Új Dunántúli Napló, 1992. október (3. évfolyam, 271-300. szám)
1992-10-03 / 273. szám
1992. október 3., szombat oj Dunántúlt napló 9 A z öreg talált egy zöld üveget. Sztárnarancsosat. Nem volt üres. de már szénsavas narancslé sem volt benne, hanem valamilyen vajszínű anyag. Kívülről zöldes-vajszínű. Nehéz volt. Letekerte az aranyozott alumínium kupakot, közben érezhette, hogy mennyire nem precíziós a kapcsolat menet és menet között, de ez nem zavarta. Beleszagolt. A halvány illatfoltokat nem tudta azonosítani. Forgatta, nézegette, tenyerével ütögette az alját, melynek következtében az ívelt mélyedéstől hangos huppogás hallatszott. Az ismeretlen masszaszerű anyag azonban továbbra is megtartotta az üveg formáját. Egy élettelen, száraz gallyal sikerült megpiszkálnia, mely nagyon keménynek bizonyult; a csontszáraz ág eltörött, belül tompán reccsent, s mivel kissé poros is volt, füstölt, füstölt az üveg, L átod, Elemér, nélküled kell befejeznem a beszélgetésünket. Pedig a személyes disputáknak nem ez a természete, mert igencsak figyelni kell a másik ember mondandójára ahhoz, hogy ne félresikerült monológ vagy rossz ízű vizsgáztatás legyen az emberi beszélgetésekből. Részemről szó sincs türelmetlenségről. Hogy ezt bizonyítsam, elég visszatérnünk a történet kezdetéhez, a pályaudvari, csomagmegőrzőhöz. Tudod, az idegen pakkok pásztorolása órabéres és nagyon unalmas munka, s ennek érdektelen monotóniája rossz hatással van a fizetett felvigyázókra is. Ezt tapasztalhattam, hiszen életunt nyíregyházi polgártársam kényszeredett keresése olyan hosz- szúra nyúlt, hogy közben elment a vonatom. A futó bosszúságot nem vettem túl komolyan, csak legyintettem rá. Volt még másik vonat is azon az estén. Innentől kezdve te is emlékezhetsz, Elemér. Megkérdeztem tőled: hol van itt a közelben egy 10 után is nyitva tartó presszó. Készségesen elkalauzoltál, s közben akadt közös témánk is. Béla barátomat, a földidet nagyra értékelem, mint írót. Mint bizonygattad: a te édesanyád neve azonos az övével, távoli rokonságban vagytok. Csak az a kár, hogy egyetlen versét, kisregényét, novelláját sem ismerted. No, nem baj - gondoltam -, hiszen vannak az emberi létezésben egyéb fontos dolgok is. Rólad kérdezősködtem, s te nem panaszkodtál. Szerinted mindig akad annyi munkád, amennyi kell. Láttam, hogy kínmélyiség vagyok. Ha buszon szúrós szemekkel méreget egy öregasszony, immár biztos, hogy két megállóval később, óvatosan fölteszi a kérdést: Jancsika? Mosolygok, kezet adok, azt mondom, csókolom. Az üvegesnél (mert minden eltörik egyszer): piros száj, billegő fej, tollas kalap; hosszan szemlél a tükörből; ugyebár ön a Jancsika? Meghajtom magam, kezet fogok. Emlékem úgy él, hogy bármelyik Mun- kácsy-festmény megirigyelhetné; nem feketedik, s patinás, mint minden régi pillanat. És a Csend utca. Egyszer azt gondolom túl korai ez a név. Ráadásul... Hallom: egész életemben temető mellett laktam. Falun a házunk mögött két kő- hajításnyira már sírok álltak. A városban a temető mellé építkeztünk, látni a gesztenyefákat. Most ti is a temető mellé költöztök. Itt minden utca olyan. Alkony utca, Szív utca, Est utca. Talán csak kutyaugatás, s egy-egy bajnok, aki az alkonyati egyenesben dübörögve kihúzatja az autóját, hogy minél Papp András: A dolog mintha szellem szállna föl belőle. Valamikor folyékony lehetett a massza, hiszen tökéletesen kitölti az üvegűrt. Az eleven husánggal sem jutott többre, mert az, akár valamilyen szelíd alázat, meghajlott. Forró vízzel teli edénybe állította, a gőz szintén szellemmód párolgott az üveg körül. Később talált egy rozsdás és görbe vaspálcát is,melyet egyenesre hajlítgatott a kezében. Néhány centiméterre sikerült az anyagba nyomnia a vasat. Szurkába a masszát, mintha nehéz és kemény köddel vívna elkeseredett küzdelmet. A pálcára ráragadt az anyagból. Faggyú. Kétség kívül faggyú, állapította meg az öreg. lódsz, nem szívesen beszélsz magadról. Helyénvalónak találtam hát két* sör megrendelését a presszópultnál, hogy legyen mivel oldani a csöndet, legyen mivel hígítani elkövetkező tömény gondolatainkat... ' Ilyen kurtán furcsa, abbahagyott a beszélgetésünk; ettől kezdve nem teljesen közösek az Módszeresen haladt egyre lejjebb az üvegben: a vaspálcát közvetlenül az üveg falához nyomta, így haladt körbe-körbe. Rövid idő múlva az anyag elvált az oldalától, s úgy forgott, ahogyan a vaspálca vezényelt. Majd ismét döfködni kezdte, próbálta elaprózni a tömeget, hogy a fellazított faggyúrögök kihulljanak, ha fejjel lefelé fordítja, mint perselyt, amikor érmét akar kirázni belőle. Szépen haladt, de a művelet így is három órán át tartott. Ahogy végzett, a vaspálcával együtt kidobta a zsíros és idegen anyagot, akár összevart seb a cérnát. Nincs tovább szüksége rájuk. Másnap reggel elsétált a közeli boltba. Megállt a zöldséges lophatatlanok. Te elvégezted a munkád, amelyből mindig akad annyi, amennyi kell. Persze most már tudom, hogy balek voltam. Mentségemre szóljon, hogy cigány voltod nem zavart, hiszen szamosszegi kultúrpista- ságom idején jóval több tisztességes cigányemberrel találkoztam, mint tisztességtelennel. De Dúsa Lajos Elemér nehéz koffere élményeink. Mert mire visszatértem az asztalunkhoz, akkorra te leléptél, Elemér. Bizonyára szimpatikus lehettem neked, hiszen távozásodkor elvitted emlékbe a bőröndömet is. Szomorú szuvenír. Zsákmányod nem több, mint három váltás fehérnemű, egy nadrág, egy dzseki. Voltak még: dedikált könyvek, ajándékba kapott folyóiratok és számomra fontos kéziratok. Ez utóbbiak között volt egy felbecsülhetetlen értékű gyöngyszem is, de te, kedves Elemér, ha megfeszülsz, sem jössz rá, hogy melyik pár kéziratlap az. Ám ha rájönnél is: nem tudsz mit kezdeni velük, nem lehet őket piacra dobni. Elnagyobbat tudjon fékezni a villanyrendőrnél. Pedig nem vagyok már kisfiú. Reggel eltávozom otthonomból, s csak késő délután térek meg. Kezem biztosan nyúl a legtöbb dolog után, valaha csodálattal fülelt mondatok úgy potyognak ki a fogam közül, mint a szotyolahéj. Az öregasszonyok (hisz mindenki mégsem halt meg) agyonfoltozott harisnyát hordanak, s mindennap kiteregetik a hálóingüket. Annak ellenére, hogy mind gyakrabban esik. A népi megfigyelések csak igaznak bizonyulnak. Kérem szépen, én nem tehetek semmiről. Az a réges-régi bicikli is, amiből a minap kilopták a szelepeket, ellenáll. Pumpálom, pumpálom, de a belső gumi rendre kitüremkedik a külsőből. Inkább gyalog járok, vállalva, hogy többé nem suhanhatok el bárki mellett, összetalálkozhatunk a sarkon, s azt kell mondjam: igen, én vagyok. Máskülönben a kert mélyére menekülök, hintázgatok (bár repedőben a tartó bilincs), s hagyom, hadd álmodozzak, csendben. ez maradjon továbbra is az én bajom. Azt szeretném, hogy a párbeszéd szabályai szerint maradjunk egyensúlyban. Egyoldalú beszélgetésünk irányát ismét rád terelem. Elismerem: választott szakmád profi művelője vagy, emberismereted nem akármilyen. A „gádzsók” közül ki tudtad szúrni azt az egyet, aki nem ellenséged. Készséges voltál, s persze szerencséd is volt, hiszen hangoztatott rokonságod eloszlatott minden gyanút a delikvensedben. Ezt a türelmes kivárást csak az igazi elemérek tudják, s bizton számíthatnak arra, hogy előbb-utóbb szinte magától előáll a lehető legjobb alkalom, az ihlet pillanata. Hasonlítasz rám, Elemér. Én is úgy vagyok az ihlettel, hogy akkor minden teendőmet és gátlásomat félre tudom tenni. Annyi a különbség, hogy én irományaimmal senkit nem károsítok meg közvetlenül. így aztán nekem könnyű. Neked nehezebb. Hiszen gondoljuk csak végig, Elemér, mi mindent kell tenned az ihlet pillanata után. Ott a bőrönd, a gazdája hátat fordított, s neked nem szabad elragadtatnod magad. Mindent pontosan ki kell számítani. A koffert meg kell fogni, föl kell állni. Fél szemmel figyelni kell a gádzsót, nehogy visszanézzen. Legszívesebben kirohannál, de ez túl feltűnő lenne. Ugyanígy súlyosan vétenél a csomaglopás íratlan szabályai ellen, ha sunnyogva akarnál távozni. Nevetséges lepketáncod a meglopott háta mögött egyszerűen lebuktatna. Nagy dolog a lélektan. Neked egyszerűen járandóságodnak kell tekinteni az idegen bőröndöt. Jogos tulajdonodnak, a hülyeségig fajult jóindulat természetes adójának. Nyugalom, Elemér, most te szinte hivatalos személy vagy, mint egy végrepult előtt, ahol egyébként az üres üvegeket is vissza szokták váltani. Ahogy az eladóra várakozott, egy teli kosár meglökte a könyökét. Elejtette a literes sztámarancsosat. Volt még nála egy sörösüveg is, de az a kezében maradt. Szerencsére. Szerencsére a sztámarancsos nem tört el, csak a szája csorbult le, de ezt nem vette észre, így adta be. Az eladónő a férfira nézett. Aztán az üvegre, majd ismét a férfira. Egy pillanatra úgy tűnt, nem tudja, hogy mit csináljon. Az öregben már készülődött, kavargóit valami pokoli indulat, de hallgatott tovább. Úgy érezte, a göngyöleg betétdíjának a kiszámítása indokolatlanul sokáig tart. Megnyugodott, amikor látta, hogy a kislány beírja az összeget egy könyvbe, melynek lapjai közé számokkal és aláírásokkal gyötört indigót tette. hajtó. Semmi okod a riadalomra. Ügyfeled éppen a te sörödet rendeli. A presszó közönsége nem rád figyel, mindenki saját társaságával vagy társta- lanságával van elfoglalva. Látod, a világ legtermészetesebb mozdulataival kisétálhatsz. Ezzel túl is vagy a nehezén, az első mellékutcában eltűnni már nem nagy kunszt. Bizonyára megengednéd, hogy egy percre ismét átvegyem a szót a beszélgetésünkben. Mint ahogy már az előbb említettem: az ihlet pillanatának felismerése rokon a habitusunkban. Attól kezdve azonban minden másként alakul. Én a magam módján a szabadságot élem át az érzékeny pillanat megragadásával, míg te nagyon szigorú szakmai szabályoknak veted alá magad. Nem belső, hanem külső kényszer mozgat, amíg meg nem szabadulsz legújabb szerzeményedtől. Ahogy az orgazdákat ismerem, nem sok örömöd lehet a továbbiakban. Na, mindegy. Ha már leültél az asztalomhoz, engedd meg, kedves Elemér, hogy figyelmeztesselek a változásokra. Lassan elfogynak a jóindulatú gádzsók, gojok és egyéb őslakó gyaurok. Pácienseid képed láttán egyre ellenségesebben és gyanakvóbban fognak viselkedni, s így aztán lőttek a te viszonylag kulturált csórásaidnak. Ha pedig átléped eddigi szakmád határait, akkor előbb-utóbb emberedre találsz. Mint egyik utolsó ügyfeled, ezennel neked adom a bőröndömet. Könnyű szívvel teszem, hiszen amúgy is bottal üthetem a nyomát. Én csak attól félek, Elemér, hogy nem érted meg az idők szavát, s egy életen át szeretnéd cipelni mások kopottas gönceit. Mohácsi Regős Ferenc: A bécsi Szent István dóm Egy sikeres élet A keresztárnál, a sarkon állt és beszélgetett. Hamar kiderült, hogy Nagy József, magyarszéki nyugdíjas tanító minket várt, tán, hogy el ne tévedjünk, tán mert ő is izgatott volt egy kicsit. Azért keressük fel, mert a művelődési és közoktatási minisztertől nemrég a Művelődés Szolgálatáért díjat vehette át. De nem csak ez az egyetlen elismerés, amit majd negyven évéért kapott.-Azt mondhatom, hogy elégedett vagyok - kezdte a beszélgetést. - Először 1966-ban miniszteri dicséretet kaptam. Aztán 74-ben az énekkar szervezéséért, később meg, 86-ban a sportban végzett szervezőmunkáért vehettem át kitüntetést. A vegyeskarunk 17 évig működött, majd hatvan taggal! Tavaly átadták a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet, ezt már Andrásfalvy miniszter úrtól kaptam. A mostani díj elődjére már tavaly felterjesztették, de csak idén került sor az átadásra. A levélben, melyet ajánlásul írt a magyarszéki polgármester tavasszal, kiemelik a pedagógusnak azt a tevékenységét, melyet a cigánylakta településeken a gyerekek beiskoláztatásáért, a felnőtt cigányklubok létrhozásáért tett. Missziós munkának minősítik működését. Az biztos, hogy Nagy József évtizedek óta megszállottan dolgozik a cigány lakosság érdekében. Előadásokat szervez és tart, családot látogat, s a szülőket rábeszéli, taníttassák a gyereket, járja a vidéket. Tagja a Megyei Cigány Kulturális Bizottságnak. — A cigányság az elmúlt években sok kedvezményt kapott, de nem élt ezekkel eléggé. Most az lenne a fontos, hogy kimenjünk a telepekre, s az embereket fölébresszük az igénytelenségből! Az idei tervünk már kész, október elején indulunk. Olyan témákról beszélünk majd, mint a cigányság erdete, az egészséges életmód, az erkölcs, a munka. Egy pszichológust kértem fel rá, hogy szóljon a problémák leküzdéséről, az indulatok feloldásáról. A cigány értelmiség szerepéről is szó lesz. Nagy József úgy látja, nincs értelme „gyártani” a cigány értelmiséget, de igenis kellenek olyanok, akik példát mutathatnak. Nagyon fontos szerinte, hogy milyen a gyerek helye a családban, és milyen maga az otthon, a környezet. Azt tartja, már az is óriási lenne, ha minden ember csak egy fél órát gondolkodna naponta önmagáról, arról, mit tett jól, s mit rosszul. A magyarszéki tanító élete sikeres élet. Sásdon született 61 éve. A pécsi tanítóképzőben végzett, sportolt, ökölvívóként is ismerték akkoriban, az NB II-ig vitte. A főiskola után 5 évig Bikaion tanított, majd később, 33 éven át mostani lakhelyén. Két lánya van, akikre igazán büszke. Pedagógus múltjára szívesen emlékszik vissza:-Nekem mindenem a gyerek. A pedagógusközösség más milliót jelent, felemelő érzés abban a környezetében élni. Én amúgy nagyon szigorú tanár voltam, örültem az eredményes óráknak. Néha bizony egy füles is megesett. . . A szülőknek tetszett a következetesség, de azt hiszem, a gyerekeknek sem ártott. És hát nemcsak tanítanunk kell, hanem nevelni is. Látom, szívesen beszél, és lenne még mondanivalója. Újra és újra visszakanyarodunk a területhez, aminek elkötelezettje lett, a cigányság problémájához. De beszélünk másról is, már később, mikorra már jobban bízunk egymásban:- Megrendítettek a politikai változások- mondja. - Nekünk az elején, negyven évvel ezelőtt még mást ígértek, azt, hogy a szocialista értékek örökérvényűek lesznek. Hittünk ebben, és abban is, hogy békességben, boldogságban élhetünk majd. Minket becsaptak. Annak, aki benne él a korban, gyakran nehéz túllátnia a korlátokon. Távolabbról vagy az időben messzebbről minden világosabb. De szerencsére vannak igazán megbízható értékek is. Nagy József szerint ilyen a tudás, és ilyen a művészet. Embert formál. Hodnik I.
