Új Dunántúli Napló, 1992. október (3. évfolyam, 271-300. szám)
1992-10-01 / 271. szám
10 aj Dunántúli napló 1992. október 1., csütörtök Honismeret A hatszázhuszonötödik (?) Hatszázhuszonöt év nem nagy idő a történelemben, ha az egy viszonylag békés időben folyik, de igen hosszú idő olyan helyen, ahol a történelem viharában szinte napról napra kell megküzdeni a fennmaradásért, az életért. Ezért igen hosszú idő ez itt Pécsett, ebben az ezeréves magyar városban, ahol a történelem során többször kellett a teljes pusztulásból újra kezdeni az életet. A napokban a pécsi felsőoktatási intézmények egy részéből alakult pécsi Universitas ünnepelte a pécsi egyetem megalapításának 625. évfordulóját, és ebből az alkalomból az Universitas egyik tagja, az Orvostudományi egyetem kis egyetem- történeti múzeumot is nyitott bizonyítva ezzel a múlt megfelelő értékelését. Ugyanekkor jelent meg az Új DN-ben egy kis cikk „A hatszázhuszonötödik” címen, melyben D.I. szükségesnek érezte annak hangoztatását - ami egyébként tudományos szinten vita tárgya -, hogy a mai egyetemünk, amely két szárnyból: az 1367-ben alapított Anjou egyetemből és az 1914-ben alapított pozsonyi Erzsébet egyetemből jött létre - megérdmli-e, hogy magát 625 évesnek tartsa. Hazudni nem szabad a történelemben sem (és ezt jó lenne, ha sokan megjegyeznék), de mindig csak a negatívumokat hangoztatni, a kétségeket emelni ki a történelem bizonyos időszakában - vétek egy nem tudományos igényű vitában vagy munkában, vétek a nemzet ellen. In dubio pro reo, mondja a római jogász (bár ezt a tételt a ma is kitüntetéssel értékelt sztálinista jogászok nem nagyon kedvelik), vagyis: kétség esetén a kedvezőbbet kell elfogadni, mert különben Pázmány szavai lesznek igazak: Csúnya madár, amelyik a maga fészkébe rondít. Hogy is áll ez a kérdés? A XIV. században kb. egy- időben alakulnak ki Közép-Eu- rópa első egyetemei: így az első német egyetem Prágában 1347-ben, a lengyel egyetem Krakkóban 1364-ben, a bécsi 1365-ben és a pécsi 1367-ben. Feltűnő lehet rögtön, hogy mindegyik egyetem császári (Prága), királyi (Krakkó) fejedelmi, hercegi (Bécs) székhelyen jön létre, kivéve a pécsi, amely nem székhelye a király- nak. Ebből is látható, hogy az egyetem alapítása elsősorban Nagy Lajos kancellárjának, Vilmos pécsi püspöknek a műve, és ehhez - ahogy ma mondanék - Nagy Lajos csak a nevét adta. Az is tény, hogy az egyetem virágkora Vilmos püspök életében volt, és annak 1347-ben bekövetkezett halála után már valószínűleg anyagi nehézségei is voltak. (Vilmos püspök olyan bőkezűen díjazta az egyetem professzorait, ami magasan meghaladta a többi egyetemét.) Téved azonban D. I., amikor azt írja, hogy az utolsó hiteles adat az egyetemről 1373-ból származik. Pécs város és a pécsi egyházmegye művelődéstörténetének legkiválóbb ismerője, Petrovich Ede az 1967. október 12-én tartott egyetemtörténeti konferencián elhangzott előadásában bőven tárgyalja ezt a kérdést, és ő az, aki egyébként a müncheni Hof-und Saatsbiblio- tek tulajdonát képező és pécsi egyetemi ünnepi beszédek feliratú (Sermones Compilate (sic)in Studi Genrali Quin- que-Eccelsiensi in Regno Unga- rie (sic) feliratú kódex szövegét átírta. (Ezt a kódexet - értesülésem szerint - az orvostudományi egyetem - mint a középkori egyetem méltó utóda - most készül kiadni). Itt nincs lehetőség arra - és ez egy napilap keretében nem is fontos - hogy részletesen ismertessem azokat az adatokat, amelyek az egyetem létét valószínűsítik, illetve azt biztossá teszik. Ha az „Universitas” nem is, de egy egyetemszerű, egyetempótló felsőfokú intézmény feltétlenül létezett, és nem kell nagyon megerőltetni a képzeletet, hogy - kisebb megszakításokkal - a vitatott kontinuitást megállapítsuk a mai pécsi egyetemmel, illetve universitással. így - tényleg szigorúan csak „per tangentem” - pár adat: 1376-ban a pápa felmentette a pécsi egyetem egyházi tanárait és diákjait a helybenlakási kötelezettségük alól (vagyis, hogy ne lakjanak egyházi szolgálati helyükön). 1380-ban a pápa engedélyezi, hogy a pécsi székes- egyházi, a pécsi várbeli és a po- zsegai káptalan prépostságának jövedelmét a pécsi püspök az egyetem egyházjogi és római jogi tanára részére fenntartsa. 1400-ban, 1431-ben bukkan fel pécsi diák neve a különböző iratokban, 1432-ben, majd 1460-ban és 1490-ben találkozunk megint a pécsi magasabb- fokú iskolával (scholával, amely az akkori szóhasználat szerint lehetett egyetem vagy egyéb magasabb iskola (schola maior). Egyébként is a XV. század második felében sok pécsi pap viselte a bölcsész vagy jogi doktori címet. Feltehető, hogy Pécsett szerezték meg ezt a fokozatot. Petrovich Ede felmérése szerint Pécsett 1423 és 1521 közötti időben egy hittudományi, 25 kánonjogi, 6 római jogi és 21 bölcseleti grádust feltüntető bejegyzés van. Lehet, hogy a török állandó betörése miatt Pécs ekkor már nem volt biztonságos város, így ide már külföldről nem jöttek diákok, illetve - ami a középkori egyetemnél ugyancsak lényeges volt - nem jöttek neves külföldi professzorok, az egyetem fokozatosan leépült, esetleg már doktori fokozatot nem adott, de működött és egyetemi funkciót töltött be kissé csökkentett szinten. Ezért írhatta Mátyás 1465-ben a pápának, hogy Magyarországon nincs egyetem, mert nem volt négy fakultásos, külföldi tanárokkal rendelkező modem tudományokat is tanító iskola. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Mátyás reneszánsz uralkodó volt, aki nem tudja elképzelni a fényes királyi udvart egyetem, illetve annak tudós professzorai nélkül, és Bécs ekkor már nem tölthetett be olyan szerepet, amely megfelelt Mátyás igényeinek. Pécs 1543-ban török uralom alá került. 1664-ben jár itt az „írástudó” Evlia - Evlia Cselebi, aki megemlíti érdekességképp az „isteni Eflaton (Plato) iskolájának épületét. Vagyis ekkor még tudtak a pécsi egyetemről. Nem tudom elképzelni, hogy amennyiben ez a schola már 1373 körül megszűnt volna, akkor háromszáz év múlva tudnának erről, sőt annak épületét is ismerjék. A 150 éves török uralom alatt is élt Pécsett a magyar tudományos élet (pl. a jezsuiták latin iskolája), majd az új élet megindulása - 1686 után újra a pécsi püspökök lesznek azok, akik a lehetőség szerint igyekeznek egyetemet, vagy egyetemet pótló intézményt felállítani. így Klimó György, Szepesy Ignác, Scitovszky János, Zichy Gyula játszik kiemelkedő szerepet ebben a törekvésben. Szepesy szervezi meg 1832-ben azt az egyetemet pótló püspöki líceumot, amely majd jogakadémia néven összekötő funkciót tölt be az 1922-ben idekerülő pozsonyi Erzsébet egyetem és a pécsi középkori egyetem között. Hisz az egyetem jogi kara ennek a jogakadémiának átvételével alakul ki. Ennek az egyetemnek adja oda Zichy püspök a könyvtárát - és ezzel megalapozza a mai Egyetemi Könyvtárt -, és a püspöki hittudományi főiskolából egyetemi kart igyekszik szervezni (Kiemelkedő tudósok tanítanak ebben a főiskolában). Ezt a törekvését azonban a budapesti egyetem megakadályozza. Összefoglalva: Nyugodtan és joggal ünnepelhetjük egyetemünk 625. évfordulóját, mert az - kisebb megszakításokkal - mindig is működött. Legfeljebb nem mindig ütötte meg azt a mértéket, amelyet tőle a nyugat elvárt. így például ne dicsekedjünk az ötvenes években hatalomra került és néha még ma is értékelt „kultúrpolitikusok” által létrehozott csudabogárral, egykarú úgynevezett egyetemekkel, mert azt majd a jövő történésze nagyobb joggal épp úgy nem fogja egyetemnek tekinteni, mint most D. I. nem tekinti egyetemnek az 1373 utáni évszázadok Scholáját. Dr. Rajzczi Péter Nemzetellenes vétek? M ég ha ezentúl különösen csúnya madárként emleget is majd dr. Rajczi Péter, kénytelen vagyok válaszolni a reagálására, mert egyes kitételeit nemcsak némiképp sértőnek, de veszedelmes szemléletet tükrözőnek is tartom. Ha csak arról írt volna, hogy téves időpontot említettem a középkori pécsi egyetem működéséről szóló utolsó hiteles adatnál, nem ragadtam volna újfent tollat. Inkább örülnék az „új” kutatási eredménynek, hiszen a megtámadott cikkemben arra is utaltam, hogy ez a dátum források előbukkanásával bármikor megdőlhet. Az említette adat téves volta miatt egyébként sem velem lehet vitája dr. Rajczi Péternek , hanem a Magyar Tudományos Akadémia Történelemtudományi Intézetével, amely által 1980-ban kiadott „Magyarország történeti kronológiája” első kötetében az 1367-es évnél szerepel a kifogás tárgyává tett adat. (Azzal a megjegyzéssel, hogy a középkori pécsi egyetem valószínűleg az 1390-es években szűnt meg működni.) Hogy a négy kötetes mű szerkesztői — például főszerkesztőként Benda Kálmán - miért nem vették figyelembe Petrovich Ede kutatásainak eredményeit, arra vonatkozóan csak találgathatnék. Mindenesetre a téma jellege miatt kevéssé valószínűsíthetők sztálinista ideológiai, politikai megfontolások 1980 táján. Válaszra leginkább az az érzés késztetett, hogy a dr. Rajczi Péter vagy felületesen olvasta az általa megtámadott cikkemet, vagy tudatosan-ösztönösen beleolvasott olyasmiket is, amelyek nem is szerepelnek benne. Egyszerűbb lenne bizonyítékként újra leközölni ezt a szeptember 17-i ominózus cikket, de erre nincs mód. így csak hivatkozhatok arra, hogy nem kérdőjeleztem meg a 625. évforduló megünneplésének indokoltságát. Nem vetettem fel azt sem, megérdemli-e a mai Pécsi Universitas, hogy 625 évesnek tartsa magát. Ellenben leírtam azt, hogy „minden kétséget kizáróan jeles okunk van az évfordulón ünnepelni”. Igaz, ez a megállapítás olyan szövegkörnyezetben volt, amely arra mutatott rá, hogy ennek ellenére sem árt két lábbal állni a valóság talaján: a középkori pécsi egyetem az eddigi ismeretek szerint nem működhetett hosszú ideig. Ugyanezt fejtette ki, s ennek okait elemezte cikkem megjelenésének napján a Pécsi Univer- sitás ünnepi emlékülésén a mi- niszerelnök és még ezer egyetemi polgár és vendég előtt Engel Pál történész is. Szomorú, hogy ennek kimondása egy nem tudományos igényű vitában, vagy munkában vétek a nemzet ellen - dr. Rajczi Péter szerint. Nem túlságosan távoli történelmi múltunk gyakorlata alapján félelmetesen felsejlő és mostanában újraéledő tendencia tüneteként értékelhetném azt a tényt, hogy a nemzetellenesség bélyege ilyen ügy kapcsán oly könnyen kiszaladt tollából, de ezen felül annak megokolását is csak visszatetszéssel fogadhatom. A „mindig csak a negatívumokat hangoztatni, a kétségeket emelni ki” szemrehányás nagyon is ismerős a közeli múltból, de az azt megelőző rendszer idejéből is. Mindany- nyiunk által ismert eredménye a bizonyíték, hogy hazudni elhallgatással is lehet, a tények tendenciózus válogatásával, felnagyításukkal, zsugorításukkal, szépítgetésükkel is. Tartok tőle, hogy minden korszakban lehet majd kreálni éppen aktuális indokokat arra, hogy a kényelmetlen ’’negatívumokat”, kételyeket ne emlegessük föl. Nem a megalapozott, nem a magától értetődő tényt, hanem a kétségest szokás bizonygatni. Az évszázados, vagy évezredes kontinuitások estében is így van. Véleményem szerint a magyar nemzet (állam, nép), illetve Pécs városának évezredes kontinuitása nem szorul különösen bizonygatásra. A város esetében például akkor sem szorulna, ha netán nem Pécsett, s nem akkor, amikor alapították volna az ország első, Kö- zép-Európában az elsők közül való egyetemét. Éppen ezért megengedheti magának a reális, kritikus önismeret luxusát is. A „kétség esetén a kedvezőbbet kell elfogadni” elvet maga dr. Rajczi Péter nevezi jogászinak, mégis kiterjesztően értelmezi. Amennyire jogi ügyekben, perben, vagy akár csak egy ember megítélésében alaptétel kell, hogy legyen ez a szemlélet, olyannyira nem alkalmas metódus tudományos kérdések, kétségek megoldására, eldöntésére. Ebben a körben a kétséget kizáró bizonyosság eléréséig - ha az lehetséges - nem a kedvezőbb, hanem valószínűbb felé hajolhat csak a hiteles mérleg nyelve. A „kedvezőbbet kell elfogadni” elv érvényesül a bizonyítékok felsorakoztatásában is. Hogy mely időszakból származik az utolsó hiteles adat a középkori pécsi egyetemről, erre a polémiára a válaszom elején már utaltam: nem hivatásom ebben döntőbíróként szerepelni. Sajnálom viszont, hogy cikkem arra a pontjára nem reagált dr. Rajczi Péter, miszerint már Zsigmond királyunk 1395-ben, majd 1410-ben Óbudán próbálkozott egyetem alapításával, s korszak kutatói ebből logikusan arra következtetnek, hogy ez idő tájt már nem működhetett« pécsi egyetem. Mátyás királyunk egyetem alapítását kérelmező levelét is csak a kedvezőbb változat szerint értelmezi, a nincs-et van, de nem olyan színvonalú-ként, s nem is említi Janus Pannoniust, aki pedig akkor volt pécsi püspök, s ezen feltevés szerint mégis saját székvárosa gondokkal küszködő egyetemének támogatása, megerősítése, fejlesztése helyett pozsonyi - s nem Budán a fényes királyi udvar mellett - székhelyű egyetem létrehozásán munkálkodik. (Arról már nem is beszélve, hogy a pápai kancellária is kiigazíthatta volna Mátyás túlzó állítását.) Ellenben pécsi diák (milyen diák?) nevének okiratokban való szereplése okot szolgáltat arra, hogy a schola maior megjelölést - pedig több akkori pécsi szerzetesrend magasabb iskolája is szóba jöhet - a kedvezőbb, az egyetem értelmezés felé hajlítsa azzal a következő mondatban szereplő kitétellel, hogy sok pécsi pap viselte a XV. században a bölcsész és jogi doktori fokozatot, s feltehető, hogy Pécsett szerezték meg ezt. Ilyen alapon feltételezhető lehet az is, hogy mivel az utóbbi évtizedekben sok pécsi illetőségű személy rendelkezik bányamémöki diplomával, Pécsett ilyen képzést nyújtó műszaki egyetem létezik. Evlia Cselebi történeti forrásként számba jöhető hiteléről századunk első felének rangos történésze, Szekfű Gyula igencsak lekicsinylő értékelést adott. Ma már inkább csak utazóként tartják számon, aki sokat hozzáköltött élményeihez - Pécsett például 87 (!) bástyát számolt össze és a Dunához közel fekvő városként írja le - , de azt is kiderítették róla, hogy igen olvasott ember volt: nemcsak muzulmán, hanem keresztény forrásműveket is tanulmányozott. Háromszáz évvel alapítása után miért nem tudhatott, hallhatott volna a középkori pécsi egyetemről? (Noha azt is állítja, hogy magyarokat már nem talált a városban.) S ebben a körben végezetül - bár ezzel újra a csúnya madár minősítést vonhatom fejemre - egy érdekes adalék Haas Mihály 1845-ben megjelent Baranya emlékiratából. O ugyancsak tényként szerepelteti a középkori pécsi egyetem XV. századi működését, de árnyoldalként említ egy következtetések levonására érdemes esetet: a könyv- nyomtatás feltalálása előtt, 1455-ben a bosnyák püspök levélben kérte a pécsi püspökhelyettest, hogy küldjön neki könyvleírót. Válaszként azt a feleletet kapta, hogy Pécsett ritkán találtatnak ilyen emberek, s magának is szüksége van egyre. (Olyan városban, ahol egyetem működik?!) A török uralom utáni időszak egyetem, vagy egyetemet pótló intézmény felállítására irányuló kiemelkedő jelentőségű törekvéseinek bemutatása ily rövid formában is mindannyiunk épülését szolgálja. Ám az ismertető a fonákjáról önmagában bizonyítja, hogy az első alapítása, majd működésének megszűnése után évszázadokon át 1922-ig nem volt - bármily sajnálatos - egyetemi rangban számon tartott felsőoktatási intézménye Pécsnek. Az, hogy ennek ellenére néhány zűrzavaros évtized kivételével - talán már jóval az 1367 előtti időszaktól - fontos és jelentős iskola- vagy diákváros volt Pécs, ezt soha nem cáfoltam. Az egyetem vonatkozásában azonban nem tudom mihez viszonyítani a „kisebb megszakításokat”: vajon 500-525, esetleg a „legkedvezőbbet” feltételezve és 1543-tól számítva csak 379 év időtartamnyi megszakítás milyen mérték szerint esik a „kisebb” kategóriába? Azt is roppant szerencsétlen felfogásnak tartom, hogy külön saját magyar mércét állítsunk fel, ha bármely megmérendő nem üti meg az általánosan elfogadott szabványt. Ez önálltatás. Végezetül még csak annyit: nem feltétlenül esik egybe, hogy mely intézmény milyen közvetlen elődjének a jogutódja, illetve, hogy mely intézményt tekintheti indokoltan (joggal) ősének. így az összefoglaló első mondatának vesz- szőig teijedő részével aligha vitatkozhat bárki is. E n még megtoldanám azzal is, hogy valamennyi egyetemünk „dinasztialapító” őseként emlékezhet az elsőre: a pécsire. Dunai Imre
