Új Dunántúli Napló, 1992. november (3. évfolyam, 301-330. szám)

1992-11-21 / 321. szám

1992. november 21., szombat aj Dunántúli napló 9 Füst Milán Magyar könyörgés Ó mért nem küldöd sugárodat, Ó mért nem küldöd sugárodat, Isten, mennyei kardodat. És mért nem küldesz látnokot, Húnyt szemmel aki vezetni szokott, Rettenetes lángoszlopot. Mit mutassunk? nyitott sebeket, Sáros, sebes, nyűves sziveket?- Megalázottat ki szeret? Emeld fel mégegyszer a főnket Gyűjtsd össze megtört kis erőnket, Könyörgeni hogy tudjunk előtted. A Kincskereső novemberi száma Ismét tematikus számmal je­lentkezik a Kincskereső - ezút­tal a francia irodalom értékeire, a magyar-francia kapcsolatokra hívja fel a serdülő olvasók fi­gyelmét, akik - reményeink szerint - már egy új, egysége­sült Európában fognak élni. Az egy-egy verssel, illetve lexi­koncikkel bemutatott költők névsora Villontól Prévert-ig ter­jed; a romantikus Victor Hugo, a mi Adynkkal egylényegű Ba­udelaire, a holdsugár-finom- ságú Verlaine és a lázadó ka­masz Rimbaud képviseli a fran­cia líra gazdagságát. Az „IRODALMI TOUR DE FRANCE”-ot Rigó Béla írása vezeti be, amely a francia-ma­gyar - nemcsak irodalmi - kap­csolatokat tárgyalja, s egy ma- gyar-gall képregény „Varga Zoltán munkája) zárja, valamint a szerkesztőség gyerekek szá­mára kiírt műfordító pályázata. A bontó 3. és 4. oldalán - nem véletlenül - Orosz István Verne-portréja s egyúttal - megfordítva - a Rejtelmes szi­get látható. Folytatódik Jani- kovszky Éva - Réber László Kire ütött ez a gyerek című „fel­újítása”, és Gaúil Éva ké­pes-szöveges afrikai története, a Safir és Safina. Ismét jelentke­zik a megújult Szívhangok és Könyvek között Móricz Zsig- mond Pipacsok a tengeren című regényének részletével. Két szép este Rangos vendégművészek fellépése A JPTE női kórusa énekel Fotó: Hári C. Péter J. S. Bach és Liszt Ferenc egy-egy monumentális alko­tása, a C-dúr toccata, adagio és fúga, illetve a Weinen, Klagen variációk keretezte hétfőn este a pécsi Bazilikában a Nemzeti Filharmónia orgona-zongora bérletének I. hangversenyét. Trajtler Gábor orgonamű­vész ült ezúttal a Bazilika kifo­gástalan állapotú hangszerének játszóasztalánál, aki a hármas tagoltságú Bach-művet indító toccata megszólaltatásával egy­aránt bizonyságát adta virtuóz rpanuális készségének, kimun­kált pedál-technikájának; a me­lankolikusan éneklő Adagioban a precíz, átgondolt regisztrálás változatosságának, mely foko­zódott a lendületes kódával zá­ródó fúgában. Interpretálását az alakítás és formálás kulturált­sága jellemezte az eredetileg 1862-ben zongorára komponált, majd később orgonára átírt va­riációs sorozatú Liszt-műnél. Két kortárs szerző rövidebb lélegzetű darabját is bemutatta a művész. Sulyok Imre 1940-ből való Te Deum fantáziája, vala­mint Antalffy-Zsíros Dezsőnek bensőségesen, meghitten medi­táló Madonna c. kompozíciója Trajtler Gábor színskálájának gazdagságát igazolta. Rendkí­vül hatásosan egészítette ki az est művészi értékét a JPTE Női Énekegyüttesének szereplése. Karnagyuk, Várdai István a kó­rusirodalom két ritkán hallható remekművét tanította be és szó­laltatta meg, szíve mélyén rég­óta melengetett terv merész megvalósításával. Francis Pou­lenc francia zeneszerző 1936-ban komponált Litanies a la Vierge noire c. vallásos ihle­tésű, orgonakíséretes alkotása jól illeszkedett az est hangula­tába. Az orgonakórus magasá­ból áradó női kari hangzásnak éteri tisztasága, lendületes di­namikai változatossága különö­sen a mű első felében volt le­nyűgöző. A helyenként izgal­igénylő eljátszása Witterle Gá­bor művészi tevékenységét di­csérte. Johannes Brahms 1860-ból való Négy énekét hallván vált érthetővé, miért szerepel ez a gyönyörű, de szinte leküzdhetetlen akadályo­kat támasztó mű oly ritkán kon­certdobogón. Ezúttal a kórus, a vele együtt lélegző Váradi Ist­ván karnagy végtelenül szug- gesztív erejével sikeresen győzte le a nehézségeket, szin­túgy a szokatlan összetételű kí­sérő hangszeregyüttest: a leg­kényesebb rézfúvós hangszer­ként ismert kürt puhán alkal­mazkodó megszólaltatásával Tolnay Gábor és Kreka László valamint külön örömünkre szolgált. hogy élvezhettük látványa csak fokozta örömün­ket, hogy Brahms szimfóniái, versenyművei után e nem min­dennapi mű döbbenetes erejű tolmácsolásával ajándékozott meg bennünket. A hét másik kiemelkedő ze­nei eseménye a Pécsi Szimfoni­kus Zenekar szerda esti kon­certje volt. Nem kétséges, hogy e hangverseny iránt megnyilvá­nuló, fokozott érdeklődés első­sorban a vezénylő Kobayashi Ken Ichiro-nak szólt, akivel a „Mester hangversenysorozatot” rendező világhírű Seiko cégnek köszönhetően játszhatott együtt a Pécsi Szimfonikus Zenekar szerdán este a POTE aulájában, csütörtökön a budapesti Zene- akadémia nagytermében. Műso­ron a koncertprogramok két ál­landó repertoárdarabja szere­pelt. Beethoven c-moll zongo­raversenyét sokszor hallottuk már. Falvai Sándor mérlegelő, a részletszépségekre érzékeny, különösen a III. tételben határo­zottan körvonalazott pianiszti- kus készséget árasztó tolmácso­lásában ezúttal is magával raga- dóan hatott. Az Eroica szimfó­nia pedig sok új színnel gazda­godva csendült fel, mivel a ki­tűnő formában lévő Pécsi Szim­fonikus Zenekar érzékelhető rokonszenvvel követte és való­sította meg Kobayashi minden elgondolását. Sajátosan egyéni mozdulataival, mimikájával, a zenekari tagokkal egyenként is villanásnyi kapcsolatával a szimfónia drámai sodrását domborította ki. Bátran vállalta a mű romantikusan áradó dal­lamvilágából fakadó, és a zene­kar által valóra is váltott merész dinamikai fokozásokat, lehelet­nyi finomságú halkításokat, a megrázó szépségű gyászinduló tétel ritkán elérhető mélységeit, majd az életkedvtől duzzadó III. tétel elejének, vagy a finálé fú­vósfanfárjának fénylő fortisz- szimóját. /\ remekül helytálló zenekar minden tagját, hang­szercsoportját külön-külön is el­ismeréssel köszöntő Kobayashi szűnni alig akaró ünneplésével fejezte ki háláját a közönség. Dr. Nádor Tamás másán disszonáns hangzást csajt fokozta az orgonaszólam, melynek rendkívüli virtuozitást Hobo a színpadon Korosztálya az egyetem el­végzése után kinyíratta haját, filiszter lett, s ha zenész ma­radt, akkor szalonzenész lett. Kevés kivételtől eltekintve mindenféleképpen a korszel­lemhez igazodva fésülte esz­méit és szellemét. Hobó nem. Budai „úri” fiúk helyett pesti külső kerületiekkel keresett és talált kapcsolatot. Velük együtt, és nekik énekelt. Éne­kelt? Nem. Üvöltött, ahogy üvöltött az ötvenes évek ame­rikai beat-nemzedéke, ahogy tették óceánon túl Ginsberg és Kerouac: mindig úton, csak ol- csa füstű-étkű-italú bisztrók­ban engedve maguknak rö­vidke pihenést. „Ha hazudnod kéne, akkor inkább köpj helyette, mert az méltóbb, az emberibb” - élet­elvét hirdette ezen az éghajla­ton is, ami, valljuk be, nem a hetvenes évek hivatalosan el­fogadott és szorgalmazott élet­elve volt. Hobo fellépéseit az még gyanúsabbá tette, hogy távol élő szellemi rokonaival, társai­val ellentétben ő nemcsak ta­gadást hirdetett. A koncerte­ken, környezetében egyetlen elesett sem érezhette azt, hogy nem nyúl feléje segítő kéz, kö­zönségéből a legelesettebb is megtudhatta, helyette ordítják el fájdalmait. ő tiltakozna legjobban, ha vele kapcsolatban küldetést meg jótékonykodást emleget­nének. S igaza van. ő nem egy ügy vagy egyféle adás felválla­lója. Nem. Különbözik megje­lenésében, mert nemcsak lát­ványban különb, hanem lénye­gében az. Lám, most is mit csinál? Az elmúlt évtizedek fenegyereke, az azzal őrjöngve dacoló, nálá­nál sokkal csendesebb kortár­saival ellentétben most nem szór átkokat, nem fröcsög, és nem leplez le senkit, de nem is piheg az új rend pihegőivel. Nem. Ő most József Attilát kö­veteli vissza. A Katona József Színház színpadán olaj- padló-fekete díszletek között mond verset, -s énekel. Közön­sége most nem megszokott színházban, az illatos-fodrá- szolt, az elit kultúrától merev arcú, mint ahogy az itt el­hangzó versek sem azok, me­lyeket kötelezőként tartalma­zott az iskolai tananyag. „Csak ami nincs, annak van bokra, csak ami lesz, az a vi­rág ...”, ahogy .a blues band-dal egykoron, most is r járja az országot. Énekel-üvölt testével is a színpadon. Általa I József Attila szól.' S repedt ; kályhákra macska települ, s | lyukas-csorba fazekakban ki- ] nyílik a virág. (Józsa) ' Pécstől Pécsig Fekete András (jobbról) Faludy Lászlóval a Marira grófnő című operettben. Simara László felvétele Ahogyan az alakítás lelke életre kel Volt egyszer egy legendás ügyelő a Pécsi Nemzeti Szín­házban. Színészek, rendezők előtt is abszolút tekintélye volt. Amikor Alberto Alonso, a Kubai Balett igazgatója Pécsett állí­totta színpadra a Veronai sze­relmeseket, nem akart hinni a szemének. Fekete András két balettpróbát nézett meg, aztán az éjszakai világítópróbán pon­tosan lejárta egymaga a teljes balettet, és diktálta a fővilágosí­tónak a pontos utasításokat. Alonsó ki akarta vinni Kubába színpadigazgatónak Fekete Andrást, úgy belészeretett. Ám az igazán emlékezetes eset az volt, amikor a hatvanas évek elején Gosztonyi: A sziget című darabjának második részé­ben Galambos György rosszul lett a színpadon. Áz ügyelő sza­ladt a fekete takarásban elé, el­kapta, az öltözőben fölfektette az asztalra, orvost hívott, majd „mindenkit az ügyelőpulthoz”, megbeszélte a színészekkel, hogy mi marad ki, mindenki kap végszót, s máris megy a színpadra. Egy bujdosó főúrral kevesebb lesz Rodostóban, a közönség tán észre sem veszi. Csak a rendező, Dobai Vilmos jött be előadás után, hogy mintha kicsit más darab ment volna.- Lehet - mondta Fekete Bandi -, de a Tubi már jobban van. Dobai alig értette, hogy-hogy nem ment össze a függöny?- Hát persze, színészből lett ügyelő - mondták magyarázat­képpen. S valóban, a cibakházi pa­rasztlegény a Színművészeti Fő­iskolára menekült a katonaság elől. A sorozáson már túl volt. Tudta, határőrnek viszik ősszel. Egyik iskolai padtársa tavasszal vonult be ide, két hónap múlva el is temették. Akkor még át-át- lőttek véletlenül a déli határ túlsó feléről. Fekete Bandi nem akart bevonulni nyúlnak! ízes beszéde miatt felvették, de két évig tanult Nagy Andornál, mire minden szavát érteni lehe­tett. Ekkor mondta neki Gellért Endre, aki a színészképzés ta­nára volt, hogy:- Bandikám! A beszédkép­zésből elég. Mert elveszted azt az értékét* a beszédednek, amire nekem szükségem van. Ha én hallak téged, az akácfák és a szénaboglyák között érzem ma­gam. De te lassan úgy beszélsz, mint egy aszfaltbetyár! Bandi hát megőrizte az akác­fák és a szénaboglyák hangula­tát őrző ízt beszédében, színész lett. Egy év Egerben, két év Szol­nokon, majd 1959-ben Pécsre szerződött. Kedves epizódsze­repek az Aranyemberben, A kertész kutyájában, a Ljubov Jarovájában. . . aztán 1962-ben igazgató- és főrendező-válto­zás. Az új igazgató hozza az új csapatot. A Szegedre igazgató­nak ment Lendvay Ferenc, az eddigi főrendező hívja ugyan, sőt azt mondja: „Kispajtás, ír­nod sem kell, csak odajössz, s máris szegedi színész vagy”. Ám felesége épp szívizomgyul­ladással fekszik a pécsbányate- lepi kórházban. Kétéves kisfiá­val a karján a pécsi igazgatóhoz megy be újra szerződni. Nógrádi Róbert ügyelői szer­ződést kínál csupán. Ha nincs ott a gyerek, tán mond valami csúnyát... elfogadta. S aztán már csak egészen apró szere­pekben jött be a színpadra azokban a darabokban, amiket ügyelt is. A fia miatt lett ügyelő, de a fia miatt szerződött el Pécs­ről 1982-en. A kis Bandi azt mondta: megnősülök. Apja fél óra múlva a Szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. Vezető szí­nésznek szerződtették, tekinté­lyes gázsival. Közben ugyanis a film felfe­dezte. Először Bódy Gábor bízta rá az Amerikai anzix-ban Boldog kapitány szerepét, majd Vitézyjlékeidőkjében ő a párt­titkár, aki ötágú csillag alakú süteménnyel kínálja vendégét; a Naponta két vonat-ban Bujtor az egyik váltóőr, a másik Fekete András; A kutya éji dalában ő a tanácstitkár. Játszott azóta a Két választás Magyarországon című Kovács András-filmben, s alig lehet felsorolni epizódszerepeit és díjait. Már az Ámerikai anzi- xért Mannheimben a legjobb férfialakítás díját kapta, a Béke­időért idehaza a kritikusok díját, a Naponta két vonat, színészi különdíjat hozott. A nívódíjakat föl sem tudom sorolni. Szolnokon is karakterszere­peket játszott, de sokat és jót. Il­letve eljátszhatta a Lear király­ból készült Só és arany c. mese­darab főszerepét is. Aztán- 1991-be nyugdíjba megy. Pécsre jön vissza, mert fia sosem tudott elmenni a pécsi színháztól. Itt nőtt fel, itt lett gépkocsivezető, itt dolgozik ma is. Fekete András úgy gondolja, kertészkedik kicsit, fokhagymás aludtejjel gyógyítja a vérnyo­mását, s néha megnézi a jobb produkciókat a színházban. Egy évig bírta. Amikor Mo- ravecz Levente megkérte, játsz- sza már el az öreg Mihályt a Marica grófnőben, nem tudott ellentmondani. S még mindig sokan ülnek a nézőtéren, akik örömmel fedezik fel a régi is­merőst. Nemcsak összetéveszt­hetetlen hangja miatt, hanem mert tényleg úgy van, ahogy mondani szokta:-Én addig.nem nyugszom, amíg az alakításom lelke életre nem kel. . . A napokban Görögországban forgatott, egy végzős rendező vizsgafilmjében. Úgy tűnik, nemcsak múltja, jövője is van. Bükkösdi László Pachmayer Ilona mély átélésről tanúskodó hárfajátékát. Az oltár előtt elhelyezkedő szereplők Kobayashi Ken Ichiro vezényel Szép magyar vers

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom