Új Dunántúli Napló, 1992. november (3. évfolyam, 301-330. szám)
1992-11-18 / 318. szám
1992. november 18., szerda oj Dunántúli napló 5 Újra a Nevelők Házáról és a színházról Lapunkban több véleményt lehetett olvasni a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói funkciójának pályázati úton való betöltéséről, illetve a Nevelők Háza helyzetéről. Az első kérdésben a közgyűlés úgy határozott, kiírja a pályázatot, míg a Nevelők Házának sorsát még egyszer megvitatja decemberben. Ezúttal dr. Mikes Éva alpolgármestert kértük meg, mondja el a véleményét a két vitás ügyről:- Nem volt időm utánanézni annak, amit Besenczi Árpád, a színház Művészeti Tanácsának képviselője nyilatkozott, nevezetesen, hogy öt magyar városban nem ragaszkodott a közgyűlés a pályázat kiírásához. Azt viszont tudom, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény kimondja, a magas, felelős vezetői állások betöltéséhez szükséges a pályázat. Igaz, hogy még nem mindegyik ágazati jogszabály született meg, s így alkalom nyílt volna a jogi csűrés-csavarásra. Úgy gondolom azonban, s a közgyűlés is azon a véleményen volt, hogy az általunk nagyra becsült igazgatónak, Lengyel Györgynek és a színháznak is ártanánk, ha vitattuk volna a pályáztatási kötelezettséget, hiszen várhatóan az ágazati jogszabály sem fog másként rendelkezni. A Kulturális Bizottság most dolgozik a pályázat feltételein, s az igazgatót én is felkértem, hogy nyújtsa majd be a pályázatát. A Nevelők Háza ügyében az a személyes véleményem, hogy szükség van az intézményre, egyben kell megtartani, hiszen fórumot, továbbképzési lehetőségeket, művelődési alkalmakat nyújt a pedagógusoknak. A közgyűlés, bár novemberben kétszer elutasította a Kulturális Bizottság előterjesztését, hogy a Nevelők Háza kerüljön a város fenntartásába, szintén nem azt mondta, hogy szűnjön meg a ház, hanem a költségvetési nehézségek miatt volt azon a véleményen, hogy több művelődési ház helyezze el az alkotó- műhelyeit, klubjait. A jogszabályok szerint intézményalapításról kell dönteni, nem lehet egyszerűen átvenni a Nevelők Házát. A város ez idáig évi háromszázezer forinttal támogatta a Nevelők Háza munkáját, míg a költségvetési tervezet szerint ezután 3,5 millió forintot kellene fizetnünk. A hajdani Úttörőház több helyiségének lakhatóvá tétele egyébként már megtörtént, s ha az intézmény átkerül a város fenntartásába, a Nevelők Háza ott elférhetne. A közgyűlésnek decemberben mindenképpen döntést kell hoznia, mert a jelenlegi épületet, a szerződésünk szerint évvégéig használhatjuk. Várjuk, hogy a Kulturális Bizottság dolgozza ki a gyakorlati, jogi, költségvetési feltételeket. B. A. Privatizáció előtt álló vajszlói üzemek A Ganz és a burgonyafeldolgozó Délutáni műszak a Ganz vajszlói gy árának műanyagüzemében Pályaválasztási tájékoztató Megjelent a Pályaválasztási tájékoztató legújabb, az 1993/94-es tanévre vonatkozó, az eddigi adatokat néhány ponton módosító kiadványa a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet szerkesztésében. A megrendelt példányokat az iskolák képviselői az intézet pécsi, Széchenyi téri irodáiban vehetik át. A kárpótlási jegyek árfolyama Az elmúlt héten már nem emelkedett tovább a kárpótlási jegyek árfolyama. A Budapest Értékpapír és Befektetési Rt. bizományosi adásvételében kialakult súlyozott átlagár a jegyek címértékének 76.76 százaléka volt. A BÉB tájékoztatása szerint a kárpótlási jegyek forgalma némileg visszaesett a november 15-vel végződő, 46. héten. Amíg az elmúlt hetekben átlagosan 30 millió forint volt a forgalom, addig a múlt héten csak mintegy 19 millió forint értékű kárpótlási jegy adás-vételében közreműködött a BÉB Rt. Építész szaknapok Pécsett a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán az Építész Szakmai Napok részeként német-hetet rendeznek november 19-22 között. A rendezvénysorozaton a Würzburg-schwein- furti, a dortmundi, az aacheni és a weimári főiskolák építész professzorai tartanak előadásokat. Ugyanakkor német és magyar főiskolai hallgatók munkáiból nyílik kamarakiállítás. Vajszlón két nagyobb méretű üzem, a Ganz Műszerművek helyi gyáregysége és a Szentlűrinci Állami Gazdaság burgonyaüzeme jelentett biztos megélhetést néhány évvel ezelőtt a helybeliek, és a környéken lakók jelentős részének. A helyzet a gazdasági környezet megváltozása, a „karcsúsítások” miatt mára alaposan megváltozott. A Ganz Műszerművek áprilisban részvénytársasággá alakult, az űj szervezeti felállás azonban az évekkel ezelőtti több mint 300 fős vajszlói dolgozói létszámból már csak 140-et érintett. Míg korábban a központi gyár megrendelései lekötötték szinte teljes kapacitásukat, a vajszlói üzem vezetőinek most igazi piackutató tevékenységet kell folytatniuk. Munkát, megrendelést hajszolnak, hogy legalább a jelenlegi dolgozói létszámnak biztosíthassák a megélhetést. Szabó János főmérnök beszámolója szerint a megbízások zömét „külső” megrendelőktől kapják. Ezek azonban kü- lön-külön nem biztosítanának a folyamatos munkát. Mindenesetre jó jel, hogy a korábbi egy, majd két műszak helyett műanyagüzemükben két hét óta már ismét három műszakban dolgoznak. Eredendően új termékek gyártására nem gondolhatnak, a beruházási lehetőségek hiánya miatt a már meglévő gépparkjukhoz kell megrendelést biztosítaniuk. Szabó János elmondta, hogy az AVÜ már foglalkozik a Ganz Műszer Rt. privatizációjával. A dolgozók jövője tehát attól függ, hogy milyen tervei lesznek a majdani tulajdonosnak. A vajszlói burgonyaüzem kapcsán Maletin Tibor vállalati biztostól a következőket sikerült megtudnunk:-A telepen a korábbi 120-140 fő helyett most csak harmincán dolgoznak. Burgonyát osztályoznak, a pehelyü- z.em tavasz óta áll. Lényegében bármikor beindítható lenne, ám gazdaságunk ezt csak akkor teszi meg, ha tavasszal nem tudnánk eladni a burgonyánkat.-Az üzemet az Állami Vagyonügynökség engedélyével már kétszer is meghirdettük eladásra. A 62 millió forintos vételi ajánlatot azonban nem találtuk megfelelőnek, a 210 milliót érő üzemet nem akartuk elkótyavetyélni. Most bízunk abban, hogy személyes tárgyalások eredményeként esetleg sikerül reálisabb árban megalkudnunk. Szeretnénk olyan céggel egyezségre jutni, amely szem előtt tartja, hogy a burgonya- termelés a térségben fennmaradhasson. Balog Nándor Demjén Ferenc Fotó: Läufer László Demjén „Rózsi” Pécsett Ma este: sztárparádé a sportcsarnokban Nagyszabású koncertet rendeznek ma este 7 órai kezdettel a Pécsi Városi Sport- csarnokban, melynek házigazdája, főszereplője Rózsi alias Demjén Ferenc lesz - vele beszélgettünk. Demjénről sokan tudják: az esztendő napjainak többségét - immár évek óta - szigetvár környéki tanyáján tölti, s mint mondja, itt írja nótáit is - a mindig éppen következő nagylemez anyagát. Jó néhány nagy sláger tehát akár baranyainak - de legalábbis baranyai születésűnek - is mondható:- Szeretem a megyét - mondja mosolyogva ha nem szeretném, nem itt élnénk feleségemmel, és kedvenc lovaimmal. Hogy most szabadon, a természet közvetlen közelségében élheti életét, amolyan kárpótlásnak tekinti a nagyváros betonrengetegében eltöltött évtizedekért. Hogy erről is szó lesz-e a ma esti, sportcsar- nok-beli szuperkoncerten, nem árulja el. Egyébként is: kicsit több a titok a produkció körül, mint szokásos - annyit viszont azért tudni, hogy a majd' három órás előadáson az utóbbi öt Demjén-szólólemez legjobb számain, és Rózsin kívül két másik sztárt is hallhat a közönség: a volt LGT-s Somló Tamást és Menyhárt Jánost, akit szintén sokan szeretnek. „Desszertként” pedig a férfi-dagi-duó, az „XL Sisters” lép fel.-Általában meg szokták kérdezni ilyenkor, hogy mire készülök a közeljövőben. Nos, az új nagylemez tavasszal jelenik meg, azt követően pedig esély van rá, hogy meghívnak egy turnéra az Egyesült Államokba - tervezget a rock-sztár kóláját kortyolgatva. Szóba kerül, mi a titka annak, hogy valaki - bár a Bergendy, majd a V'Moto-Rock frontembereként előtte sem volt akárki a szakmában - pályafutásának második felében lesz igazi sztár. Nem titkolja: közönsége az utóbbi években egyre inkább behatárolható: úgy a 10 és 70 évesek közé. De a viccet félretéve: Demjént hallgatni, vagy nem hallgatni - tényleg nem korosztályi kérdés. Ma este a Városi Sportcsarnokban talán erre is bizonyítékot kapunk. Pauska Ajándék a beteg gyermekeknek Tegnap délelőtt az AB Aegon Baranya megyei kárrendezési iroda vezetője, Horváth István átadott ajándékba a pécsi Gyermekkórház művese osztályán kezelt beteg gyermekek részére egy új, Goldstar típusú kétkazettás rádiós magnót. Mint mondotta, az elmúlt héten a pécsi Digitál üzletben az iroda számára vásárolt egy Phillips diktafont. A keddi Új Dunántúli Naplóból értesültek arról, hogy a vásárlásukat követő sorsoláson nyerték a diktafon többszörösét érő rádiós magnót. Az AB Aegon szívesen támogatja az egészségügyi intézményeket. Korábban a pécsi Gyermekkórház színes tv-t kért tőlük a beteg gyermekek számára - ezt a közeljövőben teljesítik. De előlegként a nyereményüket átadta a Gyermekkórház ápolási igazgatójának, Bethlenné Tóth Évának. Télapóra öt kazettát is küldenek a beteg gyermekek ^szórakoztatására. A. E. Iskolaszövetség Szigetváron Tizennégy általános iskola alapított szövetséget a hét elején Szigetváron. A szövetség a város és környéke alapfokú oktatási intézményeinek szakmai, jogi és érdekvédelmi képviseletét látja majd el. A nagyobb körzeti iskolák mellett a nemrég alakult kisiskolák - mint Hóból és Vásárosbéc - is az alapítók között szerepel. Az utóbbi egy-másfél évben az általános iskolák pedagógusai az oktatás centralizáltságának megszűntével a nagymértékű és jó irányban ható szabadság és önállóság mellett a változás rossz oldalát a magukra hagyottságot, a szakmai koordináció és az érdekvédelem hiányát is megtapasztalhatták. Ezen rossz tapasztalatok, valamint a pedagógusok részéről felmerült jogos igények hatására a szigetvári és környékbeli iskolák igazgatói munkaközösségének kezdeményezésére alakult meg az iskolaszövetség. A megválasztott elnök Perintfalvi József, a Somogyapáti AMK igazgatója:- A szövetség elsősorban az iskolákban folyó szakmai munka fejlesztését, a pedagógusok képzését és továbbképzését, a külső kapcsolatok erősítését végzi, koordinálja. Fontos célnak tartjuk az iskolák szakmai és gazdasági autonómiájának erősítését, a helyi pedagógiai és képzeési programok támogatását és az iskolák közötti információs rendszer fejlesztését. A szövetség összefogja a szakmai munkaközösségek munkáját. Jogsegély-szolgálatot és érdekvédelmi igényeket is ellát. Az alakuló ülés küldöttei Szubotics Miklós almamelléki és Báli László kétújfalui iskola- igazgatót is a szigetvári iskola- szövetség vezetőségi tagjává választották. S. M. Sásdi vásárvita November 19-e: Dohányzás elleni világnap Megegyezéssel zárulhat Sásdon az üzlettel rendelkező kiskereskedő vállalkozók és a helyi művelődési központ között a napokban kialakult konfliktus. Az ügy hátterében az intézmény által december máso- dikától tizedikéig szervezett, FEMA-napok iránti tiltakozás áll. Több mint tíz helyi kiskereskedő ugyanis nemtetszésének hangot adva tiltakozásként elment Kovács Sándomé polgármesterhez. Ekkor közösen arra az álláspontra jutottak, hogy ez évben a rendezvényt a korábban aláírt együttműködési megállapodás értelmében a művelődési központ megtartja. A helyi művelődési központ a Fema-napokat az elmúlt évek hagyományos vásáraihoz fűződő kedvező tapasztalatok alapján kívánja idén is megrendezni. Ismeretes, hogy tavaly és tavalyelőtt is hívtak külső, nem helyi cégeket a helyi karácsonyi vásárra, a kereskedők véleménye szerint viszont így igazságtalan piaci verseny jön létre, mert csak a karácsony előtti nagy bevásárlások és ajándékvásárlás idején létezik ez a plusz szolgáltatás a faluban. Megyeriné *** Bármely helyszínen, bármely kereskedőnek az a dolga, hogy folyamatosan kedvére legyen vásárlóinak. Az, hogy Sásdon nem helyi kereskedelmi cég is árul például most, karácsony előtt, a vásárlóknak előnyös lehet, hiszen a választék bővül. Előnyös lehet persze, az érdeklődő helyi kereskedőnek is, mert figyelemmel kísérve a konkurencia forgalmát elgondolkodhat azon, mivel kellene bővítenie kínálatát - karácsony után. Bozsik Ez a novemberi hét a dohányzás elleni mozgalom jegyében zajlik. A magyar dohányzásellenes társaság pár évvel ezelőtt megállapodás alapján a november 17-ét jelölte füstmentes napként. Az egészségügyi világszervezet - WHO - kezdeményezésére pedig a november 19-e a dohányzás elleni világnap. Ezen napoknak a célja a világon mindenütt, hogy hatványozottabban felhívják a figyelmet, hogy a dohányzás mennyire káros az egészségre. Mivel Magyarország a dohányzás mennyiségét és az ebből eredő betegségek számát tekintve Európában az élvonalban áll, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Baranya megyei Intézete dohányzás elleni akciót indít a megyében. Valamennyi családi orvost körlevélben kémek fel, hogy tegyenek meg mindent saját területükön a dohányzás visszaszorítására. Az első és legfontosabb kérés, hogy az orvos, ha dohányos, próbáljon meg leszokni a cigarettáról. Az orvosi rendelőben, a váróban semmiképp ne engedje meg a dohányzást. Az orvos adjon tájékoztatást dohányzó betegeinek a ci- garettázás egészségkárosító hatásairól, s adjon meg minden segítséget azoknak akik szeretnének megszabadulni ettől a káros szenvedélytől. Próbáljanak meg lehetőségeikhez képest mindent megtenni, hogy a munkahelyeken oldják meg, hogy elkülönítsék a dohányosokat a nemdohányzóktól, hogy senki ne kényszerüljön passzív dohányzásra. Mindehhez próbálják megnyerni maguknak a dohányosoknak az egyetértését és segítségét. S. Zs.