Új Dunántúli Napló, 1992. október (3. évfolyam, 271-300. szám)
1992-10-31 / 300. szám
3 1992. október 3Í., szombat OJ DUTtiTltOll FíOPlö A szigetvári önkormányzat is pályázik Szülők alapítványa az uszodáért Pécsi ősbemutató a Bazilikában Michael Haydn Requiemje négy szólóra, vegyeskarra és zenekarra íródott. Ő a „nagy Haydn” öccse, szintén elismert zeneszerző volt. 1757-ben, 20 évesen már Nagyvárad kinevezett püspöki karmestere, innen 1763-ban Salzburgba költözött, a hercegérseki zenekar koncertmesteri állását töltötte be. 1781-től, Mozart utódaként udvari dómorgonistává nevezték ki. Termékeny alkotómunkájáról számos műve tanúskodik, s ezeknek legtöbbje vokális egyházi kompozíció. „A nagy testvér”, Joseph Haydn szerint öccsének ihletett szépségű művei gyakran saját miséit is fölülmúlták. A c-moll Requiemet 1771-ben Sigismund érsek halálára komponálta. Ez az év a szerző magánéletében - egyetlen egyéves gyermeke halála miatt - megrendítő gyászt és fájdalmat jelentett. A zeneszerzőt Mozart is jól ismerte, sőt 20 évvel ezután írt és félbemaradt Requiemjének mintájául választotta a c-mol! Requiemet. Jó néhány nyilvánvaló párhuzam, téma, szövegkezelés tanúskodik erről. Joseph Haydn halálakor a gyászszertartáson öccse gyászmiséje szólalt meg. Vasárnap, nov. 1-jén a Bazilikában - ünnepélyes szentmise keretében - hallhatjuk majd ugyanezt a művet. Ezért a zenei szépsége mellett liturgikus jelentőséget is kap. A misét a közel 100 tagú együttes - a Bazilika Bárdos-kórusa és a kedves barátok közreműködésével létrejött önkéntes zenekar - e sorok írójának vezetésével mutatja be. A szólisták: T. Kuti Ágnes, Megyesi Schwartz Lucia, Uzsaly Zoltán és Kovács István. Erre az ünnepre mindazokat szeretettel hívjuk, akik a mu- sica sacrával imádkozva kívánnak emlékezni halottaikra. Külön szépsége az estnek, hogy a Mindenszentek fehérben celebrált ünnepi miséjén egy halotti mise hangzik föl. Ez a zene valóban képes arra, hogy a két ünnep tartalmát - a Mindenszentek örömét és a Halottak napja fájdalmát - enyhítse. Ezzel jelképesen mindannyiunkat bátorítva átölel, a krisztusi bizonyosságot sugározva így szól hozzánk: „Ne félj, én legyőztem a halált!” Uzsalyné dr. Pécsi Rita Meglehet, eretnekség felvetni az uszoda ügyét, amikor még a szigetvári stranddal kapcsolatos viharok is javában dúlnak, s a város egyik fő gondja a strand tulajdonjogát visszaszerezni, üzemképes állapotban visszavenni úgy, hogy a közös vagyonból a 7 millió forintos követelését is érvényesíthesse. A napokban viszont közel fél éves várakozás után bejegyezték a Szigetvár uszodájának létesítéséért életre hívott Delfin Alapítványt. Az alapítvány születésének története olyan, mint egy szép mese kezdete: sok-sok lelkes és szorgalmas kisgyerek, miután az elmúlt év őszén - amikor még üzemelt a stand - megtanult úszni, nem széledtek szét, hanem alakítottak egy úszószakosztályt, és hetente háSegítették a vásárlók a pécsi Centrum Áruház októberi kezdeményezését. A kereskedő cég egy hónapi bevételének egy százalékát a város nehéz helyzetű állampolgárainak megsegítésére ajánlotta fel. A mai napig az önkormányromszor edzettek. A még lelkesebb szülők és edzők pedig vállalták a csapat szervezésével kapcsolatos teendőket, a versenyekre utaztatást, s megpróbáltak pénz és vizet szerezni a fennmaradáshoz. Egyik szülői értekezleten határozták el, hogy a létesítendő uszodáért alapítványt hoznak létre. Ott rögtön körbe is járt egy kalap, ez volt az alapító tőke. Dr. Bender Zsuzsanna, az alapítvány kuratóriumának elnöke:- Talán a legfontosabb dolog lenne most ez az uszodalétesítés, mert nagyon sok gerincfer- düléses, és légúti megbetegedésekben szenvedő kisgyerek él Szigetváron és környékén, akiknek szinte gyógyszer az úszás. Sok szülő most is Pécsre zatnak szánt összeg 470 000 forint, de a szombati bevásárlónap még szép summát ígér. A pécsi önkormányzat ajándékutalványok formájában kéri a pénzt, amelyeket karácsonyi ajándékként ad át a rászorulóknak. hordja uszodába a gyerekét. Szeretnénk, ha nem nőne ki az általános iskolából Szigetváron egyetlen úszni nem tudó gyerek sem! - mondta. Tizenöt-húszmillió forintos beruházásról van szó. Darázsi Mátyás, Szigetvár polgármestere elmondta, jövőre szeretnének országos pályázat útján pénzhez jutni, hogy az uszodaépítés megvalósulhasson. Ehhez azonban a stranddal kapcsolatos követelésüket - az üzemképes állapotban való visszavételt és 7 millió készpénzt - kellene megkapniuk. Akkor, a kapott összeget és a strandot ellátó kút évi bevételi többletét tudnák felajánlani saját forrásként. A Delfin Alapítvány addig is gyűjti a pénzt az OTP-nél vezetett számlára. S. M. Fafaragások kiállítása Szentkereszti István népi iparművész, Kapoli-díjas faragó és tanítványai munkáiból nyílt tegnap kiállítás Pécsen, az istenkúti művelődési házban. Az érdekes kiállítás november 2-ig tekinthető meg. Újabb szép belső térrel gazdagodott Pécs belvárosa. Elkészült a Munkácsy utca 9. számú ház, amely foghíjbeépítéssel, Dévényi Sándor építész tervei alapján valósult meg. A 4 szintes épületben földalatti parkoló, üzletek, cégek és vállalati irodák helyezkednek el. Fotó: Proksza László Egy európai film Futnak a képek A Viennale, az idén októberben harmincadszor megrendezett bécsi nemzetközi filmszemle bizonyára megérdemli, hogy e rövid cikket neki szenteljem, miután jelenleg az osztrák fővároshoz kötő kutatómunkám kellemes kiegészítéseként több rendezvényén is részt vehettem. Jellemzésül csak annyit: minimális ceremónia, pontos és figyelmes szervezés, tartalmas viták, neves rendezők (Agnes Varde, Eric Rohmer, Martin Scorsese és mások), egymást jól kiegészítő, párhuzamosan futó műsorok. Ez utóbbiak egyikeként retrospektív sorozat formájában levetítik Robert Bresson teljes életművét. A főprogram bemutatói Peter Handke L'absence (A távoliét) című filmjétől James Ivory Howards End-jéig szemléletesen tükrözik a világfilm mai törekvéseit. S bár az események még zajlanak, s a kritikusok javában vitáznak, én magamban már csendesen kiválasztottam egy filmet a látottak közül. Gianni Amelio II ladro di bambini (A gyerektolvaj) című művéből mindaz hiányzik, ami a manapság orrvérzésig látható amerikai mozisikerek elmaradhatatlan kelléke: nincs benne erőszak, rémség, melodráma, flanc, nincsenek sztárok, nincs felhajtás. Van viszont művészi alázat, bensőséges környezetfestés, elmélyült lélekrajz, s valami egészen különleges érzék a tárgyszerű mozgókép átlelkesítésére, olyan , amilyennel olasz filmen utoljára Ermanno Olminál találkoztam. A rendező 1945-ben született Calabriában, első önálló alkotását 1970-ben készítette (A játék vége), s azóta tíz önálló játékfilm fűződik a nevéhez. Nyitott ajtók című munkája 1990-ben nemzetközi sikert aratott, s mint „Az év legjobb európai filmje” elnyerte az „Arany Glóbusz” díjat. E mostani film, a maga rejtőzkö- dőbb szépségével, méltó folytatás, sőt az emberi kapcsolatok finoman árnyalt ábrázolásában még előrelépésnek is tekinthető. A gyerektolvaj kamarajáték, hétköznapi mese. Antonie, a fiatal csendőr azt a megbízást kapja, hogy kísétjen két magára maradt milánói gyereket, a tizenegy éves Rosettát és nyolcéves öccsét, Lucianót egy Róma melletti intézetbe. Á gyerekek anyját ugyanis elfogta a rendőrség, s nem csak prostitúcióval vádolják, hanem azzal is, hogy üzleti érdekből kislányát is erre kényszerítette. Az egynaposra tervezett út azonban kissé elhúzódik. Váratlan akadályok késleltetik utasainkat, mint a vándorlás motívumára épülő történetekben mindig, hiszen enélkül nem lenne cselekmény. Gianni Amelio azonban szándékosan választ ilyen szokványos és átlagos esetet. Még a kalandok is tipikusak. A kisfiú megbetegszik, s ha már emiatt úgyis késlekedniük kell, a fiatal csendőr útba ejti nővérét, ahol épp családi ünnepséget tartanak, majd megállnak a tengerparton, megfür- denek, és Antonio úszni tanítja Lucianót. Ilyen észrevétlenül bontja ki a rendező a személytelenül hétköznapi ügyből a személyesen és megrendítően emberit. Ki ő neked, kérdi Antonióra mutatva egy túristalány Rosettát, az apukád? Igen, ő a papám, válaszolja büszkén a kislány, először sejtve meg, mit is jelenthet az a fogalom, hogy „család”. De aztán közbelép a hivatal. A varázslatnak vége. Vége? Ennyire egyszerű ez a film. Ilyen rendkívüli. A magyar mozikban, ahova remélhetőleg villámgyorsan eljut, ama bizonyos amerikai filmcsodák közt olyan lesz majd, mint a rút kiskacsa a mesében. Akiről persze kiderül, hogy valójában hattyú. Nagy Imre Kibújjon-e Svájc a sündisznóállásból? Aki az EK-ra szavaz, nem is igazi svájci... Fő a feje a svájci politikusoknak, s fő a fejük az állampolgároknak is: „nem”-mel vagy „igen”-nel szavazzanak december 6-án az Európa Közösséghez való társulás elindítása ügyében? Hétszáz és egy évet élt le ez az ország Európa közepén úgy, hogy valóban megfelelt annak az eszmének, amit manapság „Európai gondolatinak nevezünk, gyakorolta a demokráciát, a föderalizmust, tudta, mi az á tolerancia, miként kell bánni a kisebbséggel, hisz maga a svájci lakosok is „kisebbségekből”, németekből, franciákból, olaszokból és réto- románokból tevődik össze.. Ezt a „mintaországot”, amely tiszteletre méltó múltjával, háborúmentességével, semlegességével unikumnak számított, most arra kérik (fel), hogy legyen európai, társuljon a többiekhez, álljon be a körbe. Min töprengenek hát a svájciak, ahelyett, hogy örülnének, amiért hirtelen a többi „nagy ország” is Svájc akar lenni? Kétségtelen, le kell mondani sok privilégiumról, nevezetesen a messze szálló hírnévről, hogy mi vagyunk az egyetlen, a tökély, a földi Paradicsom. Bár még ez sem igaz, mert nagyon messze még az idő, míg mondjuk egy Portugália (Magyarországról nem is szólva) ugyanazt a színvonalat fogja produkálni szervezettségben, infrastruktúrában, mondjuk ki - gazdagságban (s itt ötletek gazdagságára is gondolok), mint a svájciak. Csakhát, mindezen dolgokhoz is csupán három dolog kell, hogy maradéktalanul megvalósulhasson: pénz, pénz és pénz. Márpedig a világ nyugati felében, ha ezt a kicsit is keletebbről érkező vendég nem is érzékeli az utcán, dúl a recesszió, még az igazán tehetős vállalatok, intézmények is megnézik, hová adják ki, amit megkerestek. Svájc, a mintaállam is ki kell bújjon sündisznóállásából. És el is kezdődött a siránkozás. Vegyük csak példának a nálunk is sajnos oly jól ismert menekültügyet. 1992 második felére a hatmillió svájci lakosra egymilliónál is több menekült, bevándorló jut, azaz 20%, s bizony képzettség, nyelvtudás hiánya miatt kévésüknek tudnak csak munkát juttatni, mert egy idő után színesbőrű utcaseprőből is elég. Az egyik baj azután hozza magával a másikat. Az évtizedeken át egy százalék alatti munkanélküliség hirtelen 3 százalék fölé szökött, s ezzel együtt az évi átlag 1 százalékos infláció is idén várhatóan eléri az 5 százalékot. Sebastian Leicht, a „Zürichsee Zeitung” belpolitikai rovatvezetője csak a fejét csóválja:-Svájc és általában a többi nyugat-európai ország olyan jólétben élt az elmúlt 20-30 évben, hogy el sem tudták képzelni, milyen az, ha egy országnak gondjai vannak. Ennek most lassan megfizetjük az árát. Mindenünk megvolt, a szabadságunk, a bőségesnél is több élelmünk, autónk, utazhattunk, ahova csak akartunk, s mindez- és én ezt komolyan gondolom- lustává és kapzsivá tett bennünket. Sírunk-rívunk két-há- rom százalékos inflációnövekedés miatt, miközben a Baltikumban vagy Lengyelországban három-négyszoros ez a szám, de nem is lehet mit kapni az üzletekben; a volt Jugoszláviáról, vagy mondjuk Szomáliáról nem is beszélve. Azt hiszem nagyon is jól jönnek nekünk ezek a megpróbáltatások, mert ezáltal döbbenhetünk csak rá, hogy mi is Európa, a nagyvilág része vagyunk, s nem éldegélhetünk kényelmesen egy magunk kialakított paradicsomi gettóban.- Ezek szerint ön az EK mellett fog szavazni Mikulás-napján. S vajon a svájciak többsége?-Az idősebb generáció biztos nem tapsikol az ötletnek. Bennük még él egy legendává nőtt idea a „Schweizer Quali- tát”-ról, a svájci minőségről (értve ezen az élet mindenfajta kérdését), még emlékeznek, hogy a svájci nép semlegessége ellenére hogyan tartotta magát a II. világháború idején, a parkokat például zöldséggel-gyü- mölccsel ültették tele, szóval él bennük egy eszme, de ez az eszme egyben az elszeparáltság eszméje is, hogy nem közelíteni másokhoz, nem közösködni, mert abból csak bajunk lehet, nagyon jól megvagyunk mi magunkban. Ez a mentalitás a fiatalokból teljesen hiányzik. Számukra valóban nincsenek már határok, Nyugat-Európá- ban főképp, de már Kelet felé sem, s ők, úgy gondolom, kellőképp tudják majd a döntéskor a fent említett társadalmi réteget ellensúlyozni. Van viszont egy középgeneráció, amelyről nem tudható, hogyan dönt. Biztos vannak köztük olyanok, akik nagyon sajnálnák, ha elvennék tőlük a szeretett és jó pénzt érő svájci frankóé skájukat, a boltokból még jobban kiszorulnának a hazai termékek, és jönnének az olcsóbb, de legalább olyan jó német, netán francia, angol, olasz áruk. Én abban bízom, hogy honfitársaim be fogják látni, a huszonegyedik század küszöbén félre kell tenni a rosszul értelmezett nemzeti büszkeséget, mert tényleg csak európai, vagy még tovább megyek, egy világméretű összefogás segíti megoldani azokat a problémákat, amikről mi még csak most kezdünk tudomást venni. Méhes Károly, Zürich Drágul a tüzelőolaj Új ólmozatlan benzint hoznak forgalomba November 1-től megkezdődik a MÓL Rt. Dunai Finomítójában, Százhalombattán az új ólmozatlan benzin előállítása és így lehetővé válik, hogy már november közepétől az Áfor benzinkútjainál az autósok új ólmozatlan benzint is vásárolhassanak - tájékoztatta Sebestyén Béla, a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság (MÓL Rt.) vezérigazgató-helyettese az MTI munkatársát pénteken. A világpiaci árakhoz igazodva novemberben az üzemanyagárak a következőképpen alakulnak: a 91-es oktánszámú benzin 65 forintba, a 92-es 66 forintba kerül majd. A 95-ös ólmozatlan benzin 50 fillérrel olcsóbb lesz literenként és 66 forint 50 fillérbe kerül majd. Váloztatlanul 69 forintért lehet megvásárolni a 98-as oktánszámú üzemanyagot. A gázolaj a háztartási és az ipari tüzelőolaj ára viszont 1 forinttal drágul. Az új árak gázolaj esetében 45,50 forint, a háztartási tüzelőolaj esetében 20,50 forint, az ipari tüzelőolaj esetében 44,50 forint. A Centrum a szegényekért
