Új Dunántúli Napló, 1992. november (3. évfolyam, 301-330. szám)
1992-11-10 / 310. szám
10 tu Dunántúli napló 1992. november 10., kedd A szerkesztőség postájából Jókora szemétkupac csúfítja a környezetet Pécsett a város határában, a Fema áruház tőszomszédságában. A hulladékok, törmelékek tetejére még egy minden használható alkatrészétől megfosztott Trbant roncs is került Fotó: Läufer László Kórus siker Itáliában A Nemzetközi Koncertiroda felkérésére és szervezésében az olaszországi Padova városában járt a nagyatádi Bárdos Lajos Általános Iskola ének-zene tagozatos kórusa valamint a volt tanítványokból alakult Jubilate kórus. A Veneto Radio (Veneto tartomány) egyenes adásban közvetítette a Vene- zia-mestre-St. Chiesa Ss.Gervasio e Provasio-Car- penedo templomból - a közel két órás - hangversenyt. Nagy megtiszteltetés volt a kórustagok számára is, hogy külföldön mi képviselhettük országunk zenei kultúráját és igen kellemes meglepetés a rádió közvetítése. Meglepetésünkben még megijedni sem volt erőnk, mindenki nagyon összeszedte magát, és így - a fáradságos nap után - szereplésünk az utóbbi idők egyik legkiválóbb előadása volt. Kórusaink sikerét mi sem bizonyította jobban, mint a templomi tapsvihar, éljenzés a művek után. Műsorunknak nagyon széles repertoáija volt, szerepeltek benne Na- nini, Martini, Verdi, Kodály, Bartók, Bárdos és még nagyon sok mű. Különösen nagy sikere volt az eredeti nyelven énekelt műveknek. A kitűnő akusztikájú hangversenytemplom, a lelkes közönség, a nagyszerű műsorvezető, aki a művek előtt röviden összefoglalta a zeneszerzők életéről és koráról, sőt a művekről is a lényeget, mind-mind elősegítette kórusaink sikerét. Jó volt együtt énekelni közösen az olasz emberekkel Verdi: Nabucco című operájából a Rabszolgák kórusa című részletet, ahol a közönség és a kórus is könnyezett. Vendéglátónktól egy aranyozott - muranói üvegre fújt - emlékplakettet és a rádiófelvétel teljes anyagát kaptuk meg ajándékba. Á Ve- lence-Mestre-i kórus bőségesen megvendégelt bennünket és nagyon örültek a mi kis ajándékainknak is. Zag Ágota Kimaradtunk a csatornázásból is Hírlap előfizetés Az Új DN november 3-i számában „A szerkesztőség postájából” rovatban megjelent OTP-kópé című írással kapcsolatban a következő tájékoztatást kaptuk: A posta jelenlegi rendszerében az OTP folyószámlán kezelt előfizetéseket három hónapos időtartamban tudja kezelni. A hírlap előfizetési díjak folyamatos és egyre nagyobb mértékű emelkedése következtében megkezdtük rendszerünk átdolgozását. A jövő év folyamán azokon a településeken, ahol már számítógépes rendszerben tartjuk nyilván előfizetőinket lehetőség nyílik az egy havi előfizetésre. A befolyt hírlapdíjak előrefi- zetési részét a posta elkülönített számlán tartja. Ebből biztosítja esetleges lapmegszűnés esetén, illetve előfizetőink lemondása során a részükre visszajáró ösz- szeg térítését. Szlávecz József osztályvezető Magyar Posta Vállalat Pécsi Igazgatósága Magnó a szervizben Március 28-án a pécsi Fészek Áruházban vásároltam egy Au- dioton márkájú rádiós-magnót, amely június 28-án meghibásodott és azóta a Budai Nagy Antal utcai szervizben van. Anyaghiány miatt nem tudják megjavítani. Korábban egyszer már volt javítva. 6400 forint a rokkantnyugdíjam, megvásárolni csak a legszükségesebbeket tudom. Egy kölcsönrádióm van, amit már vissza kell adnom. így nekem van is rádióm meg nincs is, de pénzem sincs, hogy másikat vegyek. Horváth Jánosné Pécs, Petőfi u. 56/1. Fegyelmi a taxisnak Két hete tettük szóvá, olvasói panasz nyomán, hogy az egyik pécsi taxis kitette a kocsiból az utasokat, mert rövidnek találta az uticélt. A taxis társaságtól kaptuk az értesítést, hogy a gépkocsivezetőt írásbeli figyelmeztetésben részesítették és pénzbüntetést kapott. Június közepén megtudtuk, hogy végre Erzsébet-telepet csatornázzák. Mindannyian - az itt élő hat család - nagyon megörültünk, bár tudtuk nem kevés pénzünkbe kerül mindez. A lakókat a Bártfa utcai iskolába hívták az önkormányzati képviselői megbeszélésre. Megtudtuk, hogy a Kun utca alsó részét nem csinálják meg, mert az önkormányzat nem készíttetett csatornázási tervet. Sajnos elfogadható magyarázatot nem kaptunk. Nagyon szeretnénk, ha Pécs polgármestere, és a terület önkormányzati képviselője választ adna a kérdésünkre: a Kun utca alsó szakaszát, ami nem több mint 80 méter, mikor akarják csatornázni? Úgy érezzük betelt a pohár, nem tűrjük, hogy másodosztályú állampolgárokat csinálnak belőlünk.Kihagytak a földgáz programból is, amit ugyancsak nagyon sérelmezünk. Úgy tudjuk, a csatornánkra nincs pénz, ugyanakkor az alattunk lévő teniszpályákhoz most készítik a tervet és tudomásunk szerint jövőre különböző szociális és szórakoztató épületeket fognak ön- kormányzati pénzen építeni. Nem vitatjuk, erre is szükség van, de melyik a fontosabb? (Név és cím a szerkesztőségben) Elnézést kér a Volán Hegedűs Mária pécsi olvasónk panaszolta, hogy a Fő- pályudvarról induló 38-as járat a lámpásvölgyi végállomás előtti utolsó megállóban nem állt meg a felszálló utasoknak. A panaszra a Pannon Volántól Albert Ferenc igazgatóhelyettes és Kóczián Lőrinc üzemigazgató a következő tájékoztatást adta: A járatot végző gépkocsivezető elmondása szerint az utasok nem Lámpásvölgybe, hanem a város felé szándékoztak utazni - ami a panaszlevélből is kiderül. A rendelkezések szerint a megállóban meg kellett volna állnia, hogy az utasok felszáll- janak, majd a végállomáson valamennyi utast lé kellett volna szállítani, és úgy beállni az indulóhelyre. Mivel dolgozónk nem az előírásoknak megfelelően járt el, felelősségrevonás- ban részesítettük. Az utasokat ért kellemetlenségért szives elnézést kérünk. Új kábelhálózat... Ez év nyarán megkérdezésünk, beleegyezésünk nélkül a Kábelkom megkezdte a lakások tévé-antenna hálózatának átkötését egy új hálózatra. Az indok: ezzel az új hálózattal jobb minőséget produkálnak. Ez azonban nem így van, rosszabb lett a kép minősége mint korábban. Az anyagi kihatásáról lakossági szempontból nézve ne is beszéljünk. A házunkban (10 emeletes épület) szabadságunk idején történtek a bekötések. Mivel kimaradtunk, többször kértük a bekötést, mert a régi hálózatot kikapcsolják, de azóta sem hozták be a lakásokba az új kábelt. Október 14-én egy falragasz hozta a ház tudomására, hogy már csak az új csatlakozó zsinóron lehet tévét nézni. Aznap, másnap és harmadnap is ismételten kértük a bekötést, mire két napi kirekesztettség után este már nézhettünk tévét. Azt szeretném tudni, hogy a . Kábelkom minden felelősség nélkül megtehéti-e, hogy családokat rekeszt ki a tévénézés lehetőségétől. Czukor Csongor Pécs, Nagy I. u. 78. Gyöngyszemek, pillanatok Sok anyaországi magyar számára a „Hargita” egy fogalom. Legtöbben azt tudják róla, hogy ott is élnek magyarok, akik székelyeknek vallják magukat. Erdélyi számára a Hargita a „hegyet” jelenti, Ábel és Üz Bence révén mentettük át a világirodalomba. Né A Keleti-Kárpátok egyik belső tömbje, ami körbezárja a Gyimeseket, a csicsói-meden- cét és Kászont. Északon a Gyergyói-havasok, délről pedig a bodoki hegyek határolják. Nézem a hargitai tájakat, embereket a fotókon. Elkapott pillanatok, vissza nem térő mozdulatok, vagy mozdulatlanságok? „Tudod, engem a Gyimesek bolondjának tartanak. Szeretem ezt a vidéket! Egyszer éppen fát vágni voltunk fenn a havason. Hazafelé jövet nagy eső ért el, biciklivel voltunk. Az ég egyik felén sötét felhők tornyosultak, míg a másik felén kristálytiszta volt. És egyszerre az út felett szivárvány keletkezett. Gyönyörű volt! Nem volt nálam fényképezőgép, pedig otthon volt a „Zeis”-gépem, és a másikban a színes dia. A legjobb lett volna egy videokamera. Ez sajnos nincs!” -mondja szomorúan az egyik fotós. A felvételek gyöngyszemek, egy nép, egy nemzet, egy táj kiragadott pillanatai. Tizenkét fotóművész szívét-lelkét adta belé. A technikai felkészültségük minimális, van úgy, hogy nincs előhívó, megfelelő szemcséjű papír, minőségi film. Abból dolgoznak, amijük van, otthon barkácsolják össze eszközeiket. Ezért is érdemes odafigyelni reájuk! Né A kiállításuk nyitva van november 13-ig, szerdán és pénteken 16-18 óra között, valamint vasárnap 10-12 óra között Pécsett, a Mecseki Fotóklubban, a Szent István tér 6. sz. alatt. Bandi András Jogi tanácsadó O. P.-né munkáltatója megváltozik. Az új munkáltató kevesebb munkaidőben kevesebb bérért akarja foglalkoztatni. Kérdése: köteles-e elfogadni az új feltételeket és bért. A Munka Törvénykönyve a munkaviszony létesítését a felekre (munkavállaló-munkáltató) bízza. A megállapodásnak megfelelően kerülhet sor a munkaviszony létesítésére, a munka végzésére és a díjazásra. A munkabérre vonatkozóan a Munka Törvénykönyve az alábbiakban ismertetettek szerint rendelkezik a VII. fejezetében. A munkavállalónak munka- viszonya alapján a munkáltatótól munkabér jár; az ettől eltérő megállapodás érvénytelen. A munkavállalót - eltérő megállapodás hiányában - a munkaszerződésben megállapított személyi alapbérnek megfelelő munkabér illeti meg. A munkavállalót megillető munkabér időbérként, vagy teljesítménybérként, illetve a kettő összekapcsolásával állapítható meg. A személyi alapbért időbérben kell meghatározni. A teljesítménykövetelményt és a teljesítmény tényezőket a munkáltató állapítja meg. Ezeket alkalmazásuk előtt írásban az érintett munkavállalók tudomására kell hozni. Abban az esetben, ha a teljesítménykövetelmény teljesítése jelentős részben nemcsak a munkavállalón múlik, garantált bér megállapítása is kötelező. További előírásokat is tartalmaz a jogszabály, de ezek ismertetésétől most eltekintünk. Né Kovácsáé olvasónk kérdezi, hogy munkaviszonyai (25 év) után a jelenlegi szabályozás szerint is megkaphatja-e a jubileumi jutalmat. Az 1992. július 1. napján élet- belépett új Munka Törvény- könyve nem tartalmaz rendelkezéseket a jubileumi jutalomra. Az megszűnt. Abban az esetben, ha olvasónk július 1. napja előtt már megszerezte a jubileumi jutalomhoz szükséges éveket, akkor a munkáltatójától kérheti a kifizetését. Ha nem szerezte még meg, akkor rendelkezés hiányában ilyen jutalomra nem lesz jogosult. Né Cs. Gy.-né kérdése, hogy mennyi a szülési szabadság, azt, hogy kell kiadni? A Munka törvénykönyvének 138. §-ában írtak szerint a terhes, illetőleg a szülő nőt huszonnégy hét szülési szabadság illeti meg. Ezt úgy kell kiadni, hogy négy hét lehetőleg a szülés várható időpontja elé essen. Egyben tájékoztatjuk arról is, hogy ugyanezen rendelethely szerint a szülési szabadság megszűnik: a./ a gyermek halva születése esetén az ettől számított hat hét elteltével; b./ ha a gyermek meghal, a halált követő tizenötödik napon; c./ Ha a gyermeket állami gondozásba adják, az azt követő napon. A szülési szabadság időtartama azonban - a szülést követően - hat hétnél rövidebb nem lehet. Abban az esetben, ha a gyermeket a koraszülöttek ápolására fenntartott intézetben gondozzák, a szülési szabadság igénybe nem vett részét - a szülést követő egy év elteltéig - a gyermeknek az intézetből történt elbocsátása után is igénybe lehet venni. A Munka Törvénykönyvének előírása szerint a munkáltató a munkavállaló kérelmére a./ a szülési szabadság letelte után a gyermek gondozása céljából a gyermek harmadik - tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos gyermek esetében tizedik - életév betöltéséig, továbbá b/ a gyermek betegsége esetén az otthoni ápolás érdekében a gyermek tízéves koráig a betegség tartamára, fizetés nélküli szabadságot köteles engedélyezni. Né L. N. a közös tulajdon megszüntetésének mikéntje iránt érdeklődik. Polgári Törvénykönyvünk 147. §-a szerint a közös tulajdon megszüntetését bármelyik tulajdonostárs követelheti; az e jogról való lemondás semmis. A közös tulajdon tárgyait elsősorban természetben kell megosztani. A közös tulajdon tárgyait, vagy azok egy részét - ha ez a tulajdonostársak körülményeire tekintettel indokolt - megfelelő ellenérték fejében a bíróság egy vagy több tulajdonostárs tulajdonába adhatja. Ehhez a tulajdonjogot megszerző tulajdonostárs beleegyezése szükséges, kivéve ha a bíróság a közös tulajdonban álló ingatlanrészt az abban lakó tulajdonostárs tulajdonába adja, és ez nem sérti a bennlakó méltányos érdekeit. Ha a közös tulajdon más módon nem szüntethető meg, illetőleg a természetbeni megosztás jelentékeny értékcsökkenéssel járna, vagy gátolná a rendeltetésszerű használatot, a közös tulajdon tárgyait értékesíteni kell, és a vételárat kell a tulajdonostársak között megfelelően felosztani. A tulajdonostársakat az elővásárlási jog harmadik személlyel szemben az értékesítés során is megilleti. A bíróság nem alkalmazhatja a közös tulajdon megszüntetésének olyan módját, amely ellen valamennyi tulajdonostárs tiltakozik. S. Ä.