Új Dunántúli Napló, 1992. december (3. évfolyam, 331-359. szám)

1992-12-12 / 342. szám

2 ui Dunántúli napló 1992. december 12., szombat Környezetvédelem zsebpénzből Q) ÓRA A NAGYVILÁGBAN Edinbubgh: A skót fővárosban december 11-én megkezdődött a Közös Piac állam- és kormányfői­nek csúcstalálkozója. A képen: John Major és Francois Mitterrand a csúcs előtt. MTI Telefoto (Folytatás az 1. oldalról) Keresztes K. Sándor vála­szolt lapunk kérdéseire is.-Pécs az ország harmadik legszennyezettebb városa, mű­szerezettség tekintetében vi­szont hat település is megelőzi. Miért?-Valóban több város kapott már légszennyezésmérésre al­kalmas buszokat. Pécs viszont saját fejlesztésben alakított ki olyan mérőeszközöket, melyek egy fővárosi kiállításon nagy sikert arattak. Jövő év közepére azonban ide is érkezik egy mű­szereskocsi, amelyik minden Egyedülálló, új fűtési tech­nika bemutatójára került sor tegnap Szigetváron. A Príma­gáz Rt. szegedi regionális köz­pontjának vezetője, Oláh Ta­más Toponári Béla, helyi autó­szerelő vállalkozó Ford autósza­lonjában „avatta fel” azt az inf- rasugárzással működő fűtési rendszert, amelyben energia- hordozóként pb-gázt használ­nak fel. Mint megtudtuk, a Ma­gyarországon még új, de Nyu- gat-Európában már igen elter­jedt pb-energiaszolgáltató mód­szer elsősorban olcsósága, tisz­tasága, környezetbarát techno­lógiája miatt jelenthet alternatí­vát a jelenlegi fűtési rendsze­rekkel szemben. Tulajdonképen gázfűtésről van szó, újdonsága viszont abban rejlik, olyan he­lyen is lehet alkalmazni, ahol nincs vezetékes gáz. A Príma­gáz ugyanis szolgáltatásainak bővítéseként gáztartályok lete­lepítésére és folyamatos feltöl­tésére is vállalkozik. Az ilyen rendszer elsősorban ipari, me­eddiginél jobban felszerelt lesz.-A helyi lakosság ellen­szenvvel viseltetik a város leg­szebb helyein létesült külfejté­sek iránt. Tehet ellene valamit?- A bányanyitáskor, de a működés időtartama alatt is megvan a lehetősége az önkor­mányzatnak, hogy rekultivációs tervet kérjen a bánya üzemelte­tőitől. Úgy tudom azonban, hogy a pécsbányai külfejtésnél mind a mai napig nem kérték még a szénbányák vezetőit, hogy nyilatkozzanak, miként ál­lítják helyre bányabezárás után a területet. M. B. E. zőgazdasági üzemek technoló­giai energiájának biztosítására, irodák, szociális létesítmények, családi és sorházak fűtésére, melegvíz ellátására alkalmas. Egy 4,8 köbméteres, 2,1 tonna pb-gázt tartalmazó tartály a most átadott szigetvári csarnok energiaszolgálatására az egész fűtési idényben elegendő lesz. De jól hasznosítható ez a meg­oldás a családi házakban is, ott természetesen a kisebb gázta- rály (2,7 köbméteres) is ele­gendő. Az egész Magyarországot pb-gázzal ellátó vállalat az üz­leti megfontolásokon kívül azért is próbálja elterjeszteni a nagykapacitású tartályos rend­szert, mert ezzel csökkenteni tudja a meglehetősen sok fo­gyasztói panaszt okozó (legfő­képpen a szállítói hibákra visz- szavezethető) gázpalack for­galmat. Jövő év elején a Volán komlói telepén építik ki az energiaszolgáltató rend­szert. B. G. O New York: Szomália ENSZ- képviselője csütörtökön vizsgá­latot sürgetett azzal kapcsolat­ban, hogy francia idegenlégió- sok lelőttek két Szomáliái ál­lampolgárt. Francia közlések szerint az incidens akkor tör­tént, amikor egy utasokkal zsú­folt teherautó a forgalom elől elzárt repülőtéri útra hajtott, és nem engedelmeskedett a megál­lási parancsnak. Később ameri­kai televíziós beszámolók azt állították, hogy az áldozatok fegyvertelenek voltak, és a te­herautójuk azért nem állt meg az úttorlasznál, mert nem mű­ködött a fékberendezése. O Bonn: Hat bányamunkást gázolt el csütörtökön este az észak-németországi Bad-Oldes- loe-ban a Koppenhága és Ham­burg között közlekedő gyorsvo­nat. A munkások a pályaudvar területén kerültek a vonatkere­kek alá, s egyelőre nem tudni, hogy miért tartózkodtak ebben az időpontban a síneken. O Quito: Repülőszerencsétlen­ség áldozata lett csütörtökön az ecuadori hadsereg főparancs­noka és a hadsereg több magas rangú tisztje. Az AP pénteki je­lentése szerint a Carlomagno Andrade tábornokot és kísére­tét szállító kis katonai repülő­gép eddig ismeretlen okból a főváros, Quito egyik tízemele­tes lakóházára zuhant. O Becs: A toleranciáért, a nyíltságért, az emberségért tün­tettek csütörtök este Bécs bel­városában mintegy háromez­ren. A megmozdulást az oszt­rák egyetemisták szövetsége szervezte, s azon felolvasták Thomas Klestil államfő üze­netét. O Újdelhi: Az indiai kormány csütörtökön este bejelentette az ország három legnagyobb hindu fundamentalista - politi­kai-kulturális - szervezetének és két muzulmán csoportnak a betiltását. Az AFP kormány­forrásokra hivatkozó jelentése szerint a hatóságok betiltották a Bharatíja Dzsanata Párt, a Visva Hindu Parisad (Hindu Világtanács) és a Rastrija Szvajam Szevak Szangh szél­sőségesen soviniszta-vallási szervezet tevékenységét. O Skopje: A macedón parla­ment nem fogadta el az ország nevének megváltoztatását - közölték pénteken skopjei par­lamenti források, cáfolva ezzel a belgrádi Tanjug hírügynök­ség péntek reggel kiadott jelen­tését. A Reuter parlamenti képviselőket idéző beszámo­lója szerint Gligorov benyúj­totta ugyan az indítványt, de nem bocsátotta szavazásra. Az ülésen csupán Gligorov és az EK-elnöksége közötti megbe­szélésekről készült jelentést vi­tatták meg. Hankiss Elemér megoldási javaslata Amennyiben Nahlik Gábor betartja az általam kiadott 6/92-es elnöki utasítást - amely az elnök helyettesítése esetén az alelnök jogköréről rendelkezik, úgy hajlandó vagyok a követ­kező napokban vagy hetekben otthon folytatni munkámat - je­lentette ki Hankiss Elemér. A felfüggesztett elnök az igazság­ügy-miniszternél tett látogatása után, a televízióba visszaérkezve közölte: Balsai Istvánon keresz­tül üzenetet küldött Antall József miniszterelnöknek, amelyben a fenti javaslatot tette. Hankiss Elemér hangsúlyozta: egy tapod­tat sem enged korábbi álláspont­jából, mindössze arról van szó, hogy nem keresi a konfliktuso­kat. Nem akar ürügyet szolgál­tatni egy esetleges drasztikus ak­cióhoz, amíg a bíróság nem dönti el, jogos-e az ellene folyó eljá­rás. Hozzátette: lehetséges, hogy - amennyiben valami váratlan esemény történik - hétfőn meg­változtatja álláspontját. Hankiss Elemér a rögtönzött tájékoztatján újságíróktól érte­sült arról, hogy az MTV 17 ér­dekképviseleti szervezete alá­írásgyűjtést kezdeményezett a december 8-i-állapot visszaállítá­sáért. Várandósági pótlék a kismamáknak (Folytatás az 1. oldalról) tencia-hitelt, és a pénzintézetek által felszámolt kamatrés is 4 százalék alá csökkenne. így a jelenlegi 16,6 százalékról az Egzisztencia-hitel kamata 7 százalék alá csökkenne. A kabinet tájékoztatót hallga­tott meg a csődtörvény makro­gazdasági hatásairól. Eszerint a bíróságokra a csőd- és felszá­molási hullám miatt jelentős te­her nehezedik, mindeddig nem tudták teljesíteni a törvény által számukra előírt kötelezettséget. A csődeljárás megindítására - a bejelentéstől a közzétételig - a törvényben előírt 15 nappal szemben csak több hónap múlva kerül sor. A késedelmes közzétételből származó gazda­sági károk jelentősek. A kormány foglalkozott az áfa-rendszer átalakításával kap­csolatban árszabályozási tenni­valókkal. Eddig ugyanis a ható­sági áras termékek nulla kulcsos áfával adóztak. A jövőben eze­ket a cikkeket is áfa terheli, így a kormányrendelet felhívja az ármegállapító tárcákat és az ön- kormányzatokat, hogy tüntes­sék fel: mit tartalmaz az ár. Rendeletet alkotott a kabinet a várandósági pótlékról - ismer­tette a kormányülés további döntéseit Juhász Judit. Ennek alapján január elsejétől a szüle­tendő gyermek után járó családi pótlék összegével azonos jutta­tás jár a terhesség negyedik hó­napjától azoknak az édesanyák­nak, akiket terhes gondozásba vettek. A pótékhoz szükséges igazolást a terhesgondozást végző orvos állítja ki. A pénzt havonta, ikerterhesség esetén a második és minden további gyermek után járó összeget szü­lés után egyszerre folyósítják. Az átmeneti időszakban a vá­randós nő dönthet arról, hogy várandósági pótlékot igényel vagy anyasági segélyt vesz fel. A kötelező gépjármű felelős­ségbiztosítási díjak átlagosan 14 százalékos emelésében álla­podtak meg a biztosítottak ér­dekképviseleti szervei, a bizto­sító intézetek és a kormány. Az intézkedés jövőre lép életbe. Egyetlen kategóriában sem lesz díjcsökkenés, sem pedig 40 százalékot meghaladó emel­kedés. GLar igazán kmdy ai ÁRENGEDMÉNYT ADUNK!! minden FIAT személygépkocsi és haszongépjármű árából, 1992. december 31-ig. Akciónk természtesen vonatkozik a fizetési könnyítéssel vásárolt gépjárművekre is. Ezek a következők: (1) lízing bankgarancia nélkül 11 % előlegtől, (2) tartós bérleti lehetőség, (3) részletvásárlási lehetőség 50 % előleg befizetésével (1 évre csak 10%, 2 évre 13 % többletköltség). (4) 4 évnél fiatalabb LADA gépkocsiját, és használt FIAT-ját továbbra is beszámítjuk a vételárba. (5) Kárpótlási jegyét 70 %-os árfolyamon számítjuk be a vételárba. ® Oá* : PÉCS RT. FIAT AUTÓSZALON - Pécs, Diósi út 49. Telefon: (72) 27-575, 32-422 Nyitva: 8“-18°°; szombaton: 8°°-13“ A FIAT tudja, hogy milyen autók keltenek az európaiaknak: kényelmes, gyón, kis fogyasztású, hosszú élettartamú kocsikra van szükség. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Baranya Megyei Igazgatósága 1993. január 1-jei hatállyal pályázatot hirdet igazgatóhelyettesi munkakör betöltésére Az igazgatóhelyettes feladatkörébe tartozik: az igazgatóság területén az ellenőrzési tevékenység felügyelete A pályázat benyújtásának feltételei:- közgazdasági-tudományi, állam és jogtudományi egyetem vagy pénzügyi és számviteli főiskolai végzettség- okleveles könyvvizsgálói vagy adótanácsadói szakvizsgával és nyelvvizsgával rendelkezők előnyben részesülnek- pénzügyi ellenőrzési, államigazgatási vagy vállalati, gazdálkodó szervezeti területen szerzett pénzügyi és számviteli vezetői gyakorlat- büntetlen előélet A pályázathoz csatolni kell:- részletes szakmai tevékenységet tartalmazó önéletrajzot- a pályázó szakmai, vezetői programját -iskolai, szakmai végzettséget, nyelvismeretet igazoló okirat hiteles másolatait- három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizínyítványt (mely utólag is benyújtható) A pályázatokat bizottság bírálja el, melyet pszichológiai vizsgálat egészít ki .-A pályázati anyagokat bizalmasan kezeljük A pályázatokat 1992. január 4-ig az APEH Baranya megyei igazgatójához kell benyújtani Cím: APEH Baranya Megyei Igazgatósága Pécs, Rákóczi út. 54-56 7601 Pf: 230 Fűtés gáztartályból

Next

/
Oldalképek
Tartalom