Új Dunántúli Napló, 1992. november (3. évfolyam, 301-330. szám)
1992-11-11 / 311. szám
2 üj Dunőntült napló 1992. november 11., szerda Emelkedik a cukor ára Folytatódott a költségvetés általános vitája Várhatóan még ebben a hónapban sor kerül a cukor árának emelésére - erről tájékoztatta az MTI munkatársát Fábián Károly, a Cukor Terméktanács elnöke kedden. A szakember elmondta, hogy az áremelésre azért kényszerültek a gyárak, mivel rendkívüli módon megemelkedtek a gyártási költségeket befolyásoló különféle árak. Emellett a szokásosnál mintegy 30 százalékkal kevesebb cukorrépa tervett az idén, így tovább növekedett a cukorrépa felvásárlási ára. Jelenleg egy kilogramm cukor előállításának önköltségi ára 40 forint körül van. Várhatóan a termelői ár 50 forint körül alakul majd. A fogyasztói ár attól függően változik, hogy a kereskedők mekkora árrést alkalmaznak. Ha ez az árrés nem haladja meg a 20 százalékot, akkor a fogyasztói ár 58-60 forint körül lehet. Tiltakoznak a kamarák és a megyék Vagyonvita a patikák körül A • • Az AVU tárgyal az érdekeltekkel Tovább gyűrűzik a gyógyszertári központok és a patikák tervezett privatizációja körüli vita. Hétfőn a Baranya Megyei Gyógyszerész Kamara, csatlakozva országos szervezetéhez, adta ki tiltakozását az ellen, hogy egyes érdekcsoportok meg kívánják változtatni a gyógyszerészek által demokratikusan elfogadott átalakítási és privatizációs tervet. Szeretnék a gyógyszerellátás privatizálását csak a Magyar Gyógyszerész Kamara által kidolgozott, annak közgyűlésén elfogadott, a Népjóléti Minisztérium, és a kormány által támogatott elvek alapján megvalósítani, mert a gyógyszerész társadalom nagy többsége csak az Állami Vagyonügynökség, a Kamara és a Népjóléti Minisztérium koncepcióját tudja elfogadni.” A koncepciót olvasóink is megismerhették már írásaink nyomán, és valóban szimpatikus, hogy megszüntetni kívánja a meglévő monopolhelyzetet az állami patikák ellátásában, és pontos szakmai elvárásokat dolgoz ki a gyógyszertárak leendő tulajdonosai számára. A tervezet szerint a napokban megkezdődött volna a privatizáció, amelyre egyébként a pécsi, baranyai gyógyszerészek is készültek, nem kis anyagi áldozatvállalás tudatában. Ha a koncepcióval nem is lehetne gond, az alappal van, amire épül. Ugyanis szintén tiltakoznak a megyei önkormányzatok és a főváros is, mert tulajdonuknak tekintik a gyógyszertári központokat, például azért is, mert azok alapítói jogát már a nyolcvanas években átadta a Népjóléti Minisztérium jogelődje.- Miért maradtak ki a privatizációból az önkormányzatok? - kérdeztük Mohosné dr. Lontai Máriától, az Állami Vagyonügynökség főtanácsosától.- Nem maradtak ki, mert a mi jogértelmezésünk szerint az ÁVÜ feladata ez a privatizáció, nem volt indoka az önkormányzatok bevonásának.- Végül is leállt az a folyamat, amit önök ezekben a napokban terveztek indítani.- Az ÁVÜ igazgatótanácsa a jogértelmezési vitákra tekintettel úgy döntött, hogy addig nem tesz lépéseket, amíg nem tárgyalt az önkormányzatokkal - mondta a főtanácsos asszony. A tárgyalások tegnap megkezdődtek az ÁVÜ-nél, a fővárosi és a megyei önkormányzatok, a gyógyszerész kamara, a Népjóléti Minisztérium és a Települési Önkormányzatok Szövetsége szakértőinek részvéte- léyel. A megbeszélés azzal zárult, hogy az ÁVÜ megküldi az önkormányzatoknak a koncepció-tervezetét. G. M. ES .'•/■ L PRESZTÍZS PARKER w formavilágé', platina-arany hegyű és ^ töftőWIok Pl. ; V 30 f&e változata, H azonos stílusú gdyóstoWok, apó mcchaniUás c^vzák, ^ ü golyó* filctollak, lligrnpb tódct. ú tolltartók f*fwm v ’• öveges és pobohos tinták & színben h j papiV-iróézcrgsdiábiMkori.a méíyfoMszinten. íü. ; ,~s C '«áVí : ▲ IfV-N •• • vT :'E- - ■ <±> \ füli JE J:T" ;*■ /N f t fbrkcr, amely több mini írószer KONZUM ÁRUHÁZ PÉCS, KOSSUTH TÉR affilS&cécit autója: JAKON AUTÓ Pécs~ Az Országgyűlés keddi ülésnapjának délelőtti szakaszát teljes egészében az 1993. évi költségvetés általános vitájára fordította. Egyetértés volt abban, hogy válság-költségvetésre van szükség. A kormánypárti és köztük főként a kereszténydemokrata képviselők úgy vélekedtek, hogy a benyújtott törvényjavaslatnál jelentősen jobb megoldásokat tartalmazó költségvetést senki se tudna készíteni. Ezzel szemben az ellenzék azt hiányolta, hogy a kormány javaslatában nem eléggé veszi figyelembe a gazdasági válság tényét, nem tesz meg mindent a takarékosság érdekében és a kelleténél kevesebbet szán aktív gazdaságpolitikai eszközökre. Palotás János (független) egyenesen rendkívül hibás és kárt okozó ténynek nevezte, hogy a kormányzat abban a meggyőződésben készítette el tervezetét: nem lehet ennél jobbat csinálni. A szociális kérdésekkel kapcsolatban éles támadások érték az ellenzék részéről a költségvetési javaslatot. Solt Ottilia (SZDSZ) azt hangsúlyozta, hogy a szociális támogatásokat minél nagyobb arányban a helyi önkormányzatoknak és nem a központi kormányszerveknek kellene elosztaniuk. Gaál Gyula (SZDSZ) az állami feladatvállalást és kötelezettségvállalást sürgette és azt hangsúlyozta: nem kellőképpen valósul meg a rászorultság elve a szociálpolitikában. Kovács Pál (MSZP) ezzel szemben azt bizonyította, hogy a szociális kiadások jövőre reálértékben csökkennek és a rászorultság elvének a javaslatban megjelenő formája nem jelent mást, mint szegény- politikát. Szerinte több figyelmet kellene fordítani arra, hogy megakadályozzák a középrétegek lecsúszásának gyorsuló folyamatát. Az önkormányzatok és a központi költségvetés részesedésének megváltoztatása a személyi jövedelemadóból igazságosabb helyzetet teremt - hangsúlyozta Józsa Fábián (MDF). Számításai szerint a korrekció és a 70-30 százalékos megosztás révén ebből a forrásból közel azonos összegben 24, illetve 26 ezer forinthoz jutnak lakosonként az egyes településeken. Horváth Tivadar (KDNP) szintén támogatásáról biztosította e változtatást, azonban hangsúlyozta: módot kellene találni arra, hogy az ön- kormányzati költségvetési intézményeknél biztosítsák a dologi és bérautomatizmusok működését. Rótt Nándor (KDNP) hangsúlyozta: frakciója nem ért egyet azzal, hogy az államháztartás növekvő hiányát az áfa-rendszeren keresztül a széles tömegekre kívánják hárítani. Ezért azt javasolják, hogy a lét- fenntartáshoz szükséges cikkek maradjanak O-kulcsosak, a középső kulcs legyen 10 százalék és ezt kövesse a 25 százalékos kulcs. Röviddel este 7 óra után véget ért a keddi plenáris ülés, s szerdán is ezt a törvényjavaslatot vitatja majd a plénum. © ÓRA A NAGYVILÁGBAN Egyhetes késéssel november lö-én újraindították a dunai hajóforgalmat, melynek felfüggesztését október 20-tól kérte Cseh-Szlovákia a Duna elterelése miatt. Képünk a komáromi kikötőben készült, ahol közel háromszáz hajó várakozik. MTI Telefoto Gorbacsov Az RMDSZ bírálja Iliescut és Jaruzelski Jaruzelski helyesen viselkedett, megmentette Lengyelországot, amikor puha katonai rendszert vezetett be, ami elsősorban a reformok folytatásának védőernyőjeként szolgált - nyilatkozta Mihail Gorbacsov volt szovjet államfő a Trybuna című lengyel lapnak. Gorbacsov elmondotta, hogy bár nincs tudomása arról, készült-e az akkori szovjet vezetés Lengyelország ellen katonai beavatkozásra, azzal tisztában van, milyen rettenetes politikai nyomást gyakorolt a Kreml az egykori lengyel vezetőre. Szilveszterezzen a JUVE-val! # Borszéki szilveszter, erdélyi körúttal! (Kolozsvár-Marosvásárheli Csíkszereda) December 28-január 3-ig 8900 Ft. I.osztályú hotelben, l.osztályú ellátással! Szilveszteri és újévi bál, székely lakomával, lovasszánkózás # Kolozsvár december 29-január 2-ig. Teljes ellátással, l.osztályú hotelber csak 5900 Ft! Síelés: # Szovátán- december 16-21 -ig 4990 Ft-ért!- február 2-9-ig 6400 Ft-ért! # Szilveszteri síelés Szovátán:- december 27-január 3-ig 7900 Ft-ért Síelés Románia leghóbiztosabb részén- SINAIÁN (Predeáli és Brassó Poianai pályák látogatásával)!-január 16-23.-január 21-28.- január 27-február 3.-február 14-21.- február 20-27.- február 26-máricus 5-ig. # Erdélyi körút november 16-22-ig: 7300 Ft/fő A Romániai Magyar Demokrata Szövetség országos elnöksége kedden közzétett közleményében annak a véleményének adott hangot, hogy Ion Iliescu román elnök október 30-án, a beiktatása alkalmából mondott beszédében „az RMDSZ belső önrendelkezésre vonatkozó politikai elképzeléseinek elferdítésével megbélyegző jellegű támadást intézett a szövetség ellen”. (Iliescu elnök a beszédben az RMDSZ megnevezése nélkül, de egyértelműen a szövetség kolozsvári nyilatkozatára utalva elítélte a „területi autonómia bizonyos formáira” vonatkozó elképzeléseket. Az RMDSZ szó- banforgó deklarációja a „belső önrendelkezést”, a „közösségek autonómiáját” nevezte a romániai magyarság problémáinak megoldásához vezető útnak.) „Az Országos Elnökség annak a véleménynek adott kifejezést - áll a kedden közzétett közleményben - hogy az ország elnökének hivatalánál fogva felette kell állnia az egyes pártoknak és pártviszonyoknak. Az államfő az ország minden állampolgárának elnöke, a demokrácia és a jogállam letéteményese, s mint ilyen, nem tanúsíthat szelektív megbélyegző magatartást senki irányában. O Washington: Hétfőn hatályba lépett az európai hagyományos fegyverzetek csökkentéséről szóló, még 1990-ben aláírt szerződés, amely külön- külön plafont szab meg a hagyományos fegyverek egyes kategóriára, s előírja az ezt meghaladó harci eszközök megsemmisítését. Az egyezmény eredetileg a Varsói Szerződés és a NATO tagállamai között jött létre, de a Szovjetunió felbomlása után csatlakoztak hozzá olyan újonnan létrejött államok is, amelyeknek területei az Uraitól keletre - tehát Európán kívül - fekszenek. O Varsó: A varsóiak 79 százaléka szerint népszavazásnak kellene döntenie Lengyelországban az abortusztilalom bevezetéséről. Csupán 10 százalék vélte úgy, hogy helyesebb, ha a parlament dönt, s a kérdés csak 11 százalék számára volt közömbös. Júliusban a szejm - amelynek egyedül van joga kiírni népszavazást - egyszer már elutasította ezt a javaslatot, most azonban 120 képviselő ismét be akarja terjeszteni. Egyikük, Wieslawa Ziólkowska képviselőnő szerint elfogadhá- tatlan a katolikus püspöki kar és a katolikus pártok azon állás- foglalása, hogy erkölcsi kérdésekről nem lehet szavazáson dönteni. Ebben az esetben ugyanis ki adott ugyanerre jogot a szejmnek, amelyet csak a társadalom 40 százaléka választott meg? O Peking: A Fülöp-szigetek nem engedi áthaladni területi vizein a világ eddigi legnagyobb plutóniumszállítmányát, amely Franciaországból Japánba tart az Akatsuki Maru nevű japán hajó rakterében - jelentette be a hét elején Manilában az ország haditengerészetének parancsnoksága. A nemzetközi környezetvédő szervezetek által „úszó Csernobilként” emlegetett 3000 tonnás japán teherhajó a múlt szombaton indult el a franccua partoktól kéthónapos útjára mintegy 1,7 tonna plutónium rakományával. A hajót a környezetvédő mozgalom, a Greenpeace egyik hajója kiséri. SZU-EL Kft. Utazási Ügynökség novemberi ajánlatai: Isztambul: november 18-án 6400 Ft+bizt.+vízum. Trieszt: november 13-án, 27-én 1450 Ft Bécs: november 24-én 650 Ft Érdeklődni: Pécs, Németh L. u. 16. Tel.:41-563, 8-18-ig. Pécs, Rákóczi út 69. TI/5. Tel.:12-826 (67601) /íItI ZÖLD-HÍD Energetikai és Környezetvédelmi Tanácsadó Egyesülés Pécs, Ferencesek utcája 32. Tel/Fax: (72)33-282 Beköszöntött a hideg Az energiamegtakarítást elősegítő AEG hőfokszabályozó berendezés az Ön rendelkezésére áll, Pécsett a Ferencesek utcája 32. sz. alatt, az egyedárusító Zöld-híd-nál. Az egyedi gáz, olaj vagy tárolós villamosfűtés életritmushoz igazodó szabályozója 20% árleszállítással ^JTífjöőVt helyett 13.990 Ft-ba kerül (ÁFA-t tartalmaz). Mi nemcsak tanácsot adunk, hanem segítjük a megvalósítást is! (8042)