Új Dunántúli Napló, 1992. november (3. évfolyam, 301-330. szám)
1992-11-17 / 317. szám
2 oj Dunántúli napló 1992. november 17., kedd Az ipar és kereskedelem koncepcionális jövőképe (Folytatás az 1. oldalról) csökkenő tendenciát mutat a munkanélküliség, aránya 7 százalék alatt marad. A polgármester számba vette az önkormányzatnak a gazdaságfejlesztésben eléggé behatárolt lehetőségeit. Legköltségesebbnek természetesen az infrastruktúra kiépítését jelölte meg, de utalt arra: tá- gabb értelemben ebbe a körbe tartozik az is, hogy az önkormányzat egyebekben is igyekszik a vállalkozások, befektetések számára vonzó környezetet biztosítani Pécsett. Botos Balázs helyettes államtitkár az ipari és kereskedelmi tárca által elkészített kormányzati koncepcióról szólva mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy annak alapcélja nem egy fejlesztési út, hanem egy jövőkép felvázolása volt, amelynek megvalósításában a vállalkozások, vállalatok kapják meg a főszerepet. Egyébként a feldolgozóiparra és az építőiparra készült el: az energiapolitikai koncepciót a kormány már elfogadta, s jelenleg folyik a kereskedelmi és idegenforgalmi koncepció kidolgozása. A magyar ipar jelenlegi helyzetét és a külpiacok várható alakulását figyelembe véve úgy gondolják, hogy iparunk fejlődésének az ezredfordulóig két jól megfigyelhető periódusa lesz: az elkövetkezendő 3-4 évben termelési értéket tekintve az ipar stagnálása - amelybe 1-2 százalékos termelésnövekedés is beleértendő -, a hátralévő néhány évben pedig 4-5 százalékos ipari termelésnövekedés várható. Három prioritás fogalmazódott meg: az anyag- és energiaigényes ágazatok súlyának csökkentése, az élőmunkát és kutatást-fejlesztést igénylő ágazatok fejlődése, illetve az eddig is sikeres al ágazatoknak és az export támogatása. Az iparban foglalkoztatottak száma a korábbiakhoz képest jelentősen csökken. A hajdani 1 millióról mostanra már 750 000 felé közeledik a foglalkoztatottak száma. Az ezredfordulóra várhatóan 600-650 000 munkahelyet tud majd biztosítani az ipar. Szerkezetében igazi áttörés, új iparágak kialakulása, a világgazdasághoz való igazi alkalmazkodás csak 2000 után várható a koncepció szerint. A helyettes államtitkár arra is kitért, hogy a magyar iparnak jelenleg is vannak olyan ágazatai, vagy inkább alágazatai, amelyek jó esélyekkel rendelkeznek. Ezek közé sorolta az élelmiszergazdaságot a hozzá kapcsolódó kiszolgáló ipari háttérrel, gépiparral és hűtőiparral, az egészségügyi rendszerek blokkját, s benne elsősorban a gyógyszeripart, az alumíniumiparból a magasabb feldolgozottsági fokot produkáló egységeket, a járműipari alkatrész- gyártást, a bútoripart és a köny- nyűiparból leginkább a konfekcióipart. A regionális problémákra térve a helyettes államtitkár az iparpolitika és a regionális politika összekapcsolásának, a válságkezelések és térségi fejlesztések komplex felfogásának fontosságát hangsúlyozta. Megoldásként pedig azt, hogy a jelenlegi sok gazda helyett létesüljön országos regionális fejlesztési ügynökség, ennek irányítójául országos regionális fejlesztési tanács. A válságkezelés, illetve a mindenkor szükséges területfejlesztés finanszírozására pedig regionális befektetési gazdasági társaságok alakuljanak. Az öt-hat ilyen közül az egyiket éppen Baranyában lenne célszerű létrehozni, ahol elsősorban a korábbi egyoldalú iparfejlesztés miatti struktúrán kell változtatni. D. I. Az első fizetés Szászváron (Folytatás az 1. oldalról) onnan szállítsák el az olcsóbban megkapott tüzelőt. A vezetés szerint még komoly tartalékok vannak a vállalkozásban. A termelési eredmények folyamatosan javulnak, az új szénmező bekapcsolásával, és egy új technológia alkalmazásával akár a napi 200-220 tonna szén felszínre hozatala sem látszik elérhetetlennek. A cég hitel nélkül gazdálkodik, és ami még ennél is biztatóbb, az utóbbi napokban többen jelentkeztek munkára a szászvári bánya kapujában. A társaság, amely néhány hónappal ezelőtt úgy toborozta leendő tagjait, alkalmazottait, mostmár válogathat, hogy kiket vesz fel. A próbaidős alkalmazottak csak belső ajánló kedvező tartalmú nyilatkozatával kerülhetnek be a társaságba. A felvételnek felső korlátot szab, hogy a gazdaságossági számítások alapján egyműszakos termelésben nem emelkedhet 150 fölé az alkalmazottak létszáma. A jelentkezések viszont lehetőséget adnak arra, hogy minőségi állomány alakuljon ki Szászváron. Ezt szeretnék erősíteni úgy is, hogy felkeresnek néhány olyan volt társat, akikkel újra szívesen dolgoznának együtt a közös vállalkozásban. Kaszás E. r Autósok figyelem! Egy új műhely a város szívében, ahol az alábbi szolgáltatásokkal várunk minden autótulajdonost. Ha karambolozott vagy elromlott autója, nincs többé gondja, bízza a VELŐ KFT re Műhelyünkben vállalunk: futó és főjavítást, műszaki vizsgáztatást, karambolos autóját színvonalasan javítjuk. Műhelyeim: Pécs, Bajcsy-Zs. u. 43. a felüljáró alatt. Ez a szerviz merőben más, mint a többi. I Győződjön meg róla! L- .V ^ ^ 'Mr ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^J8289)j Az EK társulás ratifikálása a Parlamentben Történelmi jelentőségűnek minősítette az Európai Közösségekkel kötött társulási szerződésünket Kádár Béla külgazdasági miniszter a Brüsszelben tavaly decemberben aláírt megállapodás megerősítését célzó országgyűlési határozat hétfői parlamenti vitájában. A miniszter - kérve a Magyar Országgyűléstől a megállapodás ratifikálását - hangsúlyozta: e szerződéssel hazánk egyrészt lezárta a külgazdasági súlypontváltást, másfelől rálépett az európai integráció útjára. Rámutatott, hogy a társulási megállapodás nem egyszerű kereskedelmi, vagy gazdasági szerződés, hanem politikai és gazdasági integrációs megállapodás. Arra az integrációs rendszerre épül, amely az Európai Közösségeknek, így az Európai Gazdasági Közösségnek is az alapja: vagyis az áruk, a szolgáltatások, a munkaerő és a tőke szabad mozgására. A szerződés szerint az ipari termékek forgalmában 2000-ig teljes szabadkereskedelmi övezetet hozunk létre. Kádár Béla mindamellett kitért arra, hogy a társulási szerződés az EK-tagállamaiban is komoly érdekeket érint, s ez határozottan megmutatkozott a szerződést elkészítő tárgyalásokon. Nem állította, hogy a magyar delegáció a megállapodás minden pontjában maximális eredményt ért el. Ám azt hangsúlyozta, hogy az ország elérte azt, amit az adott politikai, gazdasági és történelmi helyzetben lehetett. Összességében úgy értékelte: a szerződés nem bőségszaru, önmagában korántsem elegendő problémáink megoldásához; csak egy, de fontos tényező a modernizációs folyamatban. A kormányzati előterjesztést követően az egyes országgyűlési bizottságok képviselői mondtak véleményt a társulási szerződés megerősítését kimondó határozati javaslatról. A beszámolókból kitűnt, hogy nemcsak a Ház, hanem a köztársaság életében is történelmi mérföldkőként értékelik az előttük fekvő dokumentumot, ekként támogatásukról biztosították a javaslatot. Véleményüket a bizottságok úgy summázták: a magyar delegáció jó munkát végzett, elérte, amit az adott körülmények között lehetett. A vitában elmondták véleményüket a pártok vezérszónokai is. A határozati javaslat együttes általános és részletes vitáját hétfőn lezárta az Ország- gyűlés. A határozathozatalra várhatóan kedden kerül sor. © ÓRA A NAGYVILÁGBAN CIA-kémek Oroszország ellen? Az amerikai központi hírszerző hivatal, a CIA a magyar, a lengyel és a litván titkosszolgálatok bevonásával aktív kém- tevékenységet folytat Oroszország ellen - írta vasárnapi számában a Boston Globe című amerikai napilap. A lap cikkét az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség ismertette. A keleteurópai és baltikumi segédlettel folytatott kémkedésre idén júliusban kapta meg a Fehér Ház engedélyét a CIA. „Moszkva, nyilvánvalóan tud erről a tevékenységről” - idézte a lap „az egyik balti állam követét. A tevékenységbe bevontaknak „nem tetszik, amit tesznek, de nincs más választásuk”. Egyeztető tárgyalás kezdődött tegnap a Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének sztrájkbizottsága és a kormány képvielői között. A kétnapos találkozón egyeztetik a januárban megkötött megállapodások időarányos teljesítését. Képünkön a bányászok képviselői. Újból félbeszakadt a Honecker-per A volt pártelnök is kiválik? Az Erich Honecker és társai ellen kezdeményezett berlini per második tárgyalási napja sem volt teljes: hétfőn az elnöklő bíró, Hansgeorg Bräutigam egy órával a tárgyalás megkezdése után kénytelen volt elrendelni, hogy orvos vizsgálja meg a 80 éves Erich Honeckert. Az orvos megemelkedett vérnyomásszintet és szabálytalan szívverést állapított meg a májrákkal küszködő Honeckernél. Kevéssel ezután Bräutigam csütörtökre napolta el a per folytatását. Minden bizonnyal „tárgyalásra alkalmatlannak” minősül a 84 éves Erich Mielke, az állambiztonsági tárca egykori vezetője is. Ellene már folyik egy másik per, azzal a váddal, hogy 1931-ben a berlini Bülow téren kommunista aktivistaként megölt két rendőrt. Mivel a 78 éves Willi Stophot már a múlt héten kiemelték a vádlottak köréből, s meggyengült egészségi állapotára hivatkozva az eljárást ellene átmenetileg beszüntették, a berlin-moabiti törvényszék 700-as termében már csak négyen ülnek a vádlottak padján emberölés vádjával: Honecke- ren kívül a volt védelmi miniszter, Heinz Kessler, helyettese Fritz Streletz és Hans Albrecht volt Suhl megyei első titkár. Honecker ügyvédjei arra számítanak, hogy kliensük is hamarosan kiválik. ák KAMATOZÓ JEGY Print Tel/Fax; 72/36 068, Tel: 72/12-8291 OLYMPIA üzletház, Pécs, Esztergár L. u. 10. Telefonokat, üzenetrögzítőt, telefonközpontot, telefaxot is tőlünk vásároljon! O Moszkva: Az orosz vállalatoknak 10-20 százaléka csődbe jutott - állítja Anatolij Csu- bajsz, a privatizációs ügyek orosz minisztere. Ellenzéki szakértők állítása szerint 80 százalékuk van csődhelyzetben. Csubajsz hangsúlyozta, hogy a gazdasági helyzet a magántulajdon kiterjesztése nélkül nem is javítható. Azorosz iparosok véleménye szerint a privatizálás előtt először meg kell szilárdítani a magánkézbe adandó vállalatok pénzügyi helyzetét. üdülő részvény kárpótlási jegyért 2 db 10.000 Ft 2 nap 3 db 10.000 Ft névértékű + ingyenes üdülés = névértékű KON-TOUR részvény 5 évig kárpótlási jegy 10 db KON-TOUR részvény 110.000 Ft befektetést jelent és az erre eső adóvisszatérítés 37.000 Ft • Tehát: 10x11.000 Ft KON-TOUR részvény= 110.000 Ft 105.000 Ft - 37.000 Ft 68.000 Ft 15x10.000 Ft kárp. jegy 70%-os árf.: adóvisszatérítés: Árfolyamnyereség: 110.000 Ft - 68.000 Ft 42.000 Ft ✓ • Beváltható: KONZUM ÁRUHÁZ földszintje (Szig. Tak. Szöv. kirendeltsége) # Üdülőkonténer: Szalai úti parkoló (Centrum előtt) 13-18 óra között.