Új Dunántúli Napló, 1992. november (3. évfolyam, 301-330. szám)

1992-11-03 / 303. szám

10 üj Dunántúlt napló 1992. november 3., kedd A szerkesztőség postájából Kórházban A kórházban már a jelenlét is nyomasztó a beteg számára. A sok fehér köpeny a jellegzetes kórházi szag és a félelem is szo­rongatja. Itt minden kiejtett szónak súlya van, még az arcok­ról is olvas a beteg. Érzékeny mint a hárfa húrja, és a beteg ember pedig különösen az. Ri­adt tekintettel fürkészi az arco­kat, nagyon figyel az elhangzott halk szavakra is. A hárfa húrja­ként rezdül mindenre, ami körü­lötte történik. Fél a betegségtől, fél a fájdalomtól, telve van ag­godalommal és szorongással. Ha egy mosolygós arcot lát, egy kedves biztató szót hall a fehérköpenyestől máris jobban érzi magát. A belosztályon nem csak a nevében hordozza nemes cselekedeteit a futólépéseiről ismert adjunktus, magabiztos szavaival megnyugvást nyújt a bizakodó betegnek. Az orvos mellett a nővér az, aki segíti a nehéz órákon, napo­kon, olykor még mosolyt is fa­kaszt a félelemtől és fájdalom­tól meggyötört arcokra. Máskor pedig vigasztalni ül le az ágya szélére és jelenlétével is nyugta- tólag hat, többet használva, mint az injekció. Ha kér valamit ott terem, készséges, szívélyes és mosolyog. A filigrán és töré­keny főnővér, aki csupa szív, mosoly ül az arcán a szeméből derű sugárzik, akinek alakja szi­luettként suhan végig a folyo­són és ott van ahol szükség van rá. Kis csapatán, a nővéreken meglátszik, hogy magukban hordozzák a szeretet és gondos­kodást. Nem jó betegnek lenni, de jó ilyen fehérköpenyes em­berek mellett gyógyulni. (Sántha) OTP - kópé! OTP-elszámolásomat a leg­ritkább esetben nézem át - hely­telenül -, bízva ebben az elszá­molási formában. Tévedtem! Ugyanis az OTP-nél furcsa szokások és gazdálkodási formák vannak. Mi, ügyfelek pedig tisztesség­gel fizetünk. A megemelkedett árak miatt csak az Uj Dunántúli Naplót já­ratom. Az OTP-elszámolásból kitűnik, hogy előre negyedéves díjat szednek a lakosságtól. Tő­lem 900 forint körüli összeget a havonta járó 300 forint körüli pénz helyett, jelen esetben ok­tóberre, novemberre, decem­berre. Ezért úgy gondolom, hogy az OTP-egyszámla igénybevétele büntetés az. állampolgárnak! Tessék mondani, országos szinten ez a haszonszerzés mennyi profithoz juttatja az OTP-t? Milyen jogcímen rövi­dítik meg egy egész ország la­kosságát ily módon? Milyen jogcímen kasszíroz így az OTP? Már megint az alattvalói, ki­szolgáltatott szerep! M. M. Lassan illegális szemétlerakodóhely alakul ki Pécsett, a Borbála telep határában. Az itt lévő kisker­tek tulajdonosai panaszolták, hogy gyakran idegen autók állnak meg a környéken és nagy mennyi­ségű hulladékot rakodnak le a kertek szomszédságában. Fotó: Läufer László A Dél-Dunántúl-szerte vi­lághírű Dunántúli Macskafark című újságban megjelent, hogy kutyakiállítást és vásárt rendez­nek a pécsi közlekedési park­ban. Családom újságolvasó lévén, egyből rátalált a hírre, és az új­ság aznapi legfőbb hírének kiál­totta ki. Egy dologra sajnos számítot­tam, hogy az eseménnyel pár­huzamosan kutyaszar (a továb­biakban kutyasz.) kiállítás is zajlik. Erre csak egy gyanús puha érzés után jöttem rá a séta közben. Az emlékezetes látogatást családom tagjai azóta többször is fölemlegetik. Különösen sok­szor kerül szóba, ha feleségem­nek az előszobában tartózkodó cipőm mellett visz az útja. ő azt hiszi, hogy a vasárnap délutáni Kutyasz ügyeim! eseményre kell gondolnia, mi­kor átható illatokat érez, pedig nem biztos. Be kell ugyanis val­lani, hogy visszaeső bűnös va­gyok. Már előző nap délután rá­léptem egy kutyasz. nyakára, de úgy, hogy kiugrottak a szemei. Az eset azért érdemel emlí­tést, hogy tanulságul szolgáljon más apukáknak, akik kislányuk unszolására sárkányeresztésre adják a fejüket. Amikor ugyanis a szél lankadtával az apuka hát­rafelé kénytelen lépni ket- tőt-hármat, akkor támad hangta­lanul a fenevad, hogy utána an­nál élesebben, illat útján, adja tudtunkra, micsoda gaztettet követtünk el ellene. Ezután kérek elnézést min­den kutyasz.-tól és biztosítom arról, hogy minden alkalommal, amikor az előbb leírt módon van szerencsénk találkozni az mindig csak véletlenül esik meg. Mint az olvasó bizonyára észrevette, a történetnek nem szereplői a kutyák gazdái. Nem véletlenül. Ők ugyanis a taglalt puha állagú dolognak megszüle­tésénél legföljebb olyan mellék- szereplők, mint a járókelők, akiknek a rosszindulatúságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy addig jámak-kelnek, míg belehágnak. A gazdik csupán a pórázt fogják, ha fogják, s köz­ben a fejüket is elfordítják, je­lezve, hogy a dologhoz semmi közük sincs. A többi a járókelők és a kutyasz. magánügye. GYEFE Cipekedés, átszállás Le-felszállnak az utasok Udvariatlanság? Tájékozatlanság? Három hét óta rendszeresen Pécsre járok a Petőfi aknáról induló 9.25-ös busszal. A 14-es járat a budai vámtól 60-asként közlekedik a Kertvárosba. Ilyenkor háromféle variáció­ként folytathatjuk utunkat. Van gépkocsivezető, aki be­szól az utastérbe, hogy ne száll­junk le, mert 60-asként to­vábbmegyünk. Van aki semmit sem szól, megváija, míg min­denki leszáll, majd kicseréli a 14-es táblákat 60-asra. Ezután az utasok ismét felszállhatnak. A harmadik variáció: a gépko­csivezető a megállóhely előtt megáll, mindenkit leszállít, mondván, végállomás. Majd ki­cseréli a táblákat, 10 métert elő­remegy s ezután az utasok ismét felszállhatnak. Költözik a vegytisztító Strasszer Pál neve immár fogalom Pécsett. A Jókai utcai vegytisztító műhelyét, amelyben ma már özvegy felesége dolgozik a rokonai segítségével, hoz­zám hasonlóan igen sok csa­lád keresi fel rendszeresen. Jómagam negyven éve öl­tönyök, ruhák tisztítása után hálás szívvel veszem át a fel­frissült ruhadarabot tőlük. Szomorúan hallottam a hírt, hogy el kell a megszo­kott helyükről költözniük. Bizonyos vagyok abban, hogy a város sok családja fájlalni fogja, ha ezt a sok évtizede itt dolgozó műhelyt elhelyezik más környezetbe. Azt hiszem, hogy Pécs jó­hírű iparosmestere méltá­nyos intézkedést érdemel. Pelle Vilmosné Pécs, József Attila u.4. Nem lehetne a buszban ma­radni miközben a gépkocsive­zető kicseréli a táblákat? Sok idős embernek nem kis problé­mát jelent a buszra való fel- és leszállás, nem beszélve a gyer­mekes anyákról, akik néha ba­bakocsistul együtt kénytelenek le-felszállni. Többen csoma­gokkal kénytelenek ugyanezt megtenni. A vasasiak közlekedése az átszállással úgyis nehézkes, mi­ért kell ezt a lehetőséget is bo­nyolítani? Egy alkalommal szóltam a gépkocsivezetőnek, a válasz: „Nem kérdeztük papa!” Valóban senki sem kérdezte, hogy jó-e ez nekünk utasoknak. Huba János nyugdíjas tanár Munkalehetőség a sorstársaknak A Mozgáskorlátozottak Ba­ranya megyei Egyesülete segí­teni szeretne a mozgáskorláto­zottaknak és a megváltozott munkaképességű munka nélkül maradt embereknek, hogy ké­pességük szerinti munkához juthassanak. „Lehetőség” meg­jelöléssel várják a jelentkezésü­ket az egyesület pécsi (Tüzét út 1-3.) irodájában. Az érdeklődők tüntessék fel az iskolai végzettségüket és a szakképzettségüket is. Maffia a „koldus világban” Napok óta figyelem a két koldust a pécsi Konzum Áru­ház, Rákóczi út felőli árkádjai alatt a lépcsők tövében, amint szépen gyűlik a kalapjukban a pénz. Talán ezidáig ez így rend­ben volna, gondolhatná bárki, hisz minden rendszerben voltak és lesznek is még nagyon so­káig koldusok. De az már nincs rendjén, hogy naponta, délután 5-6 óra között megjelenik egy táskás idősebb férfi és ezeket a koldu­sokat elszámoltatja, elszedi tő­lük a pénzt. Fél hatkor lemegy a lépcsők tövébe ez az aktatáskás férfi, rá­teszi balról az egyik koldusnak a vállára a kezét, jobbról meg a másikra, így mennek aztán hármasban a Citrom utcai kapu aljába és ott a pénzt a két kol­dustól a fekete táskába önteti. Majd ez az „elszámoltató” felmegy a Színház térre, a Búza­térre és a Főpályaudvarra, más­hova is, ahol szintén koldusok vannak és mindet elszámoltatja, ahogyan én ezt láttam. (Név és cím a szerkesztőségben) Nyelvtanfolyam Alapfukú angol nyelvtanfo­lyamot szervez a Mozgáskorlá­tozottak Baranya megyei Egye­sülete november és március kö­zött. Nemcsak a sorstársak, ha­nem a családtagok jelentkezését is várják Pécsett, a Tüzér út 1-3-ban „angol” megjelöléssel. Ősz, te csodálatos ! Úgy éreztem, tollat kell ra­gadnom, amikor elolvastam az Új Dunántúli Naplóban fekete keretben megjelent mélabús írást „Október brrr...” címmel. Nem hittem, hogy akad hon­polgár, ki ezt a -hál'istennek magunk mögött tudott - ful- lasztó, orrlyukat perzselő, lomb hervasztó nyarat ilyen szenvedő nosztalgiával volt képes búcsúz­tatni. Nos, ismét meg kellett győződnöm arról, hogy meny­nyire nem vagyunk egyformák. Bár előfordulhat, hogy én va­gyok a másik szélsőséges, de kényszerítve érzem magam arra, hogy védelmére keljek en­nek a gyönyörű, enyhet adó ősznek, a maga színpompájával, bőségével, szüreti hangulatával. Én, aki egész nyáron úgy éreztem magam, mint a partra vetett hal, ereszek alatt osontam a lehető legrövidebb utakon dolgaimat intézendő, hogy ki­védjem a megbőszült dühvei tomboló, agyat tompító Nap támadásait, most végre felléle­gezhetek! Október, te csodála­tos! Hogy élvezem langyos me­legedet, szomjat oltó, frissítő záporaidat, az ezeket követő pá­radús, utánozhatatlan illatokat, mellyel a természet csak ebben az időszakban jutalmaz meg bennünket. (T.K.) A balesetbiztosítás berkeiben elveszek A 30-as buszon utazva a Bol­dogság házánál a klinika felé menet hirtelen megálltunk és a tömeg nyomása következtében a jobb lábam a felső lépcsőnek vágódott, minek következtében a sípcsontomig hatolt a lépcső sarka. 12 nap feküdtem, boro­gattam polcoltam utasítás sze­rint. A Megyei Kórház sebé­szeti osztályán aztán megműtöt­ték. Előző nap keservesen el­vánszorogtam a Király utcai biztosítóhoz, onnan a Volán vasútállomásnál lévő irodájába küldtek jegyzőkönyv felvétel miatt. Visszavittem a biztosító­hoz a jegyzőkönyvet és kérdez­tem, mennyi a „fájdalom díj”. A kis előadónő közölte, ha busz­jegyem lett volna 150 forint na­ponta, de mivel 70 éves vagyok, ingyen utazom 10, azaz tíz fo­rintjár naponta. Nem tudtam sírjak, vagy ne­vessek, mert ma egy koldusnak is többet adnak, és én éppúgy szenvedek, mint az, aki jeggyel utazik. Úgy érzem ez kicsit közügy is, mert sokunkat érint. CSEB biztosításra 27 nap után 700 fo­rint jár, de a Volántól csak 10 naponta. Pártay Márta Pécs, Megye u. 8. Repülni... Kovács Balázs Szigetvárról levélben kért segítséget szer­kesztőségünktől, hogyan jelent­kezhet a repülős klubba? Orbán József, a Baranya Me­gyei Repülő- és Ejtőernyős Klub vitorlázó szakosztályának vezetője válaszolt. Az elméleti oktatás már el­kezdődött, lehet még jelent­kezni, minden pénteken 18 és 20 óra között a pogányi repülő­téren. Az előadásokat hétfőn­ként tartják. Mivel 15 éves kor­tól lehet egyedül repülni, az alsó korhatár 14 év. A tanfo­lyam költsége 1500 forint, de ha a résztvevők közül valaki nem felel meg a kötelező orvosi vizsgálaton, akkor az vissza­kapja a tandíjat. Sikeres vizsga esetén a gyakorlati képzés ta­vasszal kezdődik. Ekkor 6000 forintért 55 felszállás során el­sajátíthatók a repüléstudomány alapjai. Reggeli kocogás ... Felkel a nap. Az égbolt kék helyett piszkosan opálos. A levegő kipufogógázzal szeny- nyezett. Ä szürke utcán tarka foltok, az újságos bódé színes kirakata és az iskolába szál­lingózó gyerekek, még színe­sebben. Valamikor jóval töb­ben voltak. Akkor sötétkék volt az iskolásdivat. A Mecsek Áruház előtti parkban, pizsamás emberke körül szaladgál egy kis ku- tyus, meg-megemelgetve egyik-másik hátsó lábát. A Bánki Donát úti iskola udvarán jó néhány lebetono­zott pihenőpad van. Még lát­ványnak is csúnyák, letörött támlával, hiányzó ülőkével. Pedig jár még ide néhány gye­rek. Az óvodák elnéptelened­nek, átalakulnak. A sok árvál­kodó kerti játékszert ki kel­lene vinni a még látogatott játszóterekre. Uránváros levegőjénél csak . kicsivel tisztább a rendezett, megszépült Kovács-telepé. Mintha nem is Pécshez tar­tozna, pedig egy lépéssel lép­hetünk a városból a kedvesen meghitt kis faluba. Ä kapukon a „kutya hara­pós” táblák, kutya nélkül. Máshol csaholó kiskutyák, kakaskukorékolás, ápolt ker­tek. Az aszály ellenére is ren­geteg virág kerítésen belül és kívül. Néhol kerítésre akasz­tott virágládák, muskátlival. Kovács-telep végén a pa­takon faragott híd vezet a Béke-parkba. 5 millióért épült-szépült az első magyar űrhajós tiszteletére, hogy el­ültethesse benne emlékfáját. Jó lenne folytatni itt a falülte­tést. Faragott padok veszik körül a fa szoborkompozí­ciót: az óriás falovakat, to­temoszlopot. A park csónakázó tónak ki­alakított, de vizet soha nem lá­tott központja télen, ha majd esik a hó, kisgyerekek csodá­latos ródlipályája lehet. A kocogás a Mecsek Áru­ház melletti tejboltnál véget ért. Ilyenkor reggel még jó meleg és illatos a kenyér. Igaz, - nem 3,60, mint régen, hanem 39,60, de a jövedelem, - a nyugdíj is megháromszo­rozódott azóta. Szórólapok hirdetik a boltban, hogy a Darling kutya eledel 142 -ről 129.90 forintra csökkent. Hogy itt árulják, talán meg kellene kóstolni? Marhahú­sos, májas, sok-sok vitamin­nal. Szilágyi Jánosné Pécs Ybl Miklós u. 7/III

Next

/
Oldalképek
Tartalom