tüntették ki. Az em­lített berendezés huzalaiban fe­szültség van, ami a kamrába behatoló elemi részecskék üt­közésével keletkező kisülések hatására változik. Ezeket a fe­szültségváltozásokat a rend­szerrel közvetlenül összekap­csolt .számítógép észleli, ily módon ezres nagyságrenddel növeli az elemi részecskék vi­selkedésének ritkábban előfor­duló jelenségeiről rögzíthető in­formációk mennyiségét és azok megjeleníthetőségét. A közgazdasági Nobel-díj ki­hintettje az amerikai Gary S. Becker, a chicagói egyetem ta­nára, aki mikrogazdasági elem­zéseivel alkotott kiemelkedőt, amikor kiterjesztette ezeket az emberi tényezőkre is, beleértve a piacon kívüli hatások irányí­totta viselkedést. Az orvosi Nobel-díjat a se- attle-i Washington Egyetem két biokémikus kutatója kapta megosztva. A 72 éves Edwin Krebs és a 74 éves Edmond Fischer fedezte fel a reverzibi­lis protein foszforilációt, mint biológiai szabályzórendszert. A reverzibilis protein foszforilá- ció felelős többek között olyan biokémiai folyamatokért, mint például a glükóz előállítása gli­kogénből, vagy a cyclosporin (egy antibiotikum) hatásáért a szervátültetések után jelentkező kilökődés megelőzésében, va­lamint az egyik rákfajta, a kró­nikus myeloid leukémia kifej­lődéséért. Az irodalmi Nobel-díjat a nemzetközi irodalmi életben kevéssé ismert trinidadi költő­nek, Derek Walcottnak ítélték oda. A költő az Antillákhoz tar­tozó Saint Lucia szigetén szüle­tett, de 1953 óta Trinidadon él. A hatvankét éves költő a bos­toni egyetemen angol irodalmat és szépírói alkotómunkát tanít. Walcott angol nyelven írja ver­seit. Az indoklás szerint költé­szete szerencsésen ötvözi az eu­rópai, valamint a karibi költé­szetet, mindezt afrikai lírikus elemekkel elegyíti. A Nobel-békedíjat egy 33 éves guatemalai indián asszony, Rigoberta Menphú nyerte el. Menchú asszony sokat tett az indiánok társadalmi felemelke­déséért, az etnikumok közötti megbékélésért. Rigoberta Men­chú mexikói száműzetésben él. Környezetünk állapota Globális felmelegedés, az ózonréteg vékonyodása, pusz­tuló erdők, kihaló fajok, szeny- nyezettség, szegénység - ezek­kel a riasztó címszavakkal fog­lalható össze az ENSZ Kömye- zetvédemi Programjának, az UNEP-nek a Föld környezeti helyzetéről kiadott legutóbbi je­lentése. Környezetünk állapota visz- szafordíthatatlanul romlott az elmúlt 20 évben és mára ez a je­lenség riasztó méreteket öltött - állapítja meg a dokumentum, hangsúlyozva a környezetrom­lásnak az emberi egészségre gyakorolt pusztító hatását is. A 850 oldalas jelentés, amely az 1972-92 közötti időszakot öleli fel, vádirat az emberiség kör­nyezet- és önpusztító életmódja ellen. Mustafa Tóiba az UNEP igazgatója szerint nem elég a környezetvédelmi dokumentu­mok aláírása, ezeket mielőbb gyakorlati tetteknek kell követ- niök bolygónk megmentése ér­dekében. Potsdam (Németország): Szabó István kapta a Félix '92 európai filmdíjat december 12-én az „Édes Emma, drága Böbe" című filmjéért, amelynek forgatókönyvírója és rendezője volt Nem létezik magyar veszély „Nem létezik magyar ve­szély, nem fenyeget magyar in­vázió” - közölte Bukarestben német újságírókkal beszélgetve Nicolae Spiroiu román védelmi miniszter, s ezzel - mint a ber­lini Der Tagesspiegel hét végi számában közölt ismertetés szerzője megjegyezte - fellépett a román nacionalisták által szí­tott félelmekkel szemben. Spi­roiu közölte, ő mindent megtesz a feszültség csökkentésére, és a bizalom megteremtésére, „a ka­tonaságjó példával jár elöl a po­litika számára”. Menekülök halála „Bizonyossággal lehet állí­tani, hogy messze több mint 400 ember lelte halálát” az egy­kori NDK-NSZK határon, a ke­leti oldalon, menekülés közben. Ezt közölte a Welt am Sonntag című lappal az úgynevezett ke­letnémet kormányzati bűnözést vizsgáló csoport berlini köz­pontjának vezetője, Manfred Kittlaus. A lengyel szükségállapot évfordulója A vélemények változatlanul megoszlanak A legfontosabb dokumentumok többsége ma is titkos A lengyelországi szükségál­lapot bevezetése 11. évfordu­lójának előestjén a lengyel la­pok vezető témája e máig ele­venen élő és ható esemény ér­tékelése. A vélemények változatlanul megoszlanak: vannak, akik el­fogadják Wojciech Jaruzelski tábornok érvelését, s e dönté­sét a „kisebb rossznak” tartják, mások szerint azonban nem igaz, hogy 1981-ben tartani kellett a szovjet katonai be­avatkozástól, így az akkori ve­zetés kizárólag a szocialista rendszer, illetve saját hatalmá­nak megmentése érdekében hajtott végre katonai puccsot. Ez utóbbi véleményt erősiti a jobboldali Nowy Swiat inter­júja Artur Gotówko ezredes­sel, aki több mint 8 éven át volt Jaruzelski testőrségének parancsnoka, s egy héttel a szükségállapot bevezetése előtt váltották le. Az ezredes szerint az oroszoknak eszük ágában sem volt bevonulni, Ja­ruzelski viszont annyira félt hatalma elvesztésétől, hogy sa­ját maga vitte Lengyelország megszállásának kidolgozott tervét Moszkvába, s kérte az oroszok beavatkozását - ezt azonban az ezredes szerint el­utasították. Egészen mást bizonyítanak azok a dokumentumok, ame­lyeket a PAP lengyel hírügy­nökség moszkvai tudósítója ta­lált a titkosság alól most felol­dott orosz dokumentumok kö­zött. Az SZKP KB Politikai Bizottságának üléseiről ké­szült feljegyzések azt bizonyít­ják, hogy rendkívül erős nyo­más nehezedett az akkori len­gyel vezetésre. Ezeken a ta­nácskozásokon Brezsnyev ki­fejtette, hogy Lengyelország­ban tombol az ellenforrada­lom, a nemzet és a szocializ­mus ellenségei egyre inkább teret hódítanak, a párt és az or­szág vezetése egyre csak hát­rál. Dmitrij Usztyinov marsall, honvédelmi miniszter 1980. október 29-én a PB ülésen a következőt mondotta: „Ha nem vezetik be a szükségálla­potot, a dolgok még bonyolul­tabbá és nehezebbé válnak. A hadsereg ingadozik. A mi északi hadseregcsoportunk azonban fel van készülve és teljes harckészültségben van.” A későbbi feljegyzések azt bizonyítják, hogy egyre ke- vésbbé bízott a Kreml Jaru- zelskiben. 1981. október 29-én, vagyis hat héttel a szük­ségállapot bevezetése előtt a következők hangzottak el az SZKP Politikai Bizottságában: „Brezsnyev: Nem hiszem, hogy Jaruzelski elvtárs csinált valami konstruktívat. Nekem úgy tűnik, hogy nem elég bá­tor. Andropov: Jaruzelski lé­nyegében semmit sem tett, pe­dig éppen elég idő telt el.” Ugyanezen az ülésen viszont mind Andropov, mind Usztyi­nov úgy foglalt állást, hogy nem szabad katonailag bea­vatkozni Lengyelországban. A legfontosabb politikai bi­zottsági ülések anyaga azon­ban változatlanul titkos, csak­úgy, mint a hozott határozatok. A nyilvánosságra került részletek csakúgy, mint az egykori események tanúinak beszámolói változatlanul el­lentmondásosak, és lehetősé­get adnak arra, hogy mindenki saját feltételezésének bizonyí­tékát találja meg bennük. Barabás T. János Varsó, december 13.

Next

/
Oldalképek
Tartalom